Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-05-20 / 40. szám

,Békésmegyei Közlöny" 40. szám. 1886. i ságba a megye közönsége részéről bevalasztattak: Zsi­linszky Mihály, Haviár Dániel és Urszinyi János, a megye főispánja által kineveztettek: Tatay János, Tatay István és Gröndoes Benedek bizottsági tagok. Ezzel a rendkívül érdekes itt ott viharos közgyűlés, melyhez hasonló az utóbbi időben nem zajlott le a megye termében délután D/a óra után véget ért. Második nap. Májushó 18. Elnök: Beliczey István főispán. Még a tegnapinál is nagyobb számban jelentek meg a bizottsági tagok. A karzaton női közönség is volt. A közgyűlés 9 órakor vette kezdetét. Az ülés megnyitása után az elnöklő főispán ur emelt szót, miután egy oldalról figyelmeztetve lett, hogy tegnap a vita hevében elmondott szavait félre értették. Köteles­ségének tartja kijelenteni, hogy a b.-csabai takarékpénz­tár ügyvezetését nem akarta kisebbíteni, mert szerencséje lévén azt ismerni, azt mintaszerűnek tartja Csak annyit mondott a takarékpénztárról, hogy a befizetett alaptőke csekélysége miatt az osztrák-magyar banktól nem kap annyi hitelt, mint a mennyit használhatna. Ezt is átalá­nosságban viszonyítva a létesítendő hitelintézethez.*,) Következett a tegnapi gyűlés jegyzőkönyvének hite­lesítése. Ez alkalommal felszólalt Haviar Dániel orsz. képviselő és megyebizottsági tag, kijelentvén, hogy a fel­olvasott jegyzőkönyvben a törvényhatósági hitelintézet alapítását tárgyaló indítványra vonatkozó határozat nem híven vétetett fel és nem ugy, a mint az elnöki székben kimondatott. Az mondatott ki ugyanis, hogy azinditvány el van ejtve és a megválasztott bizottság teendője az, hogy módokról, eszközökről tanácskozzék a hitelviszonyok javítása iránt és feladata, hogy ennek eredményéről véle­ményes jelentését a közgyűlés elé terjeszsze. Az elnök megnyugtató kijelentése után azonban, hogy a felolvasott végzésből mindez kiérthető, az meg-1 hagyatott.**) Az előző nap hozott határozatok hitelesítése után felolvastatott Party Ferencz megyei főpénztárnok ál­lásáról való lemondása, s az ennek folytán munkaképte­lenségét igazoló, nyugdijintézeti orvosbizottság vélemé­nye, melynek alapján a megye közönsége a lemondást el­fogadva jegyzőkönyvileg elismerését nyilvánítja a lemon-1 dott főpénztárnok oly üosszu éveken át tanúsított, íárad­hatlan lelkiismeretes munkálkodásáért, és elnataroztatik, I hogy a nyugdijintézeti alapszabályzat értelmében Parti I Ferenczet meyiliető 150U frtnyi összegnek a megyei tar-| talék alapba be utalványozása mellett a tartalékalapból ívenként tizetendő nyűg- illetve kegydij élvezetében í'og­a részesíteni; lemondott tisztviselője elte fogytáig eddigi I :őpénztárnoki czimének továbbra is meghagyása mellett iz épen általa díszessé átalakított megye kertjé­lek — és kerti udvarának továbbra gondozására, is elkéretett. A kegydijazást illetőleg hozott eme határo- I ;at jóváhagyás végett a belügyminiszter úrhoz felterjesz-1 etni rendeltetik. Az ekként megüresedett főpénztárnoki állásra, egye-1 .