Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) július-december • 53-96. szám

1898-07-10 / 55. szám

Egy ilyen szegény vidéki doktor tehát nemcsak hogy nem kap annyi fizetést, mind egy díjnok a városnál, hanem még azok ellen is kell küzdenie, kiknek pedig kötelességük volna őt fáradságos munkájában támogatni. Fárad, dolgozik éjjel-nappal. Nincs nyugodt percze, órája, melyet a saját czéljai számára fordíthatna. Mindent mások érdekében kell cselekednie ; s ezért a jutalom semmi- így múlik el az élete. Mint fiatal ember telve reménnyel, ambiczióval foglalja el állását. Napról-napra tűnik egy-egy reménye, napról-napra múlik a lelkesedése. A ne héz küzdelemben elfárad, nem vágyik már semmi után, nem törődik semmivel. Csak nyugodni akar. Vájjon pihenhet- e valamikor ? Soha. Abban az órában, hogy hi^ atá^át többé nem teljesitheti, meg szűnik létezni arra a körre nézve, melynek eg^-z életét áldozta. Ha nem jutal mázták őt addig, mig munkaképes volt, üiig remélhettek tőle valami hasznosat, Jít, hát ki törődik vele akkor, ha tehetetlen, rokkant ós munkaképtelen. Ritka kiváltságos és szerencsés körülmények között ólt az, ki élete folyamán annyit félrerakhatott, hogy öreg napjaiban igen szerényen tovább élhessen. Es a ki nem tehette ezt, mi lesz ezzel ? Á kit élete derekán ragad el a halál, mi lesz az özvegyével, a gyermekeivel? Jelenleg az embertársak könyörületére vannak biz^a. Bizonytalan, szomorú ós nagyon száraz kenyér. Az orvosok nyugdijkórdése ime oly aktuálissá lesz, hogy az elől többé kitérni nem lehet. Minden testület azon van, hogy a saját érdekeit kellőképen megóvja s gondos kodjék mindazokról, kik a testületekhez tartoznak. Mindenütt vannak nyugdíjintézetek, csak az orvosoknál nincs. Az ő érdekeikkel nem törődik senki. Ki is törődjék velük, ha maguk az orvosok törődnek velük legkevesebbet. Ez a könynyelmüség pedig minduntalan megboszulja magát. Számtalan szomorú példa, mind sürgősebben követeli az ilyen nyugdíjintézet létesítését. Egy-egy adott eset alkalmával meg-megmozdul a testület, csakhogy ismét mihamarabb napirendre térjen e sürgős és fontos kérdés felett. Hát kinek van szüksége az orvosi nyugdíjintézetre, hát ki létesítse azt ? Valóban oly vétkes könnyelműséggel tárgyalják ezt a kórdós, hogy eléggé meg sem róhatjuk. A belügyminiszter Békésvármegye feliratát nem fogadta el s a nyugdíjintézet létesítését nem engedélyezte. Nem kell félremagyarázni ezt a körülményt, mely inkább örvendetes, semhogy lehan golna. Az indokolásban a miniszter ki fejtette az okokat, hogy miért nem engedheti meg a nyugdíjintézetet. Nem engedheti meg pedig azért, mert a közel jövőben bekövetkező államosításnál a körorvosok, mint államalkalmazottak, természetesen nyugdijképesek is lesznek. E megtagadás tehát egy szebb jövő hajnalodását jelzi, melynek mielőbb való bekövetkezése minden körorvos hő ki vánsága. véve, ha kénytelen-kelletlen, de elviszi családját Helvécziába. A terv meghiusult, még pedig azon egy ok következtében, hogy bizony Rózsika szenvedni fog, négy napja már, hogy nem evett. Báthy tanácsos ur előtt ezen egy ok bírt oly nagy horderővel, hogy elveitől eltántorította. Tehát Rózsi mégis csak szenved. Minden csapást inkább elviselt volna, csak ezt nem. Rózsi, az aranyos kis Rózsikája is e családi baj áldozata lenne ? 