Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-03-07 / 19. szám

XXIV. évfolyam. B.-Csaba, Í897. Vasárnap, márczius hó 7-én. 19. szám. BEKESHE6YEI EOZLONT POLITIKAI es VEGYESTARTALMU LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DlJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 60 kr. Egyes szám ara 8 k*-. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Böjtben. Az abstinentia, vagyis a „húseledelektől megtartóztató napok" bekövetkeztek. De mi nem arról a böjtről irunk, melyről Tertullianus és Irenacus oly sötét képeket festettek: az első keresztéuyek önmegtagadó viselkedéséről, böjtjéről; mi a tizenkilencedik század társadalmi böjtjéről akarunk korképet festeni, arról a böjtről, melyre a társadalmi együttélés tekintetében kényszeritve vagyunk. Egyik furcsasága a századvégi humanizmusnak, hogy mig állatvédő egyesületeket alkotunk, társadalmunkat gyűlölködésre rendezzük be. Mert valóban nem tudjuk, mi bántóbb ,az a kufárság-e, a mivel Morzsányi képviselő a képviselői állását bemocskolta, vagy az a kiméletlen erkölcsi linchelés, mely őt kivégezte ? Váljon Morzsányi nem-e mtí-düh áldozata ? Váljon a Morzsányi esetéből nem kell-e föltennünk, hogy társadalmunk is spártai tempóra van berendezkedve. Hisz tudja mindenki, hogy a spártai kleptomáuia eleven farkast lopott, de egy izma sem moccant meg, mikor a tolvajt kutatták, jóllehet, az eleven farkas tógája alatt testét marcangolta. Az a kíméletlenség, mely Morzsányiból eleven halottat csinált, nem azt jelenti-e, hogy rettenetes módon feltudunk erkölcsi téren gerjedni s szörnyű a mi igazságérzetünk, ha egyszer valami disznóság napfényre jut; hanem még ki nem sül, — addig szemet hunyunk. A gentleman nem hánytorgatja, hogy például miből él a kis hivatalnok, a kinek ezer forintja van, ugy mint a kis király s miből kártyázik nagy összegekben ? — az nem tartozik senkire. Azt sem firtatta soha seuki, de meg sem rótta, hogy Morzsáuyi Spitzer úrral gyakorta járta a minisztériumokat, pedig valószínűleg nem tételezték föl, hogy a két férfiút valami platonikus barátság fűzi egymáshoz. A miuthogy szörnyűség is lenne, másnak inkorrekt lépéseit ellenőrizni, az volt a legszerencsétlenebb társadalmi korszak, mely a „spiclik" válfajának kedvezett. Ám ha nem társadalmi hazugság a Morzsáuyi esete után mutatkozó müfölgerjedés, legalább a Polonyi részéről, a ki, ha őszinte akarna lenne, azt mondhatná, mégis csak okosabb dolog lett volna Berléktől — hozzám jönni. Ugyan mit farizeuskoduak oda föut az urak ? Talán a naiv vidékkel akarják elhitetni, hogy uagyon sok ügyvéd nem fogaduá el azt a negyven, vagy hatvanezer foriutot, melyért Morzsányi többet, vagy kevesebbet dolgozott? Vagy azt akarják megszorítani, hogy a képviselő ne ügyködhessék? Ez helyes! De uagyon kétélű fegyver, mert azt jelenti, hogy erre a törvényre szükség volt s a képviselőtől zájja el, a mi másnak lehetséges. Erkölcsi arculütés, mely egyenesen vádat akaszt a képviselők nyakába, hogy őt tiltó rendszabályok fékezik meg oly dolgoktól, melyektől erkölcsi érzékük távolmaradui, tiltó rendszabályok nélkül, képtelen lenne. De demokratikus intézményeinkre is haláldöfést mérnek ezzel, mert jövőben a törvényhozó testületbe még inkább csak a kiváltságosak, a módos emberek kerülhetnek. És a