üli pályázó Bandkauer György megyei alszámvevo egy-1 angulag közfelkiálltással megyei tőpenztárnokká megva- I isztatott, ki ezen megtisztelő bizalmat nyomban meg is I őszönte. A megüresedett megyei alszámvevői állásra pályáz-1 ik Ueimel Lajos, Jantyik Mihály és Denhoff Antal, can­idálva lettek mindhárman, az utóbbi Denhotí' Antal a| álasztás megejtése előtt kérvényét visszavette, és igy a| évszerinti szavazás kérelmezése folytán az elrendeltetvén, I szavazatszedő küldöttség elnökéül a megyei alispán, tgjául Göndöcs Benedek és dr. Hajnal István m. bízott­igi tag urak küldettek ki. — A megejtett szavazás után eimel Lajos kapott 103 szavazatot, Jantyik Mihály pe-l g 47-et, és igy Deimel Lajos szótöbbséggel megyei al-1 iám vevővé megválasztottnak kijelentetett Petrovics J ános megyei állatorvos, állami állatorvos-1 i lett kineveztetése lemondása folytán a megürese-1' stt megyei állat-orvosi állásra egyhangúlag közíelkiáll-1' ssal Bajcsy Gusztáv, csabai okleveles állatorvos lett meg­ilasztva, kivételesen hely adatván azon kérelmének is, I jgy 1 ak h elyet Csaban jövőre is megtart-1 ltja. I 1 A megye főispánja, a békési szolgabiróságnál alkal­izásban levő Boros Pál joggyakornokot tiszteletbeli szol­,bírói segéddé kinevezi, melyek után az ujon megválasz- j tt illetve kinevezett tisztviselők, tiszti esküjőket a kőzgyű­! szine előtt azonnal letették. Végül a megyei alispán indítványára, a most meg­lasztott megyei főpénztárnoknak a megyei pénztárak át­ásával, a havonkénti pénztárvizsgálatot rendszeresen jesiteni szokott bizottság bízatott meg. — Gróf Széchenyi kereskedelmi miniszter, a kolozs­*i, brassói és aradi kereskedelmi és iparkamarák kép­előit, több iparost, valamint a közlekedési és pénzügy­íiszteriumok megbízottjait jövő szombatra tanácskozásra ta meg, mely azon intézkedések tárgyában lesz hivatva I íferálni, melyek az autonom román vámtarifa által fe-1 igetett hazai iparágak nagyobb mérvű Károsodásának I ^gátlására a legalkalmasabbnak mutatkoznak. Utat és I * E kijelentés, mint olvasóink meg fognak győződni, teljesen I hangzó a gyorsírói feljegyzés alapján közölt tudósitál kai. Szerk. **) Ebből látható, hogy a feljegyzésünk nyomán lapunkban I lt határozat a valóságnak teljesen megfe'el és a jegyzőkönyvben is-1 sellett volnafelvenni. Mintán azonban az elnöklő főispán ur határozottan I entette, hogy az indítvány elvetése a végzésbél kiérthető : a köz-1 és csak e kijelentésre hagyta meg a jegyzőkönyvben kö* j határggatQt. I módot fognak találni, hogy az erdélyi iparnak a belföl­dön és más szomszéd államokban is a románhoz legalább­is hasonló, ha nem nagyobb piacz biztosittassék. — A vámkonferenczia. Az osztrák-magyar vámkonfe­renczla Szögyény külügyministeri osztályfőnök elnöklete alatt hétfőn délelőtt 11-től délutáni 3 óráig ülést tartott. A tanácskozás folyamában tételenként átvétetett az álta­lános vámtarifa és a Románia irányában f. évi junius 1-től életbelépő vámemelések és az eddig vámmentes árukra al­kalmazandó vámtételek legnagyobb része megállapittatott. Ezen vámemelések néhánya az eddigi vámtételekhez ké­pest 50—100 százalékig, illetve az érték 25 százalékáig teijed. A retorzionális intézkedések tekintetében szüksé­ges rendeletek rövid idő alatt kibocsáthatók lesznek. F >olitilí.ai hírek. * lyazságUg) miniszterré a király Fabinyi Teofil leg­főbb itélőszéki tanácselnököt nevezte ki és Hivatalát hét­főn délelőtt már el is foglalta. Fabinyi 1822-ben született Budapesten, atyja a szemészet rendes tanára volt az egye­temen. A közpályára 1845-ben lépett, ekkor lett Pest­megye tiszteletbeli alügyésze. 