Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-03-21 / 23. szám

viselőt. — A belügyminiszter tegnapelőtt 8 szociáldemokrata egyesületet, köztük a vasúti alkalmazottakét is, feloszlatott, mert államellenes tendenciákat követtek. A keleti kérdésről. — Krcsmarik János tanulmánya. — A „Budapesti Szemlében", ebben az előkelő revueben, melyet a tudományos akadémia megbízásából oly mesteri módon szerkeszt Gyulai Pál, látott napvilágot a szarvasi főszolgabírónak Krcsmarik Jánosnak alantabb kivonatosan ismertetett nagyszabású tanulmánya. Lapunk olvasói előtt is, habár kivonatosan, kiváló becsiinek találtuk az előkelő czikket is megismertetni nemcsak irója miatt, de azért is, mert a legaktualisabb kérdésről találja meg avatot fojtegetőjét. A kivonatolás fáradságát, a mi ugyan csak vágyat költhet az olvasóban az ogész tanulmány átolvasására, — nem találtuk soknak azokért az előkelő gondolatokért, melyek e hírlapírói munka közben az eredeti czikk gondos átolvasásával szellemünk et gyönyörködtették. Krcsmarik azon kezdi czikkét, hogy a legfontosabb kérdés ez időszerint a török birodalom sorsa. S a különféle planumok közben, melyek Törökország sorsáról keletkeznek, meglepőnek találja szerző a vizsgálódások azon rendszerét, mely oda lyukad ki, hogy a mohamedán vallás az európai kulturával összefér e ? A ki a kérdést ily alakban fölveti, az nem ismeri a keletet. Mert az izlam nem oka — szerző szerint — Törökország elgyöngülésének. A vallás birodalmak megrontója voltaképpen nem lehet. Mert val lás, mely a haladást ne akarná, nincs. Az izlam vallás ellenére Törökországban akkor virágzottak a tudományok, mikor Európában sötétség volt. Kultura alatt az ^önérzetes európai váltig európai kulturát ért s ha ezt érzi, akkor a mohamedán államokba az európai kulturát átültetni igen bajos dolog lenne. Szerző szerint ethikailag az emberiségre csak üdvös, ha különböző alapból, különböző eredményre jutó polgárosodás jön létre. Az európai polgárosodás fogyató kosságai és társadalmi bajai, szinte igénylik idegen kultura érintését. Ám a mohamedánok közé európai kulturát bevinni, szinte lehetetlen. Különösen lehetetlen társadalmi és politikai téren. Mert a többi kulturtónyezőkben nem áll a kelet oly messze az európaiak mögött. S ezt tudjuk mi nyugat európaiak oly kevesen. Krecsmárik dicséri nyelv ós mondattani módszerüket, melyek szabatosak, jogtudományukat, mely egyszerűen csodás, a retorika, stilistika mint tudomány és mint gyakorlati ismeret egyaránt virágzik, levelezéseik finomság, szép nyelvezet és gondos kidolgozás tekintetében vetélkednek a franczia levelezéssel. Szépirodalmuk fejlett s tűrik az európai beavatkozást. Egész sora az angol és franczia müveknek van törökre fordítva. Az angol irodalmat nem egy török iró szaporította derék munkával. Filozofiájok nincs, mert a bölcselkedésre a török a vallásossága miatt nem adja a fejét. Modern színművészet nincs, mert társadalmi életük egészen más. Társadalmi téren a legnagyobb az eltérés s ezen a téren az európai kultúrának aligha lesz aszimiláló ereje. A laikus ember előtt is világos lesz, hogy az izlám miatt. Mert az izlám nemcsak vallás, hanem társadalmi ós állami életrendszer, foglalatja azon intézkedéseknek és szabályoknak, melyek a mohamedánt születésétől kezdve sírjáig kötelezik. Az európai egyformán ól, mert az európai kultura egyformán nivellál. Az izlám gondosan kerüli az idegen nemzetekkel való összekeveredést, meit a próféta megmondta, hogy a ki keresi a hitetlenekkel való hasonlatosságot, az azok közül való. Nem kell azonban azt képzelni, hogy a családos élet sajátossága a többnejüségben rejlik, mert hiszen Európa és Amerikában is vannak sekták, melyek a többnejüségnek hódolnak. Mert a török nő otthonában családi szentély, idegen férfinek még a pillantása is megbecsteleniti, azért nincs nálok társadalmi élet. A vallás szabályozza még a ruházatot