1 Oh ez elviselhetetlen. Tehát igaz lenna az, hogy az ő családjuk kihaló-félben van. Ez orvoslást kiván. É3 két nnp múlva Báthy tanácsos ur Bálinton igen örvendetesen tapasitalta, hogy Rózsika kitűnő ótvágygyal fogyasztja a kellemes szinü rántásokat. Másnap a helyi lapok egyikében mégis jelent egy tanácsokkal teljes cikk „Bálinti levegő hatása az emberi test szervezetére" czimen ós mindenki csodálkozott azon, mikor annak szerzőjéül id. Báthy Géza neve volt feltüntetve, a ki sokoldalúságának egyik jelét ma szinte bebizonyította, bár eddigi sikerei a lótenyésztés körül érvényesültek. Egy hót múlva, mikor Láia, a fő ispánnó huga hogylótéről tudakozódott, apja azt irta neki vissza, hogy Rózsika sohasem volt ilyen jó szinben, mint most. Szórakozik, mulat, sok ismerőse van, a többek közölt a szomszéd Zolti ós a sánta kapitány. Majd egy héttel később sürgetve kéri feljöttét, kivánván vele fontos családi ügyben értekezni, egyúttal a levélhez egy diszes kártyalapot is csatolt, melyen a következők foglaltatlak: báthy 'Báthy 'Rózsa és szentkláray Ktáray Zoltán jegyesek. Rózsi felgyógyult. Badacsony Pál. Milyen az ára az uj búzának ? — Eladjuk, vagy az eladástól tartózkodjunk — Csütörtökön délben a budapesti tőzs dón 8 frt 70 krral zárult as őszi buza. Ez bizony válságos helyzet. Mert válságos helyzet az, amikor Magyarországon 31V2 millióra becsülhető búzatermés mellett oly esztendőben, amikor egy szem átmeneti készlet nélkül várják az ujat és amikor a julius-auguszlusi bel-és külföldi fogyasztás minimo calculo három millió mázsát igényelhet tőlünk, a buza ára kilencz forintnál meg nem állhat, hanem napról-napra alább hanyatlik. Az ilj en helyzetben nem sopánkodni, nem vádolni, hanem a helyzetjavitó eszmét, az orvosságot kell keresni. Ez orvosság pedig nem található meg másutt, mint atermelőkmagatartásában. A termelőknek jobban kell tudniok. mint bárki másnak, hogy szűkében van-e a buza Magyarországon, vagy nem ? Ha a termés jó, akkor nem kell, nem szabad siratni a kilencz forintos árt, minthogy ezt a mennyiség pótolja. Ha pedig a termés átlagban szűkebb, akkor nem kell, nem szabad a búzát sietve eldobni, hogy benne a merészen koczkázó kontreminőr olcsó iedezesét találja. Ez a kontreminőr szeptemberben szállitani kénytelen. Lássuk hát, honnan veszi a búzáját! Ha igaz, hogy kevesebb a buza a rendesnél, akkor ne unszolják a bizomá nyost, hogy adja el azt sietve. Nem panaszkodni, hanem védekezni kell az árrombolók ellen. Védekezni, ha a védekezés eszszerü. De hát óssszerü-e a védekezés ? Vizsgáljuk meg ! Tisztán Magyarország belső viszonyaiból tekintve, a búzatermelőnek az idén nem kellene tartania a nagyon olcsó áraktól. Mert Magyarországon, bármily jó is a termés, még sem termett több, mint amennyit a vámmal védett Ausztria ós Magyarország fogyasztása igényel. Fölösleges árutömeg tehát az idén az áit nyomni nem fogja. Az már ma bizonyos. De nyomhatja más. Nyomhatja az amerikai áru tömege, melynek nagysága iránt ma még senki sincs tájékozva; maga Amerika sem. Ha Észak-Amerika igen olcsó búzával özönli el a nyugateurópai kikötőket, akkor a román és orosz búzát okvetetlen nálunk fogják kínálni, hol a szűkebb termés következtében az árak még mindig jobbak. E^ ez a fülföldi kínálat árfolyamainkat alábbszállithatja. Ám az idén ez az egyetlen veszély a magyar búzára nézve. Nem saját mennyisége veszélyezteti a búzát árában, hanem a külföldi árviszonyok alakulása. Aki ezzel a veszólylyel szembe mer nézni, az ne féljen a kontreminetől, mely csak akkor erős. amikor neki Amerika igazat ad. Aki pedig ezen ve szóly elől már korán meghátrál, mikor még