Békésmegyei közlöny, 1895 (22. évfolyam) szeptember-október • 71-84. szám

1895-09-15 / 74. szám

ideálokat ölő helyzetei között, megkopik a legtöbb tanítóban az eszményi törekvés: azért szeretjük együtt látni, szakkérdéseik tárgyalásában tanitói karunkat, hadd lelkesítsék egymást! Tegyenek egymás jóvoltáért. Erősítsék a pályaszeretet összekötői kapcsait, vértezzék fel magukat a kötelesség teljesítés édes tudatával, szemben a társadalom közönyét tapasztalva, vagy a Bzent ügyet mások kezében komp rommitálva látva. És a nagy alföldi város kicsiny intelligens társadalma mégis osztatlanul bennök látja az alapvető népműveltség munkásait. Mint ilyeneket becsüli és tünteti ki az együttérzés melegségével, Legyen a mai és holnapi nap a kultúrának ünnnepe. Kisérje áldás a mai és holnapi munkát, tanítóságunk pedig nemes pályaszeretettel menjen otthonába küzdeni és bízva bizni. „Békésmegyei Közlöny" táviratai. A lelketlen hajóskapitány. Budapest, szept. 14. (Saját tud. táv.) A főváros közönsége nagy elkeseredéssel beszéli annak a kegyetlen hajóskapitánynak brutalitását, ki a Dunába dobott egy matrózt s ki ott is lelte halálát. A lelketlen embert ennél még szörnyűbb bűnnel terhelve, fogta el a rendőrség. Mostoha fia volt Sándor Istvánnénak, a kit évekkel előbb a Tompa-utcában kegyetlenülmeggyilkoltak és kiraboltak, A rendőrségnek oly nyomai vannak, melyek azt sejtetik, hogy Sándorné gyilkosa is a lelketlen matrózkapitány volt. A rendőrség vizsgálatának eredményét nagy izgalommal várják. Az osztrák miniszterelnök. Budapest, szept. 14. (Saját tud. táv.) A hónapokig tartott osztrák válság véget ért. Ma Badeni grófot másfélórai kihallgatáson fogadta a király, a ki a kabinetalakitást elfogadta. Délben a király Goluchowszky külügyminisztert fogadta. Vasárnap. (Részvét-irat a szerkesztőhöz. — A megyekőrdés. — Benszorult zászló-avatási jeliigék.) Határozottan jobb dolguk van a betét, mint a lapszerkesztőknek. Ha írnak az fáj, ha nem Írnák, az baj. Ha a czikkeik színtelenek, akkor nagy elismeréssel nyilatkoznak az ollóról és rendkívül udvarias czélzásokkal menydörögnek a lusta emberekről ; ha aztán valami dologban a szerkesztő neki durálja magát s szabadjára ereszti tollát: felszisszen az érdekeltek chorusa: szenzáció-hajhászák, kiadóhivatali érdek és azok az ismert közhelyek, a melyek azonban minden szerkesztőnek fájnak, mert igaztalanok. Fullánkos Aesophus jut eszembe, a ki ékes fabulákban példázta ki, hogy dalolni, s ha rá néz az ember, maga az élet, maga a derű ; csodálatosan kedves egy gyerek s dacos, mint egy asszony. Ezt a daczosságot nem is tudja más megtörni benne, csak a kit az a kis leány szeretni fog. És ezt is hallgatta Helén, odatámasz kodott az ablakhoz, erős alakja kissé előrehajolt, halvány arczát olyan csodálatosan széppé tette az a bánatos szem pár s a keskeny vérpiros ajka. Ugy érezte, hogy annak a kis lánynak még keresni kell azt, a ki a daczot megtörje; ő már megtalálta, aki elvitte a szomorúságát. * Zimankós, rut idő volt, 4—-5 óra között; nagy csengéssel fordult be a sarkon egy szán, s bundában zúzos bajusz szal ült benne Szentes Kálmán. Helén az ablaknál állt; meglátta Kálmánt s olyan jóf.ső melegság járta át. Elgondolta, most hazamegy, felmeleye dik és egy óra múlva jön ide. Megfor dult, hatalmas hasábfát tett a tűzbe, előbbre húzta a szamovár