is. Mert a mohamedán imádkozás közben a homlokát csókolja, nem hordhat karimás kalapot, mert szobapadlójá nak az imádkozás miatt tisztán kell ma radnia, a török a felső czipőt leveti. A török vallás a tisztaság kultuszát állitj-a föl a gyakori mosdással. Azért tisztátalan az európai, mert bepiszkolt vizzel mossa arczát, mert előbb kezeit mossa. A törököknek sajátszerű szerkezetű mosdótáluk van, benne mindég tiszta, megujuló vizzel. Szokásaik mások a születéstől a szerelmeskedésig és temetésig, társadalmi problémákat, minőket Ibsen tárgya], ő nem ismer. Nincs is olyan házasságtörési dráma, melyet ő élvezni ludna. Törökországban parlamentárizmus lehetetlen, mert az szuverén jogokkal felruházható nem lenne. Maga az adókérdés is az izlám lényegébe vágó kérdés, még egész korlátlanul azzal sem foglalkozhatnék Törökországban egy leendő képviseleti országgyűlés. * Az izlám vallásnak emez, az állami élet minden részébe való nagy beleszólása miatt, — Törökország európai formára nem restaurálható. A politikai élet is azért hullámzik, mert az európai dip lomácia által sugalmazott s részben megvalósított reformok balul ütöttek ki. A vallás eme nagy akadályát azzal lehetne mérsékelni, hogy más állam is volt oly helyzetben, hogy ellentétbe kelle helyezkednie vallása szabványaival, de Törökországban ennek felvetése is koczkázatos. Az izlam nem csak vallás, a szultán nemcsak fejedelem, dekaliffais. Nem bigottság, vagy buzgóság tartja az izlamot, minden török, habár külsőleg (mert titokban bort is iszik némelyike) tartja vallását, mert a ki nem teszi, az komoly tényező számba nem mehet. A társadalom irgalmatlan, kik magokat ellülcniik, avsey szembe szállanak. Szerz nem azt akarja mondani, hogy a török csak e kényszerből jó muzulmán, mert ez az állítás a vallásos néppel szemben sérelem lenne, de feltünteti, hogy a kik a szigorú törvényen lazítanának, sem tehetik az éber társadalommal szemben — csak titokban. Szerző konklúziója ezek után ez: a ki a Keleten sikeres politikát akar űzni, annak Kelet intézményeit ismernie kell. A magyar politikusok előtt míg a müveit nyugot eléggé ismeretes, Törökországot nem ismerik, pedig Krcsmárik szerint a jövő magyar parlamentben sokszor esz szó Törökország sorsáról. Még a minisztériumokban sincs ügyosztály, mely kelet fejlődését figyelemmel kísérné, a miniszterelnökségnél csak forditóosztály van, a kereskedelmi minisztérium kivételt képez, hol egy fiatal orientalista van alkalmazásban. Pedig jóllehet, a külügyminisztérium illető osztálya szakvéleményekre kötelezhető, egy ilyen ügyosztály nagyon szükséges lenne. A külügyi képviseletben sem birunk keleten elismert jártasságú, a politikában biztos fellépésű s határozott cselekvésü diplomscziávsl, •jóllehet brillians nevelésű djplomacziai testületünk van. A konstantinápolyi nagykövetünk elszigetelt életet él. Irigységgel kell látnunk az angol, orosz, franczia diplomatákat, kik ismerik az izlam uralkodó eszméit s tevékenységüket azok intelmei szerint irányitják. A török az európaitól bermeticze elzárkózik, különösen a mi képvi selőinktől, kik éppen merevsógök következtében amúgy is kevéssé képesek a keleti népek bizalmát felkölteni. Pedig — ismétli — akár pacifikálni, akár hódítani akarunk, keletet minél tágabb körben kell ismerni. Mentül több magyar embernek kell alkalmat adni Kelet megismerésére, mert a magyar iránt — ez tény — bizalmasabb a török, mint a nyugati szolgálatra talán képesittettebb osztrák. A czikkét azzal fejezi be Krecsmárik: „A válságos helyzetben érdekeink megvédésére ós keteti föladataink megvalósítására nagyon kevéssé vagyunk elkészülve." A csaba-kovácsházi vasút. — Saját tudósítónktól. — Emiitette a „B. K.", hogy a B e 1 ic z e y Géza és Rosenthal Ignácz engedményesek altal tervezett ApáczaOsaba-dobozi vasút a megvalósulás stádiumába lépett. A dobozi vonalozást a kőut kiépítése következtében el kellett