Békésmegyei közlöny, 1886 (13. évfolyam) január-december • 3-103. szám

1886-01-21 / 6. szám

„Bélíésmegyei Közlöny" 6. szám. 1886. azzal a mondásával keltett feltűnést, hogy sem Széche­nyinek, sem Kossuthnak, sem Deáknak nem volt annyi hatalma és befolyása, mint van Tiszának jelenleg. Grün wald ismert modorában beszélt a magyar államélet fejlesz­téséről és a jó közigazgatás követelményeiről. Nagyobb ér­dekű volt a főrendi ház ülése, hol az ötéves mandátumró szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Apponyi György gr az egykori kanczellár, s a régi konzervatívok feje beállott demokratának, azt mondván, hogy a jog ilyen megszorí­tásába a nép beleegyezése nélkül nern lehet bocsátkozni. Szépen beszéltek a javaslat mellett Ghyczy Kálmán és Kautz Gyula. A. javaslato ezu án négy-öt szavazat kivé telével általánosságban u^;y mint részlete ben, elfogadták. Hétfőn Szapáry gróf és Hegedűs tartottak hosszabb be­szédet. Szabó László, függetlenségi párti képviselő vádját a miniszterelnökeró yeseu visszautasította. Kedden végétért a budgetvita. A ház nngy többsége elfogadta a Költség­vetést * A Balkán ligy. A szerbek, görögök ós bolgárok, mint tudjuk, a lefegyverzésre vonatkozó ajánlatokat visz­szautasitották. Oroszország most azzal a tervvel lépett elő, hogy Anglia, Ausztria ós Magyarország ós Oroszország úgyszólván karhatalommal vigyék keresztül a lefegyver­zést. Ez alerv nagy veszélyt rejt móaében, és semmi szin alatt nem fogják elfogadni. A balkán népek a háború ki­törést elkerülhetetlennek tartják, ós kivált a törökök erő­sen fegyverkeznek. Ázsia belsejéből egyre-másra hozzák Európába a csapatokat. MEGYEI KÖZÜGYEK. Békésmegye közigazgatási bizottságának ülése. — Január 11. — (Vége.) Tanfelügyelői el ő a d in á ny o k: A szarvasi ipar­iskolai bizottság elnökének az aradi kereskedelmi és ipir-ka­mara 1884/5. tanévre szóló adományából nyert 220 frtnyi összegről szóló számadása az?al adatik vissza, hogy az ugyau­azon évi ipar-iskolai összes számadással együttesen lesz b~­mutatandó e hó végéig. A vallás és közoktatásügyi in. kir. miniszter urnák 1883. évi 42001. számú rendelete érteimában felhivatna? Gyula város polgármestere s a járási szolgabirák, hogy szi­gorúan utasítsák a községi elöljáróságokat a tankötelesek pontos összeírására, mely felhívásban az összeírás módozatai is terjedelmesen körül írva vannak. A csabai járás szolgabirája telhivatik, hogy U'-Kigyós községében a 2 irt 25 krnyi párbér fizetésével hátralékban levők tartozási kimutatását összeállítván. enneK alapján az 1876. évi VI. t. cz. 30. §-a értelmében a hátralékos össze­get hajtsa be, s eljárása eredményéről a végrehajtási fokoza­tok kimerítéséig havonként jelentést tegyen. A békési határban levő .gyűri" tanyai iskola megüre­sedett tanítói állomásnak betöltése végett tartandó tanitó vá­lasztó gyűlésre elnökül dr. Hajnal István közigazgatási bizott­sági tag küldetik ki Pivár János b.