Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1898-05-08 / 37. szám

Melléklet a „Békésmegyei Közlöny" május 8-iki számához. nom azért diák a diák, hogy kilehessen rajta fogni. Hat óra tájt már szerenáddal költögette derék főrendezőjét B i e 1 e k Dezső tanárt s hét órakor Áchim Ká­roly torna-tanár által fölállított lyoni raj­vonalával vonult föl a diákság és mus­kátlis ablakokból a szintén akadályosan alvó ós leendő bálkirálynők kacsingatott rajok. Azt mondta e kacsintás : — Ne hagyjátok magatokat ! Hűvös levegő ölelgette a ligetet ; de az nem feszélyezte, még kabát begombo­lásig sem a diákságot. Jó kedvben folyt le a délelőtt s délben hetven teritékes ebédhez ültek a derék tanári kar s a gyin­nasium barátai. Hornyacsek min denki megelégedésére megmutatta, mi telik tőle s a harmadik fogásnál fölá lo t K a b o s Bálint, nagysikerű beszédben Csaba áldozatkész közönségét éltette, mi­lyet a város egyik virágos kertje, a gym­nasium iránt tanúsít. Bukovszky Já­nos főgym. igazgató felköszönti a város­nak azt a jeles szülöttjét, ki gyermeki szeretettel csüng SJÜIŐ városán, ki orszá­gos gondjai között s Ívesen tesz érte. Szép beszéde lelkes éljenbe v-)gyül r, mi­kor Zsilinsszky Mihály álla ntitkár egészségéért ivott. Majd Majoros Jó­zsef emelkedett föl és szép beszédben méltatta a gymnasiumi bizottság kitartó munkásságát, az ügy iránt vaió áldoza­készsógét. Ez alatt a nap is biztatóan sütött ki, a fagyos szentek is megemberelték magukat s jött a mozgó virágos kert a polgári leányiskola növendékei kettős katonai csapatokban, mindenkit elbájolva az ifjúság baja. Es astán, ha valamelyik elit-muja'­ságon kétszáz tánczosnő jelennék meg es az mind tánczolni akarna, de meg­ijedne a rendezőség. Itt pedig az törtónt: kétszáz akart tánczolni. Talán több is Mert még a dedosokból is kiserkedtek a bálkirálynői velleitások, Es nem ijedt, meg senki a rendezőség körül. Es aztán óráról órára vígabb lett az élet, s az apró tánczosnőkben is felédredt hamar a szunnyadó ős természet, mert kiküldött tudósítónk az első félórában másfélszáz kosarat olvasott össze, amit kecsesen osztogattak szerteszét a leendő balkirálynők, majdan védasszonyok és zászlóg,nyák. A mulatság belenyuiott a messze éjszakába a vége pedig az lett, hogy puha fehér párnák között hevesen dobognak az apró kis szivek s álmodnak a mai napról szépet, gyönyörűt kétszáz leánygyermek és ugyanannyi gymnasista. A gymnasium segitő-egyesületnek a 20 kros belépti dijakból 77 forint jutott Okos gondolat volt 1 Virágfakasztó május, beh szép hónap is vagy te I A szarvasifőgymnasiumnak me­gyeszerte hires majálisa e hó 25-én lesz az Anna-ligetben. A majális után a de­rék fiuk lestöbbje útra kel Aradra, a kerületi tornaversenyre, hol a szarvasiak bizonnyal ismét sok dijat fognak elnyerni, mint rendesen. — Személyi hirek. Nátafalusi Cornél, a nagyváradi tankerület főigaz­gatója, a csabai gymnasiumban folyó taneredmény vizsgálatára Csabára érke­zett. Az összes osztályokat megvizsgálta ós a tanári kar lelkiismeretes munkáját elismerő szavakkal honorálta. — V i g Albert, a fa ós fémipar szakiskolák or­szágos igazgatója tegnap Békésre uta­zott, hogy az ottani illetékes körökkel a kosárfonó iskolának kereseti engedéllyel való kifejlesztésére vonatkozó terveket megállapítsa. — A májusi közgyűlés. A májusi köz­gyűlés határidejét, melyen