Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-11-03 / 88. szám

az urak, hogy a kazal tövében rágyújtanak az obstrukció pipájára ? Komédiának, ugyancsak rettentő bolondság, de száz szor őrültebb komédia, hogyha csakugyan a kazal közé dugják az égő taplót. Most az indemnitásnál kezdik a próbagyujtogatást. Azt akarják, hogy az esztendő végével ne legyen a kormánynak törvényes felhatalmazása arra, hogy az ország háztartását vezethesse. Erőszakkal megcsinálják a törvénytelen állapotot, aztán fetszólitanak, hogy ez ellen a törvénytelen állapot ellen lázadjunk fel. Az ilyen komédiára mégis csak ökölbe szorul ám a markunk. Azért, hogy Apponyi gróf legyen miniszterelnök, vagy hogy Polónyi Géza ur a Bocskay szerepében próbálkozzék, kaszát és vasvillát nyomni a kezünkbe, polgárvért ontaíni, feleségeinket özvegységben, gyerekeinket árvaságban hagyni, jószágunkat az ebek harminczadjára juttatni : no ez már csakugyan veszekedett gondolat. Én nem hiszem, hogy a közt a harmincz egynehány ember közt, aki a forradalom rémeit festi a falra, csak egy is volna, aki komolyan hiszi, hogy ma a gazdasági kiegyezés kérdése miatt, forradalmat lehessen csinálni Magyarországon. Ma, amikor harmincz esztendő becsületes munkájával annyira vittük, hogy számot teszünk a müveit nemzetek közt; amikor a magyarság ós a magyarosodás, szóval a magyar nemzeti eszme oly erős, mint tán még soha; amikor egy nagy ós müveit nemzet csá szára országnak világnak hirdeti, hogy megbecsülésre méltók vagyunk ; amikor gazdasági életünk minden téren óriási lendületet vett, áruforgalmunk az ezer millió körül jár, vasutaink behálózzák az egész országot, pénzintézeteink száz meg száz milliókkal dolgoznak s államháztartásunk minden esztendőben 20—30 millió fölösleget mutat ; amikor osztály-, rang- ós felekezeti külömbsógeket nem ismer a törvény s az emberek szabad ságát, függetlenségét senki részéről veszély nem fenyegeti : hogy ilyen álla E

otok mellett Írással fegyverbe szóiitassák a nemzbtet, mert máskép nem birják megbuktatni Bánfí'yt: ezt maguk sem hiszik. Már pedig ha forradalmat nem csinálnak, mert nem csinálhatnak, hát ak kor micsoda kézzel fogható, ószszel elérthető czélja van annak, hogy a kor mányt és az országot törvénytelen állapotba vigyék bele ? A parlamenti felfordulás — amit anarkianak neveznek — csak az országnak okozhat kárt, — sok igen sok kárt, anyagit is, meg erkölcsit is. De azt nem érhetik el vele, hogy egy önérzetes többséget rákóny szeritsenek meghajohi a kisebbség előtt. Kiváltképen, mikor az ország túlnyomó része is a kisebbség ellen van. Mert eddig ugyancsak kevés biztatást kapott a kisebbség az ország közvéleményétől, ellenben a löbbség, illetve a kormány szándékai mellett igen komoly és mértékadó tényezők nyilatkoztak. Ha Bánffy elleni gyűlöletből csinálnak czóltalanul egy törvénytelen állapo— Mit akar? — No, ne I ilyen hangon felelj, ha kérdezlek, ne igy, mert amúgy is fájó szivem meghasad a te hangodtól. Tegnap azt mondtad . . . — Nem mondtam ón semmit, — vágott közbe a leány. ... De azt mondtad, hogy szeretsz. Aranyosmadárkám, nincs egy pillanatom, melyben ne gondolnók rád. Te vagy a boldogságom, te vagy a mennyországom, te vagy a vezérlő csillagom. Parancsolj velem, a mi szivednek kedves, megteszem mind . . . A leány hatalmasan rácsapott a vasalóval