Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-10-28 / 86. szám

XXIV. évfolyam. 86. szám. BEKESME&YEI EOZLONT POLITIKAI es VEGYE8TARTALMÜ LAP. Szerkesztőség : Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zzsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szam ara 8 kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevü fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér*'-ben egy sor közlési dija 25 kr. Az uj magyar politika. — A „Békésm. Közlöny" fővárosi tudósítójától. — Budapest, október 26. Mint mikor követ dobnak a tóba, olyan hullámgyíírűt vert föl itt és uem kevésbbé Bécsben a Bánffy Dezső beszéde. Mióta Bánffy Dezső miniszterelnök, azóta még ajakáról ekkora merészségű és nagyjelentőségű kijelentés el nem hangzott; ide iktatom beszédének nevezetesebb részét, hogy a fővárosi politikai világban e beszéddel kapcsolatos kombinációkat, valamint a mellé szerzett komoly értesüléseket is hozzá fűzzem : A miniszterelnök a következőket moudotta : „Magyarországnak nem érdeke az osztrák zavarok fejlődése. A 1867 : XII lörvényczikk rendelkezéseihez szigorúan ragaszkodunk skivanjuk szövetséges államunknak alkotmányos életét s a mos lani zavarok kihasználását perhorreszkaljuK. De ha a közös érdekű ügyeknek a kiegyezési törvényben meghatározott alkotmányos formák közt való kezelésé lehetetlenné válik : a kormány gondoskodni fog az előkészületek megtételével, oly előterjesztéseket nyújtani be a tör vónyhozásnak, a melyek szerint a törvény 68. § a alapján Magyarország ön állóan intezkedik ez ügyekről. Ez a törvényszakasz igy hangzik: magában értetődik, hogy ha és a mennyiben a föntebbi 58—67. §§-okban elsorolt targyak fölött egyezkedés nem sikerülne : az ország önálló törvényes intézkedési jogát magának föntartja s minden jogai e részben is sértetlenek maradnak. A miniszterelnöknek ezt a bejeleutését ugy nálunk, miut Ausztriában akként értelmezik, hogy ez a bejelentés uem jelent, egyebet, miut alkotmányos rendszerváltoztatást, vagyis jelenti, hogy a hivatkozott törvényszakaszok szerint a kormány az osztrák zavarok miatt és ha ezek következtében a mostani alkot uiáuyosformula működését megtagadná, előkészítette a vám és kereskedelmi ügyekre, a közvetett adókra, a vasúti politikára, a pénzrendszer és a pénz kamatláb megállapítására, végül az államadósságokra vonatkozó önálló előterjesztéseket, melyeket igy magunk meghatározva, a delegációk intézményei porba esnek, akkor Ausztriában a magyar viszonyokra semmiféle hátránynyal akár az alkotmányt is fölfüggeszthetik. Itt e terveke', melyeket a magyar minisztertanács a király < lnöklete alatt utolsó remediumul megállapított, — a beavatott politikusok közül sokan tudták; ámde Ausztriában bombaként csapott le és nagy összezavarodást oko zott. Az osztrákok megszagolták, hogy a további parlamenti obstrukciós háborúnak nagy ára lesz. Magyarország kezükből való kijátszása, pedig ezt az országot régóta, szeriutök hübérben, tartják és még a gondolatától is fáznak, hogy ipari, kereskedelmi önállóságot nyerjen a védvám fölállításával, mely az iparüző Ausztriának kegyelemdöfés lenne. Báuífy tehát beszédével olyau hatást ért el, miut a zajongó iskolásgyermekek közzé lépett tauitó. Még megérjük, hogy a pofouok is véget éruek a jó osztrák sógorok között és valahogy elszenvedik a Badeni nyelvrendeletét, tetejébe megszavazzák az egy évi elodázásról szóló törvényeket. Es ezt Báuffy Dezső tevé ! De ott vau a második alternatíva is! Ha az osztrákok továbbra is eszeveszett obstrukcziót folytatnak még ötven napig, a mely esetben a provizórium nem lép életbe és az 1867-iki törvéuyczikk szerint uj egyezség további tiz évre meg nem köttetvéu, az fölmoudottnak tekintetik. Mi lesz akkor? A magyar törvényhozásnak résen kell lennie. Ha a kiegyezés tisztán belügyi kérdés lenne és nem lenne kihatása a hármas szövetség erejének gyöngüléséhez, legalább nem ekként fognák föl a szövetséges hatalmak és ellenségek egyaránt, akkor Magyarországnak Hecuba lenne az egész osztrák zűrzavar és anyagi hasznot húzna belőle. De az ország sohasem halászott a zavarosban. Nem, válságosabb időkben sem. A nemzetnek épp ezt a nagy erkölcsi érdemét magasztalta Vilmos császár minapi történelmi becsű felköszöntőjébeu. Nem hazudtolhatjuk meg most sem magunkat. Azért ezen helyzetben is a magyar politikai köröknek egy jelszó marad „Szárazon tartani a puskaporunkat !