mint előző számunkban jelentettük, valóságos fiók restauráció lesz, már kitűzték, május 27-án és következő napján fog megejtetni. Min­den bizonyosság szerint Lukács Endre tb. főjegyzőt egyhangúlag gyulai főszol­gabírónak kiáltják ki, elismeréseül amaz érdemeknek, melyeket ez a hangyaszor­galmú tisztviselő egy évtizedet megha­ladó közszolgálata alatt tanúsított. Utóda is D e i m e 1 Sándor dr. személyében méltó lesz az első aljegyzői tisztre, hol mint helyettes és az árvaszéknól mint ülnök kiváló tehetségének annyi jelét adta. Ülnöki állás kettő vár betöltésre ; egyik a Ddimel megüresedett helye, a másik az újonnan szervezett ülnöki állás, ide vonatkozó múltkori hírünket egy „nem" szócska bosszantó nyomdai ki­hagyása konfuzussá tette. Itt közöljük tehát szövegét helyesen, hogy tudniillik a vármegyének az. adott helyzetben sincs oka nem követni az eddig következe­tesen vallott fokozatos előléptetés elvét s ezek szerint Somogyi Akos árva~ széki jegyző a legkomolyabb s tudtunk­kal az egyedüli jelölt az ülnöki állásra, a másik ülnöki állásra pedig dr. Mérő Samu szerzett érdemet, mint kisegítő ül­nök nagy munkaképességével ós tudá­sával. Megüresedik az árvaszéki jegyzői állás, ezek szerint öt állás vár betöltésre májusi közgyűlésen. — A csabai szövőgyár létesítése. Csaba községének azon határozatá*, hogy a szövőgyár létesítésére százezer forintot szavazott meg s fölkérte a kormányt, hogy a gyárvállalkozást munka megrendelés­sel tegye lehetővé, vármegyénk főispánja igen hatályosan terjesztette föl, mert mint értesülünk, a csabai szövőgyár léte­sítése ügyében május hó második felé­ben a kereskedelemügyi minisztériumban Vörös László államtitkár elnöklete alatt értekezlet lesz. Az értekezleten részt fognak venni Vörös László államtitkár, aki elnökölni fog, Szterényi József osz­tálytanácsos, az iparfejlesztési osztály főnöke, meghívták az értekezletre dr. Lukács György Békésvármegye főis pánját, dr. Fábry Sándor alispánt, a bó­kósmegyei gazdasági egyletnek, továbbá Csaba községének és a Tauszig czégnek képviselőit. — Gyűlések a megyén. Holnap a köz igazgatási bizottság rendes havi ülését tartja. A közgyűlési ügyeket előkészítő állandó választmány kedden, május 10-én tart ülést. — Nagyszabású népünnepély pünkösd­kor. A csabai iparos daloskör, ez a de­rék egyletünk, hogy tagjainak lehetővé tegye az aradi országos dalversenyre való elrándulás*, pünkösd első napján nagy­szabású népünnepélyt rendez a ligetben. Csaba összes egyletei szives készséggel ígérték meg erkölcsi támogatásukat s a rendezőségbe tagokat küldenek. A ren­dezőbizottság élére sikerült az egyletnek Beliczey Gézát megnyerni, a ki leg­közelebb a hatvan tagból álló rendező­bizottságot összehívja, hogy a nagysza­bású műsort megállapítsák. A tervek olyanok, hogy még ilyen nagyarányú és elmés, mindvégig mulattató népünnepély nem volt Csabán. — Kongrui a vármegyén. A kongrua bizotttág e hó másodikán ülést tartott, hogy a bánfalvai ós orosházi plébániák jövedelmeit Ö3zsze írja. Jalenvoltak az ülésen Fábry Sándor dr. elnöklete alatt Csák György pónzügyigazgató, Sz ­chenyi Jenő kanonok, Grócz Béla czim prépost esperes, Kny Antal esperes, Van­gyel Sándor főszolgabíró és Bertó'hv István jegyző. A bizottság a jövedelme ket számba vette, aláirta s az iratok fő ­terjesztetnek a mínisztírhez. Hi minden megyében