nem is tudja, hogy igazán öly nagy lesz-e az amerikai termés, mint hirlelik, az szidhatja Amerikát, de ne szidja a kontremint, melyet ő maga, a termelő bátorit fel eladásaival. Azok a termelők, akik a buza árát sietős, tömeges, eladásaikkal lerombolják, mert attól tartanak, hogy később csökken, ahhoz az emberhez hasonlítanak, aki megöli magát, mert fél, hogy meg fog halni. Aki erről meg akar győződni, vegye tekintetbe a következőt : Igaz az, hogy az amerikai termés, ha valóban oly tömérdek lesz, mint ami iyennek kürtölik, leszállíthatja a magyar buza tőzsdeárát, tegyük fel 8 forintra. Ez lehetséges. De ha a magyar termelők most sietnek kínálatukkal a tőzsdére, akkor a buza ára két nap alatt lesz 8 forint. Ec bizonyos. Ott tehát a káros lehetőséggel, itt a káros bizonyossággal állunk szemben. Az igazság ez : Ha a gazdák egy szerre akarnak búzakészletükkel ugyanazon ajtón kimenni, akkor egymást nyomják agyon. Kis napló. — Adósság elengedés — részletre. — Sok vigság, sok elmésség és sok tréfa szerzője Békés-Csabán Klein József bőrgyáros, a kinek bárminő társaságban való megjelenése a jókedv derüségét jelenti. Az elmúlt hetekben nagy betegségéből gázolt ki és mikor a rendes tartli játékához jött a Fiumébe, a hol részvétteljesen fogadták, de egyúttal szerencsés felépüléséhez gratuláltak, kitört a jó Klein bácsi humora. — No hát igaz. Már a másvilágon voltam. És az is igaz, hogy Szent Péternél kell az embernek jelentkezni. De Szent Péter csak ugy mint én, szereti délutáni fekete mellett a tartlit. Rám kiáltott. Tudjátok ugy megijedtem, kemény hangja van a menyország kapusának. — Tudsz tartlizni. — No, ná. Erről Francsek tudna regélni. — No hát jer. Mutasd mit tudsz. Játszunk egy pártit. És játszottunk. O osztott, én kevertem. Nekem a kezemben volt egy kvart. Gondoltam, lefőzlek öreg' Kimondom a kvártot. Mit gondoltok ? Az öreg nagyobb kvártot mondott. A negyedik emelésnél hangosan kiáltott. — Aus.z. — Ha ausz, hát ausz. Játszunk még egyet. — De nem játszunk. Ausz, ausz. — Micsoda erőszakosság ez ? — Ha igy nem érted — mond Szent Péter — hát azt mondom hinausz, hinausz. Tanuljál még oda lent még egy kicsit. Nem veszlek föl a menyországba. Mehetsz! így jöttem le. No Bernát, hát mi lesz. . . . Megtréfált ő mindenkit. Még a legkonokabb hitelezőjét is, a mint az alábbi históriából ki fog tűnni. Bizonnyal szélesebb körben ismerik nem csak Csabán, hanem a megyében. Különösen a tisztviselői körökben Majánt, a prékátort, a kortest ós a kiérdemesült csizmadiát. Maján évek I óta százötven forintokkal tartozott bőrökért, a melyek régen elkoptanak a szép csabai lányok, deli legények lábain. Az értök járó pénz pedig a pénzforgalom nagy árjában kitudja hol állapodott meg ? Soha még rendíthetetlenebb dubiozát nem könyveltek el kereskedelmi könyvekben, mint ezen 150 forintokat.Ide-oda már az elévülés ideje is következett, ekkor Klein bizalmasan becsalogatta a piaczról az éppen ott voks-telepitő Majánt. — Egy kvaterkára szomszéd, csak egy kvaterkára. Majánt a sligovicza becsalta az üzletbe. Már vagy két pohárral gurított le torkán a vendég, mikor a házigazda a dologra tért. — Maján ur, ha meg nem sérteném, szabadna kérdeznem, nem furdalja lelkiismeretét némely dolog ? — Nem engem. Nincs jobb állapot a tiszta lelkiismeretnél. Klein jobban torkára tette vendégének a kést. (Jó a konok adóssal nem metafórákban társalogni.) — Maján ur, hát az adósságok ! Hiszen nekem már Isten tudja mióta tartozik 