-gyulai polgári iskolai tanárnak, mint az intézet torna tanárjának e hivatalában való véglegesítése iránti kérvényének hely adatván, folyamodó ez állásiban a bemuta­tott oklevél s az iskolaszék ajánlata folytán véglegesittetik. A szarvasi, gyulai, endrődi és mezőberényi statusq'io, s a szeghalmi kong. izraelita hitközségek 1885. tanévre, iskolai segélyiránti folyamodványaik, valamint a szarvasi, mezőberényi és gyulai statusquo izraelita hitközségek 1884 éviisk lai évekre segély iránti folyamodványaik azzal adattak vissza kérvénye­zőknek, hogy az országos izraelita alapból a segélyek az em­iitett mindkét évre már kiosztattak. Adó tel ügyelői előadmányok: A b.-gyulai kir. adófelügyelőnek rendszerinti havi jelentése, mely .szériát a mult év deczember havában állami egyenes adóban 75,379 lorint 19 kr., hadmentességi dijbau 9506 forint 66 kr. folyt be, mely összegek az 1881. évi hasonhavi bevételekhez viszonyítva az egyenes adónál 24,535 foriut 4 kr., a hadmeatességi adó­nál 2928 forintal kedvezőtlenebb eredményt tüntet fel, tudo­másul vétetik. Békés községében Denhoff Istvánra kivetett 5 forintnyi hadmentességi dij, mint behajthatlan töröltetni rendeltetik. Ifj. Bécsi István, szarvasi lakosnak lefoglalható ingó va­gyona nem lóvén 27 forint 12 krnyi adóhátraléka erejéig in­gatlan birtokára a biztosítási ós kielégítési végrehajtás fo°-ana­tositása elrendeltetik. Kir. állam épi tó szeti hivatal főnökének előad­mányai: Eendszerinti havi jelentése tudomásul vétetik. Sulyok Ede, orosházi útfelügyelőnek'a kir. építészeti hi­vatal főnökének előterjesztése folytan, jutalomdíj képen 40 frt kíuialványoztatik. Glasner és Eibeschitz társ vállalkozók értesitendők, mi­szerint a békési kőut iránt kötött építési szerződés jóváhagyása a minisztériumtól még nem érkezett le. Kocsis Mihály, b.-gyulai lakossal a dobozi hid lebontása iránt kötött szerződés megszüntettetik, s vállalkozó rászére 10 forint kárpótlás kifizetése ós 30 torint bánompénzónek vissza­adása etrendeltetik. Steiner Ignácz, k.-tarcsai bérlő 20 igásnapi közmunkájá­nak leíratása iránt beadott kérelmével elutasittatí k. A kir. építészeti hivatal utasittatik, hogy Bákósmegye területén egész éven át működésben álló gőzkazánokat az év első felében egyszer, az év második felében szintén egyszer, az évnek csak egy bizonyos szakában működöket pedig az egész óv folyami alatt egyszer lehetőleg működésük közben szemlélje meg s a vizsgálatok eredményéről az óv végén tegyen jelentést. A kir. építészeti hivatal által 1886. évi január hó 6-án 15. sz. a. beterjesztett 1886. évi megyei közmunka előirány­zat, mely szerint az egész megyében 365,55 két fogatú i«ás ós 105,171 kézi nap van felvéve, kinyomatni s a közigazga­tási bizottság miadea tagjának megküldetni rendeltetik. A kir. építészeti hivatal által, a mult évi deczember havi közigazgatási bizottsági ülésben nyert megb.zísához ké­pest a megyei ut kaparok beosztását ós szolgalati ntaaitását, valanínt az ut-felíigyelök szolgálati utasítását tartalmazó be­nyújtott javaslat valam nnyi bizottsági tagnak megküldeni ha­tároztatik ; minthogy p^dig eme javaslat a ungyei közmunka kezelés iránti készítendő szabályrendelettel kapcsolatos, egy­idejűleg kívánatosnak tartja a bizottság, annak sz ibályreudeti­leg leendő kimondását, miszerint az összes megyei közmunka erő, a háromnapos kézi közmunka kivételével, teljes megvál­tása kötelező lesz. A kir építészeti hivatal által a m.