asztalkáját és visszalépett az ablakhoz. Abban a pillanatban ugrott le a szánról Kálmán, pár szót váltott a kocsissal és egyenesen a kapu felé tartott. Helén barna fejét oda nyomta a hideg üveghez; arca piros volt, s szeme csaknem lázba égett. Ilyennek gondolta, ilyennek álmodta a boldogságot. Kálmán nem megy a rideg gai^on lakására; hallja, amint bundáját az elő szobában ledobja; otthonosan érzi magát ebben a jó melegben ; ha lesz idő, mikor már egyenesen ő hozzá jön, már a thea is kész lesz, de igy is pár perez müve. Kálmán belépett; szokatlan derű sugárzik arcáról. Helén látja, mily jó esik neki, hogy ilyen meleg, kellemeá szo embertársainknak egyképpen kedvére nem leheünk. Pedig emez időkben nem volt modern sajtó, mely azt követeli, hogy élő emberekkel és lehetőleg napi renden lévő kérdésekkel foglalkozzunk. A tisztelt szerkesztő is bizonnyal igen szép stilgyakorlatot Írhatna az idealismus és realismusról, valamint egy pár lópatkoló kovács okvetetlenkedő kritikáját leszámítva, igen nyugodtan tudná megírni a lópatkolás monográfiáját; de ezekkel a czikkekkel az történnék, hogy — senki sem olvasná. A mely lap ethikai alapon, vagy a kényelemszeretet idylli álláspontján, a szenzáció rideg megvetésével elereszti az érdekesebb thémákat: arról rendszerint igen kicsiny a vélemény, valaminthogy az is bizonyos, hogy a kik a „szenzáció hajhászást" legmélyebb megvetéssel sújtják, azok táplálkoznak mohósággal a szenzáció mérgéből. Fogadja tehát részvétem t. Redaktor ur, a kinek az a háladatlan kötelesség jut, hogy bármint szeretné, azt mindenki kedvére végezni nem fogja. Sokkal mondornebb szellem lengi át lapját, liogy sem megengedhetné, hogy konvenciós, vigságban dolgozó éves cselédje — morált prédikáljon. Azért ezeket elhagyva, bemutatok a megyei székhely kérdésében olyan két levelet, mely hihetőleg nagyon kielégítő lett volna: Gyula például a következő levelet, azt hiszem, teljes elismeréssel fogadja: . . . „Egy dolog van, a mi nem szédelgés és nem álom. Miután Gyulának kétségtelen jó lonne egy kis fölfriisítés és miután Csaba is elszivelhetné, hogy egy székkelynek legyen külvárosa, arra kellene valakinek indítványt tenni, hogy Csaba mondja ki, miként Gyulához, mint külvároshoz óhajt csatlakozni, mint Újpest a fővároshoz, — ós megkéri Dutkay Bélát, legyeu szíves a hét valamelyik napján Csabára is átjönni, a közigazgatást rendezni; csak azt kötve ki, hogy miután mint külváros nem igényelhetjük a betonjárdát, engedje meg az anyaváros annak költségeihez hozzájárulni, valamint ős Gyula, a hol mindenkinek őse Attila udvarában nevelkedett, kegyessn nézze el, hogy Csabán néhányan tótul is tudnak, ígérjük ós fogadjuk, hogy abban a dímenaióban, a mint a székváros nagyhírű nagyoláh várzsi iskolája a magyar kultura dicsőségének öregbítésére működik, — mi a székváros magyar szellem diadalának fenyes tanúsága, — Csaba is meg fogja a magáét tenni, sőt ha megengedi, külvárosi mivoltunk mellett, ennél többet is. Éljen a dicsőséges székváros, éljen a gyulaiak utólagos, ennek kegyes engedelmével fájdalom liliputi külvárosa." Ez a levél is az elevenre tapintott volna: „Gyula részéről a megyei székhely a hiúság kérdése. A hiúság pedig tárgyias nézőpontokat nem tud találni. Gyula körömszakadtig fog küzdeni, hogy Csaba székhely ne legyen, mert Kőrös sem engedné Kecskemétnek