150 frttal. — Én tudom. De megadni nem tudom. — Azt én is tudom. De lássa 150 forint nagy summa. Valami részletfizetést eszeljen ki szomszéd, az isten is áldja meg. És mivel a társalgás igy nem ment, újra Klein bácsi szólalt meg : — Lássa, nekem nagyon fárjdalmas 150 forintot egyszerre elengedni. Hanem tudja mit, én készítettem egy írást, amely szerint én magának három egyenlő és egy-egy éves részletekben elengedem az adósságot, vagyis ebben az évben fogy a maga adóssága 50 frttal, a következő évben 50 frttal és a párisi kiállításra 1900-ban tiszta lesz ön, mint a makula. Menjen Maján ur ebbe az ajánlatba, igy nekem is k ö n n y e b b lesz elviselni a 150 frtot elvesztését. Maján alákanyaritotta a rendesen kiállított okmány alá a nevét, a mire Klein bácsi érzékenyen fogott vele kezet. — Maga becsületes ember! Nem okozott nekem olyan bánatot . . . Ilyen a mi jókedvű Klein bácsink, hogy az isten soká éltesse ! S. Puszta-Szt.-Tornya elesatolása. — Levél a szerkesztőhöz. — T. Szerkesztő ur! Becses lapja vasárnapi szamában Puszta-Szent-Tornya község feloszlatására vonatkozólag egy teljesen légből kapott és a valósagnak meg nem felelő közlemény jelent meg, amelynek beküldője előttem ösmeretlen, ugylátazik kedvteléssel űzi ugy a szerkesztőségek, mint a nagyközönség félrevezetését, mert az Orosházi Újság ugyancsak vasárnapi számaban községemről szórói-szóra ugyanazon közlemény olvasható. (Mi az Orosházi Újság révén jutottunk ahhoz a közléshez. A szerk.) A tény ez: Szalay József tb. főszolgabíró elnöklete alait junius 28-án a község lakosai meglettek hallgatva arra nézve, hogy Puszta-Szent-Tornya község feloszlatása eseten ingatlanaikkal melyik hozzánk. Mindnyájan megbotránkoztunk. A házmesterné olyan hangosan kiabálta fel egyik lakónak a véleményét erről az esetről, hogy Erzsébetnek az anyja még a konyhaajtón keresztül is meghallotta. Mivel pedig Erzsébet még egyre jajgatott, most már azért kezdte őt verni, hogy miért sir. — Nem hallgatsz mindjárt, te béka, nem maradsz csendesen ? Kiveszem belőled a lelket, ha még egy hangot hallok: — ós újból hallatszottak az ütések s a kis leány jajgatása. Minden asszony összefutott a házban. Némelyik hangosabban, más meg halkabban mondta el véleményét Erzsébet anyjáról. Feltárták egész múltját, szívtelenségét s mig eleinte csak az ujabb kegyetlenségben megdöbbenése volt érezhető a beszédjükön, később már valóságos örömük telt ennek az asszonynak a leszólásában s lassankint, amint az aszszony kényes kalandjaivalis előhozakodtak, már némi ragyogás is lopózott az arczukra. Erzsébet ugyan még mindig hangosan zokogott, bár nem verték már, csak szidták, de most már ő vele senki sem törődött. Egypáran ez emeleti folyósón dugták össze a fejüket s átnózegettek a szomszéd ház udvarába, ahol a két szép leány labdázott s igyekeztek azokat is mindenkép befeketíteni. Budapesten bármily nagy is a város, mindig akad olyan ember, a ki mindenkiről tud valamit s az ilyet nagyon szeretik. Lauránanak a nénje ép ilyen volt s ma ünnepnapja lehetett: olyan barátságos lett hozza mindenki, amint pletykáival előhozakodott. Varróleány volt s ezek sokat tudnak. Ha nem volt munkája, otthon regényeket olvasott s talán onnan is szedett egyet mást a pletjkáihoz. Majd sorba szedte a ház lakóit, akik nem voltak ott mellette s azokat is egyenkint szólta-szapulta. A pinczór, ki feleségébe, egy csinos molett asszonyban őrülten szerelmes, az pedig, ha férje Miért teremte az Isten