-berényi kőu'ra ké­szített ujabb váinszámitás mely sze.int' ott az eddigi 2.2 kr, alapdíj 2 3 krra emeltetik, elfogadtatik, s hozzájárulás és az engedélyezés kieszközlése végett, a megye törvényhatóságához áttetetni rendelteik. A gyulavárosi, gyulai, békési, gyomai, szeghalmi, szar­vasi és orosházi járások egyes községeiben az 1886. évre ösz­síe'.rt megyei közmunka erő ós váltság, az abban kitüntetett összegekkel helyben hagyatnak; a csabai járás községéinél* hasontárgyu összeirási lajstromai pedig, a felmerült változáso'i indokolásáról leendő kiegészítése vegett, a járás szolgabírójának visszaadatni rendeltetnek. bJzzel az ülés még az első nap délutáni óráiban végétért. MEGYEI HÍREK. — Pályázat. A Széchenyi Kollonioh-féle üresedésbe jött 63 frt évi ösztöndij ( ególy dij) élvezetével összekö­tött alapítványi helyek betöltése jövő 1886. évi márczius 15-ig pályázat ujittatik. Pályázat képelek nemzetisági kü­lönbség nélkül oly magyarországi születésű katholikus vallású elaggott ós keresetkóptelen, főleg nemesi szárma­zású szegény sorsú férfiak, kik a fejedelem ós a haza kö­rül, különösen a népnevelés és tanítás, valamint a köz szolgálat terén érdemeket szereztek. Eanól fogva a pá­lyázni óhajtók felhívatnak, hogy a fent elősorolt minödt­vényeket igazoló okmányokkal felszerelt kérvényeiket, me­lyekben egyszersmind kijelölendő, hogy ezen ösztöndíjt (sególydij) elnyerés esetire, melyik adóhivatdnál akarják tölyósittatni, az illető egyházmegyei hatóságnál a kitű ott pályázati határidőn belül nyújtsák be, a honnan is azok véleményes jelentései kíséretében a vallás-ós köso'itatás­ügyi m. kir. minisztériumban feiterjesztendók lesznek. — Megjegyeztetik egyébiránt, miként a nemf ntebbi uton vagy pedig a kitűzött palyázati idő elteltá után érke ett folyamodványok tekintetbe vétetni nem fognak. Budapest, i885. daczemberhó 28-án* Vali. ós közokt ügyi minlsterium — Szarvasi ügyvéd. Míisolay Mihály a Körös-Tisza­Maros ármentesitö társulat bákós-báboczkai szakaszára igazgatóul lett megválasztatása folytán az ügyvédség gya­korlásától visszalépett s ügyvédi irod ;ját dr. Salacz Osz­kár ügyvédnek adta át. — Közgyűlés. A gyulai polgári olvasó kör rendes évi közgyűlését f. hó 31-ón vasárnap dótutái 5 órakor, saját helyiségének nagy termóbej fogja megtartani, mely közgyűlés általános tisztújítással lesz egybekötve. — Halálozás. Volt Benedeki uradalmi ispán, Szabó Pál földbirtokos urat, pótolhatlan veszteség érte. Kedves ós futai neje rövid szenvedés után f. hó 17-ón váratlant meghalt. — A családi gyászjelentés következő: „Váradi Szabó Pál és gyermekei: János, Gáza ós Mariska, vala­mint sógorai: Polyák József és Polyák Karoly nejökkel és számos gyermekeikkel, nemkülönben rokonaik nevében fájdalomtól telt szívvel tudatják a felejthetlei nő, szere­tett anya, testvér ós sógornőnek, Varadi Szabó Palné szü­letett Polyák Máriának f. hó 17-án d e. I0 l/ a órakor, élete 39-ik ós boldog házasságának 14-ik évében rövid szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunytát. — ü bol­dogultnak földi részei f. hó 18-án dótután 3'/a órakor fog­nak And ássy Miklós u- házától, a helybeli szélmalom melletti temetőben örök nyugalonra tétetni, lelke üdve­ért pedig az engesztelő szent mise áldozat f. hó 19-én reggeli 9 órakor fog a helyDeli nagytemplomban a Mín­dejhatónak bemutattatni. — Kelt B.