Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám
1885-02-05 / 11. szám
, Békésmegyei Közlöny" II. szám 1885. gye határain tul is, f. hó 2-án tartatott meg a csabai vigadó diszes helyiségeiben. A nagy nap délelőttjén a közeli vidékről mindenünnen özönlöttek a kocsik, és a délutáni vonatok is minden irányból számos báli vendéget hoztak Már a dólelelött folyamán a vendéglökben lakást kapni lehetetlen volt, minden jelből már a bál előtt arra lehetett következtetni, hogy ily látogatott ós fényes bál évek óta — legalább is az agarász-egyleti bál óta — nem volt 4Csabán A rendezőség attól tartván, hogy maga a nagyterem a tánczolók részére szűknek fog bizonyulni, a czukrászdát is a táncz részére tartotta fenn, a czukrászt a társalgó teremben helyezvén el. — Este 9 órakor kezdett gyülekezni a közönség a fényesben kivilágitott helyiségekben, s 10 óra utánig mindig szállongtak a szépek. A táncz 10 óra előtt vette kezdetét. A rendezők c-inos jelvényét ós az igen Ízlésesen kiállított tánczrendet Morzsányi budapesti czég készítette. A rendezői jelvény fehér ós kék szallagokból, illetve csokorból állott, s közepét Csaba város aranyozott czimere foglalta össze. A tánczrend vörös és halvány kék plüs könyvecske, egyik oldalán egy-egy csinos virágbim bó, vagy hőfehérkével, másik oldalán Csaba város aranyozott czimeróvei és koronával Belül a tok egyik lapján osinos kis óváltükör s egy kis könyvecske a tánczrenddel. A férfiak részére külön csinos kiállítású tánczrandek voltak. Tánczosok oly nagy számmal jelentek meg, hogy a hölgyek teljesen meg lehettek elégedve, egyetlenegy sem panaszkodhatott. A toillettek oly csinosak és fényesek voltak, hogy bármely fővárosi elite-bálnak is díszére váltak volna. A négyeseket 3 kolléneben mintegy 60 pár tánczolta. Megjegyezzük még, hogy a közönségnek nagyobbik fele vidékiekből állott. A kitűnően sikerült mulatság, melyre a jelenvoltak mindegyike sokáig fog visszaemlékezni, kitartó jó kedvvel kivilágos kiviradtig tartott, A jelenvolt diszes hölgykoszorú névsorát, melyből ha netelán tán egynéhány legjobb igyekezetünk mellett is kimaradt volna, szives elnézést kérünk, a következőkben állituk öszsze B.-Gyuláról ott voltak : Keller, Bodoky és Czingulszky nővérek, Kalmár Lonta ós Andrási Terka kisasszonyok, Cziffra Imréné ós Terónyi Lajosné úrhölgyek. Szarvasról: Winternitz Hedvig és Mázor Jolán. Békésről: Kozios nővérek, Asztalos nővérek, Lavatka Agostonnó, Széchenyi Kázmérné. Gyomáról: dr. Rutkay Sándornó, Kígyósról: Pándy Sarolta Hajnal Erzsike, Rimler Lajosné, Endrődről: Bartóky nőv., Kondorosról : Dérczi nővérek ós Albreohtovics Ilona, Arad. ról: Laczai nővért k, Gerendásról: Korossy nővérek, Bánfalváról: Mihályi Rózsi, és Bakay Mariska, Orosházáról: Vángyel Jolán, Nagylakról: Major Jolán, Csákóról: Fejér nővérek, Gy.