Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám
1886-06-03 / 44. szám
.Békésmegyei Közlöny" 44. száin. 1886. — Képviselőválasztás. Szentgyörgyi Imre volt igazságügyminiszteri államtitkár curiai tanácselnökké kineveztetvén, megürült az altala eddig képviselt török-kanizsai kerület. A választást meg fogják ejteni még mielőtt a képviselőház megszakítaná ülésezését, A kormánypárt Fabiny Teofilt, az uj igazságügyminisztert fogja jelöltül fölállítani. — A Rentzi-ügy folytatása a bécsi urak házában volt, a hol a Belcredi gróf felszólalt ós sokat beszélt rég elavult dolgokról: a hadsereg császári szelleméről, az egységes birodalomról. A „Pester Lloyd"-ban Falk támadta meg e magát teljesen lejárt államférfiú beszédét valamint Albrecht főherczeg serajevoi toastját oly erélyesen, mely itt a hazában ós Bécsben is általános feltűnést keltett. A budapesti ós bécsi sajtó egész héten foglalkozott e czikkel. Ez ügyből kifolyólag Apponyi Albert gróf is interpellált a képviselőházban. A jnemes, gróf urinterpellátióját és különösen azt, hogy T i s z a miniszterelnök tapintatos ós államférfiúi előrelátást és óvatosságot,tanúsító válaszát tudomásul nem vette, a lapok nagyobb része tapintatlannak jellemezte. Politikai hirek. * A képviselőház hétfői ülésében Csanády Sándor interpellált a Hentzi-szobor eltávolítása ügyében. Tisza miniszterelnök válaszában utalt arra, mit egy hasonló interpellátióra 1882-ben felelt, midőn azt mondotta, hogy a Sz.-György-tóren álló emlék azt jelenti, miszerint ott mindkét részről estek el a hősök, s ezért mindkét részről óvakodni kell attól, hogy a jó egyetértés megzavartassék. Ezután Apponyi Albert gróf interpellált az irányban, hogy mit szándékozik tenni a kormány a hadsereg császári és királyi jellegének államjogi megóvása tekintetében. Tisza miniszterelnök azt felelte, hogy egyesek hibáit nem lehet az egész hadseregnek bünül felróni, sőt inkább védeni kell az intézményt, mint azok ellenében gyűlölséget szítani. A képviselőházba válaszokat tudomásul vette. * A franczia trónkövetelők kiutasítása. A hírlapok ós parlamenti körök nyilatkozatai azt mutatják, hogy a herczegek kiutasításának kérdése inkább a kabinet meg-1 buktatása, mint a kiutasítás keresztülvitele czéljából vettetett föl. A kamara erre vonatkozó tárgyalásainak kimenetelót illetőleg, a vélemények elágazók. MEGYEI KÖZÜGYEK. Békésniegye közigazgatási állapotáról. — Alispáni jelentés. — (Folytatás.) III. Közmunkaéskőzlekedósiügyek. Vódtöltések. Az évi zárszámadás eredménye szerint a megyei közmunka alap 1885. évi bevétele: 292,869 frt 97 kr. kiadása 276,845 f rt 16 kr. maradványa 75,845 Trt 81 krt tett ki. Ezen maradványból a készpénzben és kötvényekben van 6716 forint 32 kr. 1884. ós 1885. évi közmuukaváltsági hátralékokban van 9129 forint 49 kr. — A hátralék a mai napon, 1885. évről 1022 forintra szállott le. Az 1886. évi utépitési és fenntartási fedezési fedezete a következő tételekből áll: a) mult évi maradvány. . . . 6716 forint 32 kr ; b) 1884. és 1885. évi közmunka váltsági hátralók 9129 forint 49 kr; c) 1886. évi közmunkaváltsági járulék 122.514 forint 75 kr; d) Utvám jövedelem czimén . . 27,800 „ — „ e) Tőke-kamat járadék .fejében . 