Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-07-29 / 60. szám

B.-Csabán, 1886. XIII. évfolyam, 50. szám. Csütörtök, juniushó 29-én. m ÖZLON Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. ]VIegjeloii liotorvl^óiit Icetszer : vasárnap és osiitörtökön. Elöfizetesi dij : helyben házhoz hordva vagy postán bórmentve küldve . Egész évre . 6 írt Kél évre . . 3 „ Évnegyedre . 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : | HAASENSTEIN és VOGLER czég, Bées, Prága, Budapest, Né­| me:ország és Svájcz minden fővárosaiban is veretnek fel hirdetések. Szerkesztőség: Apponyi utcza, 891. számú ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt czimezni kérünk. Kiadóhivatal: Kishid-uteza, 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám óra 10 kr. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyiltt ér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Mőfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyom­dájában. Ugyanitt hirdetések is eljOgadtatnak. Vidéken a postahivataloknál 5 kros postau talványnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért jaró összeg helyben fizetendő. I llenzéki politika és a hadsereg. (%*) Csodálatos, hogy inily eszólyes némely ember az életbeu, s mily eszélytelen a politikában. Egyik te­kintélyesebb szélsőbali párt-vezér adta nékem egy idő­ben a következő tanácsot: „Ha valamire akarsz menni az életben, soha se mutasd ki, hogy ellenségeidet isme­red, kivált, ha erösebb pozicziót foglalnak el, mint te. Ha te azokat, kik a hegyeu állnak, a völgyből fenye­geted ökleiddel: „Megálljatok csak, had jussak fel oda, majd letaszigállak benneteket!" — akkor te nem fogsz oda feljutni soha, mórt minden erejüket összeszedik, hogy felne bocsássanak, de ha bizalmukat megnyerni, s ellenséges indulatukat gyengiteni, vagy megszüntetni igyekezve h .ladsz felfelé minden zaj nélkül, észre sem veszik, mikor egyszer csak köztük termesz, mikor aztán érvényt szerezhetsz akaratodnak." — És mig ez az uri ember a magán életben ezen politikájához hűen jár el s mar annyira vitte, a mennyire elvtársai közül keve­sen, addig a politikában a legnagyobb eszélytelenség tolmácsolója ós kézzel-lábbal fenyegeti azokat, kik a magasban vannak; persze, hogy nem bir közelükbe jutni. Egyébiránt ami az eszélyesség politikáját illeti, hogy ini fán terem, azt a mérsékelt ellenzékiek sem igen látszanak tudni s kivált a hadsereggel szemben oly eszélytelen politikát követnek, a milyent csak lehet, Egyik előkelő lapjának vezérczikke pláue forradalommal fenyegeti Bécset, az 1848-iki törvényekre hivatkozik, s ezen fenyegetések és hivatkozásokkal kapcsolatban kö­veteli az önálló magyar hadsereget. Na hát errőla poli­tikáról mindent el lehet mondani, csak az eszélyességet nem, mert ha az önálló magyar hadsereg ellen akar működni valaki a legsikeresebben, hát csak igy működ­jék. Sőt az ilyen eszélytelen, lelkiismeretlen működése a feleH ejt bennünket gondolkodóba: „Vájjon őszintén akarják-é ezek az emberek az önálló magyar hadsereget, avagy ezen óhajtást a népszerűség kedvéért fitogtatják olyan nagyon? Mert, ha valaki őszintén óhajt valamit, lehetetlen, hogy annak bekövetkezhetősége ellen működ­jék, annyi belátással meg birnia kell egy publiczistának, hogy mikor az önálló magyar hadsereg érdekében ir, akkor ne emlegesse, illetőleg ne fenyegesse ama köröket az 1848-al. Az önálló magyar hadsereg barátaival