Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1897-09-23 / 76. szám

lettem állt egy főispán annyira elérzékenyülve, hogy a szavát a megindulástól nem lehetett megérteni. Mindnyájan megvoltunk hatva a kurucokkal, a méltóságos és kegyelmes urak egyaránt. A magyar udvartartásnak ez volt az első fecskéje. A ceremóniamester még németül rendelkezett, de a magyar minden nemzeti öröméhez apránként jut, Igaza van Kozma Andornak, a ki a minap heti krónikájában arról énekel, hogy Magyarország nem csak volt és nemcsak lesz, de kezd i s már lenni. Csak kitartás. De nem erről akartam én irni. A német császár itteni időzésóről ós hogy mit se hagyjak ki, kezembe kell venni a percekről-percekre pontos programmot. Nem szólok magánlátogatásairól, arról az elragadtatásáról, mely a park klubban elfogta, a mikor elmenőben azt mondotta, hogy ideája sem volt arról, miként Európában ilyesmi is legyen. Hanem a közintézeti látogatásain elejtett szavai érdekesek ós forogtak meg a közönség körében. A vásárcsarnok nagy arányai és szabatos elrendezése, az iparművészeti muzeum látványossága, maga az épület is fenomenális, kár hogy az üllői-utra szorították. Itt mondotta a német sauverón fajszeretetónek evangéliumát, a mely bizonynyal szállóige lesz s Tóth Béla fölveszi gyűjteményébe. Szükséges minden alkotásban megőrizni a nemzeti jelleget. A muzeum könyvgazdagsága, félmillió kötet, a halotti beszéd, a legrégibb magyar nyelvemlók 1109-ből, a königsbergi kódexből meglepte a császárt, jx Rákóczy-kard, Luther Márton eredeti levelét, 1535 bői kegyeletesen szemlélte. A muzeumban ismét olyan megjegyzést tett, melyet minden országgyűlési képviselő bátran fölvehetne programmbeszódóbe : a művészetekre és tudományra minden országnak kell, hogy pénze legyen." Az uj országház architektúrája annyira meg lepte a császárt, hogy igy szólott. — Ha a német parlament épitése az ón uralkodásom idejére esett volna, ón is önt biztam volna meg az épitóssel. A mire Európa sajtója lázasan figyelt, a kedden ő felsége által magas vendége tiszteletére adott diszebéden elhangzott Vilmos császár fenomenális erejű felköszöntője, minő császári ajkról a budai királyi lakban még nem hangzott föl. Ennek a beszédnek nyomán a világ Magyarországról fog beszólni e napokban. a mi lényükből is elvitt magával egy részt a koporsójába. Ugy érzem, a kedves halottal, én belőlem is kiveszett egy rész. Es mind nyájan meg vagyunk rabolva, a kik őt szerettük. Támadt közöttünk egy megoldatlan ügy, a miből egy mennyei fiská lis pört kovácsolhatna. Kinek fizessük a hűségünkkel, a szereletetünkkel,a halánkkal? Erre a kérdésre, mitha a gyászlapból olvasnám a feleletet, újra meg újra atolvasom. Homályos szemekkel olvasom, hogy néhai . . . Katalin asszony, élt ötvenhat esztendőt, meghalt szivszélhü désben julius 31 éu. Talán éppen az ablaknál ült a karos székben, olvasott, kötött, vagy gondolkozott a megszárnyasodott madarairól, a kiket ő látott életük első napjától fölcseperedni s most a távolban vannak; mig ő egyedül maradt, egészen egyedül az öreg élete párjával, talán ennél a meggondolásnál hirtelen megnyilallott valami a szivben; amint kissé félrefordult, utolsó pillantásaival is a szerető arczokat keresve, feje lehanyatlott mellére, lezárta pilláit, lehultak karjai . . . Ennyi volt az egész. Az óriási átmenet az életből, a halálba nyomorult pillanatig tartott, talán még ennél is kevesebb ideig; például, a mig egy madár meglibbenti a szárnyait, hogy elszálhasson. A gyászlap elővarázsolja az egész jelenetet. A nagy szúrás után, egy perczig levegő után kapkodott, de hasztalan, szúrás elhatott a szivig és életteletelenül bukott a földre. A cseléd a konyhában az örökké hűtlen bakáról dalolt, mikor felriasztotta a zaj. Berohant. Megijedt, de mégis valami gonosz öröm fogta el, hogy most az ő szavára, hogy fordul föl fenekestől az egész udvar. — Gyűjjenek, a ténsasszony meghalt. Az