egy zsebkendőre ós hosszasan elnézte annak csücskébe a monogrammot. De nem szólt egy szót se. Az esteli szürkület ezalatt fekete posztóként be vonta a kis udvari szobát; a férfi felállott ós odament az asztal másik végén álló leányhoz. — Mari, felelj, ha kérdezlek, felelj édes angyalom, mert megőrülök. Tudnál-e ugy szeretni, a mint én téged szeretlek ? A leány egy kicsit jobbra hajtotta fejét ugy, hogy szőke aranyhaja megérintette Romkay tüzes arcát s aztán szaggatott, mintegy siró hangon odaszólt: — Igen, én szeretném magát, de magának . . . Itt aztán megakadt, mint a szikladarab, mikor legurul a hegy tetejéről, de aztán valamely hatalmas tölgy útját álija. — No mi az a de magának ? CsaJ[ ki vele. A leány egészen odavonta a férfi fejét kebelére, aztán besúgta fülébe. — De magának van már — felesége. A férfi letörülte a leány arcáról a gyöngygyó gömbölyödött könycseppeket, aztán végig ooókolta a megázott arcot, állahegyétől homlokáig. — Menjen haca, várják ! — szólt a leány szinte parancsoló hangon, kiszakítva magát Romkay karjaiból. tot, ezzel oly példát adnak, amelynek keservesen megadhatja az árát az ország olyan időben, — amitől az Isten óvjon — amikor igazán országos veszedelem tá madhat. Az ilyen híres példaadások végzetesek lehetnek. A józan ember nem küzd ugy a fegyverrel, hogy annak csöve, térül-fordul, önmaga ellen irányuljon. Az utolsó órában gondolják meg az urak, mire vállalkoznak. A komédiának is van határa; egyideig csak eltűri a magyar ember a mókát, de ha a játék a nemzeti becsületre és a nemzet tetemes kárára megy, — akkor könnyen szomorújáték lesz abból, a mely most az országházban oly vigan megy az obstrukció szívességéből. Egy kis gazda. Gyászrovat, A kétegyházi gróf temetése. A kétegyházi családi kápolna kriptája lakóul fogadta a kiváló grófi család munkás ós tisztes kort élt kiváló tagját. Mint a minő élete vala, hivalkodás nélkül, ugy kivánta temetését minden disz nélkül, egyszerűen. Hogy az Isten szolgája közül az temesse el, akinek imáját életében hallgatta: a kétegyházi lelkesz. Hogy a „de profundis" gyászdalát ne zöngje mellette jellegzetesebb énekkar, mint az, a mely Kótegyházán minden hivő élte vóghatáránál megszólal. Hanem a közönség, az szive szerint ott volt, benépesítve a kastély kertet, mindenfelé kegyeletes részvéttől megtört arczok A kétegyházi grófi kastélyba e szo moru alkalommal egész serege érkezett meg a főrangú világnak, hogy igaz kegyeletét tanúsítsa a megboldogult gróf iránt. Ott voltak : Károlyi Tibor gróf. a főrendiház elnöke és neje, továbbá gróf Csekonics Endre az orsz. vereskereszt egylet elnöke, Wenckheim Frigyes gróf ós neje, Széchenyi Antal gróf ós neje, Wenckheim Dénes és Géza grófok 8 családjaik,'gróf Wesselényi Miklós, Szilágyvármegye főispánja, gróf Almássy Thasziló, Kálmán és Géza, 0 z i r á k y Bála gróf, Odelskalchy Gyuláné herczegnő, gróf Lambergnó, szül. Wenckheim Mária és sokan a főúri világból, természetesen köztük ós elsősorban a bánattól megtört családtagok. Békósmegye törvényhatóságát Lukács György dr. fő-, Fábry Sándor dr. alispán, Bodoky Zoltán dr. főjegyző, Z ö 1 d y János dr. főorvos, Bandhauer György főpénztárnok, ugy a bizottsági tagok közül is számosan, ezenkivü) Békésmegye közéletének számos fórfia volt ott a gróf temetésén. A temetést Nógáll László plébános