185(J-ben törvényszéki bíró­vá választották. I8ö0-ban jött a legfőbb törvényszékhez, la73-ban a királyi tábla alelnökévé neveztetett ki. 1880. óta pedig legfőbb itélőszéki tanácselnök. Ezúttal megem­lítjük, hogy az új igazságiigyminiszter minden hétfőn és csütörtökön délután 5-től ö / a óráig fogad. — Az uj n i­Iniszter mellé, mint hírlik, államtitkárul dr. Darányi Ig­nácz volna lelszóllitva. * liöröjjorszag még mindig zár alatt van. Az uj kor­mány a lefegyverzést a kamara határozatától tette füg­gővé. Az esetben, ha a képviselők többsége a háború mel­let nyilatkoznék, állítólag a parlament fel fog oszlattatni Időközben ugy a nagy hatalmak, mint Törökország min­dent elkövetnek, hogy a görögök harczi kedvét lehűtse. A porta folyton szaporítja a iiatáron álló seregét és in­tézkedett, hogy a folyó évi ujonczozás két hónap alatt be legyen fejezve. A napokban kezdték meg Drinápoly véd­müveinek kijavítását is. MEGYEI KÖZÜGYEK. A közigazgatási bizottság üléséből. — Május 10. — Doba János és Mihály jfzt.-andrási lakosoknak, a szt­andrási róm. kath. egyház ellen folyamatba levő iskola adóügyben hozott szarvasi járási szolgabírói határozat, az abban felhozott indokok alapján, helyben hagyatik. B.-gyulai lakosok Szentmihályi Lajosnó 20 frt 60 kr., özv. G-ozmann Józsefnó 32 frt ós Hoífman József 36 frt 96 kr. — békési róm. kath. egyházi ós iskolai adójuk megfizetésének terhe alól felmentetnek. Tanfelügyelői előadmányok: A csabai ipa­ros iskola 1884/5 évi számadását helybenhagyó miniszteri leirat, az ipartanodai bizottság elnökével másolatban kö­zöltetni rendeltetik. A dobozmegyeri községi iskola 1884/5. tanévi szá­madása felülvizsgálás és jelentós tétel végett kiadatik al negyei számvevőségi tisztségnek. Az orosházi járás szolgabirája felhivatik, hogy sze-l :ezze be azon pályázati hirdetést, melynek Erlich Róza I negválasztatott és állomását elfoglalta, s ezek után hall-| jatta ki a panaszkodó feleket, s hogy mindezekről annak I dejón jelentését tegye meg. Tárgyaltatott még az iskolai nyomtatványok beszer-l :óse tárgyában néhány beadvány. Adófelügyelöi előadmányok: RendszerintiI íavi jelentése, mely szerint a f. óv ápril havában egye-1 íes adó czimen 41289 frt 41 kr., hadmentességi dij czi-l nen 520 frt 11 kr. folyt be, mely bevételekhez viszo-1 íyitva a mult évi hason havi bevételi összegeket, az ál-| ami egyenes adónál 18166 frt 21 kr., a hadmentessógi I lijnál 44 frt 74 krral kedvezölenebb eredményt mutat, I udomásul vétetik. Varga János ós társai b.-csabai iparosoknak az 1886. I vre kivetett 1 ső oszt. kereseti adójuk elleni f'elszólamlá-1 ukkal elu tasittattak. Rosenberg Éliás szegedi lakos tojás kereskedő, az Orosházán töle követelt Ill-ad osztályú kereseti adója el­leni felebbezósóre, az adófelügyelöi határozat helyben ha­gyatik. K. Tót Ferencz b.-gyulai lakosnak 35 frt 57 kr., Csáki Ferencz b.-gyulai lakosnak 155 frt 95 kr. ós Mult Janosnó szinte b.