Békésmegyei közlöny, 1897 (24. évfolyam) január-június • 7-51. szám

1897-06-03 / 44. szám

XXIV. évfolyam. BEEESHE B.-Csaba, UsütcrtoR, junius üó 6-an. • • tt, DZidlAi. KÖZLÖNY POJLITIKAÍ es VEGYESTAHTALMU LAP. Szerkesztőség: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féle ház) hova a lap szellemi részét illető közlemények, küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 6 forint. — Fél évre 3 forint. — Negyed évre 1 frt 50 kr. tayea szám ara ü Kr. Előfizethetni: helyben a kiadóhivatalban, vidéken a posta utján utalványon. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Hirdetéseket lapunk számára elfogad bármely jónevű fővárosi és külfföldi hirdetési iroda. Kiadóhivatal: Apponyi-utcza 891/

4 sz. (Zsilinszky-féleház hova a küldemények és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. A termés. A nagy magyar Alföld hosszú időn át Európa éléskamrája volt, úgyannyira, hogy a közélelmezési viszonyok egészen Alföldünk termési viszonyaitól voltak függővé téve. Ez az idő már elmúlt. Közlekedési eszközeink kifejlődése a termelési fölöslegeket és szükségleteket egészen kiegyenlítette 8 ma már fölöslegünk nincs, bár igaz, hogy szükséget sem szeu védünk. Mindezen változott viszonyok következtében az aratást igen kevéssé variáló auspiciumok között várjuk. A termények óriási árhauyatlásáuak nyomása alatt régóta nincsen az aratástól különös várni valónk. A jó aratás nem igen juttatja a gazdát tetemesebb pénz fölösleghez; a rossz aratás nem csinál Ínséget. Mert amit valaha jó aratásnak neveztünk, az azóta tett nagy befektetések, az átlag termések nagy erőfeszítéssel történt emelése, az előállítási költségek drágulása, a terményárak csökkenése folytán ma már nem produkálhatja az egykori jó aratások bőséges eredményeit. Az Ínségtől ptdig a fejlődött forgalmi és közgazdasági viszonyok óvják meg a föld népét. Mezőgazdasági termelésünk, bár sok tekintetben a régi primitív kezekbeu mozog még, általában mégis elég sokoldalúvá fejlődött arra nézve, hogy ne a kalászosokba vessük összes reménységeinket. Az istálló, a baromfiudvar, a dohány-pajta, sőt a gyümölcsös kert is kezd nagyobb szerepet játszani a gazdasági mérlegben. És habár ezeknek a termelési ágaknak is megvan a maguk sok baja, amelyek orvoslása a kormánynak folytonos gondját képezi, az érdekelteknek pedig erősen hangoztatott óhajtása : mégis abban a mérvben fejlődnek, amiuőt csak egy egészséges irányban haladó mezőgazdaság tesz lehetővé. Aki közelebbről tanulta megismerni agrikulturánk legújabb viszo nyait, el kell ismernie, hogy gazdaosztályunk minden vonalon erősen tör hivatásának kellő magaslata felé. Es a mig az agrárpolitikának hívatlan apostolai az író, meg egyébb zöld asztal mellett a bőrziánerek, az internacionális merkantilista érdekszövetség, az aranyérték stb. ellen irnak és mondanak filippákat, a magyar gazda kezd reálisan gondolkozni, számítani, tanulni, főleg pedig dolgozni s ezzel gazdaságát a modern világpiaci követelményekhez idomítani. Lassú és nehéz munka ez; de megindult, megy, s talán rövid időn eredményei is kézzelfoghatóbbak lesznek mint ma. Amidőn ezeket előre bocsátottuk, világért sem akartunk oda koukludálni, hogy a mi közgazdasági életünkben az aratás eredménye az egy évi nemzeti munka eredményei megítélésénél nem a legfontosabb faktor lenne. A Kárpátok öv.zte nagy gaz dasági terület terményei között egyedül a mezőgazdaságiak csinálják a jelentékenyebb belső és külső