-Eperjesről Wagner Sarolta, A helybeli hölgyek közül o ft láttuk: Bartóky Mariska, Félix Ilona, Fejér Etelka, Frnda Janka, Gally Gizella, Grumann Matild Horváth Karolin, Kubek növ., Küzdényi Bella, Ktistóffy Matild, Miavecz Margit, Omazfca Vilma, Rácz növ., Stark növ, Szeberényi Tilike, Simái Mariska kisasszonyokat és Bartóky Lászlóné, Fábry Károlyné, Kiss Lászlóné, Páva Emilnó, Omazta Gyuláné, Ormay Gézáné, Sailer Elekné úrhölgyeket. A karzaton Omaszta Ilona, Vidovszki Irén, Szeberényi Marisba, Raschovszki Matild, Keller Mariska k a., Dr. Molnár Antalnó, Sohár Kálmánnó Löwy Sámuelnó, Kocziszky Jáuosné, Urszinyi Jánosnó, Vidovszky Jánosnó és Vidovszky Károlyné úrhölgyeket (r. 1.) Kiigazítás. A szarvasi regale közbirtokosság ról szóló lapunk mult számában foglalt hir egyik pontjában az mondntik, hogy „nyomtattatott szavazó lapot osztottak ki a Salacz Ferencz tisztviselői u Ez utóbbi szó igy igazítandó ki: „tisztelői, ilyenek mind a szabadelvű mind a független pártból vegyesen levén", stb * Meghivás. A b.-csabai felsővógi tehónlegelö társulat f. évi febr. hó 9-ón azaz hétfőn tartja rendes évi közgyűlését a „Zöldfa" (Hornyácsek) vedéglő nagytér mében, melyre a t. részvényesek tisztelettel meghivatnak. Tárgyak : Elnöki jelentós, számadások megvizsgálása, elnök, pénztárnok, jegyző és választmányi tagok választása. B.-Csaba 1885 febr 4. Hursan Pál elnök Csarejs György jegyző. Irodalom és művészet. * A„ Képes Családi Lapok" 19. számánák tartalma: A női nevelés. (Elbeszélés.) Majthónyi Flórától. — Most. (Költemények.) Gáspár Imrétől. — Uj-Tátrafüred télen. (Négy eredeti képpel.) Balogh Andortól. A legszebb asszony Gajáron. (Elbeszélés folytatása.) Prém Józseftől. — A nötlenségről. (Karczolat.) Balassa Bélától. — Fényben árnyban. (Költemények. IX—XIV.) Divéki Gyulától. — Tisztító tűz. (Regény folytatása.) tízentiványi Emiltől. -— Huszár Adolf. (Arczképpel.) A kézszorítás. (Mivelődéstörtóneti karczolat.) Dr. Boros Gábortól. — Párbaj. (Heti tárcza.) Bolygótól. — Nők tornája. (Képhez.) — Mindenféle. Humor. Képeink : Uj Tátrafüred: 1. Az uj szanatórium. 2. A hídegvizgyógy-kezelós. 3. A téli kert. 4. Az étkezőterem. — Nők tornája. — Huszár Adolf. Melléklet: Az „Apa és fiu" czimu eredeti regény 81—96 oldala. A boritókon : Heti naptár. — Sakk-talány. — Szó-talány. — Koczía-rejtvény. — Szám rejtvény. — Talányok megfejtése. — Megfejtők névsora. — Jutalmak. — Kiadóhivatali értesítés.'— Hymen. — Gyászrovat. — A szerkesztő postája. — Hirdetések. Előfizethetni: Móhner Vilmosnál, Budapest IV. ker. papnövelde utcza 8. sz. Egész évre 6 frt, félévre 3 frt negyedévre 1 frt 50 kr. JVI i n d e n f ó 1 e. * A budapesti általános kiállítás orsz. bizottsága amájushó 5—10 napjain tartandó nemzetközi barorali és házinyúl kiállítás bejelentési határidejét április hó 6-ig meghosszabbította * Főispáni változás. Fiátn Ferencz báró, ki Veszprém megyének másfél évtizednél tovább volt főispánja, az utóbb időben meggyöngült egészsége miatt föl mentését kérte, melyet a kormány elfogadott. Utódja ifj. Eszterházy Móricz les?, kinek kineveztetósét legközelebb fogja közölni a hivatalos lap. * Rövid hirek. Aradon Nagy Sándor kir. tanácsos, az aradi törvényszék elnöke hosszabb betegség után jaguár 31-ón meghalt. Ugyanott f. hó 2-án Steinhardt Jasab aradi izr. hitközségi főrabbi, kioek temetése tegnap, szerdán délután nagy fénynyel tartatott meg. — Az országos kiállítási lakásiroda, mely a kiállítás tartama alatt iakást k^resőkneK pontos adatokkal szolgál, febr. 1-éu megkezdte működését. — A fővárosban Sturm János czUeramüvész megint. folyó ügy: a folyó évben érkezett 637, lett összesen 637, a folyó évben elintéztetett 628, a folyó éviől folyamatban maradt 9. Felebbviteli ügy: felterjesztetett a