Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-02-18 / 14. szám

JB.-Csabán, 1886. XIII. évfolyam, 14. szám. Csütörtök, februárhó 18-án. KÖZLŐN Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelea hetenként kétszer: vasárnap és osiltörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve 6 frt. Egész évre Fél évre Évnegyedi e 50 kr. Lapunk számár* hirdetései: felvételére fel van jogosítva : HAA8ENSTBIN és VO&LER czég, Bécs, Prá?a, Budapesten; Németország és Svájci minden fővárosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség : APPONYI-utoza, 891. száma ház,hová alap szellemi részét illető minden közleményt ozimezni kérünk. HLiadó Hivatal: Kishid-ufcoza, 988. sz. háss, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes a iám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. .Nyílttá r

a-ben agy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsav Testvérek nyom dájiban és Biener B. ur nagytözsdójebeu. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a póstahivalóknál 5 kros postautalvány nyal lehet előfizetni. A hirdetésekért járó összeg helyben fizetendő. A népköuyvtárak ügye. Az iskola- és népkönyvtárak kérdésével, a kormány már régebben foglalkozik, idevonatkozólag több rendelet adatott ki. Olvasóink tájékozása végett, ezen rendeletek közül ideigtatjuk a fontosabbakat. Az első rendelet, mely 1877. januárhó 17-én; 1239. sz. a. kelt, a következőleg szól: „Tapasztalván, hogy a miveltségnek a nép közötti terjesztésére, egyik legbiztosabb «szköz és mód a helyesen szervezett nép- s illetőleg iskolai könyvtárak felállítása és gyarapitása: e czélból én minden oly törekvést, mely a ponyvairodalom kiszoritását és jobb irányú népies olvasmányok megkedvelését és meghonosítását czélozza, mindenkor a legmelegebben pártolok. Ennél fogva felhívom (czimedet), hogy a gondozására bízott tankerületben a nép, s különösen az iskolai könyv, -tárak létrehozását lehetőleg mozdítsa elő, az •elért eredményt pedig annak idején, az iskollai állapotokat előtüntető statisztikai jelentésben, pontosan jegyezze fel. Trefort." \ Ugyanazon év végén, még egy rendeletet bocsájtott ki a miniszter, melyben terjedelmes utasítás adatik a tanfelügyelőknek a könyvtárak léthozására nézve. A felekezeti főhatóságok pintén melegen felhivattak az eszme felkarolására, a íelállitási munkálatok megindítására. 1878-ik évi októberhó 29-én 27,909. sz. a. újból, következő rendeletben buzdít a miniszter a népkönyvtárak felállítására. „Közeledvén a téli időszak, midőn a nép inkább ráér ismereteit olvasás utján gyarapítani : Gzimednek az iskolai népkönyvtár ügyét — hivatkozással az 1877. évi 1239. és 30,536. sz. a. itt kelt rendeletekre, újra legmelegebben pártfogásba ajánlom, s egyúttal íelhivoua czimedet, hogy ezen fontos közművelődési intézmény felvirágoztatását ezélzó, a m. é. 30,536. sz. a. kiadott rendeletben foglalt intézkedéseket erélyesen s buzgalommal foganatosítsa. Egyszersmind felhivatik czimed annak mielőbbi feljelentésére, hogy a gondozására bizott tankerület mely községeiben léteztek az 1877—78-iki tanévben iskolai s illetőleg népkönyvtárak s mily nyelvű iskolák mellett? Az ide mellékelt bővített könyvjegyzék pedig (Az iskolai és. népkönyvtárak terjesztésére alakult központi bizottság által egybeállított, iskolai és népkönyvtárakba ajánlható müve sorozata. Czikkiró.) a végre küldetik le, hogy azt az iskolai hatóságokkal tájékozás, illetőleg miheztartás végett közölje. Trefort. Egyidejűleg a felekezeti főhatóságokhoz is átiratot küldött a miniszter, mely átiratok lényegileg megegyeznek a fent közlött, s a tanfelügyelőkhöz intézett rendeletekkel. A miniszteri fellépés mellett magindult a törvényhatósági mozgalom is. A vármegyei közigazgatási bizottságok tárgyalták a kérdést, s átalában melegen ajánlották annak a megye területén való felkarolását. Hanem több helyen olyan irányt vett a mozgalom, hogy a könyvtárakat a község tulajdonaként, a község házánál kell felállítani, mit mi nem helyeselhetünk, s átalában, miként kifejtet tük, az egész tervezetet nem óhajtanán^ kivenni az iskolai körből. A buzgó fellépés, lelkes kezdeményezés eredményeként, ma már sok helyen létrejöttek a könyvtárak. A tanfelügyelői jelentések szerint, hazánkban közel háromezer iskolai ós népkönyvtár létezik már idáig. Nem nagy e létszám, tekintve, hogy tizezeren jóval felül van népiskoláink száma, de mégis kielégítő. Az eszme folytonosan hódit, napról-napra alakítják a könyvtárakat, s valószínű, hogy a övő télre megkétszereződik a mostani létszám, mi nagyon kívánatos lenne. A könyvtár azonban ugy ér valamit, ugy lehet áldásos intézmény, ha a