forgalmat. Exportunkban ezek játszszák a főszerepet; ezek révén kapjuk a pénzt, a mivel az ipari czikkeket megszerezzük és nagy nemzeti befektetéseink kamatjait fizetjük. De kötelességünknek tartjuk konstatálni, hogy a termés alatt már ma nemcsak a kalászosokat kell értenünk s hogy az aratás, benső jelentőségében és gazdasági értelmében is változott. A magyar gazdának tehát fel kell ismernie a haladás szükségét; azon meggyőződésben kell lennie, hogy munkája, küzdelme nem reménytelen, mint az egyes tévelygők hirdetik, hogy a mezőgazdaság prosperálása nem egyes érdekkörök képzelt perfid fogásaitól, nem az eleir.ek önkényes játékáról, hanem a gazdálkodónak szakértelme, munkaereje és szívósságától függ első sorban. Magyarországnak a szemterményekben való aratására az idén nem kedvezők a kilátások. A sok esőzés rozsdával borította, megdöntötte a szépeit fejlődő vetéseket. Az időjárás különös kedvezése mellett még megbirkózhat a vegetáczió a fejlődés ezen akadályaival, de a jó aratásra való kilátások már alighanem teljesen hiúkká lettek s ma legfőlebb közepes eredményt várhatunk a kalászosoktól. Ez a helyzet szignaturája. Az értékesítés felől bármi, csak föltételes véleményt mondani is, elhamarkodott dolog volna, mert a külföld felől ma még biztos tájékozással nem birunk. Bárminő is legyen a kalászosok aratásának eredméu/e, gazdasági fejlődésünket megakasztani nem l^sz képes. Az esetleges csökkenést kiheverjük s az csak ujabb sarkantyúja leend gazdáink azon törekvésének, a melylyel a magyar mezőgazdaságot a racionalitás, a többoldalú produkczió s a piacz igényeihez való alkalmazkodás tekintetében a modern nívóra emelni igyekeznek. • A kormány üdvözlése. — A katonai törvényjavaslatokért. — Vasárnap megyénk négy helyén tartottak értekezletet a polgárok, hogy a nemzetfentartó középosztály örömének adjon kifejezést, egy régi nemzeti aspirácziónkat megvalósító törvényjavaslat benyújtása alkalmából. Hétfőn délelőtt tiz órakor Gyula város szabadelvüpártja tartotta meg értekezletét. Ez értekezletekről való tudósításaink a következők: Csabán. Délután négy órára gyűlt öszsze a szabadelvüpárlnak intéző bizottsága számszerint mintegy 120-an, köztük azok, kik minden közdolgainkban vezetnek, hogy egy pár nevet is említsünk : Beliczey István, dr. Zsilinszky Endre, V a rs á g h Béla stb. Az emelvényen az elnökség : Fejér Béla ós dr. Zsilinszky Endre elnökök, dr. K e r ó n y i Soma és Németh Lajos foglaltak helyet. Fejér Béla üdvözlő szavai után dr Zsilinszky Endre mondott szépen átgondolt, lelkes beszédet: Mindenki tudja, hogy Magyarországnak még a mult századból vezető eszméje a szabadelvüség. Történelmi visszapillantásban beigazolja, hogy nálunk másként, mint nemzeti és szabadelvű alapon az országot fejleszteni nem lehet. Igaz, hogy nemcsak a szabadelvüpárt tűzte zászlójára ezt a politikai eszmét ; ám tagadhatatlan, hogy a szabad^h üpárt eszméi negyvennyolczas alapból sarjad/.ottak föl. A különbség mi köztünk és a függetlenségi párt közt az, hogy mi semmit sem akarunk erőszakkal, semmi olyat, mi Magyarország fejlőd"*.'t megakasztaná. Ha visszatekintünk a kö'.eli évtizedek politikai esemény ire semmi más nem volt az, mint a kijei lt uiak elfoglalása, ráterelése arra az u r i, melyen elérhetjük nemzeti vágyainkat, mikre fölvetésükkor a nemzet érett nem volt. Ií párt kikere-i az alkalmas idő?, a p-n/ügyi erőt és nemzeti fejlődést és ekkor való-it nem'.eti „BékésmegjeiKözlöny"tárcaia. Az