Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám
1886-07-25 / 59. szám
„Békésmegyei Közlöny" 52. szám. 1886. i szétszórt padokat, egész családok lepik el, hová a város tikkasztó melege ós kellemetlen pora elöl menekülve kézi munka mellett élvezik az üde levegőt. A ligetet még kellemesebbé lehetne tenni, ha a város a legszebb, a köröspart alatt elnyúló részének utait, délutánonkint kissé felöntöznó. Ez nem is kerülne sokba. Ezt a munkát egy kis öntöző hordónak s egy már nyugalomba vonult, kevés igényű csacsinak a segitségóvel a szegények házából egy ember könnyen elvégezhetné. — A szarvasi kaszinó egylet f. évi aug. hó 1-én délután tartja félévi rendes közgyűlését saját helyiségében. — Elhunyt Szarvason özv. Tabajdy Dánielnó f. hó 22-én 86 éves korában. A megboldogult Tabajdy Sándor városi mérnöknek édes anyja volt. — Szarvason f. hó 20-án délelőtt tartott árverésen a Körösön való halászás jogát Breuer Zsigmond, Waldner lguátz ós Grimm Mórból álló társaság vette ki bérbe. A piacztóri helypénzszedés jogát pedig az ugyanekkor tartott árverésen Roszjarovitz János testö bérelte ki. * Jegyzőválasztás Körös-Tarcsán. A Petrovics Lajos halála folytán megüresedett jegyzői állás betöltése végett f. hó 18-án ejtetett meg a választás. A pályázók közül ez alkalommal Kovács Gyula, siteri jegyző, Dr. Kovács István megyei főorvosunk testvére választatott meg. — Köt tüzeset. Szarvason a lefolyt héten két tüzeset hozta izgalomba a lakosságnak a nyári hőségtől csaknem egészen megaludt vérét. Az első tüzeset kedden délelőtt 9 órakor a csizmadia utczában ütött ki s a Valkovszky gazda ós Viczián udvarán levő melléképületeket hamvasztá el. A tüzet erős szél élesztette, ugy hogy annak tovaterjedését csakis az oltók erélye akadalyozta meg. A szól messzire elhordta az égő náddarabkákat mi nagy rémületet okozott, ugy hogy a tűztől távolabb lakók is ponyvákkal védték házaikat. A másik tűz csütörtökön délelőtt épen oly időtáj ban s ugyanabban az utczában az előbbi égés helyével átellenben gyúlt ki, Züsz Lajos házánál. De itt a tűz tovaterjedése rögtön meglett gátolva a bátor möködés által, ugy hogy a végén kigyúlt nádas háznak egy negyed része égett le csupán. A Zűsz háza biztositva volt, az előbbiek nem. Mindkét helyen nagy szolgálatot tettek a tömlővel ellátott ujabb vizipus.'iak, melyeknek sugárcsövót a védett épületek padlására is fellehetett vinni, mi nagyban megkönnyítette az oltók czólját. A szarvasi elöljárobág azonban sokkal helyesebben oselekednók, ha a kocsisoknak meghagyná, hogy mily rendben szallitsak vészben az oltó szereket. Elősször mindig a szerkocsiba kellene fogni, mert ezen van a legtöbb oltó szer, (fali, tető-létra, viiia, íejaze, s ládájában tömlők} ehez kapcsolva vihető volna a mozdony feoskendő is. Tehát a iegelsőbb érkező vonat nemcsak fecskendőt, hanem mentő, mászó ós bontó eszközöket is adna a tűsnél buzgólkodók kezébe, s igy azoknak testi épsógök is kevésbé lenne veszélyeztetett. Másik üdvös intézmény vclna, ha a szertelep ajtaja az utczára nyiinók, hogy igy a tűz leié futók a vizipuskát meglátva, azt kézi erővel is száiiithatnák el. Igy a legtöbb esetiben 5 — iO perczczei korábban érne tűzhöz az első vonat. Mert,a lovak befogásával (kivált éjjel) eltelik annyi idő, nem állván azok folyvíst hámban. * Jász-Nagy-Kun-Szolnok megye alispánja, Bókésmegye alispanjahoz intézett egy átiratában közli, hogy Bókésmegye egyes községeiben a mezőtúri korsókat a heti vásárokon