-gyulai lakosnak lő frt 31 kr. több rend­beli adótartozásaik biztosítása czéljából, lefoglalható ingó vagyonuk nem levén ingatlan birtokaikra, a biztosítási és kielégítési végrehajtás foganatosítása elrendeltetik. Katona Gy. Mihály, Csuvór Mihály, Juhász György, Venczák Gergely, Katona Sándor, Katona András, őr. Jánosik István, Kis Kovács Pál, Gyuricza Bálint, Bótos Józsefnó, K. Kovács József, Litvák István mindanynyian endrödi lakosok o frt házosztály ós ennek megfelelő 1 frt 20 krnyi általános jövedelmi pótadójuk töröltetnek, ugy szintén Timár S. János szintén endrödi lakosnak 1 frt 60 I kr. házosztály és 80 kr. ált. jöv. pótadója is. Krucsc Pál és Garai Balázs gyomai lakosok az 1886. évi házadó kivetés elleni felebbezósűkkel elutasít-1 tattak. Mikus János szenttornyai lakosra hadmentességi adó-| ügyben kirovott 9 frtnyi bírság töröltetni rendeltetik, ugy-1 szmte Baranyai Géza, Tót Sándor és Kocsovszüy Feienezre I hason ügyben kirovott 9—9 frtnyi birság összegekig is a I mennyiben nevezettek feltalálhatók nem voltak, töröl­tetnek. Braun I, Ádám és Braun D. Márton ta. herényi la-1 1- kosok Ill-ad osztályú kereseti adójuk ellen beadott fe­i- lebazósükkel elutasittattak. Medvegy Márton ós társa kondorosi bérlők IH-ad oszt. kereseti adóügyben beadott felebezósüknek hely nem adatott. Lavatka Ágoston békési lakos Ill-ad oszt. kereseti adójából, felebbezóse folytán üzlet megszűnése czimón 142 frt 50 kr. és ennek megfelelő általános jövedelmi pót­adó töröltetik. Vajda Géza k.-ladányi orvos Ill-ad osztályú kere­seti adójából 60 frt s ennek megfelelő általános jövedelmi pótadó töröltetni rendeltetik. Államépitószeti hivatal főnőkének előad­mány ai. Rendszerinti havi jelentése alapján felhivatik Csaba községe, hogy a köuttól a dohány beváltó hivatalig ve­zető utat, mely jelenleg igen rosz állapotban van meg­felelő feltöltés által, helyezze állandóan járható állapotba p_ — különben egyéb részében tudomásul vétetett. Áchim Liker János, Szucsu Béla csabai, Mokry Sá­^ muel csaba-gerendási gőzkazánjaikra vonatkozólag felvett próbavizsgálati jegyzökönyvek, ielü.1 vizsgálás és jóváha­Mgyás végett felterjesztettek a nagymóitósagu közmunka ós M koí lekedósügyi m. kir. miniszter úrhoz, mig Wittaszek , Nándor uj-kigyósi ós Bakulya János szarvasi-gözkazánjaik­j' ra kiállított használhatási engedély okmányok — nevezett L" kazán tulajdonosokrak kiadatni rendeltetik. s A foki sebeskörösi hid uj építésének felülvizsgálatá­ról szerkesztett felülvizsgálati jegyzőkönyv a megyei szám­. Ivevői tisztség véleményével egyezöleg helyben hagyatik, Is Glasner Antal vállalsozó összes keresete 18235 írt 41 Ikr. vógjárandósága 1702 frt 30 krban, a felülvizsgáló bi­zottság által 3 hétben megállapított határidő túllépéséből kettő után eső késedelmi birság engedésével megálla­[ pittatik. A dobozi uj hid feljárók építése czéljából szükségelt föld nyerhetóse végett Puskás Zsófia férjezett Molnár Fe­. I reneznó ós Puskás Erzsébet férjezett Domokos Imrónó e dobozi lakosokkal, tulajdonukat képező 1423 • öl szántó . föld megvétele tárgyában 355 frt 75 kr. ötszöggel kötött adásvételi szerződés jóváhagyatik. Puskás János megyei útfelügyelő egy ló tarthatására " való átalány iránt beadott kérelmének hely nem adatott Az orosháza-szentesi ut feltöltésénél Szanyi Mihály I ós társai vállalkozók