Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-10-09 / 81. szám

pótadónk ; e mellett fenyeget, hogy ha a kórházak minden vonalon kiépíttetnek, nem lesz annyi beteg, mennyi kontemp­láltatik s akkor épitósi összeg évi annu­itását a kórház költségvetése meg nem birván, megyei pótadóban fog kivettetni. Mindazonáltat szívesen bővítené a köz­kórházban a beteg szobákat az értekez­let, ha a megye betegeinek építenénk, de különösen B e 1 i ez e y István mutatta ki, hogy a megyei kórházak a csavar­gók assyluma. Ha a kórházak megyebeli adófizető polgároknak építtetnék, akkor nem centralizálná Gyulán kórházat, ha­nem a megye más vidékén Orosházán, Szarvason építtetne inkább, AZ összes fölszólalók opponálnak a terv ellen s az értekezlet egyértelmüleg abban állapo­dott meg, hogy a kölcsönt nem sza­vazza meg. Még több eszmecsere folyt a mezei munkásoknak segítségére létesítendő alap kérdésében. Az első felszólaló K o r o s y László volt, aki igen szép és örvendetes jelenségeket mondott el a csabai mun­kások magatartásáról. Neki, mint a mun­kásügyek vezetőjének, tudomása van ar­ról, hogy a csabai munkások közzé a a tavasszal fővárosi socialista agitatorok jöttek, akiknek tanai nem fogtak a né­pen, lapjaikat viszszaküldötték, az uj munkástörvénynyel a csabai munkások összes aspirációi kielégítettek. Kimutatja, hogy a segélyalap, amig egyrészről nem fog megfelelni a szükségletnek, elkese­redést szül és csak azt, hogy több lesz a dologtalan ember, aki segélyre számit. Az 1898. évi II. t.-cz. ben mi a rendel­kezés a felől, hogy községek közköltőik 1%-át, vagy bármily összegen, tartoz­nának ilyen segélyalapot létesíteni. Ott a segélyalap csak a bírságpénzekre van basirozva, egyáltalában nem ismeri el, hogy szabályrendeleti uton lehetne a községekre adóterhek kivetését hárítani. Szerinte a tervezet nemes intentióit mesz­szemenő és szerencsétlen módon oldja meg, a maga részéről végkép levétetné a tárgysorozatról, de ha ez nem lehet­séges, legalább adassék mód a gazdák szaktestületének, hogy véleményét el­mondja, azért legjobb lesz indítványozni, hogy érdemi tárgyalás előtt a tervezet felől a gazdasági egylet hallgattassák meg. (Helyeslés.) B e 1 i c z e y István szintén hosz­szabb beszédben bonczolja a tervezetet, mely nemes czélzatu, csak hogy olyan férfiak munkája, a kik gyakorlati gaz­dálkodást nem ismerik. Nem a fiskális szempont ez, a miért opponál. Mert ő igen is akar az önhibáján kivül munka­képtelenné lett munkáson, cseléden se giteni s ha a tervezet ezt az intézményt létesítené, nem szólna ellene. Fél azon­ban, hogy mikor oly nagy tömegnek ét­vágyát keltjük föl, egyébként terhes, de mégis elenyészően csekély tőkével, az csak visszafelé fog elsülni s a most már megcsittult kedélyeket veszedelmesen ingerelni fogja. Szintén a mellett van, hogy a tervezet felől a gazdák szaktes­tületónek véleménye kikéressék. Ros enthal Ignácz alapjában elhibázottnak tartja a tervezetet. Ez a munkás népnek kölcsönt ád. Mire? Köl­csönt csak az vehet s annak lehet adni, „Szeretnék még egyet-mást elmon­dani Gyurka és Sándorka viselt dolgiiból, de a fiatal urak (különösen a legkiseb­bik 1) egyelőre még minden komolyság hiányában szűkölködnek, ugy, hogy mos­tanában nem is merném őket türelmes olvasóimmal közelebbről megismertetni. Talán