Békésmegyei közlöny, 1898 (25. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1898-03-03 / 18. szám
nem a köz javára. Nem látta az ünne pelt az akadályokat, nem az anyagias törekvéseket, mindég az igazság utján haladt s nem engedett ez ügy szolgálatában kezere tenni bilincseket sem aranyból. M-m vasbó). Ezt a törekvést szívé nek gazdag forrásából merítette. Ennek köszönheti életi gazdag sikereit ós a jobbak elismerését. Jellemét Babilonnak bü-izke cédrusához hasonlítja. Nem kereste ft népszerűségét, demokratikus lelke pedig elfordult a rangtól. Zászlójára az igazság volt írva, melyet tisztán hozott vissza és azért ma bámu'aiunk tárgya. Az orvosi pályán ennyi erdemet felmu tatni, eltérni nehéz, szive mélyéből rakja le tiszteletét. (Nagy tetszés.) Kincses Imre dr. a községi iskolaszék elnöke, ennek nevében mond üdvözlő szavakat. Rövid beszédben, d9 a sziv melegível adja át szerencsekivá natait. Majd az ősz férfiú szólalt meg újra s körülbelül ezeket mondotta : Fogadják köszönetemet. Nem tudok annyit mon dani, amennyit átérzek. Az embert mindég mint embert tiszteltem. Valamint hajdanában, mikor mint katona orvos a sebesültet, lett legyen bár e lenség vagy saját vérem, egyforma jó érzéssel ápoltam, gyógyítottam, ugy jártam el .mii dég. Nem fogom e napot elfeledni. Önök boldoggá avattak hátralevő életemre. (Nagy tetszés ) Délben egy órakor a kaszinóban 100 teritékes bankét volt Ezen dr. Zöldy János főorvos a királyi, Kun Béla, dr. Kincses Imre, Altdorfer Gyula, Bauernfeind Nándor az ünnepeltet, Nuszbaum Károly Zöldy főorvost éltette, T a r d y Lajos a sajtóra és annak jelenlevő képviselőjére, V e r n e r L >s ló egészségére emelt poharat, V e r n e r László Vésztő község polgárait éltette. Igy végződött Vésztőn egy szép ünnepély, mely sokáig feledhetetlen lesz, de egy érdemes öreg ur, mint élte legszebb napjára fog emlékezni, kívánjuk : igen sokáig emlékezzék. ÚJDONSÁGOK. Márczius 15. Minél inkább közeleg március 15-ike, annál nagyobb érdeklődós mutatkozik a nemzeti ünnep iránt. C s a b á n a rendezőnagybizottság hétfőn tartott ülést, nagyobb részében elfogadta a programmot. Az ünnepély helyéül a Széchenyi kertet jölelte meg, ha az idő alkalmas lesz. Dr. Nagy Sándor az ünnepély szónoka valaszolt s kész örömmel jön a bizottság felkérésére az emlékbeszéd elmondására. A közönség figyelmét a részletekről falragaszokon hivja föl. Az ünnep alkalmából a magyar nyelvben kiváló nép iskolai növendékek között emlékkönyveket oszt ki s e célból gyűjtést rendez. jx nagybizott>ághoz csatlakoztak a nap pali ünnepségekhez az összes csabai körök s testületek. De — jelek szerint — több kör saját otthonában ünnepel. Igy az iparos olvasó kör, arra tekintettel, hogy nők is részt vesznek lakó máján, saját helyiségében ünnepe} este, egyebként. pedig szivesen részt vesz a nappali ünnepek rendezésében. A 48 as honvédeket vendégül látja. Megveszi ez emlékezetes napon Jókai összes müveit s kibővíti helyiségét, mi után tagjai szaporodnak, legutóbb is 16 tagot vettek föl. A csaba külvárosi (jaminai) olvasókör csatlakozott az anya város ünnepélyeihez, helyiségót feldisziti. Hasonló lelkes jelentések jönnek Békésről, Szarvasról, Mezőberényből, Orosházáról, de általán a hazafias vármegyében minden helyén megindult a lelkes mozgalom, az ünnepélyek minél fényesebb megünneplésére. — Márczius 15. Szeghalmon. A szeghalmi „polgári olvasó egjlet" márczius hó 15 én a nagy napnak ötven éves óvfoidulója alkalmával saját termeiben emlék-beszéddel, szavalattal, dal előadassal ós társas vacsoráral egybekötött jubileu i i