végezte fényes segédlettel, AZ „In porr.ditum de dukant de angeli" megható gyászdala közben bocsájtották le gyönyörű érczkoporsóját a kriptába, könynyes szemekkel állt sokáig az óriási közönség, siratva a szivjóságban nagy, kiváló halottat. Hálás emlékezés virasszon emléke fölött! — Nem vár engem senki galambom. Vagy ha várnak is, nem sokat törődöm a várakozásukkal. Ne küldj el édes, nem vagyok ón rosszakaród. — Orvos ur, ha csak egy kicsit — hallgat rám, ugy menjen mindjárt, mert édes anyám nyolckor itthon lesz. Már elmúlt fél nyolc. — Megyek, — szólt az orvos s egy hosszú, szenvedélyes csókkal vett bucsut a leánytól. A kis zöldernyős lámpi, kigyúlt és Mari, a mo.sónő tizenhét éves szép le ánya ugy odaszegezte tekintetét arra a lámpaernyőre, mintha másfelé nem volna szabad nézni se. És ilyenkor, szebbnél szebb, de ho mályos képek száguldoztak szeme előtt. Szépen berendezett szobák, olyanok, mint a puha, meleg fészek, kis bóbitás főkötő mert ezt szereti olyan nagyon Mari, persze csak otthon, mikor senki se látja Aztán reggeltől estig, estétől reggelig csupa gőgicsólós, szeretkezés, édes szavak édes érzelmek, a miknek vége soha, de soha nem lószen . . . Itt aztán eltűntek a képek sa leány próbálta ráncba szedni szép fehér hom lokát . . . Persze hogy ott van még az a másik, a kit ő még nem is ismer és mégis annyira, de annyira gyűlöl. Ha hazajön az ányám, elmondok neki mindent, szólt magában Mari. Romkay gazember, táa engem se szeret, csak csalogat. Oh az a szegény asszony ! Kitudom hol laknak, aztán elmondok neki mindent. Tovább nem folyta hatta, mert az öreg mosónő kocogott az ablakon. — Ehes vagyok lányom, ezzel köszöntött be. A leány arczán ott volt még az iz gatottság nyoma. — Járt itt valaki? — kérdezte az öreg asszony. — Nem, — felelt a leány köhécselve. Marinak az éjjelen át rettenetes, kinzó A megboldogult gróf végrendelete évek óla készen van. A gyulai járásbíróság a jövő héifőn fogja fölbontani az érdekelt rokonok jelenlétóban. Az az elterjedt hir, hogy Almássy Dánes gróf gyulai kastélyai odahagyná, s Kótegyhazára menne lakni, legalább egyelőre, — nem fog bekövetkezni. * Nagy ós igaz részvétet keltett Csabán korosy ós nagy-helbenyi Korosy Camillónuk nyug. cs. és kir. huszárkapitánynak, az Apponyi uradalom kiváló intézőjének halála. A derék öreg ur magyar karakterével, munkásságával, feltótleu megbízhatóságával szolgált rá a grófi csalad nagy bizalmára ós arra a nagy népszerűségre, melyben Csabán és vidékén osztályrésze volt. Halála rövid szenvedés után 84 éves korában követ kezett be. Az utolsó ideig kiváló erőben, az öri'g korral dacolva, viselte hivatalát és nem vonta ki magát a dolgokból. Temetése nagy részvéttel, melyen Apponyi Albert gróf is megjelent, a ki remek ko szorut tett ravatalára, — történt kedden délután négy órakor Gerendáson. Csabáról nagyon sok tisztelője jelent meg s ott volt teljes számban az uradalmi cselédség, a mely az igazságszerető és humanui tisztartóban oly «okat vesztett. A temetési szortartást Radnay Farkas nagy váradi kanonok végezte nagy segédlettel. A megboldogultat gyermekei Koro'sy Zsófia, férj. Návay Emiiné, leánya Gremsperger Ferencz drné, Anna, Albert, Jánoa, György gyermekei. Návay Emil ós Gremsperger Ferencz vejei, továbbá unokái gyászolják. * A szomszédos Doboz községnek nagy gyásza