500 „ — „ f) Visszatérítendő előlegek czimón 1600 forint — kr. Összesen 168,260 forint 56 kr. Ezen fedezetet, az előirányzat szerint terheli: a) kezelési költségek czimén . 4180 forint — kr. b) fenntartási költségek czimén . 67,454 „ 19 kr. c) rendkívüli építkezések czimén . 96,558 » 66 „ | Összesen 168,192 forint 85 "kr A közmunka alap terhére a szeptember hótól mai napig lulva az ón kedves Jani bátyám. Hanem a nevetők kőiül előlépett az öreg ur, a házi gazda, megfogta csendesen lani bátyám kezét, szemébe mosolygott, aztán oda vesetó a másik szobába egy szép deli termetű fiatal emser elé, ki karon fogva állt a piruló menyasszonynyal Örísóvel. — Van szerencsém bemutatni Lászlófy Ákost, Örsének urát. Tudod pajtás, ne haragudj, csak vissza akartam adni t „jön amuszkát." Az ón Jani bátyám mint a kit pofon vágtak szaladt d az udvarra, felült a kocsiba, s vágtatott egyenesen laza. Egész uton fülébe hangzott az a borzásztó kaczaj, ,z a falrengetö nevetés. A faluba pedig bekiáltott a rektorhoz. — Rektram ur! egy pohár borra, de gyorsan, t ö b>et sohse házasodom. Ezt pedig meg is tartotta örökre az ón Jani bátyám. Ilj. Itákóczy Mihály. I III • mm I..a lefolyt nyolcz hó alatt következő jelentősebb müópitmények létesíttettek. 1885. évben szeptember hótól az év végóig: a) a Gyula-gyulavári útnak 4 méter szélességben s 25 centiméter magasságban történt beüomokolása 2230 frt 70 kr. költséggel; b) a gyulai vasúti állomáshoz vezető útnak 6 méter széles gránit kövezettel való kiépítése 33,721 forint 94 kr. költséggel; c) a körös-ladányí, mezőberényi ós körös-tarcsai hullámtéri hidak építése 39,053 forint összköltséggel, mely összegből a megyei közmunkaalapot 10,293 forint 80 kr. terhelte. A kiépített hullámtéri hidak hosszméretei: körös-ladányí 130-5 mező-berónyi 63 0 mtr. Körös-Tarcsa 95 0 mtr. d) a Sebes Körösön átvezető úgynevezett foki kid (108 méter hosszú) egészen újra épitletvén, a 18,235 forint 40 krt tevő összköltségből 9117 frt 70 kr. a megyei közmunka alap terhére esett. 1886. évben kát műópitmény fejeztetett be. a) a Fekete Körösön lévő s Biharmegyóvel közösen fentartott hid felszerkenetónek kijavítása 930 frt 40 kr. költséggel, mely összegnek fele Biharmegyét terhelendi; b) a gyulai kőutaknak 750 m. törtkő-kavicscsal való javítása 3922 frt 50 kr. eddigi kiadással. Folyamatban vannak: a) a békési vasúti állomáshoz vezető 3400 méter hoszszu útszakasz gránitkövei való kiépítése 6300 forint költség mellett; tílasner ós Eibenschützczég vállalatában; b) ugyaucsak a békési vasúton létesítendő hót műtárgynak szilárd tégla-és vasanyagból való felépítése, házi kezelét mellett engedélyezett 1200 forint költséggel; c) a dobozi kettős-körösi hidnak 117 méter hosszuságban f. évi augusztushó l-ig leendő ujjá épitóse. Scher Konrád vállalatában 21,792 forint 54 kr. költséggel; d) a gyulai Feher- a gyulavári Feüér Körösön lévő hidak elé 2 —2, a békési kettős körösi hid elé 6 uj jégtörő építése 5450 Irt 87 kr. szerződési összeggel. A megye területen létező utakon az 1883., 1884. és 1885. években teljesített kövezési munkálatokat, a kővetkező tátiázat tünteti fel. MEGYEI HÍREK. ' — A b.