még benő a fejük lágya . . ." Jelentem most már, hogy a várt ör­vendetes esemény bekövetkezett: a fiatal urak feje lágya benőtt. A felől már régebben biztos voltam, hogy a Gyurkáó benőtt. Ő főszolgabíró a délvidéken és a szorgalmas újságol­vasók emlékezhetnek a nevére a föld­osztó mozgalmak idejéből, mikor a tolon czolás terén kifejtett nagyszabású tevé­kenységével vonta magára az általános figyelmet. Egy pártonkívüli képviselő a belügyminiszterhez intézett interpelláczió­jában akkoriban kifejezést is adott a Gy urkovicsfóle tömeges eltolonczolási rendszer törvényes és opportunus vol ával szemben táplált erős kételyeinek : Gyurka azonban provokáltatta a honatyát és mivel a párbajnál igen lovagiasan viselkedett, megnyerte ellenfelének rokonszenvét és senki azóta sem kételkedik benne, hogy korrekt tisztviselő. A mi Sándort illeti, ezt mondtam, hogy az ő feje lágya is benőtt. Nos igen, lelkiismeretem túlságos megterhelése nél­kül ismételhetem, hogy nagyjában lega­lább benőtt Erről a tényről alkalmam volt sze mélyesen meggyőződni, mikor az utolsó képviselőválasztás idejében Bajna váro­sában akadt dolgom. Kocsin tettem meg az utat oda ós a fuvarosom a város végén, a régi tüzórkaszárnya mögött álló Bete­kints-korcsmánal megállapodott, hogy megitassa a lovait. A képviselőválasztás a kinek van fedezete, vagy a ki tudja, hogy miből fogja ezt megfizetni. De mi­ből fogja a munkás? Gondoknak tesz­szük ki s intézményünk immorális. D< meg is gyülöltetjük vele a társadalmi rendet, ha egyszer fizetésre szorítjuk s elvesszük tőle verejtékes kezemunkája nyomán szerzett kis vagyonkáját. Vagy segélyt adjunk a munkásnak ? Más szó­val alamizsnát? A mi népünkben van önérzet. Meggyőződése, hogy a munkás tiltakoznék az ellen a legjobban. Neki is vannak jó hajlamai, vágyai, hogy a munkáson segíteni kell; szívesen bizto sitaná a nyomor ellen az öreg, dolog képtelen napokra; de a segélyezés e módját ballépésnek tartja és éppen ellen kezőt érnének el vele. Miután a gazda­sági egylet véleménye az ő aggodalmai­nak pregnansabb kifejezést adhat, hoz zájárul a tervhez, hogy indítvány tétes sék az egylet meghallgatására. iiz értekezlet szintén oly értelemben határozott, hogy előterjesztéssel fog élni, miként a tervezet felől a gazdasági egy­let véléménye is kikéressék. Ezzel a megyebizottsági tagok é r­tekezlete véget ért. Ab ovo usque ad malo. Csaba, okt. 8. Van nekünk egy úgynevezett kényes kérdésünk. Nevén nem is nevezzük meg, mindenki tudja. Ab ovo, vagy is kezdet kezdetén mindenki lamentált: „persze, a fejünkre nő a nagy veszedelem ós mi, mint a sivatag flamingója, a homokba dugjuk a fejünket; nem teszünk semmit". Nagy áldozatkészség szele fujt ek kor, mint ama bizonyos római gyom roknak, a kik az ab ovo-nál még hatal­mas ótvágygyal dűltek neki a lucculusi lakmározásnak. Mert talán tetszik is tudni, hogy az a klassikus példaszó: az ab ovo uspue ad malo, a rómaiaktól eredt. Jelenti pedig a mi helyzetünkre ós a mai használatban, valamit töviről he­gyire elbeszélni, az eredetétől a mai ki­fejlődósig. Nos, hát eredetétől elkezdve a dol­got, mikor még a „baj" soknak a „kör­mét égette", nagy áldozatkészség szele fújdogált; legföljebb az volt a sirámi hang, hogy a kiket az iniciativa meg illet, azok nem mernek javaslataikkal előhozakodni. Hallottunk