disz-ünnepólyt rendez. A üunépé ly műsora: Enöki megnyitó. „Hymnus". Énekli a dalárda. Ünnepi beszéd, tartja Nagy Lajos tiszt. „Talprajmagyar", énekli a dalarda. Szavalat Előadja Tu róczy Endre tiszt. „Csak gyönyörű nemzet", énekli a dalárda. Szavalat. Előadja Nagy János. „Éljen ős magyar hazánk", énekli a dalárda. Szavalat. Előadja Arató Lajos. „Szózat", énekli a dalárda, végül elnöki zárszó. — Az ünnepély kezdete este 6 órakor s annak befejeztével társasvacsorához ül a haligatóság. •— A Békésmegyei gazdasági egylet igazgató választmanya, márczius 6-án, vasárnap d. e. 9 órakor B.-Csabán a ca sino nagytermében ülést a következő tárgysorozattal: Az agrár szoczialis bizott ság február 24-ón tartott ülése jegyző k önyvéntk előterjesztése. A földmivelósügyí miniszter leiratai. A párisi nemzetközi kiállítás kormánybiztosának átirata a kiállítás ügyében. A kerületi állatte nyésztési felügyelő átirata az állatkiállitás és állatvásár ügyében. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület ugy is mint a gazdasági egyletek szövetkezete központjának átiratai. Mack Cornil gópgyáros ajánlata az egyleti tagok által vásárlandó aratógépek tárgyában. Időközben érkező ügyek. Netaláni inditvánvok. — Uj parancsnok. A 101-ik ezred Csabán állomásozó második zászlóalj parancsnokául a király Strohmeyer Károly őrnagyot nevezte ki. Az uj parancsnok mint kapitány már a negyedik zászlóaljjal állomásozott Csabán és kedves tagja volta társadalomnak. Strohmeyer Károly már át is vette a zászlóalj parancsnokságát. — Terényi Lajos arczképének megfestése. Békósmegye törvényhatósága hétfőn tartott közgyűlésén a vármegye alispánjának előterjesztésére elhatározta, hogy Terényi Lajosnak, Békésmegye volt főispánjának arczképéta közgyűlési terem számára megfesteti. Az arczkép megfestése körül járó teendők elintézésére felkérték a vármegye alispánját, aki fölhatalmazást nyert, hogy az arczképet megrendelhesse. — Bucsubankett. A békési járásbíróság vezetője S u 1 u t z Sándor távozván, a békési társadalom szép bucsu la komát rendezett tiszteletére. A lakomán hetvenen vettek részt. Hajnal István mondotta az első pohárköszöntőt szíves istenhozzádot mondván a távozásnak, a ki 22 évig ritka igazsággal tevékenykedett. Mezey Lajos kéri, hogy ne feledje a távozó Békést, a mint a békésiek sem feledik el soha. Sulutz szép szavakban mondott köszönetet. Az ő életaxiomáját. apja hagyta rá ezelőtt 60 évvel, e szavakkal : „Ne feledd fiam, hogy magyar nemes vagy I" Ez a szó volt az ő pallá diuma ós vezéreszrnéje. Horváth János a mező erényiek, Környei Lajos az ügy védi kar neveben mondtak toasztokat. A távozóra beszéltek még Nagy Gábor, Popovics Sylvesiter főszolgabiró. Sulucz utódát, Degré Alajost már kinevezték a hivat ii vezetőjévé. — A körös tárcsái vasúti áliomás. Régen folyamatba tett ügye K. Tarcsának, hogy a gvoma-mezőberényi határon, hova az ő tubijdonuk beszögelődik, — vasúti állomást kapjon. Az államvasutak haj landó volt az állomás épitésére, de a községtől 15000 frt hozzájárulást kivánt. A község ezt megszavazta és pedig akként, hogy a regale papirok évi kamatjövedelmét 780 frtot ajánlott föl az államnak, mig a 15000 frt kifizettetik. A kereske delmi miniszter ezt az ajánlatot elfogadván, a képviseleti határozat jóváhagyás végett a hétfői megyei gyűléshez beterjesztetett; de azt 95 köröstarcsai lakos a megfelebbezvón, az állandó választmány azon indokolással, hogy semmi szükség nincs rá, mert Tárcsáról a köves uton nagyon jó lehet Berénybe menni, — elutasítani kívánta a határozatot. Fábry Sándor alispán fejtette ki a közgyűlésen miért nem járul ehhez a véleményhez és kimutatta, hogy a vasút nemcsak Tarcsa, de a közeli tanya-csoportoknak áldás lesz. Erre a képviselőtestület határozatát jóváhagyták. Tehát nemsokára K.