-csabai ág. hitv. ev. algymnáz'um építkezésére aláirtak még s az aláirott összeget le is fizették Kulpin Dániel ivón: Richtzeit Fábián 2 frt., Ritter Jakab 3 frt. Horváth János ivén: A tanuló ifjúság 9 frt 15 kr. Az előbb közlöttekkel együtt 1809 frt 21 kr. Békés-Csabán 1886. jun. 1. Vidovszky János pénztáros, — Öngyilkosság. Békésen a mult napokban Hőgye Mihálynó 19 éves fiatal asszony gyufa oldatot ivott s néhány órai szenvedés után kimúlt. A törvényes bonczolás a hullán megejtetvón a mérgezést megállapították. Az öngyilkosságának oka férjének durva bánásmódja, mely a szép fiatal menyecskét halálba kergette. — Majális Békésen. A békési helv. hitv. népiskola tanulói szombaton tartották majálisukat. Egyezerötszáztiz tanuló jött össze mind a két nemből s a piacztérröl párosával indult fuvó ós vonós zenészek kísérete mellett az egyháznak jégvermi szőllőjóbe. A jövőbeli fiatal nemzedék másfél óra alatt tette meg a hosszú, de mind I azonáltal nem fáradságos utat. A kitűzött helyre érvel különféle játéknemekkel mulata'.ták egymást s délben egy jó darab kenyérrel vendégeltettek meg a délután ötl órakor indíttattak haza. -Daczára a három órai gyalogo-I lásnak a faradalmak nem látszottak meg a nagy törne gen, mert egész uton danoltak, éljeneztek s jó kedvvel érkeztek haza. — Az aradi kir. közjegyzői kamara, dr. Nekula Gyula urat, a b.-gyulai kir. közjegyző mellé helyettesül kinevezte. — Tűz. B.-Gyulán f. év májushó 29-én este 11 órakor öreg Rozsos György tekintélyes földósz újvárosi lakháza gyuladt ki. Szerencsére a vész hamar ószrevótetvén eloltatott, mielőtt még a bűnös kezek által oda dobott égő csóva a nagy épület fedelén jelentékenyebb kárt okozott volna. i — A szemészeti kóroda érdekében Hódmező| Vásárhely törvényhatósága megkereste megyénket. A neivezett város ugyanis sajat magán jellegű kórházában dr. Imre József kitűnő képzettségű s hírneves szak-szemorvos vezetése mellett a mult óv februárhó eleje óta külön szemészeti osztályt tart fenn, mely a most jelzett időtől a f. óv februárhó l-ig tehát egy óv lefolyása alatt 44 szembeteg (32 férfi ós 12 nőj vetetett föl es 21 szemészeti műtét végeztetett teljes sikerrel. Egyrészt már az első évben elért e kiváló eredmény, másrészről azon körülmény, hogy szak-szemorvos vezetése mellett, itt az alföldön — a szabadkait kivéve — szemészeti kóroda berendezve nincs. Hódmezővásárhely törvényhatósága egy körlevelében megkereste a törvényhatóságot, hogy ezen kiváló szakszemorvos vezetése alatt fennálló szemészeti kórodára a közönség figyelme felhivatnék, a hol az illető szembetegek csekély 30 kr. napi ellátási költség ós a gyógyszerek árának megtérítése mellett kigyógyittatnak. — A békési fiatalság az erdélyi közművelődési egylet javára í. óv május 29-óu tánczmulatságot rendezett az Untervéger-fóle nyári helyiségben. A nagy közönség nem igen mutatott érdekeltséget jótékony czélra rendezett mulatságon, mindazonáltal szép számmal jöttek őszsze s reggeli bat óráig tartott e vig mulatság, A felülfizetésekből összegyűlt 12 frt 60 kr. s ezen összeget a rendezőség a „Budapesti Hírlap" utján küldötte rendeltetési hely ere- Egyéb bevétel a kiadást fedezte. Nagyon sajnalatos, hogy a nagyközönség vissza tartotta