árulni nem engedik. — Ezen megkeresésből kifolyólag, körlevelet adott ki megyénk alispánja a járási szoigabnák és Gyulaváros polgármesteréhez, hogy miután az 18ö4. óvi XVII t. cz. ÖU § a érteimében háziiparozikkeket heti vásárokon bárki is aruba bocsáthat: a mezőtúri korsóknak, melyek köztudomás szerint házilag készittetnek s az országos házi iparnak egyik ismert czikkót képezik, heti piaezokon való arulása elé akadályt ne gördítsenek, s a mező-turi korsókat a heti piaezokon kirakodni és áiulni engedjék. — Bókóson julius 18-án kezdette meg előadásait a a szabadkai szir,tarsulat. Eddigelé négy előadást tartott, melyből mindenki meggyőződést szerezhetett magának a működök játékáról. A tarsuiat megérdemli a partíogast, de nagyon csekély tamogatasban részesült még eddig. -Remélhető azonban, hogy jobb sorsDan fognak részesülni mihelyt megszűnik a nagyobb munkaidő s lesz ideje a nagy közönségnek a szjnnazba jarm. — A csabai artézi kútra vunatkozóiag lapunk egyik régi rnuu katársátol a következő sorokat vesszük : Az ártózi kutrcl, e lap legutolsó számaban újból egy közlemény jelent meg, melyben Zsigmondy ós Gold Já nos voltak felemlítve. Hagyjuk uraim a mi vállalkozónkat Gold Janoüt nyugodtan dolgozni, ne rontsuk el a ked vét. A főid mélyébe egy embernek a fia se tekinthet bele s ezért Zsigmondinak se sikerült minden kútja. Lemente után beszéljünk a napról. Hogy protegálva volna Gold János az nem áll, söt ellenkezőleg minduntalan megáliitják a munkálatot, legutóbb is egy reá nézve terhes pótBzeraődóst irt alá, mely szerint, ő tartozik 250 méter mélységre haladni s nem tekintve a garnitúrák számával, a város osak háromnak az értékét fedezi, csakhogy elérje czólját. Felvilágosításul e sorok irója, a negyedik garnitúrára vonatkozólag biztositja a közönséget, hogy nem csépel a gépész sehol sem, de az okból nem fogtak még ennek a leszorításához, mert mindössze 3 napi munkára való cső érkezett, a többi a próba alatt megrepedt s igy a lemezgyárban ujabbakat kezd készíttetni. Megnyugtatásul e sorok irója felhozza a Zzigmondy által Püspök-Ladányban furott artézi kútnak a földtani szelvényét, mely az illető által kőnyomatban lett kiadva. E szerint az első 26.7 cmt. átmérőjű garnitúrával 66 méterre, a 2-ikkal 00-ra s a harmadikkal 150 méterre haladt. Gold János Csabán majdnem ugyanazon talajokon % keresztül 38 cmt. átméretüvei kezdve, mi nagy különbség, az első csövekkel 9U, a másodikkal 1Ö0, és a harmadikkal 190 méteren elül haladt. Ez tény, s ezért kívánatos volna, ha a válalkozót hagynók nyugodtan munkálkodni. 0 szépen viselte magat eddig G^aba városával szemben, és ezután saját érdekében is mindent elkövet, hogy a munka sikeres legyen. Inkább pártoljuk s lelkesítsük öt. — (Miután a csabai képviselőtestület utolsó közgyűlése azt határozta, íogy m-nden képviselő testületi gyűlésen a kútfúrási munkálatok előhaladásárói jelentós teendő, reméljük, hogy a jövő heti gyűlésen előterjesztendő jelentéssel szintén meg nyugtatják a közönséget. Szerk.) — Állandó rovat. Ugy látszik lapunkban állandó rovatot kell nyitnunk a szülői gondatlanság okozta szerencsétlenség szamára. Legújabban Laczó András gazdálkodó tizenhárom hónapos gyermeke esett a tanyán a kut melletti gödörbe s a szerencsétlen gyermek bele is fűit, mielőtt észre vehették volna. Meddig keli még folytonosan iigyelmeztetnünk a szülőket, hogy gyermekeikre vigyázzanak ? Nem akarnak tanulni a folytonosan szaporodó szerencsétlenségek iszonyú