ut végén. Irta; Margit. Van egy fekete albumom, abba rakom azoknak arczkpöit akik már megtertek pihenni. Az egyik lap keretéből két nagy fekete szem néz ram. Az arcznak kifejezhetetlen, de végtelen bájos ko molyságat nem ludja ellen-ulyozni az a du-i szőke haj, mely 1< gszebb disze enni k a fiatal leány ftjnek. Elnézem ezt a képet s mig látása vissza visz a múltba, melyet együtt éltünk át, egy pillanat alatt megrohannak az etulfkek s olyan élénk erővel fognak el, hogy szinte hallani vélem hangjának csengesét . . . Nem, nincs igaza Cherbulieznek, mi kor mondja, hogy a hozzá hasonlóknak két lelkük van: az egyik szőke, mint a hajuk, a másik fekete, mint a szemük. Nem. Ennek a leánykának szép fehér lelke volt, olyan tiszta, hogy nem birt meg egy porszemet abból a fi Idbői. a melynek súlya a'an más meghajol. Tán c.-ak egy porszem volt az, a mi megin gatta lelke egyensúlyát, a mi oka volt annak, hogy élő halottá lőn I Ma egy éve hunyta le örökre szemei', ezeket a szép, komoly tekintetű szemeket. Messze van tőlem a sirja, csak emlékezésemmel érem be a távolt. Pedig szeretném teleszórni hantját szegfűkkel, a ktdves, kedvencz virágjavai; szeretném ott elmondani neki, hogy sokan elkívánják az ő korai nyugvását, hogy ne bántsa a vágy élni újra, mert a mit itt ugy nem uidott megszokni, felületességgel és alakoskodással teli a világ, nincs sehol igaz, meleg érzés s amit megragyogni látni mégis, az a maga lelkéből kölcsönzött fény csupán, mert közelről nézve nem más az se, csak por . . . Mielőtt egészen elvesztette volna tiszta gondolkodó képességét, irta az alábbi sorokat. Szegfű volt itt is a két levél közé préselve ; szép ritka példány, ki tudja, nem száradnak-e rajta könyei? * Illába ámítom magamat, nincs kétség többé: ez a kezdődő őrültség jele. Is-zonyu, hogy ennek tudatával kell el telve lennem, irtózatos, hogy amikor világos óráim vannak, számolni tudok jövőm rémeivel I összerezzenek minden ok mlkül és feljajdulok koronként, bár külső fájdalmakat nem ére/.ek. A szemeim elfáradn k a merev tekintetben, tayjaim kimerülnek a czél'alan mozgásban. Mi kor a sötétség rá-ráborul agyamra, ér zem, hogy fáj, kinoz ot valami s akkor nem ámíthatom magamat többé, mert tudom, hogy az örülés, a téboly kezdődése az . . . Hasztalan beszélnek nekem, nem hiszek senki szavának. E perczben is tisztán, világosan látom helyzetemet. Tudom, hogy ez z állapot, a józansággal vegyes önkívület még egy ideig eltart, aztán bekövetkezik végzetem I Sötétség, feketeség lesz mindenütt . . . üh menynyi erő, akarat, ellenállási képesség kellett, mig eddig fejlődhetett lelkem e betegsége s mit kell átélnem még addig, mire teljesen megbomlik agyam idegrendszere. Folyton lesnek rám, mindig mellet tem vannak s mikor a szánalmat, aggódást s a figyelő arczokat meglátom köröttem, megmondhatatlan keserűség fog el. Megnyugtatok mindenki!, hogy ne féljenek, hisz még tudom, a mit teszek, tudom, hogy itt állok a néma éjszakában és belekiáltom a csendbe, hogy van-e Isten, a ki megment a sorsomtól?! Hiába várom a választ, hasztalan a vigaszt! Olyan sötét lasz, majd elborult lelkem, mint ez a világtalan éjszaka. Nem fogok meghallani egy tiszta hangot sem, melyre figyelhetnék, csak a magam szive kétségbeesése lármázza fel a némaságot és felel rá ijesztő biztossággal : nincs ! Valami esztelen bódulat fog el. Küzdeni akarok a végzetem ellen. Meg aka rom mutatni, hogy eiő-ebb bennem az önludat, semhogy diadalmaskodni tudjon felettem a .