a székhelyet, de még egy barackot sem. így a meddő feleselgetést és harcot elkerülni kívánnám s azt óhajtom, keressünk a megyében egy igazi neutrális központot. Az első szemvillanásra azt találom, hogy ez a Üecseri-iug. — Ide közös akarattal vigyük el a vármegyét. Akkor nem csak székhely lesz, de a vármegye központja is. Miután Szegedet is kormánybiztos reconstruálta s miután gróf Tisza Lajos most Békésnek egy uj székhely reconstrukciój ában aligha vállalna szerepet : okkalmóddal lehetne Gyulán is találni a kormánybiztosságra férfiút, a kit legfeljebb a tavaszi — ái vizek tartanának vissza, hogy a székhelyet megteremtse. Erről lehet beszólni." . . . Ilyen leveleket kelletett volna írni, hogy bába, édes mosolylyal, szives üdvözléssel fogadja s oly szeretettel közeledik felé. Leül ismét rendes helyére, az ablakhoz, hol hímzése hever, maga gördíti oda a zsölyét Kálmánnak, de ez nem ül le, egészen közel lép hozzá, megfogja a kezét, eddig soha nem tette, az aszszony lól 'gzete eláll, nem tudna szólni, de Kálmán megszólal: — Helén, ugy e nmga mindig jó szívvel viseltetett irántan, barátnőm volt s megígérte, hogy mindég igaz barátjátlak fog tekinteni. Maga legyen az első, ki velem örül, a ki először tudja meg, hogy én dél óta nagyon boldog vőlegénye va gyok Siroky Ilusnak. Mindig jó barátok voltunk ugy-e, s örömmel veszi boldog ságom hírét ? Az erős, sugár alak felegyenesedett, a bánatos szempár nagyot villant, szinte megvilágította a halvány ovál arezot: — Igen Kálmán, mi mindig szerettük egymást, mindig jó barátok voltunk. A férfi erősebben szorította meg kezét, a mint lehajolva azt mondta: — S azok is maradunk. S tisztelettel csókolta meg azt a kes keny, fehér remegő kezet. Tornay Barna. Elhervadt virág. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárczája. Az élet olyan, mint a virág. Ha jön a tavasz : kinyilik ; a nyár: bimbót hajt; az ősz: hervaszt. Virág a nő élete is. Nyiló, hervadó virág. Ha a bimbó fesleni kezd, rácsókolva a hajnal csillogó, ezüstös harmatját; üdén, örvendve kél; majd mikor a fölkelő nap különösen az elsővel, az újság a szenzáczió-haj» hászat vádját elkerülje. * A vasárnapi zászló avatás alatt programmon kívül, az ég is szeget akart beverni a zászlórudba éa erősen morgott, hogy a rendezőség neki nem küldött szeget, de hála a szegbeverők energiájának, a dal apotheozisát ölelkező rimekben és rímek nőikül oly sokan magasztalták ós oly erőteljesen, hogy a haragos felhők eipudeálták magukat ős nyári zápor nélkül folyt le az ünnepség. Mindazonáltal volt egy pár mogfullasztott jelige. Az uj agrár-bank, a melynek az ügybuzgó rendezőség elfelejtett szeggel megtisztelni, a következő jeligével akart kedveskedni: Higyj, remélj és szeress! S legyen melletted két jó kezes. • A vármegyén egy jóizü anekdotta forgott a héten. így szól: Meghalt egy dúsgazdag megyei polgár. Három egyháznak a kutholikusnak, reformátusnak és izraelitának 150 ezer forintokat hagyott azzal a feltétellel, hogy minden felekezet papja 100 frtot tegyen a koporsójába. A rom. kath. pap volt az első, a ki a végrendelethez képest megjelent a ravatalnál ós lerótta kötelezettségét, a vánkos alá dugta a százasát, jött a református is, az is száz írttal ismerte el nagyrabecsülését a jótékony adomány iránt, végre jötta rabbinus, aki miután szerencsés utat kívánt a