évjáradékról, rokkant segélyről, öreg napokra biztos existenczia biztosításáról; beszéltek arról, hogy a tömegek aspiraczióit kellő me derbe lehetne terelni, ha lennének ala­pok, a társadalmi jogrend érdekében közreműködő, veszélyben kitűnt emberek jutalmazására, A maszlagos és tendenciózus butítás feltételezi, hogy kellő ellensúlyozására a kulisszák mögötti dologról is tudjunk és ennek megtudására is be kell rendezked­ugyan már két nappal ezelőtt e-ett meg (tudvalevőleg Gyurkovics Milán fényes győzedelmével végződött), a korcsma te­tején azonban még akkor is ott lengett a mgy zászló: Eijen Gyurkovics Milán képviselőjelöltünk 1 Az ivóból p^dig czim­balomszó ós zavart lárma hallatszott, Inkább unalomban, mint kíváncsiság ból, leszálltam a kocsiról, hogy be­tekintsek a korcsmába. Egy megyei hajdú azonban elállotta az utamat. — Nem lehet bemenni, tekintetes ur I — Miért nem ? — A Gyurkovics urak mulatnak odabenn, mondta jóakaróan. E pillanatban pisztolylövés ós erős üvegcsörömpölés hallatszott az ivóból, fölöslegessé teve a további magyarázatot. Az első lövést öt másik követte, rövid időközökben ... Az ajtón kétijedtképü czigány ugrott ki, egy harmadik kontrás pedig utánuk szólt az ablakból : — Gyertek vissza, bibások, hiszeu csak hatlövetű a nagyságos ur revolvere 1 A kontrásokkal ón is beléptem az ivóba. Csak egy Gyurkovics mulatott odabenn: Sándorka; a megyei hajdú alkalmasint azért beszóltGyurkovicsurak ról, mivel a szintén jelenlevő Horkay Ferit is a családhoz számította. Odakünn erősen sütött a nap, de az asztalon mégis több lámpás ós vagy harmincz, boros üvegbe dugott fagygyu­gyertya égett. — Világot I Még több világot 1 — kiál­totta éppen akkor Sándorka. A csapos behozta az istálló-lámpást í — Mit csináltok itt ? kérdeztem kíváncsian. — Korteskedünk 1 mondta Sándor önérzetesen. nünk ; nagyon ágáltak közéleti fórfiaink a mellett, hogy a földet, igen is mint adóalapot meg lehet terhelni és meg is kell, ha ennek ára a társadalmi békés fejlődés. Azt hittük: „megért már a gyü­mölcs és lehull fájáról." Dehogy hull, dehogy hull. Minő ide­alisták is vagyunk mi. Mert mi történt ? Mikor végre az iniciálé tényező elő­jön a régen óhajtott tervvel, mely, meg­engedjük a maga tisztes, nemes intentiói szerint talán a közteherviselést a kívá­natosnál erősebben feltételezi; talán to­vább is elmegy fílantroph szádokaiban, mint kellene, talán több benne az esz­ményi hév, mint minőt az utilitarius kor megbírna, talán többet hisz a közéleti jelszavak komolyságában, mint dukál; talán, mint minden emberi munka, hé­zagos, hibás, javításra szorul, de végre is mint közszükség, naiv módon elhivén azt, hogy a közéleti jelszavakat ki kell elégíteni, végre szőnyegre kerül ós „ab ovo" kellene hinnünk az eszme népsze­rűségében, amelylyel az elméket megör­vendezteti és megtermékenyíti: és ime — usque ad malo — jelentkezik az uta­litarius századelv, mely egyszerűen ide­alista agy munkájának gerálja a terve­zetet. Kissé talán trivialiskodom is, de nekem olybá tűnik ez a Pál fordulás, mintha épelmájüről óhajtanák kisütni, hogy az emelendő gyulai palotába való, nehogy igazait megküzdhesse és kivív­hassa. Immorális lenne az a sajtó —s ezek sorában ez az orgánum — mely szintén a kialakuló társadalmi osztály megbóki­tése, kielégítése