van Meghalt ritka népszerű ós szeretett lelkésze : K é r y Kálm4n, egy úttal a vármegyei közéletnek egyik köz szeretetben álló, népszerű tegja. Kéry 34 évig volt községének lelkésze, szeretetteljes bánásmódja, mintaszerű lelkészi élete, a község minden egyes lakója iránt való embersége szolgáltak rá arra a szeretetre, mely im most koporsójához a bánat igaz könnyét hozza. Kéry született 1858-ban. Atyja községi orvos volt. Fiát, akinek nagy vágya volt a szinpad, gondos nevelésben részesítette. Hibár nem lett színésszé, de haláláig megma radt a legnagyobb szinészbarátnak. A nemzeti színház minden tagja személye sen barátja volt. Szerdahelyi és Lendvaytól a mai generációig. Midőn sorsa eldőlt s életét a lelkész ségnek ajánlotta föl, a legnagyobb ügybuzgalommal végezte kötelmeit. Tudjuk, mily melegen kardoskodott a megyei és községi életben mindazokért melyektől községe előbbmenetelét várhatta. Még a', október 13 án tartott megyei közgyűlésen is részt vett, szenvedő, megviselt alakja részvétet keltett. Nemsokára ágyba is került, s igy a minap tartott egyhá?a százéves ünnepén m^r nem végezhette el a3 istenitiszteletet. Évek óta súlyos gyomorhurut kínozta, melyet Koritnicza vize enyhített, de gyógyítani nem ludott. Temetése ma délelőtt lesz bizonnva! álmai voltak. Már korán reggel magara csapta szürkés gallérját ós kiment a szabad levegőre. Csúnya hírrel találkozott az utcán. — Meghalt Romkay orvos felesége. — Mikor? — kérdezte Miri elsáppadó arccal és csakhogy le nem esett a lábáról. — Tegnap este; azt mondják, férje otthon se volt, pedig az asszony nagyon várta haza urát, mert nagyon szerette Da mire Romkay hazaérkezett, a szegény asszony már halva volt. Azt mondják, már régen szeretője van az orvosnak s ez vitte halálba az asszonyt. Mari fordult egyet ós ssinte rohant hazafelé. Nem ösmert ő senkit meg. Hatalmas kő, a bün érzete nyomta szivét, csakhogy össze nem roskadt súlya alatt. A mint beért abba homályos ki& udvari szobába, az ágy előtt összeroskadt A szoba csöndjét szaggatott, rémséges zokogás törte meg. Sirt. Szeme előtt megjelent egy beteg asszony, szelid angyali arccal, ágyában ott van mellette egy két éves kis leány, ki anyja kibontott hajfürtjeivel játszik Az asszony suttogó, alig halható hangon kérdi: Nem jött még az ón uram ? tán dolga van szegénynek, mondjátok meg neki, hogy őt, meg a kis leányomat a siron tul is szeretni fogom. Aztán meghalt. ... A zokogás uem hallatszott már Csak a mély lólekzés árulta el, hogy Mari, a moáónó szép leánya még itt van a homályos szobában. Harmadn-ipra, vasárnap délután volt, ott vitték el a szép bársonynyal bevont koporsót a Mari háza előtt, A mosóné berohant a szobába s kihitta a leányát: — Gyere lányom, szép temetés jön. Látod, gazdag embernek még halála is szép, szegénynek az élet is terhes. A leány bement, az öreg mosóné meg ott maradt az utcán találgatni a szomóriási részvéttel. Szabó János hódmező vásárhelyi lelkész, esperes mond e tem Diómban imát s a temetőben DombyLa jos tanácsbiró búcsúztatja el Élete biztosította, hogy emlékét Békésvármegye ós különösen községe Doboz, — kegyelettel fogják megőrizni. * B ó késen meghalt Neuliinder Hugó vasúti tiszt él-te legszebb korában tizenkilencz évében. Bánatos szülői, testvérei siratják a tüdővószben, a modern élet e nagy pusztító betegségében