-Gyuáu 1886. január 17-ón. Béke és áldás leugjen porai felett. — A temetést Sal József b.-gyulai Concotdia temetkezési intézete ren­dezte. — A szarvasi kaszinó egyesület f. hó 24-ón tartan­dó közgyűlése után közvacsorát is rendez saját helyiségé­ben, melyen egy teritók ára 1 frt 50 kr leend. Ebből azonban 1 frt a kaszinó javára esik az átalakítási mun­kálatok folytán szükségessé vált felszerelések fedeósóre. * A „Békésmegyeiek fővárosi egyesülete", f. évija­nuárhó 23-án, esti 7 órakor az „Arany sas" vendéglő kü­lön helyiségében alakuló közgyűlést tart. Tárgysorozat : 1. Titkári jelentós. 2. Az alapszabályok megvitatása. 3. Tisztikar választása. 4. Esetleges indítványok. — A meg­hívókat az ideiglenes bizottság nevében Zsilinszky Mihály, elnök küldte szót. — A „Békésmegyeiek fővárosi egyesületé "-nek kül­döttsége f. hó 17-éu délben tisztelgett Geiszt Gyula csákói nagybirtokosnál, hogy öt az egyesület egyik alel­nökéül megnyerje. G3iszt i ur a küldöttséget szívélyes ba­rátsággal fogadta, belépett az egyesület alapító tag­jai sorába s kilátásba helyezte, hogy a neki felajánlott tisztséget elfogadja. — Másik alelnökül — hir szerint — Haviár Dani, orsz. képviselő lesz kandidálva. — Árvizveszély a Sárréten. A jégzajlás a mult hé­ten felverte nyugalmából Szeghalom s vidékének közön­ségét. Egy az 1879-ikihez hasonló árvízveszélytől tartot­tak; habár a védgátak most magasabbak és szilárdabbak, mint 1879-ben voltik. A vizs:abályozó társulat elnöke: N a d á n y i Miklós ur a veszélyeztetett pontokon erélye­sen vezette a védelmi munkálatokat. A katastropha egye­lőre elhárittatott s ez annak is köszönhető, hogy a vonal felső részéről apadás jeleztetett s a védelem vonalán is megszűnt az árvíz emelkedése. De még mindig lehet ujabb torlódástól tartani, a mult héten különösen a csök­mői hídnál volt megtorlódva a jég. * E^y kis regéuy. B.-Gjuláról évekkel ezelőtt távo­zott el egy bizonyos K. . . . Júlia nevü nő, ki már itt sem érzett valami nagy kedvet a dolog iránt, s útját még is azért vette a nagy világba, hogy két keze s esze után megéljen. De azördög párnája: a dolog kerülés csakhamar erőt vön rejta, s hova hamarabb Mephistoteles ós Amor karjaiba vetó magát. Júlia szép volt s bírt mind azzal, mivel egy felvilági nő hódítani tud. Ez azonban olyan pá­lya, mely kezdetben csillogó aranyokkal, vakitó gyémán­tokkal, selyem párnákkal s bársony ruhákkal kecsegtet; de midőn az élet üdesége tünedezik, az aroz rózsái hullani kezdenek. Ép olyan mórtékben fogy az aranyok száma, s apad. :a hódolók tábora. Igy járt K. . . . Júlia is, ki fiatal éveiben olyan bonvivanc s olyan pazar életmódot óit, mely bevált volna egy muszka herczegnönek is, de mikor már a világ öt is megunta s mint a gyermek játékszerét eldobta magától, reá nehezedtek a „nem szeretem" napok. Legutóbb Bécsben tartózkodott, hova hajdani szépsége romjaival vánszorgott. Itt keserves napjai