másod vigy harmadbirósághoz 67, leérkezett a másodbiróságtól helybenhagyó 28, megmásító 9, feloldó 5, a harmadbiróságtól helybenhagyó 9, megmásító 2. — 5. Szarvasi járásbirósági: Köz-polgári per : a mult évről folyamatban maradt 22, a foiyó évben érkezett 250 lett összesen 272, a folyó évben elintéztetett Ítélet által 108, végzés által 91, egyezség altal 21, az év végén folyamatban maradt 52. Örökösödési ügy: a mult évről folyamatban maradt 13, a folyó évben érkezett 119, lett összesen 132, a folyó évben elintéztetett 96, a folyó évről folyamatban maradt 36. Egyéb folyó ügy: a mult évről folyamatban maradt 13,,a f. évben érkezett 726, lett összesen 739, a folyó évben elintéztetett 730, a folpó évről folyamatban maradt 9. Felebbviteli ügy: felterjesztetett a másod vagy harmadbirósaghoz 103, leérkezett a másodbiróságtól helybenhagyó 33, megmásító 21, feloldó 11, a harmadbiróságtól helybenhagyó 15, megmásító 2, feloldó 1. — 6. Szeghalmi járásbirósági: Köz-polgári per: a mult évről folyamatban maradt 5, a folyó évben érkezett 87, ett összesen 92, a f. évben elintéztetett ítélet által 40, végzés által 19, egyezség által 14, az óv végén folyamatban maradt 19. Urökösödési ügy: a mult évről folyamatban inarad11, a folyó évben érkezett 10, lett összesen 21, a tolyó évben elintéztetett 15, a f. évről folyamatban maradt 6. Egyéb folyt ügy: a mult évről folyamatban maradt 73, a f. évben érkezett 258, lett összesen 331, a f. évben elintéztetett 252, a f. évről folyamatban maradt 89, Felebbviteli ügy: felterjesztetett a másod vagy barmadbirósághoz leérkezett a másodbiróságtól helybenhagyó 7, megmásító 7, feloldó 1, a harmadbiróságtól helybenhagyó 1 megmásító 2, feloldó 1. — 7. Orosházi járásbirósági: Köz-polgári p«r a mult évről folyamatban maradt 43, a f. évben érkezett 255, lett összesen 298, a f. évben elintéztetett itólet által 156, végzés áltai 71, egyezség által 44, a f. évről folyamatban maradt 27. Örökösödési ügy: a mult évről folyamatban maradt 12, a f. évben érkezett 143, lett összesen 155. a f. évben elintéztetett 144, a 1. évről folyamatban maradt 11. Egyéb folyó ügy: a mult évről folyamatban maradt 8, a f. óvoen érkezett 277, lett összesen 285, a f. évben élintéztetett 280, a f. évről folyamatbau maradt 5. Felebbviteli ügy: felterjesztetett a másod vagy harmadbirósaghoz 49, leérkezett a másodbiróságtól helybenhagyó 20, megmásító 5, feloldó 10, a harmtdbiróságtól helybenhagyó 4, megmásító 1, feloldó l. Kelt B.-Gyulán, 1885. jan 27-én. Összeállította Borza Béla, királyi törvényszéki irodaigazgató. Törvénykezési terem. * A b.-gyulai királyi törvényszék ós királyi járásbíróságok kimutatása a polgári ilgyekről s azok elintézése módjáról iz 1884. évben. I. Ügyforgalom. Kozpolgári per a mult évről folyamatban maradt 363, a tolyó evb-n erkezett 1823, lett öszszeseu 2191, a folyó évben elintéztetett Ítélet aital 981, végzés által 516, egyezség által 273, az óv végén folyamatban maradt 421. Csődügy: a mult évről folyamatban maradt 13, a folyó évben érkezett 9, lett összesen 22, a folyó évben elintéztetett 6, a folyó évről folyamatban maradt 16. Örökösödési ügy: a mult évről folyamatban maradt 306, a folyó évben érkezett 1265, lett összesen 1571, a folvó évben elintéztetett 1191, a folyó évről folyamatban