magát ezen jótékony czóllal egybekötött mulatságból. Ennek okát nem tudjuk megfejteni, pedig a mi ritka ág még az idő is kedvezett neki. — Főispáni látogatás. Megyénk főispánja május havában '21 ón szerencseitette Be kés városát becses látog&tásaval, a mikor is megnézte a kir. mónlovakat, a város altai épített bérházát s azután kikocsizott a város által építendő uj zsiliphez. A látottakon megelégedését nyilvánítottá ki s vissza utazott szókhelyére. — Panasz a telekkönyvi hatóságok ellen. Több község elöljárói részint alkalomszerűen, részint egyenesen panaszt emelnek a telekkönyvi hatóságok ellen a megyei arvaszók előtt, hogy a telekkönyvi hivatalok az 1877. évi XX-ik t. cz. 237. §-ához képest, a községi elöljárók — mint hagyatékot leltározó hivatali közegek részére szükséges ós béiyegielenül kiállítandó telekjegyzökönyvi másolatokat mesés lasussággal szolgáltatják ki, s ez az oka annak nagyon sok esetben, hogy a községi elöljáróságok hagyaték leltározása iránt kiadott árvaszéki meghagyásoknak többszöri sürgetések daczára sem tud rendes időben eleget tenni, mert nem egy eset van rá, hogy az ily leltározási meghagyások fél óv múlva foganatosíttatnak, a mely késedelmes körülmény pedig legtöbb esetben az illető kiskorú örökösök megrövidítését vonja maga után Ennélfogva a megyei árvaszéki elnök megkereste a b.-gyulai kir, tszék helyettes elnökét, ezen panasz kellő orvoslása végett. 1 — A b.-csabai közegészség-ügyi bizottság tegnap tartott gyűlésében tiltakozott az elöljáróság azon sajátIságos eljárása ellen, hogy az utczákat délután tehát a (legnagyobb hőségben ós a midőn a járó-kellök forgalma legélénkebb söpörtetik. Mi is azt hisszük, hogy a seprést másutt is a hajnali órákban vagy éjjel szokták végezni a mikor hűsebb a levegő ós a mikor a különben nagyon I szükséges utczasepróssel nem veszélyeztetik a járó kel* I lök egészségét. * B.-Csaba városa népesedési mozgalmának statisztikai kimutatása, az 1886-ik évi május hóról: Élve született összesen 145, finemü 70, nőnemű 75, ezek között 2, törvénytelen, 1 íiu, 1 leány, Halva született összesen 7 lö fiu, 4 lány mind törvényes. Halálesetek száma 70, finemü 34, nőnemű 36. 0-1-ig meghalt 17, 1—5-ig 18 5—20-ig 11, 20—30 évig 3, 30—40 évig 4, 40-60 évig 8, 60—80 évig 8, 80 éven tul 1. Összesen 70. Kiváló kórnemek voltak hártyás torokgyik 2, roncsoló toroklob 1, hagymáz 4, hökhurut 2, gümökór 15, bólhurut és bóllobb 7, hőrg-mellhártya „és tüdölob 5. A halvaszülöttek ós elhaltak számát az élve szülöttekkel összehasonlítva a gzaporulat e hónapban 68. Kelt B.-Osabáu 1886-ik évi máj 31-én. Kulpíu, Az útvonal megnevezése Teljesített kövezések • méterekben Összes befektetett költs. Jegyzet A kikövezett úthossza méterekb. összesen cyclops idomított Szarvason a vasúthoz vezető ut Gyomán a vasúthoz ! vezető ut M.-Berény ben a vasúthoz vezető ut Csabán a vasúthoz I vezstő ut| Gyula-Sarj kadi uto íi; a Fehér-! Kőrös no ellett j Gyula Gy. Vári utona a kápolnaK utezában || Gyulán alj vasúthoz vezető ut || Orosházán,! a vasuthozj vezető ut A kimutatott költségekben foglaltatunk a hátralékban maradt építési részletek után járó s összesen 24,652 forint 49 krt tévő kamatok is. Összesen