emberek ünnepélyes tartózkodással egyenkint somfordáltak be a nyitott ajtón, mint a darvak. Az öreg Lőries, a „vén csataló", a ki némi henczegóssel Ez a beszéd a következő: „A legmélyebb hála érzetével fogadom Felséged oly szívélyes üdvözletét. Köszönet Felséged meghívásáért, hogy ezt a pompás várost meglátogathattam, melynek nagyszabású fogadtatása szinte elnyom. Rokonszenves érdeklődéssel követjük otthonalovagiasmagyar nép történetét, mely népnek hazaszeretete közmondás szerűvé vált ós amely harczdus múltjában nem habozott a kereszt védelmében vagyont és vért áldozni. Nevek, mint Z r i n y i ós Szigetvár még n^ggj^angosabban dobogtatják min den német ifjú szivét, rokonszenves csodálkozással kisértük az ezeréves születésnap ünnepét, melyet az egész magyar nép szeretett királyával egyetemben nagyszerű és meglepő bensőséggel ült meg. A büszke építkezési emlékek egyrészt tanúságot tesznek művészi érzéké ről, másrészt a Vaskapu bilincseinek szóttörése uj utakat nyitott a kereskede lemnek ós forgalomnak és Magyar országot egyenjoguvá tette a nagy kulturnópekkel. Ami azonban Magyarországon v^ló tartózkodásom alatt és különösen Budapesten való fogadtatásomnál a legmélyebb benyomást tette rám, ez a magyaroknak lelkes odaadása Felséged felséges személye iránt. De nemcsak itt, hanem Európaszerte ós különösen az én népemnél van meg ugyanaz a lelkesedós, amelyben osztozni én is bátorkodom, midőn fiúként tekintek fel Felségedre, mint atyai barátomra. Hála Felséged bölcsesógónek, hogy fennáll a mi szövetségünk, m e 1 y e t n épeinkjavárakötöttünkszilár danós feloldhatatlanul. En nek a szövetségnek köszönj ük, hogy Európa rógótamegőrizteabókétóseztfogjatenni továbbra is. Meg vagyok győződve, hogy az a lelkes odaadás Felséged iránt ma is dobog Árpád minden fiának szivében, mint akkor, mikor azt kiáltották Felséged nagy ősének: Moriamur pro rege nostro 1 Ezeknek az érzelmeknek kifejezést adva, mindazt, amit Felséged iránt érezni, gondolni képesek vagyunk, összeakar-, juk foglalni abba a felkiáltásba, melyet minden magyar ember utolsó leheletéig kiált: (magyarul) Éljen a király !" Vilmos császár e beszéddel foganaszeretett beszólni a halálról, olyan gyávának látszik most. — Ugy hiszem elszédült, — dadogja. A többiek némán ingatják a fejeiket, meg vannak győződve ők is, hogy a szegény asszony csakugyan elszédült, talán egy kicsit nagyon . . . Es talán a szoba elejenél nem merészkednek tovább. Egy perczig mozdulatlanul állnak, ki az ablaknál, ki egy székbe kapaszkodva, vagy háttal az ajtófélfának dűlve. A házmesterné kötőjével eltakarja arczát. Félóra előtt még a ténsasszony jótékony kezét csókolgatta és most nem mer oda nézni. Talán ez nem is olyan különös, mert hiszen olyan óriási űr van két emberi alak között, mikor az egyik még mozog, a másiknak pedig már vége van. Képzelem azt a zokogást, mikor a nagy erejű Samu megállapította a borzasztó valóságot: — Meghalt. De ilyen hirtelen ... Ki tudja mi fájt neki? Aztán a dolog lefolyása a rendes volt. A kiterítés, koporóba fektetés, a temetés, a sírás a simái és újfent sirás az üres szobában és a többi ... A többi elmaradhatatlan fájdalmas apróságok, A meghalt az egész életében mi velünk bibelődött. Mi gyorsan végeztük vele. Legfeljebb még egy fejfával elin tézzük, a mi még hátra van. Eddig volt. Nincs tovább. Hát mit is tegyen az ember még egyebet? — Vége ! Ugy hiszem ez a legborzasztóbb szó, mert egyszerre és örökre rabolja el a remény lehetőségét. Megnyitja a fájdalmak sötétségbe borult teret, ezen a sötét pusztán nem énekes, de halálmadarak szárnyainak lengését ballom, amint még egyszer elsusogjak a rettentő szót: — Vége. Magatokra hagyott. A tie