ejteni, a most már miniszterileg jóváhagyott kőut építkezése következtében, megmarad azonban a terv megvalósítása, sőt a pályatest a már három óv óta fennálló 15 km. kovácsházi szakaszszal hosszabbodik. A vasutat az első alföldi gazdasági vasut-rószvénytársaság trasszirozza, mely az arad-csanádi vasút égisze alatt, ennek igazgatósági tagjaiból alakult. Az engedményesek minden nyereség nélkül adták át a kezeikbe letett épitési engedélyt, egyedül azt kötötték ki, hogy mindenben a helyi viszonyoknak megfelelőleg, az érdekeltek akarata domináljon és a közforgalom minél jobb eszközlése mellett a közjó előmozdittassék. Tudnivaló, hogy az épitő részvénytársaságnak van már egy 15 km. hosszú pályatestje, melyen, jóllehet a pályatest rövidsége miatt a személyszállítást berendezői nom is lehetett, — három évi fennállása után 5°/o tiszta hasznot eredményezett. Az is tudott dolog, hogy mig más vasutaknál két címletű kibocsátások vannak : elsőbbségi részvények ós törzsrészvények s az előbbiek első sorban részesülnek a jövedelemből, a második címletnek pedig akkor, ha jut: a békésmegyei e legújabb vasútnál minden részvény egyaránt, értéke s a forgalom szerint arányosan részesül a jövedelemben. Igy Csaba eltekintve attól, hogy egy jó vidék forgalmát Csaba felé megnyeri, még esetlegesen jó üzletet is csinált, midőn e részvényekből jegyzett s a vasút kiépítését a maga részéről lehetővé tette. Már most a vasút iránya ez lenne : Kiindul a vasút Mezőkovácsházától a kaszaperi pusztán Apáczára, onnét Szől— Bocsánat — csak a szivarvég. Jótékonyczélra gyűjtöm. Rendszerem meglehetősen bevált, eltekintve olyanféle apróbb balesetekről, minő volt például az, amidőn egy ur az égő gyufával majd felgyújtotta azorroma*. Rövidlátó volt s azt hitte, hogy tüzet kérek. A bajuszom ne'mi lüzkárt szenvedett, hanem az orromat és a szivarvéget megmenteltem. Ennek a rendszernek van egy árny oldala. Nagyon gyakran megtörténik, hogy maga a megszólított ur is gyűjtő. Nohát az ilyen eset nagyon deprimáló egy komoly gyűjtőre. Ilyen befizetési kaland után mindig ugy éreztem, hogy azzal a szivarvéggel nemcsak a szivar, hanem ón is meglettem rövidítve. Nincs az a másfél krajczáros szivarvég, a mely keserűbb volna, mint ez a tudat. Gyűlölni kezdtem ezeket a dilettáns gyűjtőket, kik egyenkint nem birtak ugyan elég ambitióval arra, hogy nagy eredményeket érjenek el; nagy és mindig szaporodó számukkal azonban sok kárt okoztak nekem, aki a világgyüjtő czimet akartam elnyerni Don Cabános de Alvajárostól. — Ejh I hát magam produkálok szivarvégeket. A gyűjtésnek ezt a nemét öngyüjtésnek nevezi a gyűjtők müszótára. Lemondtam a czigaiettázásról. El kezdtem Wekerle-kubat szini. Abbeli kutatásom, hogy a végek értéke milyen arányban áll a szivarok arával, ered ményre nem vezetett s igy muximául fogadtam el azon elvet, melyet a nagy Don Cabános de Alvajáros állitott fel, hogy a szivarvég gyűjtésnél a quanlum a fő, a qualitás mellékes. Elszívtam egy hónap alatt ö'száz darab szivart ós a hónap végére megszel eztem azt a büszke öntudatot, hogy az igy nyert ötszáz darab szivarvég kö zött egy sincs olyan, melynek előállítása ne az én érdemem volna s a gyűjtés élvezetét ez a tudat meghatványozta. Szereztem én még ezen a büszke öntudaton kivül mást is az alatt az egy hónap alatt, — fejfájást. Ez erősebb volt, mint az öntudat nemesitő ereje, mely a legközelebbi alkalommal nem állta ki a tüzpróbát. A hatodik doboz szivart megvenni voltam a trafikosomná). Egy szivarra már ott a trafikban rá akartam gyújtani. A trafikos egy kis guillotin formájú gépezettel udvariasan levág! a szivarom végét. Ez a minialur guillotin annyiban különbözött franczia találmánju bátyjától, hogy a levágott vég egy eh árt dobozba hullott. A fejem különben is fájt, tehát ez a látvány, hogy a végtől meg akar a trafikos fosztani, még jobban felizgatott. Azt hittem ő is gyűjtő. — Uram 1 mondám