berendezésnél tapintatos, praktikus és a könyvár czéljának megfelelő eljárás követtetik. Ezen esetben egy jobb kor, egészen uj időszak leend az, midőn a nép kedvelni fogja az olvasást s midőn alkalma lesz jó irányú és hasznos müveket olvashatni a legszegényebbeknek is. Lehet, hogy még messze van e kor, de az is lehet, hogy gyorsan el fog érkezni. A nemzet öntudatra ébredése, gyakran nagy lépésekkel pótolja az elmulasztottakat. Két dolog bizonyos már most. Először is az, hogy népiskolai oktatásunk nem adhatja meg a népnek azon képzettséget, azon ismereteket, melyekre szüksége van, hogy a sokat követelő korral szemben megélhessen. Tehát a rövid iskolai oktatást továbbképzésnek kell követni. Ez a továbbképzés sem ismétlő iskolák, sem esti, felnőttek oktatásával meg nem oldható hanem csak akként ha a gyermeket ugy szoktatjuk, ugy neveljük az iskolában, hogy megszokja az olvasást, s később iskolái elvégzése után alkalmat nyujtunk neki arra, hogy olvashasson, czélszerüen készített müvekből továbbképezhesse magát. Második kézzelfogható tapasztalatunk az, hogy a betű, a könyvnyomtatás mai napság már oly nagy mérveket öltött, hogy a sajtó A „BÉKESMEaili KÖZLÖNY" TAROMJA. B. L. k. a. emlékkönyvéibe. (1886. február 14-én.) Fájdalom, csak nem én lehettem a vőfély, Szemedből nem reám sugárzott verőfény, Tündéri termeted más karján lebegett, Mégis a szivemen szaggattál sebeket! Te voltál koszorúnk legbájosb virágja, S most éltem sajkáját uj bánat himbálja : Emléked varázsa üldözi álmomat, S n lküled ébrednem: még nagyobb kárhozatl Bárczi Géza. Fate padure. Suhancz legény volt a Vaszil, mikor apja az öreg Dumitru felvitte a hegyek közé pakurárnak (juhásznak.) Ott aztán kiválasztották a legszebb völgyet, a hol legbujábban termett a fű, s üditő forrás vize csörgedezett. Hamar össze tákoltak egy kalyibát, vékony vesszőkből fontak egy karámot, — mind össze egy fél napi munka — s mikor mind ez készen volt, le tette as öreg a trájszuyát, kipakolt abból egy hétre való szalouát, meg egy egész aranysárga málé kenyeret, s azt mondta a Vasziln&k: — No fiam, már most te őrzöd a nyájat. Aztán elővette a botját, s megindult le a völgybe, haza. A Vaszil pedig majd kiugrott bőréből örömébe, midőn végig tekintett a nyájon s elgondolta, hogy most ő milyen nagy ur, hogy nem parancsol neki még a domnu szolgaoiró se. Nyomba vágott is magáuak egy nagy füttyköst, aztán elővette a kürtjét, mit még onnan alulról hozott magával, letelepedett a nyáj mögé, s fújta a kürtöt késő estig. Akkor pedig megitatta juhait, beterelte a karámba, s hozzá fogott tüzet rakni a kalyiba elé. Aztán oda füttyentette kutyáit, megosztotta velők vacsoráját, s ismét elővette kürtjét s fújta sokáig, késő éjfélig. . Olyan boldog volt. Egyedül a vadonban, hová nem tó1 ved semmi emberi lény. Oly titko3 gyönyör, oly kimondhatatlan érzés szállja meg a keblet, midőn egyedül vagyunk a rengetegben. Nincs semmi nesz, lelkünk ott fent kalandozik a csillagok miliárdjai közt, nincs semmi, mi a földre emlékeztetne. Mit törődik Vaszil azzal, hogy miért van az a csillag ott, vagy hogy miosoda az. Elég neki az, amit apjától hallott, hogy már 'régen, régen ott vannak, még a Dumnezeu (Isten) rakta oda. Neki elég ez, nem töri tovább az eszét. Ha valaki meg akarná magyarázni kinevetné, neui iiiuué el. Nincs is boldogabb ember, ennél az egyszerű juhász* nál. Félni nem fél, mitől ? Nincs ott rosz ember, A farkas ilyenkor nem jár, a medve se mozdul barlangjából. Meg van elégedve, eszik aranysárga málé kenyeret, iszik rá pompás hideg vizet, aztán nem is unja magát. Eldalolgat, elíurulyázgat, s elbeszélget juhaival s kutyáival. Nem parancsol neki senki, korlátlan ur azon a kis helyen, hol felüti kalyibáját. A Vaszil is nagyon meg volt elégedve, hanem néha-néha, midőn juhai elszóródtak, b kutyái sem voltak mellette, eszébe jutott akaratlanul is a „fate padure." Az erdei lány ez, kiről azt mesélte az öreg anyja, hogy a fiatal juhászokat, Kiknek még nem volt a faluban kedvesök, elragadja és megöli. Nem látta ugyan még senki, de azért mindenki tudja üogy a „fate padure" csúnya vén banya, kezei és arcza pedig egészen szőrösek. Remegett is ettől minden pakurár, 8 ha emlegették is, mindjárt keresztet vetettek, nehogy valami baj érje őket. a Vaszil nem félt. 0 hitte ugyan mind azt, mit a faluban regéltek, de azt gondolta, hogy ha ő nem bántja a „fate padure"-t mért bántaná az öt. Szerette volna látni, de még is ha rá gondolt, önkénytelenül végig futott rajta a hideg, s nem mert egyedül lenni, hanem össze terelte nyáját, s a juhoknak kezdett furulyázni. Elmúlt a hét s a falából feljött az öreg Duaútra, hozott