Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-08-28 / 69. szám

XXV. évfolyam. B.-Csaba, 1898. Vasárnap, augusztus hó 28-án. 69. szám. BEKESME6YEI EOZLONT POLITIKAI es VEGYESTART ALMU LAP. Szerkesztőségit: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) a hova lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szám á a 8 Kr, Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü fővárosi és külföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891 /

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények ós az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Puszta-Szent-Tornya. Puszta-Szent-Tornya eddig arról volt nevezetes, hogy ott ringatták bölcsőjét a néhai Justh Zsigmond pusztaszent-tornyai gányójának, a ki azt a nevezetes szentenciát bocsájtotta ki: „Valahogy csak lesz, mert ugy, hogy sehogyse legyen, még sohasem volt." Most Puszta-Szent-Toruyamás uton válik hiressé. Egy kis paradoxonnal, akkor válik hiressé, mikor nem lesz. Persze, baj, hogy a kiegyezésről nem szivárog ki semmi. Rettenetes nyár van ! írni meg kell. Igy kerül aztán a csöndes békésmegyei falu a lapok entrefilletei közzé s egyenesen a kis község merő szeretetében keményen megtámadjákPerczel belügyminisztert, mert a nagyközséget egyszerűen feloszlatta. Már hónapok óta forr a dolog. Hogy valami készül, laptársunk, az „Orosházi Újság" hónapok előtt újságolta. Nevezetesen jelezte, hogy Puszta-Szent-Tornya révén interpelláció készül az országgyűlés előtt, melyet Justh Gyula fog a belügyminiszterhez intézni. A pesti sajtó ezt most tudta meg s keményen kihajt a különben országos szempontból kicsinyes kérdés mellett. Különösen a „Magyarország" excellált féktelen támadásával. Ez hivta ki Lukács Györgyöt, Békésmegye főispánját, a ki Puszta-Szent-Tornya feloszlatása ügyében a következő rektifikációkra kérte föl a „Magyar Ujság

t

t-ot. A „Magyarország" augusztus 26-iki száma megtámadja Perczel belügyminisztert azért, mert Puszta-Szent-Tornya község községi önállásának megszüntetését elrendelte. Nehogy az igaztalan támadás a közvéleményt egy perezre is megtévessze, Budapesten keresztül utaztamban sietek a valódi tényállást pár szóval megállapítani Puszta-Szent Tornya fiktiv község Az egész nem egyéb, mint óriási uradalmi kerületnek községnóv alatt való egyesítése, létezésének egyedüli értelme az, hogy a keretébe vont birtokok igen csekély községi adóval legyenek megterhelve. Kizárólag ennek az önző czélnak szolgál évtizedek óta ez az ál-község, a mely a szónak sem politikai, sem föld rajzi értelmében egyáltalában nem bír a község jellegivel. Az egész község egyetlen házból, a községházából áll; tömörült községi együtt lakásról, községi belterületről szó sinc3. A pu-ztákon és uradal mi területeken szétszórtan lakó cselédség képezi a község lakosságát. Természetes ily körülmények között, hogy Puszta-Szent Tornya nem teljesítette a községi állással járó kötelességeket, de nem is teljesíthette, mert voltaképen soha sem volt község s igy jóformán elő sem állhattak azok a szükségletek, melyek a lakosságnak községekbe tömörülésével kapcsolatosak. A belügymini-zter tehát teljesen jogosan ós helyesen cselekedett s régi mulasztást pótolt akkor, midőn a községi szervezetnek sem anyagi, sem szellemi kellékeivel nem rendelkező fiktiv község önállását megszüntette. De többet is tett ezen rendelkezésével a belügyminiszter. Nagyban hozzájárult a bókósvármegyei agrár-szocziáIÍ8ztikus mozgalmak lecsillapításához. Puszta-Szent-Tornya fiktiv községgel ugyanis közvetlen hatarosak Bánfalva ós Szabad-Szent Tornya