Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-10-28 / 86. szám

B.-Csabán, 1886. XIII, évfolyam, 80. szám. Csütörtök, október hó 28-án A m ir a v-k Ér Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelen hetenként kétszer : vasárnap ós osiltortökön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bórmentve küldve . Egész évre 6 frt Fél évre 3 „ Évnegyedre 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogositva : HAASENSTEIN és VOGLER ozég, Bées, Prága, Budapest, Németország és bvájcz minden fővárosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség: Apponyi-utcza, 891. számú ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt czimezni kérünk. Kiadóhivatal: Kishid-uteza, 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyiltt ór"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előűzethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyomdájában. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a postahivataloknál 5 kros postautalványnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért jaró összeg helyben fizu tendö. A politikai érdek, (*) Borzasztó nagy erőt érez az orosz Sámson az ő izmaiban azóta, a mió+a a kis Románia segítségével egy „beteg embert

8 megbírt verni. Az óta netn bír az erejével és „beteg ember" nek néz minden hatalmat. .Oroszországnak," irja egyik szájhős orosz lap, (de hát melyik nem az ?) ha Bulgáriát okkupálni akarta, ugyanakkor okkupálnia kellene Heratot, Gralicziát ós Bukovinát. — De vájjon nem ártana-e meg ennyi okkupáczió egyszerre s nein-e lenne elég Bulgária egymaga is. „Egy is sok" — mondá mosolyogva férjének a nő, mikor az egy társaságban irigykedve besz ólgetett a török több nej üségről. „Egy is sok!" Talán maga Bulgária is elég lenne ? Sőt még meg is árthatna Nincs mai napság európa nagy ha!alom, melynek Törökország meghódítása dolgot adna, csak a muszka. És ez akarná okkupálni Herátot, Gralicziát, Bukovinát meg Bulgáriát! A nagy tehetetlen ! Mert hiszen ha annyi tehetsége volna amilyen nagy: valóban jaj lenne Európának ; de csak az a szerencsénk, hogy mig az egyik oldalával megmozdul, a másik oldalát tönkre lehet verni. És ha Európa nagyhatalmainak beleegyezését birnók, azt hiszem, hogy ezt bebizonyítsuk, nem is késnénk vele sokáig. Ez pedig minden henczegós nélkül legyen mondva. De mikor Európa egyetlen egy nagyhatalmának szándókával sem vagyunk tisztában. Mikor ma igy beszélnek, holnap meg ugy, s a ki ma legjobb arczot mutat, sőt biztat is, ám fordulhatnának a körülmények ugy, hogy holnap már ellenünk lenne. Az érdek vezet mindent. Mi csak abban a hatalomban bízhatunk, melynek érdekei hozzák magukkal, bogy mellettünk foglaljon állást, ós hogy ezek az érdekek hol vannak meg, azt diplomacziánk nagyon jól tudja. És éppen azért tudja megkülönböztetni a szayakat a tények állásától, a mely szavakat pedig biztosítók gyanánt elfogadni nem lehet. Hogy a lapok mit irnaK ? Hogy egyik másik miniszter az ő választói előtt hogy nyilatkozik ? az még nem sokat nyom a mérlegben. Ezek a legtöbb esetben puszta diplomacziai fogások s annyit lehet rájok adni, mint azon válaszokra, melyeket egyes fontosabb szereplők az őket meginterviewolo hírlapíróknak adnak. A mire súlyt lehet fektetni: azazórdek. A mely hatalomnak érdeke ugy hozza magával, hegy velünk együtt kardot rántson, az, ha ma móg egy kukkot nem szól is, az okvetlen kardot ránt, mig ha oly hatalom beszól, melynek érdekei ma igy, holnap meg már ugy alakulhatnak, annak a beszédére nem igen adunk semmit. Ott van a franczia köztársaság. Hogy mi az érdek, ez bizonyítja be legjobban. A franczia köztársaság az orosz uralkodó hatalmat bizonnyal nem imádhatja, sem nem szeretheti őszinte szívvel, mig az ellenkezőt logikai szempontból itélve, inkább fel lehetne tenni felőle ; s ime a szabad franczia nemzet szabad sajtója Oroszország ama magatartásáért, melyet a szabadságáért magát hősiesen viselő kis bolgár nemzettel elkövet, s mely kell hogy fellázítsa minden szabad ember vérét, szól-e csak egyetlen szót is ? Tenne-e csak egyetlen mozdulatot is, ha bár látná, hogy az orosz szörnyeteg elevenen nyúzat meg minden bolgárt ? Mert hát a szabad franczia köztársaság azt hiszi, hogy reá nézve az orosz zsarnok barátsága fontosabb, mint a bolgárok élete avagy halála. De csak jó magunkról ítéljünk: Pár évvel ezelőtt kardot vittünk szerbet verő Abdul Kerimnek, s lehet, hogy már holnap Szerbia mellett harczolunk a török ellen. Mert érdekeink azonképpen alakulhatnak. Teg nap még ujjongtunk volna Bulgária veresógónek, s ma már készek lennénk Bulgária mellett fegyvert fogni. Nos hát uraim, ezek azok a dolgok, melyek egyegy háború meg avagy meg nem indításánál dönteni szoktak, s a melyek elnézetik velünk, hogy Kaulbars Bulgáriában mit csinál, s visszatartják rángatózó idugeinket attól, hogy az orosz ügyvivő urnák s általa az egész orosz hatalomnak orrára üssünk. Ámde nem tartanak vissza attól, hogy diplomácziai uton Bulgária mellett mindent elkövessünk s hogy a bolgár regenssóg Oroszországgal szemben ily erólyt volt bátor kifejteni, hát méltóztassanak elhinni, hogy abban diplomacziánknak nem kis része van. Ámde háborút indítani ? Az a kérdések másik fajához tartozik. Hanem hát azért ellenzéki lapjainknak rá jár a szavuk, hogy mindenért Tisza Kálmánt kárhoztassák Európa hatalmainak a miénktől elváló érdekeiért is, meg azért is, hogy ezen, még talán nem egészen meghatározható érdekek ügy elmen kívül hagyásával miért nem üzen a muszkának háborút ? Hát csak azért nem uraim, mert nem is egészen tőle függ, de meg ha tőle függne is, neki nem a magyar ellenzéki sajtó czikkeihez, hanem a körülményekhez kell magát alkalmaznia, mert ő nem csupán egy czikkórt felelős a sajtóbiróság előtt, hanem egy nemzet ós egy ország jövőjéért saját hazalisága ós a világ előtt. — A herczegprimás jubileuma. Simor János Magyarország prímása 1836. október 28-án, tehát most ötven éve szenteltetett pappá. Az ország ez alkalmat arra használta fel, hogy az agg egyház nagy aranymisójót fényesen ünnepli meg. A főváros értékes pásztorbotot ad át, a megyék és a politikai valamint az egyházi hatóságok lelkes feliraa mbékésmect» mirnr tárcza

ja. A földszintes lakás. — Fővárosi élétkép. — Hosszú vidéki tartózkodásom után visszatérve a fővárosba, első dolgom volt H. barátomat meglátogatni. Még mindig azon zajtalan, keskeny utcza egyik földszintes szobáját lakta, melyet már évekkel ezelőtt bérelt. A lakás meglehetősen tágas ós kényelmes, de annyira barátságtalan, hogy még a legverőfónyesebb nyári napokban is osak igen—igen gyéren hatolnak be a napsugarak, a mellett valami szokatlan, nedves légáram lepi „meg a belépőt; a téli hónapokban pedig naponta legfeljebb 6 órán át nem szorul e lakhely világításra. — Hát pajtás — szólítom meg barátomat benyitás alkalmával — te móg mindig ez odúban lakol? Móg ha ingyen adnák, nem töltenék benne egy napot sem saját jószántomból. — Igazad van — válaszol mosolyogva — a földszintes lakások nem is a legszebbek, de