maradt 380. Hitbizományi ügy: a folyó évben érkezett 1, lett összesen 1, a folyó évről folyamatban maradt 1. Váltó- ós kereskedelmi per: a mult évről folyamatban maradt 5, a folyó évben érkezett 338 lett összesen 343, a folyó évben elintéztetett ítélettel 38, végzéssel 295, a folyó évről folyamatban maradt 10. Ozégbejegyzés: a folyó évben étkezett 32, lett összesen 32, a folyó evben elintéztetett egyéni 24, társas 5, pót 3. Ozégkitöilés: af évben éikesett 8, lett összesen 8, a folyó évben elintóztetet egyéni 3, társás 5. Egyéb folyó ügy: a mult évről folyamatban maradt 116, a folyó évben érkezett 2633, lett összesen 2749, a folyó evb n elintéztetett 2622, a folyó évről folyamat ban maradt 127. Felebbviteli ügy: fel terjesztetett a másod v harmadbirósághoz 578, leérkezett a másodbiróságtól helyben hagyó 287, megmásító 75, feloldó 63, a harmadbirósáj. tói hely benhagyó 130, tregtr ási ó 20, feloldó 6.— II. Tevékenységi kimutatás. — 1. Törvényszéki : Közpolgáriper: a mult évről rohamaiban maradt 15G, a folyó évben erkezett 236, lett összesen 392, a folyó évbeu elintéztetett Ítélet által 191, végzés által 40, egyezseg által 3, az év végén folyamatban maradt lo8 Csódütry: a mult évről folyamatban maradt 13, a folyó évbeu »rkezett 9, lett összesen 22, a folyó évben eliuteztetett 6, Í folyó évről folyamatban maradt 16. Örökösödési ügy: amul évről folyamatban maradt 214, a folyó évben érkezett 363, lett összesen 577, a folyó evben elintéztetett; 329, a folyó évről folyamatban maradt 248. Hitbizományi ügy: a folyó évbeu érkezett 1, lett összesen 1, a folyó évről folyamatban maradt 1. Valló- s kereskedelmi per: a mult évről folyamatban maradt 5, a fo yo évben érkezett 338, lett összesen 343, a f. évben elintéztetett ítélettel 38, végzéssel 295, a folyó évről folyamatban maradt 10. Czógbejegyzés: a folyó évben érkezett 32, lett összesen 32, a folyó evben elintéztetett egyéni 24, társas 5, pót 3. Czégkí törlés: a fclyó évben érkezett 8, lett' öszszesen 8, a folyó évben elintéztetett egyéni 3, társas 5. Egyéb folyó ügyek: a mult évről folyamatban maradt 20, a folyó évben erkezett 171, lett összesen J9l, a folyó évben elintéztetett 169, a folyó évről folyamatban maradt 22. Felebbviteli ügy: felterjesztetett a másod vagy harmadbirósághoz 253, le érkezett a másodbiróságtól helybenhagyó 137, megmásító'21, feloldó 30, a harcnadbiróságtól helybenhagyó 105, megmásító 5, feloldó 3. — 2. Gyulai járasbirósági: köz-polgári per: ámult évről folyamatban maradt 37, a f. évben érkezett 390, lett összesen 407, a folyó évben elintózletett itélet által 201, vég zós által 85, egyezség által 69, az év végén folyamatban ma radt 72. örökösödési ügy: a mult évről folyamatban maradt 15, a folyó évben érkezett 24, lett összesen 39, a folyó évben elintéztetett 29, a folyó évről folyamatban maradt 10. Egyéb folyó ügy: a f. óvoen érkezett 117, lett összesen 117, a folyó évben elintéztetett 117. Felebbviteli ügy: felterjesztetett araásod vagy harmadbirósághoz 54; a másodbiróságtól helybenhagyó 33, megmásító 7, feloldó 5, a harmadbiróságtól helybenhagyó 2, megmásító 7. — 3. Csabai járásbirósági: Közpolgári per: a mult évről folyamatban maradt 48, a folyó évben érkezett 430, lett összesen 478, a folyó évben elintéztetett itélet által 