elköltözöt'et. ÚJDONSÁGOK. Halottak napján. Mit vétettem? nagy bűnös lehetek, Hogy ily kegyetlenül sujt végzetem. Sebre sebet üt szivemen a sors. Nagy fájdalmim el nem viselhetem. Oh nagy Isten, mi szörnyű végzet! Reményteljes éltem mivé lett ? ! Kora reggeltől késő esteiig Bolyongok ; űz a kinos gyötrelem. Kábult agyam őrült gondolattal Van tele, mily emésztő küzdelem ! Oh nagy Isten, mi szörnyű végzet! Lelkem nyugalma, jaj ! hová lett ? I Elvesztettem őt: éltem csillagát. Ott porlik a rideg sír zord ölén, Eltemettem vele boldogságom, Onnan csak fájó emlék száll felé n. Oh kegyetlen sors, mit vétettem, Hogy ily rettentően bánsz velem? ! Te szív, te hitvány érző hús darab Hogy téged kitépnem mért nem lehet ? Miért kell kebelemben hordanom ? Hogy keserítsd tovább is éltemet ? Oh nagy Isten esengve kérlek : E megtört szivet végre szánd meg! Hadd hűljön ki, ne dobogjon többé, Egy tőrszúrás minden dobbanása. Hadd legyen egy élettelen tömeg, Vergődásem hogy senki ne lássa. Hozzád kiáltok, oh nagy Isten ! Hisz e földön segilség nincsen ! Fölkeresem a temető kertet, Ráborúlok rideg sírhalmára. Leomló könynyeim tán lejutnak Porladozó gyász koporsójára. Nagy Isten ! Itt múljék el éltem: Itt a halál édes lesz nékem ! Ligárt Mihály. — A bókésmegyei gazdasági egylet igazgató választmánya f. évi nov. 6 án, vasárnap délelőtt 9 órakor a casinó nagy termében ülést tart, a következő tárgysorozattal : 1. A vármegye főispánjának átirata a cselédek ós munkások jutalmazása tárgyában. 1. A földmivelésügyi miniszter sürgető leirata a paraszt-mintagazdaságok szervezése tárgvában. 3 A csabai nőegylet átirata az „Erzsébet szeretetház"-ra teendő alapítvány érdekeben. 4. A mezőberónyi gazdák kerelme a műtrágyával teendő kísérletezés ügyében. 5. • i szédasszonyokkal, ki lehet Romkayaak szép szeretője, kiről annyit beszól rart az egész város. Bent a szobában Mari letérdelt a kis feszület előtt s imádkozott. — Úristen, ne hagyd, hogy nevem is bekerüljön a pletykába. Elmúlt egy nap, kettő, egy hét és Mari valahányszor egyedül volt, buz TÁJ zott a kis homályos szobában s minden kis neszre ugy összerezzent, mint a megijesztett kis madár. Egy nap délutánján a kis Mari nyitva hagyta a szoba ajtaját, mert a vasaló nagy meleget árasztott a szobában. Azon gondolkozott, hátha az a szegény asszony éppen akkor haldoklott, mikor az a gaz ember Romkay azt mondta neki: ne küldj el édes, nem vagyok ón rosszakaród. Itt aztán hirtelen becsukta az ajtót, mintha rosszat sejtene. Nemsokára valaki dörömbölt körmeivel a szobaajtón. Ez a döröbölés ismerős volt, de Mari még se merte kinyitni az; ajtót Egy kicsit félrehúzta a fehér ajtófüggönyt, de hirtelenül visszahökkent, pedig tudta jól, hogy Romkay Elek áll az ajtó előtt. Az orvos kedveskedő, hízelgő szóval kórt bebocsáttatást. — Menjen el innen, maga gazember 1 — hangzott belül Mari hangja, melyben az utálat, a gyűlölet minden faja belevegyült. A talpig feketében, elegánsan öltözött Romkay egy darabig még ott őgyelgett az ajtó előtt. Ugy érezte magát, Jm nt a kártyajátékos, ki minden pénzét e vesztette s aztán hozomra nem engedik tovább játszani. Ismét dörömbölt, de se ajtó n .-m nyílt meg, se hangot nem kapott belülről. Aztán otthagyta a mosóné leányát, azzal a meggyőződéssel, hogy ilyen közönséges népséggel nem órdemesjkikezdeni.