községek, Békés vármegyének a szoczializmus által legmélyebben mételyezett községei Ez a két, kizárólag munkásoktól lakott nepes község egyáltalában nem bír határral, külső területtel. Az összes községi szükségleteket tehát a községi belterületen összezsufoltan lakó munkásság csekély kereseti adója alapján kivetett községi adóból kell fedezni. Természetes tehát, hogy a pótadó igen magas, nyög alatta a szegény munkás nép s a községi kötelezettségeknek ez a ket tömörült, szegény község még sem képes megfelelni kellő anyagi erő hiányában. A helyzet tehát mindeddig az volt, hogy létezett egy óriási földterület, amelyen nem volt község, amely alakilag mégis politikai községet képezett, amely a községi kötelezettségeket anyagilag igen könnyen teljesíthette volna, de nem teljesíthette azon egyszerű oknál fogva, mert a község tnlajdonképen nem létezett, tehát községi kötelességek sem állottak elő. Ezzel szemben létezik két tömörült életképes község, amelyek nek semmi határa nincs, amelyektől P.Szt.-Tornya elvonta a földet, az adóztatás alapját s a melyeket ez által fejlő dósükben teljesen megakasztott. Az agrár szoczialista izgatók pedig mindenkor kitűnő eredménynyel használták ki ezt a helyzetet. Bánfalva és Szabad SzentTornya szegény munkás népét folyton azzal izgatták, mily súlyos közterheket kell viselniök I Ha Puszta-Szent-Tornya, melvnek községi elnevezése önmagában is abszurdum, megszűnik létezni ós területe a szomszédos Bánfalva, Szabad Szent-Tornya, Nagy-Szénás ós Orosháza község között megosztatik : ezek a környező, külső határral nem biró vagy csak cse kóly határral rendelkező községek köz ségi kötelezettségeik teljesitéSérekiválóan kepesekkó tétetnek, fejlődésüknek akadályai megszűnnek, a türhetlenül magas pótadó alábbszáll és a munkásnép sorsa jelentékenyen javul Eizel szemben áll a puszta szent tornyai birtokosok azon csekély kis érdek hátranya. hogy az eddigi községi pótadónál némileg magasabb pótadót fognak fizetni, Békósvárraegye közönsége már régóta sürgeti Puszta-Síent-Tornya községi önállásának megszüntetését, sürgetik azt az összes közhatóságok, sürgeti Békésvármegye közvéleménye. Am kevesek, kik magánérdekeiket érintve látták, községen, vármegyén, miniszternél érvényesítették érveiket. Kimerítették a törvényes forumokat. Hogy szempontjaik nem győzhettek, annak egyetlen oka az, hogy — mig Magyurországon igazság lesz — a közérdekkel szemben egyesek kicsiny magánérdekeinek nem szabad diadalmaskodtok. Szomorú jelenség mindazonáltal, hogy az önző egyéni érdek a törvényes fórumok kimerítése után mág azt is megkísérli, hogy a sajtó utján vezesse félre a közvéleményt! Végül a mi a Magyarország közleményének azt az érvelését illeti, mintha nagyközséget előbb kisközséggé kellene lefokozni s csak mint már -kisközséget lehetne a községi önállástól is magfosztani: ezt,az érvelést naivnak kell deklarálnom. Épen olyanforma eszmemenet ez, mintha valaki azt mondaná, hogy a főhadnagyot, a ki a tiszti állással meg nem férőt cselekszik, előbb hadaagygyá kell lefotcozni s csak azu