-öiétség. Azt képzelem perczekig, hogy érzem szivemben az erőt: szemeimbe dacz és büszkeség ül ki, mert azt remélem, a győző én leszek. Abban bizom, hogy emberfeletti erővel megnyerem a csatát. Aztán szemembe kaczag minden, a mit látásommal f-ifogni képes vagyok. A nyelvét ölti iám mind.n féreg s mint a vihar gúnyos paródiája hnho'áz fülembe a szél ... A sorsom, a vegzetem hatal mán megtörik minden erőm I Kiakartam játszani ezt a rittentő állapotot, eszembe jutott, hogy végtelen energiával meglesem magamat, a mint homályosodik agyam és vesztem az ön tudatot. Nem tudtam. A szemeimet elfu totta a vér, a mit mondani akartam, tagolatlan szavakban tör fel ajkamra és körmeimet bu.somba mélyesztem. Nem erzek fájdalmat és nem emlékezem. A mi érint, idegem nem közli agyammal, csak a mikor már elcsendesedem, akkor latom, hogy annyi szomorú arcz néz reám. Véglelen vágy él bennem olyankor, hogy egy.-zerre véget vessek mindennek. Miért is nem lehet ? Miért nem engednek szabadon cselekedni ? Mit tesz az, ha vélek valamit önmagam ellen ? Csak egy teme tés lenne az s igy külön kell elsiratni a lelkem, meg a testemet is. Szeretnék fájdalmat érezni. A testemnek hogy fájna valami, régen lehetett már az . . . Milyen érzés is lehet, ha a test szenved, ez a fehér elkényeztetett test . . . Egy tűvel beszúrok a karomba. Ahogy a vér kiszökken, nézni is gyö nyörüség ; nem fáj. Csak volna bátorságom egy késsel arányos vonalakat met széni rá ! Néha ugy elfog ilyenekre a vágy ! Ugy szeretném, ha éreznék bódító testi kint, a mi legyőzné a másikat . . . De nem teszem, eldobom a kést, még azt hinnék, nem öntudatosan tettem. H»s/.talan magyaráznám meg nekik, nem látnák be ugy sem. ho«y ezt előbb tiszta világos agygyal megfontoltam. A paradicsomélet gyönyörűsége az a véres ve ritékkel keresett kenj érhez, ami a test fájdalma a leiekéhez képest. Es nincs ellene orvo'ság. ni ne- mentség. Sirva könyörgöai azokhoz, kiktől elég botor vagyok, hö/y reménységet várok: mentsenek meg ! az Isten irgalmára se gitsenek rajtam 1 Vegyék el a szivemet, ha az öl meg, altassák el a lelkemet, ha az az ok ! Hív/, annyi bennem a hit, a rajongás 1 Szereim k li-ztán látni még, szeretném megkülömböztetni tudni a jót a rossztól és meglátni a fenségest még a bűnben is. Vau-e, a ki meghallja s megérti, hogy a fiatalságom, szememnek elveszett tüze, arczom elsápadt rózsái, a hangom remegése, mind-mind irgalomért eseng ! Se gitsetek . . . De hát lehelek e felelőssé másokat azért, hogy eddig jutottam ? Vvr-e jogom valakinek arczába verni szenvedéseimet., szótbomló lelkem foszlányait? Le.-'/-3 em ber, a ki magára veszi az önvád súlyát, mikor majd elzüllve, tehetetlenül tombolok, hogy adjatok, adjatok világosságot a lelkemnek I ? Kerülni fognak mind « nem marad számomra egyéb t'íliik. mint a szá lalom alamizsnája. Hát hol kerossem az okot, mely ilyen nyomoiultlá tett, kit vádoljak szerencsétlenségemért? A sor.-ot-p, a miért tu ér zékeny szivet adott, vagy a körülményeket, a melyek ellenem esküdtek? Mert nincs reményem, hogy letéphessem a há ly ogot lelkemről. nincs benne hitem, hogv eljön még az idő, a mikor HZ Isten lel kuből vett fény egv egy .-ugárt szór ismét elhomályosodot' agyamba. Akarnék emlékezni, de nem tudok. Nem, nem történt semmi. c?ak unni ke'/d tem az embereket. Bán oti az a sok banális érzelgősség, semmit mondó felüle tesség. a mit közlük lálUm Magamba zarkozott, gondolkodó lettem. A uiit lei-