Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám
1885-01-04 / 2. szám
a Békésmegyei Közlöny" 5. szám. 1885. szenvedés után történt gyászos kimultát. A boldogultnak I hült tetemei folyó 1885. évi január 2-án délutáni 3 órakor ágostai hitvallású evangelikus egyház szertartásai sze-1 rint a vasút melletti sirtkertben fognak örök nyugalomba helyeztetni. B-Csaba, 1885. január 1-én. Béke legyen! hamvain! * Mezei János igazgatása alatti, budapesti első ma-J gyar daltársulat, B.-G-yulán a „Korona" vendéglő kávéház helyiségében a mult év utolsó és ez uj év első napjai alatt három estén át mulattatta a közönséget, multiplicált j tányérozással szedve össze a piczulákat a gyér számú kö- j zönségtöl * B.-G-yulán az uri kassinó 1884. év Sylveszter estéjén saját helyiségében pikniket rendezett, mely kitűnően sikerült; táncz közben a legvigabb kedólylyel üdvözöl- I ték az uj, 1885-ik év hajnalát. * A Szeghalom és K.-Ladány között közlekedő napi póatajárat póstalegényének gyilkosát a nyomozás folytán! sikerült kézre keríteni, ASzívói Lajos, — szeghalmi lakos, 54 év körüli, 7 gyermek apja személyében. Hiába, jól mondják azt, hogy „a tyúk is kikaparja"; ez alkalommal is a | tett helyén talált fojtás, egy kalendárium darabkája vezetett I nyomra, s a gyilkos tettét elfogatásakor azonnal bevallotta. * Mezei János igazgatása alatti budapesti első magyar daltársulat, B.-Gyulán a , Korona" vendéglőben tartott! előadásai után a megyeházi és városházi főutczákon kö"-1 utazást tevén, már t. i. a falragaszplakátokkal, világraj szóló szinpadi emelvényüket B.-Gyulán a „ Komló" ven-J déglő kávéházi helyiségében szerelték fel január '2-ára, esetleg folytatólag a komlóbeli vendógközönsóg részére is szórakozást nyújtandó. * Gyilkos és örült. Szenzácziós történetünk szinhelye a m. államvasutak alföldi vonalának B.-Gyula és Csaba közt eső része. Az emiitett vonal Gy. állomásán egy másodosztályú vasúti kocsiba beszáll egy középkorú hölgy, s nemsokára ugyanottan a szünidőkre hazaránduló három vig kedélyű diák-gyerek helyezkedik el. A vonat megindulása után az egyik oda szól társának, hogy „kezdjük", a másik azt feleli rá: „még ne". A három diák között ülő nő gyanakvólag tekint jobbra balra, s helyét megváltoztatva közvetlen a vasúti koosi ablaka mellett foglal helyet Kis idő múlva diákunk ismét megszólal, hegy „ta- U> Ián most", a másik csititja, hogy : „ha majd a vonat I ^ sebesebben halad". Néhány, a hölgy részéről eltöltött ki- L nos perez után az egyik diák helyéről hirtelen felugrik, I z oldalzsebébe nyul s kivesz onnét — egy harminczkét le-1 jvelű bibliát. E pillanatban hölgyünk a nyitva tartott ab- j ^ lakon keresztülveti magát, 8 eltűnik az álmélkodó, halálra I ]. ijedt diákok elől. A csabai állomásra érkező diákok sür- L gönyt menesztenek Gyulára, hogy a 11—12 se. őrház köztL egy őrült nö az ablakon kiugrott, fogják el, a Gyulára I, minden nagyobb baj nélkül belihegedt hölgy pedig Osa -1 ^ bára sürgönyzött, hogy az oda érkező vonattal igy ésj] igy kinéző rablógyilkosok, kik pénzétől és életétől akarták I _ megfosztani menvén oda, azonnal tartóztassák le. Kölcsö-jj nös bámulat és kimagyarázás, s végül a néző s hallgató I, közönség részéről óriáBi kaozaj. Az egész dologban pedig I legérdekesebb az, hogy valóban megtörtént, — ha igaz 1 ] — Öngyilkosság. Farkas Lajos volt csabai szol-l] gabirói irnok Sylveszter este 12 órakor a Szóhényi liget-1] ben ogy kétcsövű pisztolylyal főbe lőtte magát. A. lövés I; hallatára a sörházból hazatérő két iparossegéd a hang keletkezési irányába sietvén, holdvilágos estén vérben találták az öngyilkost. Beszállították a szomszédságban levő városi kórházba, de halála azalatt bekövetkezett. Öagyil- I kosságára gyógyithatlan betegsége ós