érdekében a humauis­mus vesszőparipáján lovagolt s a ko moly, habár áldozatot igénylő intézmó nyeket ismételten követelte, a bizottsá­gosdik, a kontemplácziók ós a kedélyes sincerizálások helyett, — ha mondjuk most, mikor az „áldozatot igénylő" in­tézmény organismusát megvalósítani ko moly sfándék indíttatott, — amikor tehát komo'yan kérdésbe hozatik a társadalom áldoza készsége, ha akkor — mert ezen organismusnak a kritikai „csakhogyok" ártottak — megfeledkezhetnénk követe­léseinkről, meg vesszőparipánkról ós sutba dobnánk, nehogy esetleg mégis a — zse­bébe kelljen nyúlni a tisztelt közéleti férfiaknak. Ezt a kedélyes játékot a közéleti jel­szavakkal megcsinálni nem lehet és nem szabad. Nincs kifogásunk ellene, hogy mert emberi művel állunk szemben, annak a „szaktestületnek" fórumát ám állja ki a tervezet; de ha a közéleti jelszavakat egy ízerüen operetteszerüekkó tenni nem — Egy hete már se éjjelünk, se nappalunk 1 panaszkodott Horkay. — Mindig csak dolgosunk ós.készit jük Milánnak a ta'ajt 1 toldotta meg Sán­dorka. — Bizony, ha mi nem volnánk el­hasalna a monoklis, mint a béka 1 Megjegyzem, hogy hármunkon kivül még csak a czigány ós a csapos volt az ivóban ; legjobb akarattal se tudtam tehát megérteni, hogy miféle talajt dolgoz­nak meg. — De hiszen a választás már meg is volt, két nappal ezelőtti Ez a kijelentésem láthatólag zavarba hozta őket. — Becsületszavadra mondod? — Becsületszavamra! — Akkor menjünk szavazni, —sür­gette Sándorka — hogy le ne késsünk véletlenül. Nehezen sikerült csak megértetnem velük, hogy a bu<galmuk immár kárba veszett, mivel Milán, miként a lapokból tudtam, átvette a mandátumát és Buda pestre utazott. — Eü tisztán nekünk köszönheti, — bizonygatta Sándor. — HÍ mi nem va­gyunk, elhasal, mint a beka. — Czigány, tust! kiáltotta Horkay Most már igyunk egyet a győzelmünkre ! (A két sógor azoniul is állhatatosan ragaszkodott meggyőződéséhez, hogy Mi Ián tisztára csak az ő buzgalmuknak köszönheti mandátumát és később, mikor a képviselő makacsul megtagadta a Be­tekints számlájának kifizetését, ebben nemcsak nagy háládatlanságot láttak, de abban i<* megegyeztek, hogy a Milán po­ziczitja nagyon megrendült a kerületben.) A Betekints-beli találkozásunkat kü­lönben csak azért emiitettem, mivel akkor győződtem meg róla, hogy Gyurkovics akarjuk, akkor agyonütni a javaslatot, az intézményt nem lehet, legalább nem azzal a nyiltan bevallott czélla', hogy nem akarunk a — zsebünkbe nyu'ni. Ez a kis czikkely padig megíratott nem a csabai értekezlet elhatározása el­len, hanem ennek következtében. yA tanitók korpótléka. — A sárréti tantó gyűlés határozatai. — A „sárréti tanító-egylet kebelébe tar tozó ev. ref. tanitók f. hó 5-én Szo.>hal­mon rendkivü'i közgyűlést tartottak, melynek tárgya az ötödéves kor­pótlók megadatasa iránt, követendő egyöntetű eljárás. — Miután kö/.udomásu az a dolog, hogy a f. gyarmati, k. ládányi, és szeghalmi ref. egyházak a tanitó kor pótlék fedezésére az államsegélyt nem kapták meg, sőt a f.