Évát? Irta : Berinkey Dénes. — Engem Erszébetnek hívnak s az Erzsébet igen szép név. Van Erzsébetsziget, Erzsébet-forrás. De téged Laurának hívnak s a Lauráról még gyógyvíz sincs elnevezve. Az ón nevem szebb, mint a tied. Budapesten a szobámban ülve, hallottam ezeket a szavakat. Kinéztem a folyósóra s ott két kis leányt láttam, akik a nevük szépségéről beszélgettek. Kíváncsian könyököltem ki az ablakba, hogy a vita folytatását is halljam. Laura így felelt : — Az én nevemről ugyan nincsen gyógyvíz elnevezve, de ón azt nem is kívánom. En nem akarok gyógy víz lenni, amit az emberek csak betegségben hasz nálnak. Azért mégis szebb az én nevem mint a tied. Figyelmesen nézegettem a két kis leányt. Tíz-tizenegy éves lehetett mindegyik. Erzsébet halavány volt, sovány lenhaja fénytelen, mi* Laura egészséges, telt arczu, ragyogó barnahajú cseppség. Később is mindig figybltem őket. Laura rakonczátlan volt ; amikor csak otthon volt, vígan dalolt é3 ugrándozott; lát szőtt rajta, hogy mindent a szive szerint tesz. Erzsébet pedig vérszegény létére a konyhaajtóban üldögélt s fólhalkan ismételgette a másnapi lec kéjét, amit az anyjának naponkint ell kellett mondania ; nem ugrált, nem pajkoskodott s legfőbb mulatsága az volt, ha anyja valahová eltávozott, hogy a konyhában költeményeket szavalt, majd színdarabokat olvasott fel a maga mulatságára s ő helyettesítette az összes szereplőket. Olyan ügyesen ugrándozott ilyenkor s annyira el tudta változtatni a hangját, hogy nem egyszer meglepett. De ezt a mulatságot az anyja nem szerette. Ha ő otthon volt, Erzsébetnek a leczkét kellett magolnia s ő ezt meg is tette igazi martiri elszántsággal. A leczke felmondásakor azonban nem egyszer megakadt s ilyenkor erős szidásban volt része. Junius hóban jártunk épen s a vizsgákra készült a hazban mindenki.'Laura ós Erzsébet is szorgalmasan ismételget tek s örültek, ha valakinek felmondhatták a leczkéjüket. A kátét igen szokszor olvasgatták. Én csak egyes elejtett szavakból tudtam, mit tanulnak. Hallottam e szavakat: „teremte a földet ós a csillagokat", „mondá : legyen világosság ! és lőn világosság!" Egy este, tanulásban kifáradva, az ablakba könyököltem, hogy egy kis szabad levegőt szívjak. A szomszédos háznak kis kertté átalakított udvarán, ahova az én szobámból oda lehetett látni, két fiatal, előkelő lány labdazott egy franczia nevelőnővel. Gyönyörködtem kecses, bájos játékukban, könnyed mozdulataikban, amikor egyszerre Erzsébetek lakás-i felői szitkozódó hangok ütötték meg a fülemet. Erzsébet anyja a kis lányt hajfonatánál fogva tartotta s durva hangon [rikácsolt rá : Hova tetted a hajkötő szalagodat ? Csúnya. púpos, durva asszony volt Erzsébet anyja, az egész ház haragudott rá. Azt beszélték róla a házban, hogy nem is anyja Erzsébetnek, de a kis lány mindig édes anyjának szólította. A kis Erzsébet szepegve felelt most, hogy elvesztette a hajkötő szalagot. — Elvesztetted, no majd adok én neked! Azzal nekisiett a kis leánynak s elkezdte verni. A kis leány sirt, zokogott, jajgatott, könyörgöt az anyjának, hogy ne bántsa őtet, de az minden könyörgésre azzal felelt, hogy újra kérdezte : — Hova tetted a hajkötődet? ós ujab ütésre zuhant le kegyetlen keze. A kis lányt egyik karjánál fogva ide-oda rántogatta s ugy verte, hogy a szivem facsarodott össze Azután látva, hogy mindenki kitódult a folyosóra a jajgatásra, becsapta a kony haajtót s újból verte a kis leányt. A keserves sirás és jajgatás kahallatszott