u Foglalkozzunk a néppel. Zsilinszky Mihály közoktatásügyi államtitkár,mint esp. felügyelő nagy auditórium előtt vázolta azon kötelességeket, melyek a vezető intelligenciára várnak, hogy a félrevezetett népet kirántsák ama gondolatkörből, melyre nagyrészben ma gukra hagyatottságuk miatt jutottak. L uk ács György dr. főispánunk a minapi megyei közgyűlésén szin'ón erőteljesen és uj világításban mutatta be kötelességének ezt a körét, Veres József esperesi jelentésének Kondoroson ez volt a tenorja, a kérdés tehát felszínen van és magunk is szót kérünk hozzá, hisszük, lesz valamelyes foganatja. Midőn a társadalom összes rétegeit valamely czél érdekében mozgositva látjuk, akkor mutatkoznak betegségei. Az egy óv előtt lezajlott alkotmányos turnus, például m egdöbbentő tanulságait nyújtotta annak, hogy kezdődnek összezavarodni a fogalmak ós sokan vásárnak vétik az elvek harczát. Ez tünet, melylyel számolnunk kell. A társadalmi kór az alsó nóposztályt támadja meg éppúgy, mint a miszticizmusával ellenállhatlan a nazarónizmus, baptizmus, melynek megdöbbentő arányai nálunk Békésben mutatkoznak. És nem tartjuk véletlennek, hogy ott, ahol a nazarénus szekta minden szervezet folytonosan nő, vele arányban a sociálizmus tanai fertőzik meg a lelkeket. Tisztán az erkölcs szempontjából a „hivő" vallás ellen kifogást emelni alig lehetne ; mert a nazarónizmust az erkölcsiség kultuszának lehetne nevezni. Azokat a fólmüvelt embereket, kik e szektát szervezik, az igazság imádatszerű, hogy ne mondjuk, fanatikus tisztelete ós rajongása jellemzi. Veszélye abban van, hogy ez az uj vallás jó forí mán internácionális. Hazafiúi erő nem duzzasztja. A nazarénus nem fog fegyvert, mert a hazáért küzdeni vallása, ] hittótelei nem tanítják, sőt tiltják. S veszedelme az, hogy a félmivelt emberek dominálnak benne, a kiknek hangulatai a nép vélekedéséhez idomulnak, a kikben semmi garanczia nincs, hogy válságos időkben nagyobb, emelkedett nózletre eljutnak. S főleg veszedelmes ez a tan, mert miszticzizmusa hatályát kiterjeszteni óhajtván, gyülekezeteit éjjel tartja ós sokszor — tempóra mutantur — földi javakról prédikál az ötletszerű, alkalmi szónok égi javak helyett. Valóság, hogy a paraszt-szocziálizmust ezek az istenes éjjeli gyülekezetek plántálták az alföldi népbe, éjjel, rend„BékésmegyeiKözlöny

ntárcáia. Az evésről. — Művelődési szempontból. — Menenius Agripa óta, ki a gyomor, a mindent elpusztító gyomor szerepének találó ecsetelése által egy nagy socziális forradalmat fojtott el csirájában s maradásra bírta a kivándorlással, a külön államépités eszméjével foglalkozó plebejusokat : sok bölcs és még több nem Lölcs foglalkozott már az evés kérdésével. S miután a szerkesztő heti parancsa hathasábos tárcza megírását juttatá osztályrészemül s miután egy jól sikerült ebéd elköltése után fogok hozzá e felfa datom megoldásához, mi sem termé szelesebb, mint hogy én is ez utóbbiak (t. i. a nem bölcsek) f?