-gyarmati ev. ref egyháztanács annak a kiutalványozását, illetve az egyház pénztárából leendő ki­fizetését ez idő szerint megtagadta: en­nek alapján a rendkivü i közgyűlés elha­tárolta, miszerint az egyházak tanitóielső sorban kérvénnyel megkeresik az iskola­fenntartó hatóságot a korpótlék kiutal­ványozása iránt. Továbbá megvárja a tanitc-testület a jelen év október hó 19-ón tartandó ev. ref. egyházmegyei közgyűlés jóakaratú határozatát 8 bölcs intézkedéseit. — Ha padig az iskola fentartó hatóságtól a ta­nitók kérvénye elutasító válasszal adat­nék vissza, azon esetben a tanító-testület a közigazgatási bizottsághoz folyamod­ványt nyújt, mellékelvén az elutasító határozat; — s tisztelettel kéri a köz­igazgatási bizottságot a tanitók korpótlék illetményeinek bármely u'on leendő meg­adatására. Elénk eszmecsere fejlődött ki továb­bá a tanitók nyugdijingényeinek megál­lapítása körül gyakorlatban levő eljárás nem a leghelyesebb volta miatt. (Erről is szívesen vettük volna a tisztelt tudó si;ó információt. A szerk.) Vasárnap. — A négy jótékony urn5. — Tatay bá' szójátéka. — Mi készül Jaminában? — Az uj rabbi. — Sokunknak eleven emlékében van, hogy a közelmúlt napokban Csaba négy agilis és a közjó szolgálatában fáradságot nem ismerő négy szép úrnője nemes tzélzatból több látogatást tett. A legsötétebb Jamina, Tabán és kastély nem kerülte el figyelmüket. Lepény, Zsíros, sőt a Pokol­utczához is emiékek fűzik. Az ő látogatásaikról maradt föl a következő bon-mot: Az a gyémánt-szemű asszony, kiről meg vagyon irva, hogy jobban ragyog a szeme, mint a gyémántjai, — befordulván az udvarra, egy játszadozó fiúcskához fordul mosolyával ajkán, mely lágyabb Rasofszky Miksa thea-vajánál és édesebb a kisréti csemege-szőlőknél, — kérdezi: — Itthon van a papa, édes fiaeskám ? — Éppen most parancsoltak rám — szepeg a kis fiú — hogy nem szabad megmondani. . . . Tableux ! * Felvakkan emlékezetemben néhai és jó em­lékben levő Tatay bátyám, a szónoki mivoltában piramidalis elszólásokat cselekvő, különben derék S'ndor most már társadalmi tényező számba megy a vármegyében és hogy nem lehet róla többé mint gyerekember­ről beszélni A sz 'les suhanczból érett férfi lett. Megerősödött ós magkomolyodott. A nehéz székeket fólkézzel is oda tudta vagdosni a falhoz, ha pedig megkötötte magát egy-egy nótában, akkor a terro rista hajlamokkal biró Horkay is kény­telen volt meghajolni akarata előtt. Ez a tapasztalásom azt a meggyő­ződóst érlelte meg bennem, hogy most már nem való, hogy továbbra is véka alá rejtsem a legkisebb két Gyurkovics­fiu mécsesót. A következő — egymással caak lazán összefüggő — rajzok sorozata ennek a belső kényszernek igénytelen produktuma Meg akarom még jegyezni, hogy ezúttal kimerítőbben kell foglalkoznunk egyik hősünknek, nóvszerint Gyurkának, gyermekkorával. Ezt azért tartom szük sógesnek. mivel a későbbi főszolgabíró serdült éveiben oly példátlan és életbe vágó lépésre határozta magát, mely nem­csak a Gyurkovics család, hanem az egész délvidéki uri társaság kebelében kínos szenzácziót, sőt elkeseredést ós megbot ránykozást keltett; ha mármost igaz az, hogy a gyermek játékaiban megnyilat­koznak a későbbi férfi jellembeli sajátos­ságai, akkor meglehet, bogy ilyen módon megtaláljuk a lélektani kulcsot, mely elől kipattannak a főszolgabírói sziv tit­kos fiókjai és mely érthetővé teszi azt, a mi ma egész Bács-Bodrog szemében ért­hetetlennek létszik. A ki önök közül elolvasta a Gyur­kovics-fiuk krónikáját, az régi ismerő­sökkel fog találkozni. De ha valaki nem olvasta el, az se nagy baj. (

Next

/
Thumbnails
Contents