-Tarcsán még is fütyölni fog a vasút. — A szarvasiak szive Magyarország összes szolgabiróinak méltán okuk van irigykedve tekinteni kollegájukra, ifjú Salacz Ferenczre, a ki iránt ritka arányokban nyilatkozott meg a szeretet szol gabiróvá való megválasztása napján. A szarvadak nagy küldöttsége fogadta délben a vasútnál zeneszóval, köztük Szarvas hölgyközönsóge, kiknek ólén C o n s t a nt i n o v i t s Szidike óriási csokorral lepte meg az ifjú szolgabírót. Negyven kocsi f Jlobogózva, lelkes éljenzés közben vonultak bj ezután a városba Este rögtön zött jelhgü Jösszejövetel volt, egy kis böjti parázs tánciczal, szombaton pedig bankettet rendeznek az újonnan megválasztott szolgabiró tiszteletére. — Eljegyzés B a k u c z Károly, békési földbirtokos szombaton jegyezte el Bordó István gyulai birtokos szép ós kedves leányát, Julisk át. Borbély Dénes, gróf Almássy uradalmi főkertész eljegyezte Friedl Mariskát, Szénássy József nevelt leányát Ketegyházán. Kerekes István öcsödi gazdálkodó eljegyezte Szentesről özv. Vecsesi Mihályné kedves leá nyát Erzsikét. — Soborsin egyik szép s kedves hölgyét: Langer Margit kisasszonyt e napokban jegyezte el dr. D a im e 1 Sándor Békésvármegye első jegyzője s a megyei tisztikarnak ez a sok tudásu, hangyaszorgalmú tagja. — Gyász rovat. Mély megindulással vesszük a gyászhirt, hogy S o h á r Kálmánnak, a csabai róm. kath. hitközség világi elnökének édes anyja Sohár Lajosné, élete 84 évében meghalt. A tisztes rratrona mindvégig megőrizte teljes szellemi friseBségót és élvezet volt hallani beszédjét a régi jó időkről. Széchenyi Istvánt ismerte s igen sok epizódot tudott a nagy férfiú életéből, vele halt ki a századeleji magyar úrasszonyok egy ritka typusa. Halálát Imre, Kálmán és Pál fiai (utóbbi a pozsonyi postaigazgató) továbbá B a á n Endre soproni alispán, a ki nagyanyját, B a á n Józsefné leánya, s ezek családjai gyászolják. Pozsonyban nagy részvét mellett kisérték örök nyu galomra. Sárbogárdon egy Bekósmegyóben széles körben ismert férfiú hunyt el a na pokbai : Sarlay János, volt szarvasi tanár, a magyar indigó feltalálója. S a r 1 a y az önvédelmi harcban tüzórfőhadnagy volt. Mint szarvasi tanár nagy szeretettel búvárolta, miként lehetne az indiai indigót kiszorítani és a csüllöngből, mely megyénken vadon terem, sikerrel főzött s tisztított indigót, melylyel egy budai kékfestőgyárban sikerrel tettek kísérletet. Sarlait a békésmegyei gazdzsági egylet, majd a kormány is támogatta ós kék gyárát föl is állította, de az előállítási költségek nagyok voltak s ez elkedvet lenitette a polyhistort. Nagy részvéttel temették el. G y u 1 á n kis leányka, aki még csak az élet verőfényes napjait, a gyermekkor tavaszát sem élvezte, hagyta itt forrón szerető szülőit W i n k 1 e r Lajos gyógyszeróíznek kis leánya Klárika halt meg, gyászban hagyva az egész családot. Kovácsik Gábor tót komlósiev. tani tót, gyermekeit Erzsi, Irén, Gábor, Bella, Palit és Gyulát súlyos veszteség érte szerető neje, a jó ós gondos anya K ov á c s i k Gábornó szül, Horváth Irón febr hó 28 án d. e. 8 órakor, életének 33-ik, házasságának 12-ik évében hosz szas szenvedés u fán törtónt elhunytával. Kedden délután helyezték nagy részvét mellett örök nyugalomra. — Közgyűlés. A b. csabai Iparos Ifjak márczius 6-án, délután 3 órakor az Ipa ros Ifjak Művelődési Egylete helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyen az üresedésbe jött pénztárnoki állást töltik bá választár utján — Békésmegyei kör. A debreceni ev. ref. főiskolában a Budapesten fennálló vidéki körök mintájára R á c z János joghallgató lelkes kezdeményezésére mega lakúit a „Bókésmegyei kör." 19 en vannak a kis szövetkezetben csupán, de ez összetartás is mindenesetre üdvös, szép jelenség széthúzó ifjúsági életünkben. A kör czélja az önképzés, a társas szellem fejlesztése s később, az alap megszilárdulása után a tagoknak kölcsönzés és segélyezés által való baráti tamogatása leend ; mert a létjogosultság csakis ezek mellett lesz sértetlen és biztos. A tisztikar máskülönben a következőképen ala kult meg: Elnök: Kerepeczky Mihály, jegyző : Szász Károly háznagy : Rácz János, pénztárnok : Balogh János. Az alapszabályok elkószitósóre 3 tagu bizottság küldetett ki, névszerint: Forrás Gyula, Bod Antal és Papp Lajos. — Ipartestületi közgyűlés. Aszarvasi ipartestület most tartotta meg közgyűlését az „Árpád szálló" nagy termében. A közgyűlésen Krcsmárik János főszolgabiró is jelen volt, Miután a határozatképesség megállapitatott, O pu s z k i István ipart, elnök szokásos üdvözlottel a közgyűlést megnyitotta. A tárgysorozat felolvastatván, első tárgyul az előjáróságnak 1897. évi működésére vonatkozó elnöki előterjesztés szolgált. Ennek tu domásul vétele után Grósz Lambert szó peri megokolt s nagy lelkesedéssel fogadott indítványára kimondatott az iparoskörnek az ipartestülettel való összeolvadása, illetőleg egy nagyobb szabású iparos egyletnek a megalakítása. A mult évi számadások átvizsgálására kiküldött bizottság jelentése alapján a pénztárosnak a felmentés megadatott s az előterjesztett testületi költségvetés is elfogadtatott. Ez után megválasztatott 24 előjárósági tag. — A gyulai törvényház telkén élénk mozgalom uralkodik. Szilágyi János vállalkozó teljes erővel hozzálátott az alapozási munkalatokhoz. Az Almássy féle iparvasut vágányai már bevezettettek a telekre, hogy a paradicsomi téglagyárból beszállítandó 3 millió tégla közvetlen a telken legyen lerakható. A fuvarosok is folyton hordják az építkezéshez szükséges homokot, egész homok hegyek vannak már a telken felhalmozva. A város által megvásárolt területen egy kis szépség hiba van, a délkeleti oldal nem egyenlő szélességű a délnyugati oldallal; ne hogy a miatt az épület tervein változtatást, kelljen eszközölni, Nóvák törvényszéki elnök megkereste D u t k a y polgármestert, hogy a mesgyés szomszédoktól néhány ölnyi területet szerezzen még meg a város a törvényszék telkéhez, mert csak igy lehet a szépészeti kivánal makat kielógiteni. A város móltónyolva azokat az okokat, melyeket a törvény izék elnöke átiratában felhozott, készsé gesen hozzájárult a telek megnagyobbitáshoz. Most, hogy az építkezés megkezdődött, a gyulai szép sugáruton a késő délutáni órákban rendkívül mozgalmas élet uralkodik, az elegáns világ rendesen ott ad egymásnak találkozót, nap-nap mellett nagy közönség hullámzik fel s talá, élénk érdeklődéssel kisérvén a palota elkén nyüzsgő munkások szorgalmas munkáját. — Kicsinyek a színpadon. A békési polgári leányiskola növendékei, az iskola felszerelése javára márczius hó 12-én, szombatom a bérház nagytermében színielőadás tartanak ós előadják: „Az aranyos kalitka" egy felvonásos vígjátékot, továbbá : „Az Év és gyermekei" egy felvonásos színmüvet. — Lemondás Salacz Aladár szarvasi járásbirósági joggyakornok állásáról lemondván, teendői alól a törvényszék elnöke által f. hó 28 val felmentetett. — Tanfolyam a gyulai törvényszéknél. Folyó évi