szorult anyagi körül- j ményei indíthatták a boldogtalant. Tettét elhatározott szándékkal vitte végbe, mit abból lehet következtetni, hegy | az öngyilkosságát megelőző este postára feladott levélben bucsut vőn barátaitól, ós értesítő őket, hogy „mira e soro-1 kat olvassák; megszűnt e világon tengődni. Pénteken délután temették el a városi közkórházból a Széchényi liget! melletti r. kath. temetőbe * az idő nálunk hál' isten ismét télire változott. A mintegy 3—4 hétig tartó sáros, nedves és erős időt szép,! derült, fagyos napok váltották fel újévkor, valószínűleg — mint rendesen — az oláh karácsonyra egy kis havazás is lesz, ós akkor újra lesz teljes téli kép, — mint volt nagy mértékben, — novemberhóban. — Endrödi hirek. — A nemes cselekedet emléke elévülhetlen. Yida Imre 18ü8-ban 32 ezer frt. alapítványt tett az „Enarődön létesítendő" „Szegényekháza" javára. Ezen intézet 1843/4-ik évben megalakult. De a töke a devalváczió következtén 1850—51-ik óv végével 19,976 frt. 30 krra csökkent Az alapot Bókésmegye kezeli, a szegényekről pedig a helybeli plébános gondoskodik. — Az öregek száma 168 férfi és 8 nö; eddigelé egy-egy lakást, fűtőt, teljes ruházatot s naponkint 11 krt nyert. Most azonban mivel az alap 60 ezer frt, körül van: ft. Shiefner Ede pr. plb. ur önga — mint híveinek gondos atyja s a szegényeknek le^riagyobb barátja — javítani óhajtott az ggottak napdijan, ez okbol enntkezósbe teíte magát a í. alispánnal s a püspök, a mt. fógondnok belenyugvásául a napdij 11 krrói 20 krra emeltetett. Áldják is érte z öregek derék prép. plébánosunkat. ^Kedves újévi aján.ék volt ez nekik, t. i. a javítás 1885. jan. első napjától jtt folyóvá téve. A napokban megtekintettük a „Szegóyekhaza" épületét, és őszintén mondhatjuk; az itteui rend s tisztaság meglepett benünket. — Folyó év jan. 1-én a zsúfolásig megtelt remek endődi templomban hirdette ki a prp. plót ur gyönyörű, — ^azán nem mindennapi szónoki kópeséggel elmondott zent beszédje után, hogy Endrődön szül. 1884-ben 293 .u, 322 lány ossz. ölö; meghalt férfinemü 217, nőnemű 229 sez. 446. Eskedtetet 89 pár. A szaporodás tehát ja mult vben 169. Ebből a férfinemre 76, a nőnemre 93 esik. 23 ön. ízületeit tehát több mint férjin. — Sylveszter napjau hálaadó istenitiaztelet után föladta az endrödi prépost pléb. ur a tisztelgéseket. Megalent ez elöljáróság Gúnya Mihály íőbiró ur élén, az is:olaszék Kalmár József aiein úrral, a jegyzői és tanítói ;ar stb. mindannyian boldog újévet kívántak az érdemekben aegöszült plébanosnak, kimar 34 év óta viseli e hivatalát. kkiejner Ede önga 20 írttal a „Békés Gyula v. tan egyetnek" 50 írttal az orsz. tanítói segélyalapnak alapító tagává lett. * Utolsö Szlabur Béla bál. Vésztőn 1884. deczemjerhó 28-án. Eit a hyerogliph-szerü czirnet viselte homokán az a meglepően csinos ós értékes pálma alakú s egygyürüvel ellátott táncrend, mely nem Vésztőn, de egy aagy város elitebálján is kiallotta volna a bírálatot. A miy kellemes meglepetést szerzett azonban diszes külsejével, ép oly lehangoló volt belsejének hatása, mikor a kíváncsi SÍ ép szemek rajta az „utolsó" jelzőt elolvasták. Utolsó, és soha többet? ki fogja ezután rendezni a bálokat, ha az a rendező vissza lép, kinek ^aaayi köszönettel tartozik a vésztői társadalom s ki anayi élvezetes órát szerzett az ottani s közel vidéki táuczosnéknak? Est nagyon jól tudják a tánozreadben gyönyörködő hölgyek, s mikor a rendezőnek a fekete betűkben ezen hattyúdalát olvasták, nem hiába vonaglott meg s halványult el egy-egj ives szemű kis J.eány iczi-piozi ajka. A ki ismeri a vidéki DaiOK reuuaiösouos. uomMJogoiu O a JU oiao- i 1 kenységeit tudja, hogy milyen nagy kár volna, ha ^ egy, mindezekkel megküzdeni tudó gyakorlott rende- | ( zö vissza