purifikáció szertelensége bántó azért, mert a mit Morzsányi tett, azt az igazság Ítélőszéke ha föl nem menti, de menteni kísérli. Akárhány konkrét esetet sorolhatuáuk föl, midőn az országgyűlési képviselő közbenjárást teljesített. Morzsányi balesete egyedül az üzlet balsikerének tulajdonitható. Lett volna csak Berléknek hasznuk a dologból, mindenki — irigyelte volna ezt a szerencsés Morzsányit. Hiszen ép az, mert ezt a mult tapasztalatai alapján föltételezhetjük, hogy a mostani kíméletlen erkölcsbirók igy vélekedtek volna, — tesfci kirívóvá a plátói szigort. Czikkünk czime fölé ezt a szót irtuk : böjtben. Az erkölcsnek szomorú böjtje ez az eset. Szinte fázunk a purifikáczió szorgos tényét tapasztalva. Vagy keveset tud a közönség a Morzsányi inkorrektségéből, vagy semmit. Micsoda igazságtalanság lesz az, ha Morzsányit elejtik, de a közfelfogást le nem rombolják, mely a Morzsányi-féle eljárást eddig tűrte ? Valóban az erkölcsi érzet hosszú böjtjének kellene megszüunie. A megyei közkórház kibővítése. — Saját tudósítónktól. — Aki dr. Berkes Sándornak, a kórház igazgatójának bő kivonatban ismertetett emlékiratát átolvassa, az bőségesen tisztában lesz azzal, hogy közkórházunk kibővítése már elodázhatlan. A kórházi bizottság ki is mondotta egyhangúlag, hogy a kibővítést fogja a törvényhatóságnak a.ánlani. Miként s mily méretű kiadások merülnek föl, ezekről tájékoztat Berkes emlékirata : A jelentés azt bocsájtja előre, hogy a közkórház megfigyelő osztályán felmerült kinos incidens nyújtott inditó okot, hogy a kórházi igazgatótól a kórház elmebeteg osztályának kibővítésére jelentést adjon a bizottság elé. A jelentésben az igazgató föltárja a közkórház minden baját, mert helyesebb az összes bajok orvoslása, mintha ujabb és ujabb panaszokkal állunk elő. Az elmebeteg osztály állapota ugy szólván tarthatatlan. A helyiség kevés. Az épület 1890-ben emeltetett legfeljebb 28 beteg befogadására, de most is 32 beteg van benne elhelyezve. Beosztása alkalmatlan. Közös udvarban fekszenek a betegek, még ha nyugodtabbak is, állandóan z-ivartitnak a többi betegek által. E mellett az elmebetegek jóformán rabok. Mert külön sétáló helyük nincs s nem lehet a többi betegek közé engedni, mert nem tudható, mikor válnak a többi betegekre veszélyessé. Nem lehet kiengedni, mert az ápoló-személyzet kevés ós megbízhatatlan. A betegeket tehát akarva, nem akarva, állandóan kórszobáikban kell tartanunk. S megfosztjuk őket egyik legfontosabb gyógyító hatástól : a szabadban való mozgástól és a tiszta levegőtől. A magánzárkák nedvesek, a közös kórtermek kicsinyek, a belől fűlő kályhák elmebetegeknél szinte végzetessé válható czélszerütlenségek. Az ápolókat rosszul fizetik, pontos, lelkiismeretes és humánus ápolókat ezért kapni nem lehet. Az elmebetegek száma évről-évre szaporodik. Sokat kell viszszautasitani. Mert sok beteg nem lehetvén országos intézetbe fölvehető, évekig itt ápoltatik, kiereszteni pedig veszedelmes, mert nem tudható, mikor válik közveszélyessé. Tenni kell a javításra rövid időn belől. Legjobb lenne — a jelentós szerint — egy uj tébolydát építeni, de erre már nincs a kertben hely s a felügyeletet sem lehetne a nagy távolság miatt „BékésmegyeiKözlöny