által érdembe hozott keresetről szer­Ikesztett kimutatás és felülvizsgálat, a m. számvevői tiszt­jsóg véleményével egyezöleg 286 frt 65 krral helyben ha­Igyatik és ezen összeg a m. közmunka alapból kiutalvá­nyoztatik. -1 A szarv sí járás szolgabirájának jelentése folytán a l I szarvasi 1856. evi megyei közmunka lajstromban i Juesovsz­ílki Pái terhére 4 igavonó állat után kirovott 8 írt, a csa­I bacsüdi 1886. évi megyei közmuuka lajstromban Kugyeia , Balázs terhére 3, Kituiyák György terhére 1 igavonó ál­, I lat után kivetett 6, illetőleg 2 frt megyei közmuuka­I váltság töröltetik, ellenben Veles Mihály a már be­I jegyzett kötelezettségén felül Csabacsüdön egy igavonó • állatnak megtelelő <4 frt m. közmunka váltsággal megro­I vatik, Kepenyes György kitett megyei közmunkája pedig I változatlanul meghagyatik. Lederer Ede szegedi lakos, mint az ártéri hidak voit I vállalkozója által bemutatott szállító levelek szeriutáltala laz illetéktelenül kiűzetett 67 Ut részére kiutalváuyoztatik. A kir. építészeti hivatalnak a remetei fekete körös Ihid javítására vonatkozólag beterjesztett számlája helyben I hagyatik s ennek alapján az e cíólra felvett 300 foriut­Inyi eiőszámolt előleg iránti felelősség terhe alól nevezett I hivatal felmentetik, s a kitüntetett túlkiadasok a m. köz­I munka alapból következőkben útalványoztatnak ki : Sutyák (Péternek 32 frt, bchmiedt Antal részére 8 frt 80 kr, Lu­Ischenberger Simonnak 30 frt 84 kr., Olajosi Dezsőnek 56 | frt 58 kr, Braun ós Czinczár fakereskedöczógnek 231 frt 10 kr. ós Kocsis Mihálynak 271 frt 08 kr. A megye főispánjának elnöklete alatt tartott emez I ülés az első nap délután 5 órakor bevégződött. MEGYEI 111KEK. * A csabai regale-ügyhöz. Mint értesültűnk, egy Ihelybeli czég a közbirtokossághoz egy ajánlatot adott be, I melynek tartalma az, hogy a nevezett czég hajlandó éven­kint 33,000 frtot fizetni a közbirtokosságnak a/ italmérési jogért, amit akkép kivánna gyakorolni, üogy a korcsmá­rosok az általuk eladott tehát a közönség által elfogyasz­tott italok mennyisége után meghatározott dijakat tartoz­nának űzetni. A nevezett vállalkozó czég tehát az általa űzetett bérösszeget a korcsmárosoktól az adóátüáritás egy­[ szerű ebnéleténél fogva azonban mégis a lakosságon szedné be. A közbirtokosság e szerint az italmérési jogért, me­lyért eddig 24,000 irtot fizettek, ezentúl 1U,000 írttal töb­bet fogna kapni, de ugyanezt a közbirtokosság lakosai a másik zsebükből az elfogyasztott italok után a vállaLko­zóknaü visszafizetni fogjak. A kecsegtető 10,000 frt több­let mellett tehát ez az érem másik oldala. Elvi szempont­ból ezt a rendszert — mely a népet az amúgy is nagyon terhes fogyasztási adón kívül ujabb vexatiókkal terhelné, nem helyeselhetjük, mert végelemzésben csakis a fogyasztó közönség — nagyobbára a közbirtokosság osztalékot fel­vevő tagjai — űzetik meg ennek az árát. De erkölcsi szem­pontból is a leghatározottabban el kell ítélnünk azt a rend­szert, melyet a közbirtokosság az ajánlat elfogadásával itt Csabán meghonosítana, mert az italmérési jognak az ajánlat szellemében való gyakorlása mellett minden házban lehetne italt árulni, a mi a csabai nép általánosan elismert;

Next

/
Thumbnails
Contents