következményeiből sem. — Személyi hir. Beliczey István megyei főispán Nagyváradra a Püspök-fürdőbe utazott, melynek gyógyfürdőjét néhány hétig fogja használni. * Bókésmegye törvényhatósága által megválasztott küldöttség egy része, a megye alispánja ólén f. hó 21-ón tisztelgett a nagyváradi uj püspök Ipolyi Arnoldnál. — Technológiai kiállítás Szegeden. A magyar királyi technológiai muzeum által (Szegeden rendezendő gép- és szerszám kiállítást augusztushó 1-ón (vasárnap) délelőtt 9 órakor nyitják meg ünepólyesen az ottani polgári s elemi leányiskola földszinti termeiben a városi hatóság, valamint a muzeum főigazgatójának ós vezető igazgatójának jelenlétében. A kiállítás bemutató ós magyarázó előadásokkal lesz egybekaposolva, melyek a kővetkező sorrendben tartatnak meg: augusztus 2-án (hétfőn) délután 2 órakor fómiparos (lakatos, kovács, bádogos, rézműves stb.) mestereknek, délután 5 órakor fómiparos segédeknek ós tanulóknak; 3-án, kedden, délután 2 órakor faiparos (asztalos, kádár, esztergályos, bognár stb.) mesterek' nek délután 5 órakor faiparos segédeknek ós tanulóknak; 6-án, pénteken délután 2 órakor magyarázó előadás fém iparos mestereknek, 5 órakor segédeknek ós tanulóknak; 7-ón szombaton délután 2 órakor faiparos mestereknek s 5 órakor segédeknek ós tanulóknak, 8-án vasárnap a kiállítás ünnepélyes bezárása. Egyébkor a kiállítást minden nap reggel ti órakor s délután 2 órakor nyitják meg az érdeklődő közönség számára. Táborszky Ottó igazgató és az intézeti gépész f. hó 27-ón utaznak le Szegedre ós ott maradnak a kiállítás bezárásáig. A kiállítási bizottság széleskörű intézkedéseket tett, hogy a mesterek de különösen a segédek ós a tanulók a bemutató ós magyarázó előadásokon minél nagyobb számban vegyenek részt, hogy igy a kitűzött czél, a modern ipari eszközök, szer számok s gépek megismerése minél inkább eléressék. A segédek és tanulók igazolási jegyet kapnak, melylyel a bemutató előadásokon megjelenhetnek. A környékbeli iparosság élénk érdeklődést mutat a kiállítás iránt s N.-Várad, Makó, Arad, Kecskemét, Csaba, Czeglód, H.-M.-Vásárhely, Kikinda, Szabadka, Temesvár, Zombor és Békés' Gyula városokból csoportos kirándulások vannak kilátába helyezve. * A nemzeti színház első rendű művészei aug. 3-án érkeznek körünkbe Csabára, a mint azt lapunk zártakor érkezett táviratban tudósítal ak. A programm ott kész, holnap mi is birni fogjuk. — A budapesti m. kir. technológiai iparmuzeum f. ó. aug. I—8-ig gyakorlati előadásokkal egybekötött gyűjteményes kiállítást rendez Szegeden. A szegedi rendező bizottság felhívása folytán ezennel felkéretnek a b.-csabai vas ós tóm-, valamint a faiparral foglalkozó ipartestületi tagok: miszerint iparuk fejlesztésére nagy befolyással biró eme alkalmat annyival inkább el ne szalasszák: minthogy azt tekintve Budapestnek távolságát, ós az oda utazas költségességét — Budapesten kevesen látogathatják meg, holott Szeged sokkal közelebb lóvén, azonkívül értesülésünk szerint a magyar-állam vasútnál mérsékelt menettérti jegyekkel utazhatván — azt sokkal könnyebben ós olcsóbban közelíthetjük meg. A b.