ntárcáia. Sóhaj. — Szádi Gulistán-jából.*) Szenvedés a társam, bánat a barátom Kétségbeesésnél van az én lakásom Szigorú fogságom. Kisér a szenvedés, hozzám nőtt a bánat, Kétségbeesései esengek utánad, Oh, de mindhiában ! Szerelmem fölgyújtja ezt a nagy világot, Lángjával elborit földet, menyországot, S hogy lehet az lányka ! — Nehéz lesz felelned, hisz csodák-csodája Hogy a te szerelmed, óhajom fáklyája Még sem gyulád lángraj? Fábry Sándor. A magyar szabadságharezböl. — Elbeszélés. — — A „Békásmegyer Közlöny" eredeti tárczája. — I. Bérezés Háromszék megye egyik városkájában, Kézdi Vásárhelyen Szilasy Gábor, igaz hazafias érzelmű magyar nemes ólt 1848 ban, hü neje és három fia: László, Sándor és Istvánnal. Nemessége daczára mólyen átérezte a jobbágyak elviselhetetlenné vált sorsát, s egyrészt a bymanismus, másrészt: a szabadság, egyenlőség, testvériség szent jelszói által vezéreltetve, midőn atyjától örökségét átvette, saját birtokán fölsza baditá a töldporaban fetrengő jobbágyat, E bájos kis műfordításnak története van. Tudvalevőleg megyénk alispánja fiatalabb éveiben kedvvel és nem kevés sikerrel a múzsáknak is áldozott. Tavaly együtt fürdőzött Szász Károly püspökkel, a kiváló poétával, a ki elkérte néhány műfordítását a „Vasárnapi Újság" számára. Ez is azok közül való. A V. U. után közöljük mi is. bár tudta, hogy ugy ez, valamint más egyebek, melyek a nemzetet mélyen sújtják, előbb-utóbb orvoslásra találnak. A fiuk atyjok elveit vallották s varázshatást gyakorolt rájok ennek buzdító sza va, hogy a dicső magyar nemzetért élje nek s ennek szabadsága kivívásában ne rettegjenek vissza bármily áldozattól sem. Az 1847. év őszén a legidősebb fiu László a Kolozsvárott állomásozó huszár ezredbe lépett önként, mint közlegény. A tél kezdetével azonban Galicziába rendelte a bécsi hadügyminiszter az ezredet, s Lászlónak, bár fájt ősz atyját s szülőföldjót itt hagyni, mennie kellett. Atyja búcsúzáskor csak annyit mondott neki: „Ne felejtsd el a hazát, mely szült és táplált 1" Nehéz napokat állott ki ezek után az agg apa. Fia távozta után pár hétre hü nejet kisórte ki a temetőbe. Az 1848 iki törvények kihirdetése ulán, a magyarok ellen felbujtatott oláh és szászokkal kellett küzdenie, a kik fosztogatásaikkal s gyakori megtámadá saikkal a vagyoni bukás szélére álliták. Élete is veszélyben forgott s igy ki sem mozdulhatott kastélyából, mert a sáskamódra elszaporodott ellenség azonnal megtámadta volna, mert tudták azt, hogy a környék magyarságának ő a lelke s ha őt sikerül kézrekeriteniök, a többivel majd könnyebben végezhetnek. Ily körülmények között a menekülés is lehetetlenné vált. De ő azért nem csüggedt el, bár ugy maga, mint fiai fogoly madárként voltak bezárva ősi kastélyukba. Hogy népét összetartsa, éjjel küldé ki fiait hozzájok, mert a farkas módra a kastély körül ólálkodó ellenség miatt nappal nem tehették, hogy keressék fel a népet kunyhójokban, buzdítsák őket összetartásra, mert csak igy állhatnak ellen barbár ellenségeiknek. Hagyjanak abba minden szász és oláh érintkezést, szerezzenek maguknak fegyvert, mert szükség lesz rá. Egyik napon a Szilasy családot ismét nagy szerencsétlenség érte. Sándor fia, atyja parancsát teljesítve, Kolozsvárra lovalogolt, bogy tudósításokat hozzon atyjának a dolog állása felől, mert postakocsi e zavaros időben nem közlekedett. Útközben