szem­ben az ellenzéki lap jelzett czikkénél, ama bizonyos körök alig hozhatnunak fel hatásosabb argumentumot; sőt félő, hogy annak idejében fel is fogják használni. Aztán az a folytonos piszkálása a hadsereg szelle­mének akkor, mikor ugyanerről a hadseregről követ­kezőket mondják el: „A magyarok a hadseregben bi­zonnyal a nemzettel éreznek ós nem az osztrák tábor­nokokkal, most éppen ugy, mint 1848-ban" — Hátha ez igaz, miért akuor ama nagy piszkolása a hadsereg szellemének ? Különösen mikor 3 szellemmel, még fe­nyegetjük is az illetőket. . . Az elérhetetlenért ne ront­suk el legalább azt, a mink van. Mert, hogy az egész hadsereg a magyar nemzettel érezzen, azt soha nem fog­juk elérni, de legalább ne tegyük ki a reakczió hatá­sának a magunk embereit. Szóval, annál a politikánál, melyet a hadsereg kérdésében a magyar ellenzéki sajtó űz, rosszabbat ós tapintatlanabbat megfizetve sem lehet­ne találni, mert, ha magyarellenes szellemet terjeszteni lehet, hatásosabban, mint a magyar ellenzéki sajtó, nem tehetné meg senki. Azt a folytonos piszkálkodást, azt a folytonos sér­tegetést, gúnyolódást, gyalázást, végre is lehetetlen, hogy meg ne unják, az egyesek miatti folytonos támadást ós zaklatást jó néven vegyék, s kezdetben csak nehezte­iésük, később gyűlöletbe ne menjen át. Már pedig, hogy a birodalmi fegyveres erőnek nemzetünk elleni folyto­nos kihívása miféle nagy észszerüséget rejthet magában, azt nem vagyoü képes felfogni. Éppen azt a gyűlöletes eljárást követi az ellenzéki sajtó a hadsereggel szemben, mit Tisza Kálmánnal szemben. Nem mozdulhat meg a katonai körökben egy falevél, hogy rögtön a hadseregnek ne menjenek neki, valamint nem történhetik hivatalos körökben oly visz­szaélés, hogy ne azonnal Tisza Kálmánt ütnék érte. Egyik eljárásuk éppen oly túlzó ós igazságtalan, mint a másik, s illetékes körökben éppen oly visszatetaaést szül egyik, mint a másik, már pedig méltánytalan­ságokkal nem igen csinálhatunk magunknak propagan­dát. Ellenszenv ellenszenvet, gyűlölet gyűlöletet produ­kál, s hogy az e félék szitásával lehessen hazát men­teni valakinek, a felett legalább is kételkedünk. — A nagy hadgyakorlatok és az újságírók. A. közös hadügyminiszter elhatarozta, hogy eltéröleg az eddigi eljá­rástól, ezután az ö felsége ós a meghívott külföldi tisztek jelenlétében megtartandó őszi nagy hadgyakorlatokra új­ságírással hivatásszerűen foglalkozó u|ságiró többé a had­gyakorlat fövezénylete mellé nem fog beosztatni, ugy hogy sem a magyar, sem az osztrák sajtó nem lesz töb­bé autorizált újságíró által képviselve. A hadgyakorlatok lefolyásáról szóló tudósításokkal egy a hadügyminiszter által e czólra már kirendelt, s kizárólag katonákból álló sajtóiroda fog megbízatni. Háború esetén, szinte kizáró­lag ez az iroda lesz hivatva, hogy az egész sajtót hadi tudósításokkal ellássa. — Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter három he­ti tartózkodásra Ostendóbe utazott. Tisza Kálmán minisz­terelnök e hó végén tér vissza Budapestre. Hogy mikor fog a miniszterelnök az idén Ostendóbe utazni, az még nincsen végleg eldöntve. Augusztus közepén Buda­pesten több minisztertanács fog tartatni, a melyben több fontos ügy fog elintézésre kerülni. A magyar ^miniszterek az osztrák-minisztérium tagjaival személyesen csak szeptem­ber közepén fognak tárgyalni. A „BÉKÉSMEGVEt KÖZLÖM" TÁRCZAJA. Átkutattam a bölcsek könjvét . . Átkutattam a bölcsek könyvét, Virrasztva sok-sok éjjelen. El-el tűnődtem méla gonddal Nem egy komoly, nagy tételen. — Miért \agyunk, hogy mért levénk mi ? . . A lét nagy titka megkapott. S hol a boldogság ? . . kérdezem és Az a Fok böles könyv hallgatott I Most hü szivemre vonva téged, Kételyre többé nem lelek. Neui éget a tudásnak szomja, Ama nagy kérdés im megoldva : Szerelmünk rá a felelet. Sipos Soma. A mit a rózsabimbó látott. A csillagok még nem gyúltak ki, s a sápadt hold­nak ezüstös sugarai még sötét fellegek mögé vannak rejtve. A parkban félhomály dereng. Néma csend mindenütt. Egyfelől az ős régi kastély, a vén mogorva épület, a Vékey-ek ősi fészke sötétlik, más felöl pedig a végte­len róna, a délibáb hazáji terül el, s benyúlik a homá­lyos éjszakába. Néma csend mindenütt. A kastély udvarán nincs zaj, megszűnt a cselédség lármája, kihalt belőle az élet. A vén kastély sötét. Csak egy ablakban ég világ. Az is alig-alig pislog. Csak ugy haldoklik. Egyszer aztán az is kialszik, kioltja egy szélroham; . . . aztán örök csend, örök nyu­galom borul a tájra. Pihen, nyugszik, minden, csak a park rózsái nem. Kábitó illattárt lehelve az éji aetherbe, összedugják kis fejecskéiket és suttognak félve, remegve, az éltető, a bol­dogságot adó érzelemről, amit az emberek ugy hivnak, hogy „szerelem." A kis bimbó ott, egy szép nyiló rózsa mellett meg­húzódva, erősen figyelt a nagyok beszédeire. Hallotta, amint mind dicsérte, ós sovárogta, de ő, ö nem hitt, ké­telkedett, s egy csöp kedve sem volt kelyhóre fogadni a rabló pillét. Egyszer mind elhallgattak. Ruha suhogás hallatszott. Pár perez múlva már ró­isái előtt állt a gyönyörű Jolán, az öreg Vókey egyetlen gyermeke. Szép, magas nő. Eszményi szépség. Haja leomolva, befedé vállait; kék szemei ábrándosan tekintenek a homályba, kis kezei idegesen tépnek le egy rózsát, s oda tűzi keblére a virág, a virágot. Néz, s türelmetlenül vár. — Nem, nem jön, — lihegi fájdalmasan, kis kezeit összekuosolva, — nem jön. Sértve érzi magát. Apám meg­sértette. Borzasztó. Soh'se látom többé. Ha most el nem jön, ugy soh'se látjuk egymást. — Istenem! istenem sohajtá a leány —holnap .már menyasszony vagyok. Eljegyezve akaratom ellen, elígérve szivem nélkül, s én nem tehetek semmit. De még is, mintha valaki jönne. Igen, ő jön, ő jön tőrt ki örömmel Jolánka. Csakugyan közeledett valaki óvatosan, nesztelen. Szép magas barna férfi, csinos arcza érdekesen halvány, s ajkai fölött kis hamis fekete bajusz. Ormásy Q-óza, a kör­nyék leggazdagabb fiatal embere. — Kedves Jolánkáin — szólt a fiatal ember, a lány­kát karjaiba véve, — ugy-e megbocsát, hogy ily későn jöttem, de lássa sürgős ügyek tartóztattak fel. Ne, ne szóljon, — s hirtelen egy csókkal zárá le a duz­zogni akaró kis ajkakat, — ne szóljon, élet és halál tusá­ban voltam. A lányka pedig felemelé azokat az észbontó szeme­ket, az ifjúra, s nézte, mint egy szentet. Lelke pedig re­megett, ós örült is egyszerre. — Hol volt, mondja ? sutto­gá a leány. — Ne féljen, nem menyasszony, nem lesz jegyese Kéry Zoltánnak. De menjen töllem Jolán, s a bámuló lánykát gyöngéden eltávolitá karjaiból, — menjen, fusson tőllem, én elkárhozott vagyok. Hosszabb az utonállónál, rosszabb a zsiványnál, én gyilkos vagyok. Ha ha — kaczagott az ifjú — ón elraboltam az ön szivét, kiloptam legjobb barátom kebléből, 3 aztán, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents