Békésmegyei közlöny, 1885 (12. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1885-11-29 / 96. szám

B.-Csabán, 1885. XII. évfolyam, 103. szám. Vasárnap, deozemberhó 29-én. BÉKÉSHEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik, hetenként kétszer*: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: helyben házhoz hordva vagy póatán bórmentve küldve '. Egész évre Fél évre Évnegyedre 6 írt. 3 „ 1 . 50 kr. Lapunk szánár* hu-ietése

1: felvételére fel van jogosítva : HAASEJSSTE1N és VOGLER ezég, Bées, Praga, Budapesten; Németország és Svájca minden fővarosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség : APPONYI-utoza, 891. száma ház,hová alap szellemi részét illető minden közleményt ozimezni kérünk. Kiadó Hivatal: Kishid-utoza, 988. sz. ház, Pováasay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyei azárn ára 10 kr. {Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkeresKedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „N y i 111 é r"-ben egy ior közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyom dájában és Biener B. ur nagytőzsdéjében. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a póstahivaloknál 5 kros postautalvánnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért járó b'sizeg helyben fizetendő. Az erdélyrészi közművelődési egyletről, Az „erdélyrészi közművelődési egylet" pártolása érdekében M.-Berény község képviso'ötostületének f. u1885. uov. 17-én tartott közgyűlésén Sientandrási István közgyám által tartott beszéd. A ki ezen a földön — melyet Magyarországnak hiúnak — született; a kiuek bölcsőjót itt ringetták; a ki ebből a vérrel áztatott földből veszi tápláltatását; a ki itt éli le Istentől kimórt földi napjait, s majd egyicor élete végén ebbe a földbe tér megpihenni: — az tanult gyen bár anyjától bárminő nyelvet, gondolkozásra, érzésre, szivrenózve kell, hogy magyar polgár, magyar hazafi legyen ; — kell, hogy mint ilyen, ezért a hazáért vagyonát, mindenót, vórót is feláldozni kész legyen 1 Büszkén merem uraim állítani, hogy önök egyenként ós összesen, ennek a drága édes anyának, a magyar hazának hü, igaz ós édes gyermekei, — Mint ilyenekhez intézem szavaimat. Magyarországnak keleti rószón — melyet Erdélynek hivnak, — mely századokon át volt védője, bástyája Magyarországnak, a sok zivatarok, de főleg az 1848—49-ki véres ós öldöklő háborúk a születetett magyarságot nagyon kipusztították. A forradalom után következő sötét időkben, a megmaradt, megtépett, mindenéből kipusztított magyarsággal senki nem gondolváu, sok helyen elnyelte azt a nagyobb oláh-nópelem, elanynyira, hogy vannak ott községek, melyek azelőtt tiszta magyarok voltak, — melyekben ma apák, anyák, gyermekek oláh nyelven beszélnek, elfeledték nyelvöket, megváltoztatták még hitöket is, s lettek az odahagyott magyarságnak sok esetben konok ellenségeivé. A magyar nemzet közönyössége miatt történhettek meg eme szomorú tények ós megczáfolhatatlan valóságok ! Azonban hála a gondviselésnek 1 A magyar nemzet is felébredt — habár csak a tizenkettedik órában — közönyösségéből. A fajszeretet szikrája lángra lobbant ; — a legjobbak kezdtek lelkesülni, — s a lelkesülést tett követé ! Erdély fővárosában Kolozsvárott a közelebbi időben egy nagy ós nemes mozgalom indult meg. E mozgalomhoz százak, ezrek csatlakoznak. Majd a mozgalom társasággá, egyletté alakult, s ezen egylet egyhangúlag kimondá: hogy az erdélyrészi magyarságot meg kell menteni. A kiáltó-szózat Magyarország egyik szólótői a másikig, — kelettől-nyugatig hangzott, s nincs e szóp hazának olyan zuga, a hol ma az erdélyrészi közművelődési egylet megalakulását és czélját ne ösmernék. Igen is uraim 1 az erdólyrószi közművelődési egylet vezetői veszélyt jeleznek, ós segélyért kiáltanak l A segítség czélja nem más, mint: megmenteni az oláh-elem közzé ékelt, elzüllött magyarságot, viszahóditani az eltévedteket, terjeszteni a tudatlanok és szegélyek között a tudományt, a közművelődést, a magyar nyelvet os magyar állameszmét. Eme nagy, dicső ós hazafias czólra pénz, — sok pénz keli 1 És e pénzt a nemzetnek kell önként ós társadalmi uton adni, hogy Erdélyt a magyarságnak megmentsük. Ezen közművelődési egyletnek örökös tagjává let t» hogy egyebeket ne említsek, Debreczen városa 5000 frotál s e mellett a házankónti gyűjtést is elrendelte; H.-M.Yásárhely 1000 frttal. Ugyanott egy derék polgár 500 frttal. Alapító taggá lett: Bókósmegye 100, Szeghalom község 100, Szentandrás község szintén 100 forinttal. — A vitéz asszonyairól hires Eger város csupán a nők között gyűjtött a fentebbi egylet javára 2000 forintot, s épen most örömmel hallom, hogy a helybeli központi kaszinó a nemes czólra legkevesebb 25 frtot szándékozik felajánlani. Az egész országban mindenütt

f egyesek ós községek, szegények ós gazdagok igyekeznek a haza oltárára letenni áldozataikat, ugy ós akként, hogy az erdólyrószi közművelődési egyletnek tagjaivá lesznek. Uraim I mi, itt az áldott alföld kellő közepén békességben csendességben élve, alig tudjuk felfogni, elképzelni, az erdólyrószi szomorú állapotokat! Ugyanazórt, készségesen tegyük meg kötelességünket annak az egyletnek irányában, a mely a legszentebb czólt „a közművelődés és magyar nyelv terjesztését tűzte dicső zászlajáraNyissuk meg erszényünket azon társulat előtt, a mely Erdélyt társadalmi ulon. akarju. művelni, dtulafcitam s magyarnak megtartani. Lépjen e mi kedves „itthonunk". a mi szeretett városunk, M.-Berény is az erdólyrószi kö

zművelődési egylet alapitói sorába! Hadd legyen M.-Berény is bejegyezve ott, a hol a legjobbak nevei bejegyezvók, s le« gyen tanuja ott annak, hogy mi is szeretjük, imádjuk hazánkat s ezórt áldozni is készek vagyunk. Ne szégyenitsenek meg bennünket más községek, sőt mi mutassunk példát másoknak a nemes tettek követésében ! A „bmes

mbüyei mim

" TAMAJA, uíjöry Vilmos emlékezete. , Felolvastatott a bé&esmegyei rógész-múvelődéstörténelmi egyletnek B.-íjyulan, 188a. november 15-én tartott közgyűlésén. (Folytatás.) II. Jól mondta Agai a Kisfaludy-Társaság gyűlésén, hogy ha valaha volt rá érdemes a növendék, hogy mestere székét elfoglalja; — fiu, hogy apja örökébe lépjen: Győry volt az, kit nagy Székács mellé elébb segédül, annak elhunyta után pedig lelkészül választott meg a pesti evangelikus magyar gyülekezet. Győry pappá készült ós pappá lett. De ő e pályán sem volt közönséges ember. Az orosházi népet kell megkérdezni, milyen papja volt neui Győry Vilmos. Tudni való, hogy az orosházi gyülekezet a legnagyobb evaogelikus magyar gyülekezet e hazában; mint ilyen, méltán képezte a legjelesebb papok ambiczióját, hogy annak papságát elnyerhessék. Jöttek is próbára kitűnő lelkészek; tetszettek is szónoklataik uagyon. De mikor a pesti káplán jelent meg a szószéken, mikor mintegy kis Pál apostol kezdé hirdetni az igét, mikor szónoki hatalmával elbűvölte a népnek minden rétegét, s elhangzott szájáról az utolsó Amen: akkor elfeledtek minden más papjrlöltet, és megválasztották őt nagy lelkesedéssel rendes lelkészükké*) Torkos Károly mellé, akit szintén kitűnő sőt eddig páratlan szónoknak tartottak. 1862. máj. 25-ón volt a választás, eióleges próbaszónoklat után. Győry a legtökéletesebb ajándékról (Jakab I. 16—21.) az Isteu igéjéről beszélt... Szóp tárgy — mondja a jelentést tevő Horváth Iván — természetes recdezés, teljes kimerítés, *) Érdekes jelentés olvasható Győry szónoklatáról és megválasztásáról az ottani tígyháü és isk. lapban. 1 szigorú logika, keresetlen gyönyörű tiszta nyelv, — vallásos kenet, költői bátor lélek, művészi előadás, — egy Kis Pál apostoL Győryt jó hír előzte meg, beszédét Orosháza hallgatta feszült figyelemmel, bámulta ritka élvezettel... pedig megjegyzendő, iiogy egyházunk kitűnő szónokhoz van szokva." Bgy ti. és isk. 1. 1862. 716. lap Jelen voltam azon páratlan ünnepélyen, melyet Orosháza újonnan választott lelkészének beiktatása alkalmával októberhavában rendezett. Magát a szuperintendenst, Orosháza szülöttét ós egyik föbüszkesóget dr. Szókács Józsefet hivták le beiktatóul, akinek Győry ekkor nemesak segédje, hanem féligmeddig már veje is volt, jegyese lóvén emelkedett szellemű szép leányai S/ékács Etelka. Lejött a békési ág. hitv. evang. esperességne k, majd a bányai kerületnek jeles felügyelője, b. Podmaniczky Frigyes is. az egesz város talpon volt. Festői látvány tárult szemeink elé, mikor a kedves vendégek alföldi magyar legényekből al« kotott nyalka bandériummal, egetverő örömrivalgás között Torkos Károly paplasa elé érkeztek. Lelkes üdvözlő besz >d del fogadta őket az ékesen szóló házi ur; majd estve kettős fáklyásmenet rendeztetett tiszteletökre, hódolatul azon nagy érdemekért, melyeket a haza és egyház körül szereztek magoknak. Vasárnap reggel, vagyis a beiktatás napján, a közel 06 távolról összegyűlt hívek nagy serege töltötte meg a templomot. Székács, az ezüsthajú főpásztor méltóságteljes alakja az oltár elé lépett. Vele szemközt állt a beiktatandó, fekete göndörbaju ifjú pap szerény alakja. Siri csendbea nyíltak meg a főpásztor ajkai. És az alkalom érdekes volta ugy, mint a szónoklat reinekségének hatalma ugy hatott lelkeiukre, mint valami felsőbb erőnek nyilvánulása. Meg voltunk hatva mindnyájan az által, amit az oltár elöl az „ország papjától" és az által, amit a szószékről Orosháza uj papjától hallottunk. „Midőn főpásztorunk — úgymond Horváth János — az előtte álló ifjú lelkésznek azon kötelességek főbb vonásait, melyek az Isten emberére várakoznak, rajzolta; midőn megmagyarázta, hogy milyen lélekkel kereszteljen, mikóp nevelje a szerencsés e gyház örömét, mikóp enyhítse a gyermekét veszített anya fájdalmát, mikóp áracszon lelket, vallást, erkölcsöt a konfirmáczióval, mikóp áldja meg a szivek szeretősót esketéskor, mikép őrködjék a családos élet békéje, nyugalma felett, mikép ostorozza, mikóp javítsa annak botlásait, mikép öntsön reményt ós megnyugvást a beteg szivébe, mikóp támogassa a szűkölködőt, mikép emelje önbizaloirra & sors sújtotta hivet, mikép rázza fel üdvözítő működésre az elszunnyadt lelkiismeretet: oly jelenetet ólveatünk, mely az erkölcsi igazságok mindenhatóságára, az érzés emelkedettségére, a vallásosság mélységére nézve azon apostoli korba vitt bennünket vissza, melyben a kereszténység a mostaninál jóval közelebb állott az éghez. Az a mély meggyőződós, azaz ihletett világosság, az a lángoló érzés, azok a tárgy fensége által megszentelt s mintegy kiólesitett szavak, melyek majd mint lágy szellők lengedeztek, majd mint szélvész ragadtak, majd mint hatalmas égdörgés megrázták, majd mint villanyosság átjártak: az összetömött hívek ezrei közt alig hagytak szemet szárazon, bizonyosan nem szivet megindulatlao. Midőn a déli harang kongása közt templomunkat elhagyók, két érzésben nyilván mindnyájan találkozánk: egyik, hogy az igy felavatott papnak nem lehet Isten emberévé nem lennie, — másik, hogy az igy felszentelt papnak nem lehet az emlékezetből kihalnia."*) Nem is halt ki soha. figyh. és Iskolai 1. 1862. évf. 1376. 7. 1. (Folyt, köv.)