észrevette egy oláh csapat s az ifjú koponyáját fejszékkel verte szót s saját lovára kötvén a holttestet s a lovat, mely a kastély felé tartott, ütlegelték, hogy ez által is siettes sék az apával a lesújtó hirt tudatni. Az apa magába fojtá a sok keserűséget, mert bosszút állani nem volt módjában a gonosztevőkön. Egy reggelen egy, az üldözők fegyverei elől menekülő három tagu magyar család talált menhelyet a Szilasy kastélyban. Kolozsvárra törekedtek egy a csiki havasok közt fekvő városkából, mert itt életök nem volt biztonságban. De ellenségeik mihamar észre vették s szomjúhozván a magyar vért, mindenütt nyomukban voltak sigy utjokról letéritve Kézdi-Vásárhely felé terelték. Megtörve őket a mindinkább növekedő izgatottság, mert az oláhok már majdnem utóiérték, megpillantván a czimeres kastélyt, egyedüli menedék helyül tárták azt, mint a Szaharán utazó karavánok a zöld gyepes oázist. Tárt karokkal fogadta a házi ur a menekülőket, vagyis a családfőt, az anyát és a 18 éves leánykát Juliskát s a kastély egy részét átadta nekik. Nem mozdulhattak se jobbra, se balra, mert a vad nép minden oldalról körülvette őket. Igy kénytelenek voltak sorsukon megnyugodni s egy jobb időre várakozni, midőn megszabadulhatnak. A folytonos együttlét köveztében bensőbb viszony fejlődött a két család, de leginkább Juliska és a legifjabb Szilasy között. E viszony az ifjak között mihamar szerelemmé alakult, ugy hogy pár hét múlva a jegyváltás megtörtént. De sajnos, életüknek eme legboldogabb napjait nem sokáig élvezték, mert a haza kivívott szabadságának megvédelmezésére fegyverre szólitá fiait. A szabadságharcz vezetői szerte jártak az országban s hűen ecsetelvén a hazai állapotokat, egyszersmind fegyverre szóliták a népet, hogy a kivívott diadalt utolsó csepp vérökig megvédelmezzék. Igy történt, hogy Gábor Aron, a szabadságharcz vezetőinek jelesbbike, KózdiVásárhelyre jött katonákat toborzani a háromszínű honvéd zászló alá. Megfuvatá a róztrombitát s csakhamar köréje gyülekezett a környék magyarsága, kik bátrabban is érezték magukat, mert az ellenség más vidékekre ment pusztítani. István a harsona hangjára megrettent, mert tudta, hogy a közös anya a haza hivó szózata gyermekéhez, melynek szavára menni kell, hisz azt mondja Petőfi is : „Talpra magyar, hi a haza 1" Nem is késlekedik. Felkeresi jegyesét, ki legjobban köti őt otthonához, hogy tudassa vele, a minden tekintetben lesújtó hirt. Zokogva borul a leány az ifjú vállára, de a vigasztaló szók, melyeket ez hozzá intézett, mégis megálliták a könynyek folyását. —Nem mondom, hogy ne menj, mondja halkan mély fájdalommal, csak arra kérlek, vigyázz magadra, ne ragadtasd el magad a győzelmi babér által, a mit előre is tudok, hogy megszerzesz, gondold meg, hogy itt van ősz atyád s a sirig hü jegyesed remeg életedórt! Megteszed ? — Meg! — feleié az a keserűségtől elfojtott hangon. —Im itt van gyűrűm — folytatá a leány vedd magadhoz s ha oly helyre kerülsz, a hol a haza oltára nemcsak véráldozatot, de kincset is kiván, szaporítsd ezzel azok számát. Az ifjú letörlé maga és jegyese szeméről a nehéz könnyeket s sietett atyjához. — Atyám I — szólt diadal szomjasan az ifjú, — mint tudod veszélyben a haza! Mindenütt gyűjtik az országban Lapunk mai számához egy iv melléklet vau csatolva.