távozónak, — kivette a kétszáz forintot és a halott párnája alá tett egy háromszáz frtról szóló váltót. Minek heverjen az a kis pénz gyümölcsözés nélkül? A nemzeti bank ugy is felemelte a kamatlábat. — S. Békésmegye költségvetése. A szeptember 30 iki ülésen a törvényhatóság jövő évre szóló szükségletét is megfogja állapítani. A költségvetés a tavalyitól nem mutat nagyobb eltérést. A szükséglet 105 675 frt 97 kr, az állami dotáczió 91 886 frt, igy fedezendő 14 495 frt 97 kr. Az egyes nagyobb változások a következők: közgazdasági felügyelő javadalmazása 1800 frt, közigazg. gyakornok fnetése 420 frt, hat Írnoki állás, mely külön államjavadalmazásból nyer fedezetet, 3480 frt. E szerint az az évi szükséglet 6225 frttal nagyobb volna, de mert 1825 frt kiadással felvett járási dijnoki állások beszüntek, a többlet 4400 frtot tenne ki. Azonban az állandó választmány a mutatkozó szükséglethez képest Békésen, Csabán, Szeghalmon és Szarvason dijnoki állásokat létesített, igy a többlet 5860 frt. A hatodik rovatnál a járási orvosok napidij átalányaira 1420 frt véte tett föl. A költség fedezett tételes felsorolásánál a következő indokolást olvassuk : A költségvetés összeállításából kitűnik, „hogy szükségletképen csakis oly kiadások vétettek fel, melyek a törvényhatóság jogerős határozatain alapulnak, s illetőleg a melyek elkerülhetlenül szükarany sugára leszárítja róla a könyeket: kaczérkodik, nevet, kaczag, mosolyog mindaddig, mígnem a természet megfosztja kedvesétől: a napsugártól. A kis virág szomorúan hajtja le fejecskéjét és busán, epedve várja ujrajöttét az eítünt kedvesnek. Egy hosszú, kinteljas éjszaka múlik el. A virág nem tud aludni. Nyitva hagyott ablakán gyönge szellő, de csipŐ3, hideg ébren tarija és az a tudat, hogy kedvese talán már most, midőn épen nyu godni térne, jönne. Az igaz, hogy már rég elmúlt, tiz óra és ő még se jön ; de hát mi írt késhetik ?.. Pi'dig a kis virág megígérte neki, hogy nem bánja, ha leszakítja ; megígérte neki, hogy vele megy a világ végére is... Es ő még se jön. Lassan, nesz nélkül, mint az árnyék surran ki a szobából, végighalad a hosszú, sötét folyosón, az udvaron. Kinyitja a kert ajtaját és beszökik rajta. Erről szokott jönni kedves éltető melege, kit most oly epedve vár. Megáll szemben azzal a titkos kis ajtóval, a melynek létezéséről csak ők ketten tudnak. Ott fogja bevárni az édest. Fázik, reszket, didereg, de ő ezt nem érzi. Csak szivében érez valami kimond hatatlan kinos gyötrelmet, Ugy elszorul néha szive, mintha megakarna repedni . . . Hátha nem jön. Hálha mást éltet szerelmi melegével. Hátha ő csak egy olyan kiegészítő része volt az ő vágyának, egy báb, egy játékszer, a mit,"ha megun lünk félre dobjuk, összetörjük . . . Nem, nem, az nem lehet! Ő jönni fog. O nem fogja az ő kedves virágát szerelmi melegétől megfosztani, nem en gedi, hogy kedves virága elhervadjon, ségesek, bevételként pedig a jövedelmek reálisán vétettek fel. Mihez képest az állandó választmány, a midőn e költségelőirányzatot ezennel beterjeszti, — tisztelettel kéri a törvényhatósági bizottságot, hogy azt elfogadni, s a fedezetlen 14495 frt 97 kr. hiány fedezésére 1% törvényhatósági közigazgatási pótadó kivetését elhatározni méltóztassék." Egy kis tükör. — A megyei székvárosból. — Az Urnák 1894-ik évében történt, a kultura magaslatán álló