rán lehet tiszti rangját elvenni I Budapest, 1898. augusztus 26. Lukács György, Békésvármegye főispánja. Az ev. bányakerulet gyűlése. — Saját tudósítónktól. — A bányakerületi esperasság befejezte tanácskozásait. Altalános sajnálkozást keltett, hogy F a b i n y i Teofil kerületi felügyelő állásáról, melynek viselésére továbbra is kérték, — lemondott. A lemondás következtében megválasztották a beérkezendő szavazatokra a bizottságott is, egyben Laukó indítványára Fabiny i Teofilt tiszteletbeli felügyelőnek választották. Mint a gyűlésen egyhangúlag kifejezésre jutott, a kerületnek nem lesz más a felügyelője, mint Csaba város országgyűlési képviselője, a közoktatásügynek „BékésmegyeiKözlöny"tárcáia. Nem halt meg, esak bujdosik. — Népregék Rudolf királyról. — Magyarország koronáskirálynéja lett volna az a bájos szőke asszony, ha egy eltévedt golyó örökre meg nem szünteti lázas dobogását annak a nemesen érezni tudó szívnek, ha meg nem szünteti lelkes működését annak az agynak, mely nek gondozására két nagy ország népe lett volna bizva. A sors másként akarta. A csöndes mayerlingi völgyben átlőtt homlokkal találták meg Rudolf királyfit, a Habsburgok családjának életerős ágát. Villám fujtott le a hópehelyektől borús égből és derékon törte ketté az erdők királyát, a rengetegeket uraló, égbetörő, büszke fenyőt, A villám dörelye milliók szivét reszkettető meg s millió agynak hite rendült meg egy pillanatra a Gondviselésben. És hiába fekszik ott évek óta a holttetem a királyi sírboltban ősei közt, a nép hitében, ott a falvak, tanyák ós kunyhók szelid, de ábrándos világában, él még a magyar királyfi, nem halt meg, csak elbujdosott. El kellett neki bujdosnia, mert szerette a szegényt, föl akarta ruházni a nélkülözőt a gazdagnak hősével s ezért kellett megválni aranyos trónusától s bujdosnia, messze messze, kietlen végtelenbe, — idegen országok határán Regéket szőnek róla ezüstsugaras, holdvilágos éjszakákon, róla, a büszke bérezi fenyőről s a szelid folyondárról, mely átölelte őt hitvesi szeretettel, arról a szép, szőke asszocyról, kinek diadémos, szelid homlokra oly korán borult az özvegyei fátyol. Régi meséket elevenítenek fel, belevonva abba a nsgy tragédiát.— S ha nyáii éjszakákon, mikor elpihen a munka, vagy hossíú téli estéken, mikor odskünt sug a vész s a puszták végtelenében szárnyas paripán rohan az orkán s a téli fagy hevében gyémántragyogóvá jegeczedik a vízcsepp s az elkésett szellő megrázza a tanyaház ajtaját: elhallgat a dal, elhallgat a mese az ajkon; Hallga ! a bujdosó királyfi, a magyar királyfi I Ügy a mint haltottam, elmondok néhányat ezekből a mesékből. Hiaba temették el királyi sírboltba, hiába tették az érczkoporsó súlyos födelét fölébe, hiába zárták el aranykulcscsal, királyi pecséttel : ott jár ő az alföldi tanyákon, a Kárpátok hegyi kunyhói mellett nesztelen, szellő paripáján. Árnya megjelen a pásztortüzek szelid világánál — s bánatos szavú tilinkó elkapott hangjában, szellő sugásaban sóhajtja, esengi: Ne feledjétek a bujdosó királyfi özvegyét, árváját ! Hová ment, hová lett ? Nem tudja senki. — Hó betakarta, szellő elfújta nyomát, hab elsimult utána. De ól. nem halt meg, ezt csak ugy kötötték róla, hogy ne várja senki, feledje mindanki. Pedig ott jár most is messze vidéken, hova a madár jár őszi idő multán: szép Taljánországban. Poros volt, kopott volt, a mikor oda ért, nem volt már senkije ezen a világon ! Mint szegény vándorló ugy járt utról-utra, de kérni nem tudott, nem illett az hozzá! Vadfák gyümölcséből enyhitó éhségét, friss forrás vizéből az égető szomját Égy ősz öreg ember kerül ám elébe : — Honnét jössz szegény fáradt vándor ? Megmondja, ne mondja ? Végre is megmondta, hogy messze útról jött, hegyeken, völgyeken, tengereken által. Ugy üztók, hajtották, nem volt maradása, nem volt nyugvása. Mindenét elvették, a mi csak kedves volt a világon. Földönfutó árva. Nemcsak kogy országa, nemcsak koronája, de kenyere sincsen. — Szegény, szegény fiam 1 És sajnálta negyon a jó öreg ember Azután elmondta, hogy hajh, régesrégen őt is ugy elűzték idegen országba. Sokat