annyit kell költeni-e az állam nak a lelkészi fizetések kiegészítéséhez, mint Békésben, akkor ne fájjon Wlassic miniszter feje. — A csabai gymnasiumi bizottság szer­dán ülést tartott es kimondotta, hogy két tanszékre ós p9dig latin-magyar, esetleg német-magyar ós termószetrajz-mathema­tikaira hirdet pályázatot. Megbízták az elnökséget, hogy az építési anyag be­szerzésére a tárgyalásokat indítsák meg s ezektől teszik függővé, hogy az épit kezeseket júniusban megindítják. A 1 p á r Ignácz a részletes terveket és költség vetést még e hóban elkészíti. Iád s az őrnagynó unokahuga, a kis Romi Béla ügyvédné kedélyeskedtek. Jól mulattak a sok badarságon, a rqit összebeszélt ez a fia. Tudták, hogy csak tréfa, bolondság az egész. HUz nem szokott ő komolyan beszólni, amikor tár­saságban van. Ma itt udvarol, holnap már egyik kis primadonnának e.-apja a szelet. Két napig ebbe szerelmes s har madnap már a kantinos zsidólánynak esküszik örök hűséget . . . Ha azután valamelyik nem hallgat a szóra, átpártol a Guszti ezigányhoz s hamar megvigasztalódik a muzsikaszó mellett, a minek ilyenkor se vége, se hossza. Igy ismerték Karácsonyi Laczit a városban, igy ismerte meg a század le­génysége is. Nem egyszer csapra üttetett a kantinban egy kis italkát a fiuknak, ha ugy mámoros fővel bevetődött reggel a kaszárnyába. Szerették is nagyon, de nem csak a kaszárnyában, hanem a szalonokban is. Ott is megállta a helyét. E< özókeny, szí­ves mindenki iránt $ tűzbe ment volna pajtásaiért, akik alig tudtak el lenni nél­küle. — Mikor jön meg már a maga esze, Laczi? — szólt az őrnagynó jót moso­lyogva. — Már ón csak ilyen vagyok, nagy­ságos asszonyom. Nem tehetek róla. Tudja, amióta megcsalt az a kis szőke leány ... Hej, de nem leszek többet szerelmes soha I — Ugyan menjen I Volt is maga sze­relmes valaha. — S jót kaczagott az egész társaság. Laczi ezzel is. azzal is pajzánkodot' c-upa udvariasságból. Meg-megakadt te­kintete olykor a szép kis ügyvédné nagy feketg szemein. De azért csak ugy szj porkazták a szellemes ötletek az ajkán. Guszti már húzza benn a talp alá valót. A fiatalság járja a frissít. Ki ki­hallatszik olykor egy vidám kurjantás. Laczi még ott ült a kis ügyvédné oldala mellett. Hisz jó barátok ők, amióta Laczi megfogadta, hogy nem lesz szerel­mes soha. Nagyon tetszett a kis menyecskének es a kijelentés, mert még midőn Laczi hazakísérte őket, mindig ezzel boszan­totta csipkedte. Eliz, az ügyvédnó, Lacú egyik ide­áljának jó barátnéja volt. Orákhcszszat el tudtak hát azon időkről teszé getni. Laczi igyekezett ugyan másra terelni a beszed fonalát. De mikor a kis ügy­védné nagyon szerette Laczi ajkáról hal­lani, hogy nem lesz többet sserelmes soha, soha. Istenem 1 Milyen különösek is az asz­szonyok I Örök rejtély, örök titok minden pil­lantásuk, minden szavuk. Pedig Laczi szeretett már is, annól­kül, hogy tudta volna. Nagyon mólyen tekintett bele a kis ügyvédné szemeibe. Eleinte kerülte őt, de a véletlen min dig összehozta őket Az őrnagyék jour jain, a kaszinó estélyeken találkoztak. Ilyenkor mindig együtt turbékoltak. A jó barátságból, a jó ismeretségből komoly szerelem fejlődött. Egészen belóbomoltak egymásba, A főhadnagy kedélye egyszerre meg­változott. Szótlan, mogorva lett. Nem kellett neki már sem bor, sem muzsika. Pajtásai alig ismertek reá. Szeretett, nagyon szeretett egy