170, végzés által 163, egyezseg által 82, az óv végén folyamatban maradt 63. Örökösödési ügy; a mult évről folyamatban maradt 14, a f. évben érkezett 130, lett összesen 144, a f. évben elintéztetett 108, a f. évről folyamatban maradt 36l Egyéb folyó ügy: mult évről folyamatban maradt 2, a folyó évben érkezett 447, lett összesen 449, a folyó evben elintéztetett 446, a folyó évről folyamatban maradt 3. Felebbviteli ügy: felterjesztetett a másod vagy harmadbirósághoz 38, le érkezett a másodbirósághoz helybenhagyó 29, megmásító fefoldó 1, a harmadbirósáartól helybenhagyó 3. megmásító 1 — 4. Békési járásbiróaági: Köz-polgári per: a mult évrőlfolya matban maradt 52, a folyó evben érkezeit 180, lett összesen 232, a folyó évben elintéztetett itélet által 115, végzés álta 47, egye/ség által 40, aa óv végen folyamatban maradt 30 Örökösödési iigy: a mult évről folyamatban maradt 27, a fo lyó évben érkezett 476, lett összesen 503, a folyó évbeu el iutéztetett 470, a foiyo évről folyamatban maradt 33. Egyéb (iazitaat, ipar és kereskedelem. * Csírázott burgonya etetése a szarvas-marhával igen veszélyes, mert a burgonya csirájában egy mérges anyag van, az u. n. solanin, s ez károsan hat a központi mozgási szervekre, a kis agyra és gerincz-agyra. Ily alkalommal etessük a csirás burgonyát akár nyersen, akár főve, egy sajátszerű betegség lép fel a következő tünetekkel: az állatok egyszerre csak abba hagyják az evést, s kifeszítet lábakkal ós lecsüggesztett fejjel mintegy kábultan állnak, érverósök gyors, tekintetük merev, s a szem köthártyája erősen inficziálva van. Ha az istálóból kiakarjuk őket vezetni, a mozgási szervekben majdnem teljes bénulást tapasztalni. Tántorognak, térdre esnek, inaik összecsuklanak, s ha magukra hagyjuk fejjel előre buknak. Ha a betegség mutatkozik, a burgonya etetést azonnal meg kell szűntetni ós szónaetetósre térni át, s az állatoknak belsőleg is izgató ós üditő szereket adni be. Ily kezelés mellett a baj 6 -8 nap alatti rendszerint minden utókővetkezmóny nélkül elmúlik. Hivatalosan jegyzett piaczi árak B.-Csabán, 1885. febuár hó 4-én lOO K.IC.OGR, A. VlONíiÉN r l-ső rendii Il-od rendii Buza 7-80 7-Árpa 6 — 5-60 Tengeri . 5-40 4-60 Zab 6 — 5-60 Sertés 37-— 36-— Szalonna 40'38-Leguj abbak. * Párizs, február 3. Oourbet tengernagy a következőket jelenti Ke Lungból. Ezerötszáz franczia négy ágyúval január 25-én az ellenség több erődjét foglalta el, melyek a bányákhoz vezető délkeleti utvonalak fölött uralkodó hadállásaink biztonságát fenyegették. Hatalmunkba kerítettük a kinai vódmüvekkel megerősített fensikot is, a hol állást foglaltunk. Mihelyt a csapatok kipihenték magokat folytatjuk a hadműveleteket- Az ellenség bátor ellenállást tanúsít ós jól tud bánni fegyverével. Katonáink élénk harczvágyattanúsítanak. Veszteségünk: 9 halott és 53 sebesült. * Belgrád, febr. 3. Katargi tárbornok a kir ily fonfos küldetésében Pétervárra urazott. .Jól értesült, körökben azt állítják, hogy elutazása összefüggésben áll Bittenberg herczeg házasságával, s a tábornok a szerb udvarnak Oroszországhoz való közeledésére fogja az utat egyengetni. Utóbbi időben mind a diplomakiai körödben történt események, mind a félhivatalos sajtó magatartása azt sejteti *, hogy Szerbia politikájában változás van készülőben* 1