is bujdosott, már össze is járta a világot, de még sem feledhet, valami ugy vonja vissza vissza, kószti oda, hol szerették a szegényt, a népet I És a két bujdosó nagy könykullajtás közt ölelte át egymást, ismerte meg egymást ! — Te vagy hát, te vagy hát az az öreg ember, kitől ott ugy félnek, amott ugy szeretnek ? . . . — Te vagy hát, te vagy hát a magyar királyfi ? Isten hozott nálam 1 Jó lesz itt teneked. Ne busulj, ne búsongj ; vissza megyünk még a mi futó paripákon. Nem halunk meg, addig, meg va gyon az irva a csillagos égben. Hajh, sokan is várnak, szegény elnyomottak, az a jó magyar nép,az özvegyek,árvák 1 Három üstökös jő addig még az égre, s nagy vésszel fenyíti mag ezt a világot, akkor jönnek értünk s diadallal visznek, lobogók lebegnek s ón teszem fejedre azt a szent koronát, te bujdosó vándor, hazátlau királyfi, magyarok királya I . . Az egyik hazajött tölgyfa koporsóban, fényes diadallal. A másikat várják várják, de hiába. Levél rezg az ágon, rege száll az ajka . . . Volt egyszer, volt egyszer, nem is nagyon régen, ékes Budavárában, egy szegény királyfi. Amit csak szem láthat, a mit kéz elérhet mindene volt neki ezen a világon. Szomorú volt mégis. Szerette az apja, ugy az édes anyja, az a jó királyné, s hogy csak felvidítsák egyetlen fiukat, még a csillagot is lehozatták volna neki az egekből. Hasztalan volt minden 1 nem vidult föl sehogy a szegény királfi. Egy szer azt mondotta a jó öreg király a hitvestársának: — Szóljak-p, ne szóljak ? Éa C3ak azt gondoltam, házasítsuk mi meg ezt a jó fiunkat, majd másként lesz minden. — Jó lesz, nagyon jó lesz 1 örvendett a dolgon maga a királyné. Hát megházasiták. A legszebb királyleány, világszép teremtés lett a felesége. Szerették is egymást, ugy mint a galambok zöld erdőnek árnyán. Es, hogy nagyobb legyen az öröm, vigasság a királyi ház nál : egy tavaszi reggel kelepel-kelepel hát bizony a gálya, száll az ereszfára. Egy apró kis angyal, p.czike harczegleány édes csacsogása tette hajh hangossá a királyi házat, a budai várat. Örült a szüleje, nagyapja, nagyanyja meg az egész ország. Már-már azt gondolták, betért a boldogság e szegény királyfi bánatos szivébe. Csalódtak, csalódtak I Mosolya olyan volt, mint futó szivárvány, felleg jött utána. Kérdezték, mi baja? Ha tudta: nem mondta. Szeretett, szerették, mégsem volt boldogság szivében. Kereste maga is mi hozhatna vigaszt elárvult lelkének ? Tudósok, doktorok, sok javas asszonyok, ifjak és vének nem tudtak orvosszert találni raája I Hát egyszer bgy öreg féllábú vak koldus ballag ám nagy gyorsan a királyi várba. Be is eresztik, szóba álltak vele. — Mit akarsz te öreg? kérdik a huszárok. Hallottam baj van a király há zában, mondok én orvosszert fenséges fiának I Hamar az öreggel királfi elébe 1 Még ki sem nevették, hittek a szavának. A királfi előtt bársonyra ültették, világéletében ugy soh'sem beczéztók. Kezét még sem fogta, nyelvét meg sem nézte a király fiának, mégis orvosszerrel állott a szavának. — Fenséges herczegem, boldog csak ugy lehetsz ezen a világon, ha egy boldog embert találsz az országon. S ettől az embertől jó szóval, rossz szóval, vagy kincscsel, vagy vérrel, vagy egy országrószszel szerezd meg, vagy kérd el tulajdon ingót s ezt vedd rád, ezt viseld, fejemmel jót állok, a mig élsz, a mig halsz, boldog leszel mindég I Örült a királyfi. Boldog lesz hát, boldog I Hisz itt az udvarnál annyi ember boldog I — Egyiktől elkéri az ingét s ráveszi magára ós örömmel gondólt ap jára, anyjára, kis feleségére, kicsike lál.flvntik wni tiámáliiif ÍPV iv mAlláblnt. Tan MltfilTA.