;det és téged. Bandukolhatsz már az élet utján, a merre neked tetszik, az ő szerető szemei nem vigyáznak utánad, tehetsz jó vagy rosszul, nem serkent ós nem korhol, aszentositotta, a mit Bismarck herczeg csak tanácsolt :amonarchia súlypont ját Bécsből Budára helyezte. Még néhány szóban képét kellene adnom a minden képzeletet fölülmúló, káprázatos fényű kivilágításról- Méltán mondhatjuk a riii kedden este Budapesten történt, az ezeregy éj csodáiba illő esemény. Az óriási villamlámpák, reflektorok, színes transparentek nappali világosságba borították az utczákat. Minden egyes ívlámpa kétezer gyertyafény erejével világított és ilyen Ívlámpa volt csak az Andrássy uton hatvan, összesen pedig kétszáz. A Dunasor képe volt a legkáprázatosabb valamennyi közt. Itt voltak a házak többnyire a legfényesebben kivilágítva és nem egy palotának még a tetejéről is óriási villamos gömbök ragyogtak le, messzeterjedő fényt árasztva a Duna fölött. A Ferencz-Józsefhidtól egéa Rudolf-rakpart végéig 48 nagy ivlámpát helyeztek el egymástól vagy 30 méternyi távolra. Az uj országház monumentális épületére villamos reflektorok árasztottak minden oldalról fényt. Az országház mögött levő miniszte riumok hatalmas épületei is gyönyörűen ki voltak világítva, legszebb volt azonban az egész parton a Ferencz József-tér, a hol egymagában vagy harmincz villamos ívlámpa tündökölt. Két óriási fényvető a Hungária szobrot világította meg. A gipszszobor márványként csillogott a kékes fényben ós a tetején mintegy egy méter átmérőjű tüzcsáva lobogott. A Loyd nagy üvegbalkónján apró izzólámpákból kirakott nagy transparentek ragyogtak és a nagy tér összes épületein találékonyan elrendezett szines csoportozatok égtek és világítottak. Az akadémián két óriási czimer volt kirakva izzólámpákból, az egyik magyar, a másik a porosz czimert ábrázolta az egyfejü sassal. Szóval mindez igen szép volt, de persze nekünk édesen zsibong szivünkbe az az „éljen", a mit királyunk kiáltott lelkesedésében, mikor Vilmos császár gyönyörű beszédét befejezte. Zene konzervatórium Csabán. — Az uj terv. — Több család fölhívására Schreyer Harry akadémiai tanár ós konzervatórium tulajdonos az intézet egyik tanárának, Szilágyi Gyulának társaságában vavedésbet nem vigasztal ós az örömödön nem örül, mert ő már nem szenved, örül ós szeret; nem mintha kivetett volna szivéből, benne vagy most is, benne vagytok mindnyájan, csakhogy ez a sziv meghalt és midőn elástátok, magatokból is elástatokegy darabot, hogy együtt porladozzatok vele. * Busongás nem segit. Aztán meg a gyász olyan kopott valami. De azt is mondják, ma már álruhába rejtőzött Az emberek megunták, hiszen Adám halála óta szakadatlanul dolgoznak a sírásók. Es mert igy okoskodnak, a kiket nem ért bántás, gúnyolják a kalapon azt a fekete fátyolt. Minek az ? Mintha a gyászt le lehetne rázni, mint a nehéz bundát. Olyan a gyász, gyakran, mint az álom. Megszáll titokzatos árnyával. Jó ilyenkor a csöndesség, az egyedüMét. Azért a gyász is leginkább az estét ós az éjszakát szereti, mert ez csöndes és fekete. Ha fölriasztják az alvót, durozsol; akit pedig gyászában zavarnak,szenved. De mint az álomból van felébredés, a gyász sem tart örökké . . , Ránczos arczu öreg ember mondják : — Van egy nap, a mikor ennek is vége. Jő a gyász halálos ellenságe a feledós és mondják, összerombolja az emlékeket. Az emlékeket, a mik most olyan becsesek, hogy ezeknek minden darabját koszorúba szeretné foglalni az ember. Engem nem bánt aggodalom, hogy az idő kiragadja tőlem ez emlékeket. Jó lesz vele előhozakodni, mint valami kincscsel, még sok, sok év múlva is. Akkor is, mikor az én ajtómon dörömböl a halál, akkor is jó lesz, ha megmarad a gyász ize . . . Bátrabban lépked lefelé az ember a sötét meredeken; avval a gondolattal, hogy o alenn várnak, a kik darabonkint felaprózták ós elvitték a szivet. — Újlaki Antal. sárnap Csabán tartózkodott, hogy itten az illetékes körökkel megbeszélje, miként lehetne Csabán az aradi immár rendkívüli virágzásnak örvendő zene-iskolának mintegy parallel osztályait Csabán felállítani ? Schreyer Harry igazgató abban az esetben, ha 40—50 tanuló jelentkezik