idegesen — én öngyüjtő vagyok, tehát kérem a szivarvéget, mely az én tulajdonom, miután a szivaromnak vége. — Hogyan uram, az ön szivarjának már vége ? — Ejh I ugy értem, hogy az ón tulajdonomat képező szivarnak a vége is az én tulajdonom és nem tűröm . . . — Óh kérem, bocs . . . Azzal kinyitotta a guiliolin rejtekét ós én káprázó szemmel láttam olt leg alább is ötszáz darab véget, — és éreztem, hogy az öngyüjtő öniudatának ne mesilő ereje mint gyöngül bennem . . . Igen, bírni vágytam őket, mindet — A fejem pedig veszekedettül fajt. — Méltóztassék kérem uraságod magához venni mindet. — Mindet ? ! hogyan, ön ezt mindet — ah 1 — Oh igen uram, csekélység. Nem érdemes gyűjteni. Egy ilyen dobozért, ha megtelik, tiz krajczart kaphatnék legfellebb. Inkább oda adom egy jó vevőnek ingyen s uraságodat szorencsés vagyok azok közé számithatni. Megvoltam semmisülve. Én vásároltam ennél a trafikosnál egy hónap alatt ötszáz darab szivart, a mi nekem belekerült huszonöt forintomba. Mire a nikotin mérgezésből kigyógyulok, a gyógykezelés belekerül ugyanannyiba. us nekem ez a profán trafikos most ingyen ad ötszáz darab szivarvéget, tehát éppen annyit, amennyi nekem ötven forintomba került. Zsebre vágtam az ötszáz darab véget, miközben arra a meggyőződésre jöttem, hogy nem érdemes öngyüjtőnek lenni. Az öntudat nemesitő ereje nem ér fel az áldozattal. — Hah ! de mi ez ? Hirtelen erős prüsszögós fogott el. Prüsszentettem elő ször egyet, azután kettőt egymásután. Ekkor egy rémületbe ejtő gondolat vil lant át agyamon, eszembe jutott Don Cabános de Alvajáros sorsa Kúba szigetén. Pczih, pczih — igen — óh borzalom — elfogott a delírium sternitáns. Rohantam egy orvos barátomhoz. — Doktor ! végem van, pczih 1 — Egészségedre kívánom. — Hát te — pczih — nem tudod mi ez ? — Ez egy egészséges prüsszentés volt. Proszit. — Te doktor, ne mondjad, hogy egészségedre kívánom, mert ón ezután egé»z életemben mindig prüszögni fogok s az unalmas lesz neked, pczih, pczih. — Hát honnan jösz fráter ? — A trafikból — pczih. — Hát akkor dohányport szívtál fel, attól prüszögsz. — Pczih — tudod te mi az a deli rium sternitáns ? — Nem. — Nem ? pczib, hát tudd meg, hogy az egy rettenetes íryógyithatlan beteg ség, pczih, pczih, Don Cabános de Alvajáros attól prüszög Kúbában. Szervusz. Siettem haza. Még egy kötelesség várt reám. Beszolgáltatni jótékony czélra kétévi gyűjtésem eredményét, aztán jöjjön, a minek jönni kell. Don Cabános de Alvajáros ne prüszögjön egyedül. Most pedig, midőn egy czilinder dobozban magam előtt látom gyűjtésem eredményét, azon gondolkozom, hogy mit is csináljak ón ezzel a hetvenkótezernégyszázegy darab szivarvéggel . . . Mi is az a jótékonyczél, amelyre én ezt gyűjtöttem ? Furcsa, hogy ez a kérdés eddig nem jutott eszembe. Behívtam a házmesternét. Nincs időm a tanácsadók között válogatni, hiszen kitudja, mikor tör ki rajtam a prüsz-örj teljes erejével. — Edes Májasné, nem tudná, pczih. — Kedves egészségére kívánom. — Megmondani, hogy — pczih. — Kedv ... — Édes Májasné, ne kívánjon nekem minden prüsszentést egészségemre, mert megunja. Hát mondja meg, hogy milyen jótékony czélra szokták adni a szivarvégeket? — Hát ugy hallottam, hogy kis szerecseny gyerekeket adnak érte, akit a rabszolgaságból váltanak ki az árával. A fenséges József főherczeg meg kis czigánygyereket szokott küldeni érte. mert ő meg azokat gyűjti. — Mondja Májasné, látott maga már szerecsent ? — Nem én kérem, elevent nem láttam, csak a szerecsen bótos ajtajára pingálva. — Hát olyan kis szerecsent, a kit szivarvégért adtak ? — Azt sem. — En sem, Májasné. Köszönöm, elmehet. Egyedül maradtam. Itt állok és prüsszögök a czilinderdoboz mellett, hetvenkétezernógyszázegy darab szivarvég társaságában, melyekkel nem tudok mit csinálni. Mennyivel szerencsésebb nálam Don Cabános de Alvajáros, a kubai nagy pr üsszögő: az legalább elnyerte a világgyüjtő czimet.