voltak, egy be­tegség folytán fólszeme világát veszitó el, s vele együtt „Pompadour" as-zony szerepót. Testben ós lélekben meg­lett törve, mindenkitől elhagyatva, kigúnyolva, pénzéből kifogyva, az arauy melltük helyett a koldusbotot kellett kezébe ragadnia, sőt legutóbb az éhségtől gyötörve a lo­pás bünposváayiba sülyedt alá. Bebörtönözték, hol nem sokáig elmélkedhetett fellegvárra épített múltján, mert a várva-várt halál a börtön kórházában megszabadua kin­teljes de regényes eletétől. E üó első napjaiban gyulai ro­konainak irt levelet, de ebwen is csak csalódásait és szen­vedéseit közölte velük. — A szarvasi ovoda javára mult szombaton ren­dezett bál nem vonzott ugyan nagy közönséget a „Bá­rány" vendéglő nagy termébe, de az ott jelen voltak an­nál rózsásabb kedélyhangulatban tánczolták át az ez alkalom­mal rövidnek bizonyult éjet. Hogy ezen éj csakugyan rövid volt, igazolja azon ióiy, hogy a mulatók nötagjai is csak 7 óra felé kezdtek oszlani. A tauezosnök ékes csoportjá­ban voltak a következő kisasszonyok: Hutiray B)za ós Tóth Berta (Szentandrásról,) Zlinszky Itoua(Kondorosrjl,) Szenes Ida, Jolán ós Matild (Gsabacdüdröl,) Monspart Er­zsike (Csákóról,) a helybeliek közül pedig Bácskai Emma, Koncz Janka, Mazor Jolán, Saemian (iizella, Wmternicz Hedvig, Rjthy ltka, Krcímjr Irén és Barjs Gizella ; a me­nyecskék közül Salacz Eerencsnó, mint a „Hót paosirtá"­íoz czimzett veudáglösné, Szól Ernő né, mint „Beosali" osárdásnó, Med^eczky Józsefnó ós dr. Euksz Edéné, mini ezukrá-znök. A gardedámok tisztes soraiban ültek Kaviár Dánielnó, Winternioz Arnoldnó, Zlinszky Istvánnó, Sze­nes Edáné, Tóth Lajosnó, üéthy Sandornó, Szemian Dá­nielné, Mázor Józsefné ói Bácskai Jikabué úrhölgyek Tánczos ifjak bár többen voltak is jelen, miut hölgyek; ez utóbbiak közül mégis sokan árultak „Petrezselymet." T. i: a bál buzgó rendezője: dr. Eu'isz Ede,ovodai elnök a szü­net alatt egy „Petrezselyem" ozimü ólczlapot adott ki, melyet a szép nem minden pirulás nélkül árult a j átékony czél iránti tekintetből s hisszük, hogy Aesculap szerkesztő fáradozásának, ha nem is bőven, de legalábbb kielégítően megkapta gyümölcsét. * Tanfolyam a louomobil és cséplőgépek kezelői szá­mára. E tanfolyamon, a mely f. évi februárhó 10-dik napján fog megnyitatni és áprilhó végéig tart, a iokomobil és a iülönféle cséplőgépek szerkezete és kezlése fog taníttatni. Tauulókul felvétetnek a 20-dik életévöket betöltött önálló akatosok, kovácsok, ezek segédei s a különböző gépgyárak munkásai, okleveles gazdák, valamint oly gazdák is, a kik a természettani tudományokból annyi ismerettel bírnál?, hogy a tanfolyamok kellő siierrel hallgathatják, végre géptulajdo­uosok. A belépőktől erkölcsi bizonyítvány kívántatik, és az, logyirni, olvasni tudjanak. A behatások az intizet helyisége­ben (VIII. Ph. Sáudor-tér 4. sz) f. évi február hó 1-ső nap­ján kezdődnek és 10-dik napjáig tartatnak ;• vidékiek a beirat­kozásra levélben is jeleatke.zhetnek. Budipest 1886. januárhó. Az állán i közép-ipartanoda igazgatósága. — Fényes esküvő volt e hó 19-én B.-Gyulán. A ).-gyulai társadalmi élet egyik legkedveltebb és legrokon-

Next

/
Thumbnails
Contents