lépne, a joggal magérdemelt babérjain pihenendő. Mi azonban ismerve a körülményeket s a hevesen dobogó szivek tulajdonságait, — azon hiszem-1, ben élünk, hogy Sz. B. urnák nem ez volt az utolsó bálja. A rosz utak d iczára, a vésztői bálok jó hiraave ós a ren- 1 dező renoméja szép számú közönséget gyűjtött össze, mely reggeli 6 óráig fokozatos jó kedvvel a legkitűnőbb ham- I gulatban folyt le. Ott voltak: Aldorfer Gyuláné, Bakacs Lajosné, Szlabur Gézánó, íUrosanyi N-né (Eger) úrnők; I — továbbá Papp Mariska, Papp Anna, Osákli Ida ós Ilona, j Pakacái Irma (N.-Várad) Foraner Irma, Szűcs Emma, Uhrin nővérek, Papp I. ós Szarka Ida (Okány) stb. kisasszonyok. * A szeghalmi polgári olvasó-egylet ó-esztendő utolsó napján tartotta meg zártkörű tánczvigalmát, mely anyagilag mondhatjuk, hogy rosszul sikerűit, mi első sorban a I rendezőségnek köszönhetö. A hol csak pár évvel is előbb! 30—40 pár lejtette a négyeseket, ott ma, — horrendum pictu, 10 pár lézengett. A kedvben különben nem volt hí- j ány; ott voltak: ifjú Kardos Ferenoznó, es Orbán SándornóJ úrnők, továbbá Soos nővérek, Orbán Róza, Saras Lujza, 1 I Mészáros nővérek, Kardos Mariska, Szilágyi Mari, Kiss I Irma, Nagy Mariska kisasszonyok stb. * B.-Csaba városának népmozgalmi statisztikai ki- j | mutatása, 1884-ik évi deczember-hóról. Elve született öszszesen 130, finemű 68, nőnemű 62, ezek közül tör vény tej len 5, 2 fiu, 3 leány. Halva született 7, 4 fiu, 3 leány, I ezek közül törvénytelen 1 fiu. Maghalt összesen 95, fine mü 54, nőnemű 41, 0-1 évig 39, 1—5-ig 12, 5-20-ig 3,1 120—30-ig 1, 80 -40-ig 5, 40-60 ig 17, 60-80-ig 16, 801 on tul 2. Kiváló kórnemek voltak: Torokgyik 1, roncsoló Jtoroklób 1, hökhurut 1, hagymáz 3, j gyermekágyiláz 1 tüdőgümőkór 12, bólhurut ós béllob 7, mailhártya tüdő ós börglob 12. AZ elhaltak ós halva szülöttek számát az élve szülöttekkel összehasonlítva a szaporulat e hónapban 28-at tesz ki. B.-Osaba 1885. január l-ón. Kulpin. > ——————————-————-————————— M indenféle. * A király és királyné Budapesten való időzése különös , fényt és díszt adott a fővárosban az uj évi üdvözléseknek. A ' KÍ csak udvarképes, a fővárosban időző aristokracziának va• lamennyi tagja, az állam főbb tisztviselői, mindannyian meg: jelentek ma a budai Királyi várlakban, hogy az uj év beálltával szerencsekivánataikat az uralkodópár elé hozzáír. 8 óra[ kor, este már kezdetét vette a dúsan ékesített díszkocsikban és magánfogatokban érkező üdvözlök kiszállása a várlak felső négyszögében; a fényes díszben ós ékes toilettekben levő 1 urak ós hölgyek a főlépcsőn az előterembe érkezvén, a marii ványterimbe léptek, miután uevaik az ajtónálló által kikiáltattak. A megjelentek közül a legtöbben egy kis ideig ott maradtak. Tiz órakor a a fogadtatás végett ért. — Királyné ö felsége ez idén ismét hopszabb útra készül Márczius első felóban Amsterdamba megy, hol a mussage-gyógymódot fogja hat hétig használni, innét Heidelbergbe szándékozik utazni, hol 3—4 hetet töltene. Irodalom és művészet. — A „Magyar Sálon" épen most megjelent jannáriusi füzete valóságos irodalmi meglepetés. Ezen derék folyóiratnál már régen megszoktuk, hogy minden alkalommal meglepetésben részesíti olvasó Közönségünket, de jelen füzetéhez hasonló még alig jelent meg a magyar könyvpiaezon. Klotild főherczegnő ós fenséges leányai Mária Dorotytya ós Margit főherIczegnők sajátkezű eredeti rajzai nyitják meg a testes kötetet, melyeket ő Fenségeik a magyar irodalom iránt való őszinte érdeklődésből engedtek át a „Magyar Salon u-nak. Ezen képek közül három pompásan sikerült színes lenyomatban jelent meg ós József fóherczeg nemzetünk által rajongással szeretett családjáról Jókai Mór ír valóban szellemes ismertetést, Faxete József személyes benyomásait közli Alesuthról ós Hevesi József egy hangulatos költeményben dicsőíti a tündérkastólyt. Az egész sajtó a legnagyobb elragadtatással szól a „Magyar Sálon" -ról, mely nemcsak hazánknak válik díszére, hanem kiállja a versenyt a legelső európai folyóiratokkal ie. Dus tartalmából kiemeljük a már emiitetteken kivül Jókai Mór uj regényét .Száz leány egy rakáson"; dr. Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő ur nagyérdekü csikket közöl „Etiquette a politikában" czimmel; Kiss Józsefnek egy gyönyörű szép költe| menye autogrammban jelent meg. Hatala Péter Kitűnő tudós a [római szent banbinóról ír. Hevesi József, Sziklay János Karácsom elbeszéléseket közölneK szebbnél szebb illusztráczíók I kiséreteben. Roppant érdekes s a magyar irodalomban szolkatlan a színházi rovat, mely Jókai „Arany amber"-ét ismerjtóti s a darab legszebb jeleneteit rajzban Köíli stb. stb. Szóval a „Magyar Sálon" rövid fennállása óta teljesen bebizonyította, hogy mity gazdag a mi irodalmunk ós művészetünk ha van a ki a kitűnő erőíet csoportosítani tudja. A „Magyar S*lon"-t különben a közönség meg is kedvelte agy hogy első öt füzete két Kiadásban is elfogyott s ma már nem jis kapható. Januártól fogva uj előfiztós nyittatott. Egész évre I 7 frt, félévre 3 frt 50 kr. negyedévre 1 frt 75 kr. Kiadóhivatal Budapest, Dohány utcza 12. sz. — A legmelegebben I ajánljuk. * ÍÍ8CS. jaa, 2. Gracsinábol jelentik: Az udvari körökben egy tervről beszólnék, melyszerint III. Sándor Közép-Ázsia császárjának cziinót venné föl. 1887-ben történnék az ünnepélyes koronázás Szamarkandban az Oroszország alatt álló kliánok ós emirek jelenlétében. Anglia királynőjének példája, ki India császárnője ezimét vette föl, mutatta, hogy Ázsia népeinél a czim nagyon emeli a hódi tó tekintélyét. A cár elhatározása azt is kifejezné, hogy hatalmi körének növelését nem Európában, hanem Ázsiában keresi. * Oroszország és az egyiptomi kérdés. Az orosz kormány — párisi jelentés szerint — az egyitomi kórjdésben a közbenjáró szerepét akarja vinni egyrészt Anjglia, másrészt Franczia- ós Németország közt. Birodalmunk — bécsi órtesités szerint — mindaddig megtartja semleges magatartását, mig Oroszorság is a semlegesség terén mozog. Főszerkesztő : Felelős szerkesztő öarzóttyula. Dr. Báttasaéki Lajos Árverési hirdetmény. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. cz. 102. §-a értelmében ezennel közhirró teszi, hogy a I b.-csabai kir. jbiróságnak 2902 és 2904/1884. számú végzése által Bauer Mór ós Pollák Izsák fia budapesti kereskedők, a b.-gyulai kir. tszóknek 5553, 588S ós 5941/1884. sz. végzése által Adler D. Adolf Diamant Sálaméi ós Kronberger Lipót bpesti kereskedők — ós végre a bpesti kir. keresk. és váltótszéknek 48794/1884 Isz. végzése által Kronberger Lipót bpesti lakos javára Duschinszky Mór b.-esabai lakos ellen össz. 1853 frt tőke ós jár. erejéig elrendelt biztosítási illetve kielóg. végrehajtás alkalmával biróilag le illetve felül foglalt és 757 frt 65 krra becsült szobabeli bútorok — ágynemüek — ruhanemüek — ós activ követelésekből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a S646/1884. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszinón vagyis alperes lakásán leendő • eszközlésére 1885-ik óv Január hó 8-ik napjának dólI előtt 9 órája határidőül kitüzetik ós ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak raeg : hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. cz. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becs' áron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingósá,gok vételára az 1881. évi LX. t. cz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt B.-Csabán 1884-ikévi Deczember hó 29-napján. J Sonnenfeld Sámuel. .[ 1 far, bír. vgrhajtó.