-csabai ipartestület felfogván ez ügy fontosságát, városunk iparának fejlesztése szempontjából hat tanonezot választott meg, — hármat a fa — és hármat a vas ós fém ipar köréből — a kiket a tes tület költségén küldi el a kiállítás tanulmányozására. S biztos reményünk van, hogy az' terre felhívandó két iparos ifjúsági önképző egylet is, a maga körében megfogja tenni kötelességét, hogy nemes czimónek megfeleljen. Feltöretnek tehát mindazok, a kik a kiállítást meglátogatni illetőleg az előadást hallgatni szándékoznak, hogy ezen szándékukat, f. hó 29-ig a testületi helyiségben bejelenteni szíveskedjenek. Áchim János, ipartest, jegyző. M iiidenléle * Rablógyilkosság a fővárosban. Budapesten szerdán éjjel vakmerő rablógyilkosságot követtek el. Egy matróznak öltözött fiatal ember egy Löwenthal Ármin nevü kereskedőt azon ürügy alatt csalt ki az Angyalföldre, hogy ott óoska réz olcsón kapható. Lőwenthalt másnap az újpesti uton meggyilíolva találták. Kétségkívül a matróznak öltözött fiatal ember volt a gyikos s a rendőrség már kézre is keritette, Goldsteinnak hivják s van egy Bogdán nevü bűntársa is. * Népgyűlés tartása terveztetik augusztus l-én a fővárosban az Edelsheim-Janszki ügyben. Csütörtökön "számos fővárosi polgár gyűlt össze értekezletre az irói körben es a megjelentek egy bizottságot küldtek ki, mely magát kiegészítve meg fogja tenni a népgyűlés egybehivasára az előkészületeket. A bizottság, mibelyt a értekezlet véget ért, megkezdte tanácskozásait. * Gonosztevők arczképalbuma. Dr. Török \uról egyetemi tanár, ki legutóbb dr. Taufer Emilnek, a lepoglavai fegyház igazgatójának vendége volt, a fegyházban levő gonosztevőket tanulmányozta. Taufer 850 fegyenczet mutatott be, a siket Török a bűntények egyes nemei, valamint az illetők személyes sajatságai szerint észleles alá vett. Dr. Taufer, a ki mint knminálista a külföld tudományos köreiben méltó elismerést vivott ki maganak, már évek óta szolgáltatja az adatokat az antropológiai muzeum számára. Nevezetesen a fegyenczeket lefenykópezteti és ezeket a bűntenyek nemei szerint csoportosítja. Így évek hoszszu során át 750 fegyenez fényképét gyűjtött össze ós a kiskorú ós nagykorú fegyenczekót külön osztályozta. Külön vannak csoportosítva továbbá a gonosztevők a büntettek nemei szerint, u. m. a gyilkosok, az emberölésért, súlyos testi sértésért elitéltek, a rablógyilkosom, a tolvajok, az okmány- ós pénzhamisítók, a sikkasztok. Közgazdaság. Hivatalosan jegyzett piaczi árak B.-Csabán 1886. Jul. 24-ón. ÍOO KILOGltA\XJVTOIS K.É2IN" V Buza Árpa Tengeri Szalonna Sertés I-ső rendii 7.60 4.50 4.50 38.— 36.Il-üd rendii 7.40 4.40 4.40 37.— 34.— Leguj abbak. * Meghiúsított rablógyilkosság. Budapesten Sütő Ferencz a fővárosi rendőrség előtt ismeretes ós már többször büntetett betörőt, továbbá Lieb Katalin hasonlóképen többször büntetett tolvajnöt pentek este elfogták. A betörők a Majláth-fóle gyilkosság mintájára egy rablógyilkosságot terveztek egy a vigadótóren magánosan lakó vagyonos asszony ellen. Egy czinkos társuk azonban feltedezte a merénylet tervét, mely már csak a kivitelre várt. * A fővárosban pénteken négy gyanús haláleset fordult elő, melyekről mindenfelé azt beszélték, hogy azok koleraesetek voltak. Azonnal megindittatott a szigorú orvosi vizsgálat, mely konstatálta, hogy egy esetben sem fordult elő koleraeset. Főmunkatárs : Felelős szerkesztő: Dr. Fáy Ignácz. Dr. Fáy Sainn. X X X X X X X A Eladó cséplőgép. Alólirottnak egy jókarban lévő sortirozott cséplőgép garnitúrája kedvező feltótelek mellett szabadkézből eladó. — A gép jelenleg működik s a venni szándékozó annak jóságáról meggyőződhet Gsorváson. 159.(3-2) Strusch Györgynél. X X X X X X X X ocxxxxxxxxxxxx^xxxxxx^ * •X * •a •x * « * * Egy jó házból való fiu felvétetik * * * * * * Harsányi Ottónál. * 162. (3—1) Orosházán. * * *