ámát szaporítom %s lollamra veszem az evés nagy thémáját, ettől remélvén leghamarább a szük séges számú kutyanyelvek kitöltését. Egy ősrégi igazsággal kezdem meg soraimat. Az ember csak akkor ehetik, ha van mit ennie ; legalább azok a bi zonyos legöregebb emberek sem emlékeznek arra, hogy valaki akkor evett volna, ha nem volt ennivalója. S ha az embernek nincs ennivalója, akkor mindenáron azon van, még a verejtékes munkára is rá adja a fejét, hogy keressen magának. Az emberi ősfoglalkozások legrégebbje tehát az ennivaló felkutatása volt. Ebből állott az Ősember egyetlen tudománya, akinek nem kellett vesződnie sem házépítéssel, sem újságszerkesztéssel s aki előtt ismeretlenek voltak a házbér, a pótadó, az abonált házi koszt « a czivilizáczió egyéb áldásai Ennek a nagy ludománynak tökóletesitésóre fordította minden leleményességét, az el méletek köde által el nem homályosított észbőli tehetsége összes erejét. Midőn a Darvin szerint „faji kiválás" utján előállt kétlábú tollatlan állat, mely magát a teremtés koronájának nevezi, először pillantotta meg a napvilágot, nem volt szüksége arra, hogy sokat fáradozzon gyomra érdekében. A fák ezrével kínálták számára az izlete3 gyümölcsöket s csak a kezét kellett kinyújtania, hogy éhségét csillapít hassa. Az ember első eledele tehát a tudósok egybehangzó véleménye szerint a gyümölcs lehetett. (Már a biblia szerint is almával történt az első csábítás.) Egyéb élelmi czikkek élvezetére csak később jöhettek rá és pedig első sorban a hidegebb óghajlatoK lakói, hol a gyümölcsfák hiánya folytán az éhség réme legyőzte a természetes undort a nyers hus élvezete iránt. Mindazáltal a hus sokkal régebbi eledel, mint a kenyér, mert ez utóbbinak élvezete már a tüzet, a sütést feltételezi, melynek ismeretéhez bizonyára csak hosszú századok tapasztalatai nyomán juthattaK e). őseink. Különben kenyeret Európán s a többi földrészek civilizáltabb részein kivül most sem igen esznek az emberek s csak mint ritka finom csemegét ismerik a keresztény imának „mindennapi kenyerét." A „konyhászat" mai állapotában persze sajnálattal gondolunk vissza a mí földgolyóbisunk őslakóira, kik fogaikkal tépték szét a nyers hust, s nem igen fektettek súlyt egy jól összeállított menüre. Jelenleg is van azonban meg sok vad állapotban élő nép, melynek szakácstu dománya a nyers hus szótvagdalásán tul nem terjed. Utazók állítása szerint a Dél amerika legdélibb részén lakó tüzföldiek állnak e tekintetben a legalacsonyabban, kik a tenger hullámai által kivetett döglött halakból tengetik életüket, melyeket nyers állapotban fogyasztanak el s még a leleményesség azon fokára sem jutót tak, hogy a vizmelletti népek legelső tudományát a halászatot elsajátították volna. A tapasztalat azt mutatja, hogy a hideg égalj több hustáplálókot kíván, mig a forró égöv alatt inkább növényi táplá lékkai élnek az emberek. Azt sem érdektelen tudni, hogy egy egészséges gyomrú felnőtt férfi havonként több táplálékot fogyaszt el, mint amennyit saját súlya nyom. Jellemző az emberekre az is, hogy kevesebbet esznek a munka idején, mint a pihenés napjaiban, általában minden nép (a magyar is jó példával jár elő e téren) ugy üli meg ünnepeit, hogy akkor mindenféle kedvencz eledelével tele eszi magát. Minden ünnepélyes mozzanat ugy a magán, mint a közéletben vidám lakomával végződik s minden téren érvényesül a „magnum áldomás" nagy elve. Mértékletesség tekintetében legelső helyen keleti népek állanak. Utánuk mindjárt az ókor krónikái is emlékeznek ilyen nagyevőkről, kik közt a pálma minden bizomyal a hires görög akrobatáé, kit Krotoni Milónak neveztek. O már oly élelmes volt, bogy mutogatta is magát s igy őt tekintjük a vándor komódiások ősapjának. Egy alkalommal megevett egy egész bikát. (?) Nem sokkal marad el tőle a hires vittembergi kertész Kahle Jakab (szül. 1671.), kit közönségesen csak „Fresskahlenak" neveztek. Nagyehetősógóről egész népmondák keletkeztek. U mód fölötti falánkságában kavicsokat, tányórdarabokat, kályhacserepet, eary bádog tintatartót porzótartóstól, tollakat nyelt le s többek közt egy eleven malaczot ós bárányt szőröstől bőröstől megevett. Magas, vaskos termetű ember volt s 79 éves korában halt el. De nekünk magyaroknak is volt egy hires nagyevőnk, mintáz a 8Historiarum liber" VIII. 82. lapján olvasható. II. Lajos udvarában ólt s Korogi Péternek hivták. Gyomra példátlan emésztési képességgel dicsekedett. Az ifjú király nagy gyönyörűséget lelt abban, hogy őt próbára tegye. Gyakran élő egereket, levágott macskafarkakat és az utczán beverő döglött kutyákat etette meg vele. Magam is ismertem egy 60 felé ballagó embert, aki nem rég még 2 sonkát, 1 sült libát, 2 fazék eczetes ugorkát, 1 oldal szalonnát ós 3 köcsög aludt tejet evett meg egy ülő helyében fogadásból. De ez még a fönebb emiitettekhez csak 3 ad rangú kapaczitás 1 Ezzel a jó étvágyú emberrel történt meg a következő eset, melyet szavahihető öreg úrtól hallottam elmesélni. Mesterember volt a jeles étvágyú férfiú, hogy milyen mesterember, azt kinem pötyentem, csak azt árulom el, hogy az ötvenes években elvállalta egyik komárommegyei kálvinista templom tetejének kijavítását s újból való zsindelyezósót. Valami csekély készpénzben alkudott meg a kurátorral s kikötötte, hogy a munka tartalma alatt az egyház lássa el koszttal. A jóhiszemű kurátor gyanú nélkül bement a ravaszul kieszelt feltételekbe; az első reggeli után azonban alaposan kiábrándulté belátta, hogy olyan üzletet csinált, mely alkalmas lett volna az egész eklózsiát az anyagi tönk szólére juttatni. Jó falusi szokás szerint ugyanis egy egészoldal szalonnát s egy egész kenyeret állított a reggelizni óhajtó mester elé s magára hagyta őt bizalmas egyedüllétben a reggelire kiszemelt oomedentiával. Félóra múlva visszatért a kurátor s nagy megütközéssel tapasztalá, bogy az egész kenyér s az egész oldal szalonna nyomtalanul eltűnt A megütődött kurátor kérdőre vonta ez iránt G . . . . uramat, a jeles reggeli-