május 1-vel a járásbíróságoknál életbe léptetendő uj lajstrom rendszer elsajátítása czóljából, az igazságügyminiszter rendelete alapján Nóvák elnök a törvényszéknél egy 7 napig tartó tanfolyamot nyitott, melyre a törvényszékkerületébe tartozó járásbíróságoktól egyegy tehetségesebb kezelő hivatalnok volt berendelve. A tanfolyamon az előadói tisztet R a n n i k Kornél felebbezési tanácsjegyző töltötte be, s azon a törvényszék elnöke is nap-nap után megjelent, hogy a mélyre ható reform alapelveivel teljesen megismerkedhessék. — Aratók elszerződóse. A Wenckheim Frigyes gróf pósteleki uradalma százkét pár dobozi aratóVal szerződött. A szerződés pontjai dicsérik a humánus főurat, de a józan munkásokat is, a kik nem hallgatnak a nópbolonditók maszlagaira, melyekkel elbolonditani akarják a jó magyar népet. — A szarvasi gazdák ós iparosok szövetkezete f. hó 20-án tartotta meg nagyszámú részvényesek jelenlétében évi köz s egyúttal tisztújító gyűlését, mely alkalommal elnökké Moravcsik József, vezérigazgatóvá Sonkoly Pál, s igazgatósági tagoknak Melis János, Medvegy György, Gaál János, Czinkóczky György. A felülvizsgáló bizottságba ifj. Sonkoly Márton, Petrás György, Roszik Mihály, pénztárossá Sápszky György, s titkárra Sorós Károly lettek megválasztva. — Két békési munkás Odysseája. Múltkori ily czimü ujdonságunk kiegészítéséül közöljük, hogy a két békési munkást, a miért Várkonyinak suttyomban bizalmi nyilatkozatot vittek, a kihágási törvény 69. §-a alapján igazolvány nélkül lévén, a budapesti rendőrség nyolcz napi fogságra büntette, melynek letelte után kónyszerutlevéllel szállítják haza. Itt jegyezzük meg, hogy az egyik munkás Kocsor Mátyás nem azonos Kocsor Mátyással, ki mint rendőr szolgált a fővárosnál. — Betörés. G o 1 d m a n 11 Kálmán gyulai lakos szatócsnak a Csabára vezető orsíágut mentén levő üzlethelyiségének vékony téglafalazatát ismeretlen tettesek kiásták, a nyíláson át behatoltak s onnan mintegy 9 frt értékű pálinkát, dohányt, szivart ós lisztet tolvajoltak el. A tetteseket a esend és rendőrség nyomozza. — Gyermeke védelmében. P i a t k ó Jánosné, kit Csabán Faragó András súlyosan megsebesített, most már tul van a veszélyen, felgyógyulása biztos. Az igazságnak híven helyreigazítjuk, hogy az első orvosi segélyt dr. Simkó József orvos nyújtotta, ki szemtanú volt a véres tettnél, Piatkó János nem volt a Pollákfóle korcsmában, hanem amint ott az utczán, mit sem sejtve elhaladt,támadta meg minden ok nélkül Faragó. Mindezt a vizsgálat deriti ki, melyet a bíróság is folytat. Nyilatkozat. Az „Alföldi Újság" szerkesztésétől mai napon visszaléptem és azzal semminemű összeköttetésben nem állok. B.-Csaba, márcz. 1. Miklós Gyula, hírlapíró. A soeialis kérdés megoldásához. — Helyreigazítás. — A „B. K." f. évi 17-ik számában „A gazdák a munkáskérdósben" című cikkben — szólva a bókésmegyei gazdasági egylet által elnökletem alatt kiküldött bizottság tanácskozásáról — oly nyilatkozatot imputál nekem, a melyet a magaménak nem ismerhetek el, s a melyet helyreigazítás nélkül már az ügy érdekében sem hagyhatok. Megnyitó beszédemben a cikk szerint azt mondtam volna, hogy „állást kell foglalni a részminimum ellen." Ezt nem mondtam; de nem is mondhattam, mert hisz a törvény egyenesen, imperative meghagyja, hogy a rósz minimumot meg kell határozni vagy terményben, vagy pénzben ; ós az életbelépő törvény ellen állásfoglalásra csak nem fogom a gazdákat biztatni akkor, a mikor az a törvény épen az ő javukra hozatott. A mit ón mondtam, azaz, hogy felhivandók a gaz dák, ha részből adják aratni a gabonáju