hajlandó itt egyelőre a hegedű és zongora rendszeres tanfolyamokat szervezni, az akadémiai programm betartásával épp olyan mérvben, mint az Aradon folyik és ott a mérvadó körök tetszését megnyerte elannyira, hogy az iskoláuak ma háromszázon felüli növendéke van. Talán nem is kell hosszasabban fejtegetnünk, hogy a rendszeres zenei oktatás mily jótékony tényező volna nálunk, hol ezt mindez ideig nélkülöztük. Az iskola legjobb tanerői jönnének át a rendszeres előadásokra, az igazgató felelősséget vállal a sikerért ós a közoktatási miniszter képviselője s megbízottja előtt vizsgáztat. Most, a midőn az a remény kecsegtet, hogy Csabán a zenekonservatorium létesülhet, talán érdekelni fogja olvasóinkat, ha nagyjában leírjuk az aradi anyaintézetet, honnan a tanárok átjönnének csabai paralell osztály tanítására. Az iskolában, mint föntebb jeleztük, háromszáz növendék jelentkezett. Es ezt a szép számot — el lehet mondani — a tavalyi szép, váratlan nagy sikerű eredménynek köszönheti, a melynek legilletékesebb bizonyítéka a tavalyi vizsgán jelen volt országos zeneakadémiai tanároknak, C h o v á n Kálmán és B 1 o c h Józsefnek ritka meleg és elismerő nyilatkozata. Az eddigi tanítványok az egyes hangszerek szerint igy oszlanak meg: nyolcvannál több hegedű, 26 cselló, 15 kontrabasszus, 40 ének, 50 cimbalom ós körülbelül száz zongora-tanuló; azonkívül 25—30 tanuló a fuvóhangszerek minden faját fogja tanulni (fuvola, klarinét, oboó, fagot vadászkürt, trombita, trombon.) Ezekből a tanulókból rövid idő múlva teljes ós kitűnően iskolázott zenekar fog kikerülni. A második évfolyam megnyitása alkalmából nem tartjuk érdektelennek az intézet praktikus és kényelmes belső berendezéséről egyet-mást elmondani. A földszinten a fiu osztályok vannak ; nyolc-tiz éves müvészcsemetók kezelik a vonót akkora buzgalommal, mintha mindenik a jövő Paganinijét vagy Joachimiját érezné magában. Az első emeleten vannak a leányosztályok. Az első, kisebb terem a cimbalomiskola. Seywarth Irma, Aliaga Gézának, a kiváló zeneszerzőnek és cimbalomművésznek jeles ós állami oklevéllel bíró tanítványa tanítja a speciálisan magyar hangszeren a klasszikus zene termékeit. A benyíló mellékszobában Schreyer Harry igazgató tanítja a zongorát azok számára, a kik diplomás zongoraművésznőkké akarják magukat kiképezni. A nagyteremben egy nagyhírű, világvárosokban megfordult ós sikereket aratott énekesnő S i e b e r t Hermina tanítja az éneket. Egy óv óta folytak már a tárgyalások közte ós Schreyer igazgató között, mig végre Schreyernek sikerült őt az intézethez három évre szerződtetni. Nem csupán diplomás énektanárnő, hanem kitűnő hangverseny ós oratorium énekesnő. Csengő, iskolázott és a felsőbb regiszterekben is biztos hangja van — a mely a hangversenyeken nagy gyönyörűséget szerezhet a közönségnek. Az előszobán keresztül az alsóbb zongora osztályokba, a hegedű ós cselló tantermekbe jutunk, a hol U n g e r Mór ós Müttermüller tanárok oktatnak. Mindakettőt a zenekedvelő publikum egy óv alatt jól megismerte, a sajtó is elmondta a méltó dicséretet fölöttünk, — fölösleges tehát bővebben szólni róluk. ívl intézet gárdája megerősödött egy kitűnő hegedű virtuózzal is: Sperber tanárral. Több magyar főúr családjában ismerik, sőt Béc-ben R a i n e r főherceg zenei estélyein oly sikerrel működött, hogy Rainer Mária főherczegnő udvarhölgye Hunvady Ida grófnő által a leghizelgőbb elismerését nyilvánította iránta. A mint e rövid leírásból kitetszik, a konservatorium megerősödve, újjászervezve folytatja működését, a mely kétségéig kivül üdvös és nagyjelentősegü a város zenei életére. Hogy mily kitűnően és szakavatottan van az intézet berendezve, bizonyítja az Í3, hogy több na gyobb város zeneiskolája megkereste Sphreyert, hogy adjon tájékozást az intézet szervezetéről ós módszeréről, amely egy év alatt oly kitűnően bevált és oly általános hírnevet szerzett a konzervatóriumnak. *