eltekintve attól, hogy a folytonos lépcső mászás egészségemet rontja, ón ennél kedvesebb, mulatságosabb lakhelyet nem ismerek. Ha a legpompásabb termeket felajánlanák, ezzel cserébben biztositlak, mindazokat kereken visszautasítanám! £ lakásban a tanulmányok egész tárháza nyílik meg előttem; az életet minden fázisában tanu'om ismerni. Megtudom luiudaBi, mi itt a házban és az egész szomsz'dságb\u tőrVüjik: a legtitokzatosabb oaeiazövéiiyek, halandók, előttem ismeretesek; mindennek fültanuja vagyok, a nélkül hogy egy tapodtat tennék szerény lakomból. A dolog kissé talányszerünek tetszett, s miután tovább kérdezősködtem, barátom furfangos mosolyával ablakai egyikére mutatott s folytatta: — Nézd csak azt az ablakredőnyt, mely ily sötét lakásnál, mint ez, talán feleslegesnek is fog tetszeni, mert móg sokkal sötétebbé teszi a napsugaraktól ugy is mindenkorra megvédett hajlókot — pedig épen az minden lelfedezósem eszköze. Csak ide e redőny mellé kell leülnöm ós a környék minden titka előttem ismeretessé lesz. Kétkedel ? kísértsd hát meg, ülj oda csendesen, már meglehetőses sötét van s kívülről ugy sem vesznek észre. Én leültem, vártam njugodtan. Rövid idő múlva csakugyau következő csodadolgokat volt alkamam hallani. Legelőször is egy „bekáfolt spiszbürger" támaszkodik épen azon ablakredőnyre, a hol hallgatóztam ós kissé nehézkes nyelvvel a következő monologot tartja : „Elni ? — Élni! — hagyján volna — csak volna miből! — Élnie kell az embernek, mert csak egyszer élhet. — Ezt én, mint jámbor keresztény miudig mondtam. — De az az istentelen korcsmáros ne volna olyan pogányhitü ós jobban mérné a bort. — Hiába, a mit a gyomor követel, azt tőle megtagadni nem szabad — mert a gyomor a test legnemesebb része — gyomor nélkül az ember nem existálhat. Én csak áldott egy jó ember vagyok — de egy poharacska borról nem fog, engem leszoktatni senki, ezt gyomrom kivánja, ezt életem kivánja, ezt kívánom magam is! — Ezer menydörgös menykő ! hát kinek mi köze hozzá? Feleség, egy szót se többet, különben megmutatom, ki az ur a háznál 1" Ezzel az átellenes házhoz káromhodva és bajusza alatt dörmögve átvánszorgott s mintegy 10 perczig szünet nélkül csengetett Egy csengő női hang lesz hallható, nyilik a kapu és a haragos asszony iszonyú zajjal fogadja az elázott tántorgó férjet. — Nemde, kérdé barátom, e rövid monologból az itt átellenben lakó czipész uramnak összes életviszonyaira következtethetsz? — De csend, megint 'közlekedik valaki. „Pszt! pszt!" jelszóval egy ifjú pár találkozik redőnyömnél. Egy fiatal legény, a szomszédos asztalos mühelybeli segéd s barátom házából való szobacziczus. — Végre itt van, Mariska kisasszony, kezdi a szerelmes ifjú, 2 órája már, hogy itt állok; már azt hittem, le se jön ma, drága angyal. — (És ezt csattogó czuppantás követi.) — Jaj, sietek, Langer ur! olajért megyek ide a boltba, az ur ma minden áron éjjeli lámpát akar. — — De mikor lesz már az a boldog nap, mikor kissé több ideig mulathatunk együtt ? — — Oh, azt isten tudja. Jövő vasárnap ugyan lehet, hogy az uraságok vidékre utaznak, ha lesz belől® valami, együtt mehetünk sétálni. — Menni ? nem, nem, e czukros lábacskákért kár volna, hintót bérelünk! — Ments isten, az sok pénzbe kerül ám, Langer ur, nem akarom ily költségekbe verni. Maga túlságos nagy áldozatot hozna értem. — Uh, egy ilyen leányért minden áldozat kevéa. — De én nem vagyok ám ilyen, én n\gyou de nagyon takarókos vagyok, és mondhatom, boldog lesz a* a. férfi, ki engem uöül vesz.