asz­szonyt, a ki másé, a ki nem lehet az övé soha, soha. Tudta ő azt jól s minél inkább igye­kezett kiverni fejéből ezt az emésztő gon­dolatot, annál jobban beférkőzött oda. Erezte, hogy szeret, nagyon szeret. Nem ugy mint edaig,,. . . Ezt az érzést még nem ismerte. Őrült bolondja lett annak az asszonynak . . . A pajtások, a vig czimborák eleinte jól mulattak rajta. Tetszett nekik szőr nyen a dolog: — Laczi szerelmes lett 1 — Laczi megkomolyodott I — Váljon miért I ? — Tán nem hallgatták meg. Tan el­utasították, s most bántja kicsit a hiúság. Nincs hozzászokva s most bántja kicsit a felsülés. Majd elmúlik az is pár nap múlva s köztük lesz megint a bolon­dos fiu De csalódtak. A főhadnagy nem tudta kiűzni a fejéből a gyötrő gondolatokat. Szerette a szó nemesebb ertelmóben. Gondolatai mindig ott tétováznak az [őrnagyék szalonjában, a hol először látta I őt olyan szépnek, olyan kedvesnek. Jour volt, Eliz Tóth Kálmán egy versét sza­valta. Most is először látja bodor, fekete fürtjeit, halvány hófehér arczát, melyen mint két fekete gyémánt bogár szemei tündökölnek. . . . Mint pirul el a hófehér arc ; mint változik át ez az asszony egész lé­nyében egy kitöréseknél . . . Mily érzést, mily fájdalmat tükrözött vissza az az alabastrom arcz. Hogy resz­ketett az a behízelgő, édes hang. Most is fülébe csengenek még egyes akordjai : „De ez is másé lett, Oh én nem tűzhettem Soha keblemre !" Igy ábrándozott medve bőrrel bevont pamlagán végig henteregve s a másik pillanatban már talpon állott. — Miska te — szólt ki a legénynek. Első számú atillát, tiszta keztyüt hamar 1 — Parancs főhadnagy uri — ugrik be szegény Miska gyerek, a kinek már szintén feltűnt gazdája különös magavi­selete. Eddig a hajnal hozta haza többnyire s muzsikával szokott beállítani, kezében kibontott pezsgős üveggel s most mindig otthon bóbiskál, mint a beteg madár, mint az árva gerle. Felrántotta az atillát, felhúzta a tisz­ta keztyüt, becsapta maga után az ajtót s futott, futott még tán maga se tudta hova. . . . Megfogadta, hogy látni sem akar ja többet a kísértő dómont. Már messzi­ről kikerüli, ha a véletlen útjába hozza. Az őrnagyék jourjaira a szives meghi vást visszautasítja. A nyilvános helyeket kerülni fogja. Elhelyezteti magát más állomásra . . . — A békés-bánáti esperesség évi köz­gyűlését a héten tartotta Szegeden. A nagy esperesség tanácskozását Ráday Gedeon gróf és Szabó János esperes vezették. Legszenzációsabb volt a tanács­kozás ama része, mely semmisnek mon­dotta ki a szentesi gondnoki választást, hol újra Sima Ferencet választották a hivek gondnokká, jóllehet Simát az es­peresség mindenkorra méltatlannak mon­dotta ki az egyházi gondnoki tisztség viselésére. Szilágyi Márton füzes­gyarmati lelkész ós egyházmegyei jegyző állásáról befoglaltsága miatt íemondott. Állása legközelebb fog betöltetni. Nagy érdeklődéssel tárgyalták az 0 1 á h György tanácsbiró által előadott egyházi szabály­zatot. Az ülésen megyénkből G a r z ó Gyula (Gyoma), Szabó János (Körös­tarcsa), Darabos Sándor (Szent-András), Oláh Antal (Öcsöd), Páncél József (Bán­falva) vettek részt. Az egyházi ügyek elintézése két napot vett igénybe. — Jegyzői szigorlat a megyén. Jegy­zői szigorlat lesz a vármegyén és pedig május 31-ón Írásbeli, junius 1-ón szóbeli. A vizsgálatra eddig hárman jelentkeztek. — Egy főszolgabíró nyugalomban. Kö­vér László, a vármegye legrégibb tiszt viselője, ki hosszabb ideig a gyulai já­rás ügyeit nagy odaadással vezette, meg­rongált egészségére tekintettel, beadta nyugdíjazás iránti kérvényét. Az orvosi vizsgálat megejtóse után a nyugdíj bízott ság legközelebb dönteni fog a nyugdíja­zás kérdésében. — Hymen. Ullner Jakab törekvő békési kereskedő a napokban jegyezte el bájos menyasszonyát Tur-Keviben Klein Lujza k. a.