megyei székvárosban, hogy az iparos ifjúság közül némelyeket megszállt a művelődési vágy ; olyan társaság után sóhajtozott szomjú lelkök, melyben az érintkezés a külsőn is csiszol, a belsőt pedig a rászállott s az azt behomályositó párától tisztára töröli. Ezt a társaságot saját magok köréből megalkották, hogy pedig a művelődés vágyat másokban is felkölt sék: elhatározták azt, hogy este szabad vagy nyugalomra megkívántató idejök egy részét színdarabok betanulására fordítják. Czéljokat el is érték, mert az általok rendezett szini előadásokra a közönség ama részét vonzották, mely egyébként nem járt sohasem Thália templomába s mely igy a művelődés felé édesgetődött csakugyan. A szinmükedvelő társaság, mint minden édes és savanyuból összetett dolog, erjedésen ment keresztül. Ezen erjedés felszínre tolt néhány valódi tehetséget, kiket saját helyökön bemutatni nekem jutott feladatomul. Az igaz, hogy én sohasom ütöttem a nagy dobot, sem véleményemmel, sem kritikámmal nem tolakodtam a magasabb régióba s ez lett oka annak, hogy a színlapra nyomatott felhívásomat a közönség figyelemre nem méltatta. Pedig mindentől eltekintve, saját szórakozására való tekintetből eljöhetett volna a közönségnek nem érdekelt része is két okból; 1-ször, eljöhetett volna azért, mert mikor olyan városban, mint Gyula, azért kell játszani egy szegény iparos ifjakból álló társaságnak, hogy a nagy közönség tulajdonát képező színpadra háttéri függönyt, esetleg a megócskult előfüggöny helyett ujat és díszleteket szerezhessen be: akkor azt hiszem, ez a társaság missiót tölt be, olyan missiót, melyet elősegíteni, támogatni kell minden egyénnek, a ki mindenfelé lát; de eljöhetett volna a közönség 2-szor azért, mert valódi műélvezetben részesült volna, a mennyiben a társaság egyes tagjai magán énekökkel, összesen pedig karénekeikkel a kissé szigorúbb kritikát is emberül sorvadjon, meghaljon a bánattól. Nem, nem 1 Az nem lehet . . . Végig simítja a hidegtől görcsös ujjait halvány arczán. Összeszedi aranyszőke fürtjeit, mit a szél oly rendetlenül összekúszált. Majd érthetetlen szavakat besz'I, mintha őt hívogatná; sutlog éd:'s% hízelgő, enyelgő szókat. Hálha a szel megérti azt és elviszi oda, hol most ő van és megmondja neki, hogy ő már regen, nagyon régen várja ; hogy siessen . . . Már kora reggel van Az a kh vi rág ott a kert egyik sarkában nem veszi észre. Csak néz mereven, hosszan, mint egy márvány-szobor — arra a pontra, hol kedvese szokott jönni, honnan az ő napsugara szokta áradozó melegével körülölelni. Nem veszi észre, hogy a méhek körüle sereg'enek és mézet 'lopnának a széltől, ez átélt éjszakától kicserepesedett hideg, ném i ajkról. Nem veszi ó.-zre, hogy menekülnek, ijedezve röpdösnek közeléből, mint egy fonnyadni, hervadni kezdő virágtól. Mereven, mint egy szobor áll ott. A legkisebb neszre fölriad é:> néz addig arra a helyre, honnan a nesz hangzott, — hátha ő jön — míg újra csendes lesz minden. — Tehát nem jön. Hiába v- rom. Megcsalt, hűtlen lett hozzám . . . Másl szeret, mást ölel, mást csókol e: után, nem engem . . . Szivéhez kap, összeszorítja kis kezeit. Ajkai, azok a tegnap még piros, édes ajkak — kékülni kezdenek. Szemei megüvesednek, arcza elsápad. Egész testében megremeg — és egy mély sóhajjal — összerogy. Csak késő este találták meg a cselédek még mindig eszméletlenül.