-t. — Povázsay László, békési derék nyomdatulajdonos Budapes­ten váltott jegyet szép mennyasszonyával Orbán Etelkával — Küldöttség a miniszternél. Oros­háza kópvise[eti közgyűlése a héten tartott közgyűlése kimondotta, hogy a csákói Geiszt birtok Kondoroshoz csato­lása ügyében küldöttséget indit a bel­ügyminiszterhez, föltárva, miként az át­csatolás Orosházát méltánytalanul eri. A küldöttség tagjai Jankó György biró, V a n g y e 1 első jegyző ós Székács István. — Halálozás. Széles körökben mély részvétet keltett számo°-ujvári Simay Lajosnak elhunyta. A megboldogult va­lamikor jó napokat látott. Gazdag ember hírében állott, okos, előrelátó ós takaró­kos gazdálkodásával vagyont gyűjtve. Betegség, sorscsapás súlyosan látogatta s igy öreg napjait gondterhesen élte. Ha­lála 75 éves korában csütörtökön dél­után következett be B.-Csabán. Temetése tegnap délután nagy részvét mellett ment végbe. — A csabai kereskedő ifjak egylete v ila^ztmánya legutóbb Varságh Béla elnöklete alatt ülést tartott, melyen a kedve ő pénztári jelentós, a tagok szá­mának szaporodása örvendetes tudom ásul vétele után, a választmány felkérte a vigalmi bizottságot, hogy a nyár fo!ya­mán a zászlóalap javára vigalmat ren­dezzen. Az egyleti könyvtár újbóli rende­zése is alhatároztatott s igy felkéretnek az egyleti tagok, hogy a náluk levő müveket rövid idő alatt okvetlen szolgál­tassák vissza a könyvtárba. — Jegyzőválasztás Gyomáról írják la­punknak : Élénken foglalkoztatja a gyo­maiakat a hétfőn megejtendő jegyzővá­lasztás. Az első jegyző, az eddigiekből következtette, — Gyoma község derék, szakképzett 11-od jegyzője, Házi Imre lesz. Választása egyhangúlag fog végbe­menni. — Telekkönyvezós. Szabó Andor, csabai kir. albiró vezetése alatt a gyomai Páskom földeket hetek óta telekkönyve­zik. És ezzel végre a gyomai birtokosság egyik régi óhaja megvalósult. — Börtön elől a halálba. Füzes­gyarmatról jelentik nekünk a követ­kezőket: Itt egy szegény fiatal leánynak, Lak atos Julcsának nagyon megtet­szett a más selyemkendője. Nem állha­tott ellent a vágynak, hogy azt a magáévá tegye. Ellopta. De rajta vesztett. A sze­rencsétlen leány annyira szivére vette, hugy meg van bélyegezve, hogy szégye­nében ós félelmében akutba vetette magát. Halva húzták ki. — Fizetés emelés, drágasági pótlék. A vármegye szolgabírói kara kórelmet intéz a vármegyéhez ós kérelmét emlék­iratban fejti ki, hogy fizetésűket emel­jék föl. A járási szolgabiráknak van ez időszerint 850 frt fizetésük ós 150 frt lakbérük, ez oly kevés, hogy nincs arány­ban képzettségükkel. Azt kérik, hogy azon fizetést adják meg, mely az aljárás­biróéval egyenlő, vagyis 1100 frt fizetést és 200 frt lakbért. A kórelem igen mél­tányos és annak megszavazása bizton várható. Lehetetlennek tartjuk, hogy a belügyminisztérium elzárkózzék előle ós megfelelő módon a megyei pótlékot ne emelje, midőu a miniszter a közgyüiosi

Next

/
Thumbnails
Contents