Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-11-26 / 140. szám

„ Békésmegyei Közlöny "~28. szám

. 1882. És most már kérdem az én igeu tisztelt hazámíiát, hogy mit goudol: melyik képviselő beszólt férfiasabban, hazafiasabban? Az-e, aki, hogy olyat beszéljen, a mi választóinak és sok tanulatlan embernek tetszik, megtagadta saját meggyőződését és az ország java ellen beszélt ? Vagy az, ki habár tudta, hogy soknak nem fog tetszeni amit mond, azórt nyíltan kimondta véleményét? És szél őbaloldali daczára, ugyanezt tette Irányi Dániel is. És Mocsráynak még azon megjegyzésére akarok reflektálni, hogy úgymond: Az e féle tekintélyes polgárokon a Bach. korszakban is nagyon kaptak. Hat ha Moesáry Lajos a szélsőbali álláspontot a Bachkorszak álláspontjának kaptafajára akarja húzni, akkor csakugyan jó volt neki ama kortes fogásra hivatkoznia, hogy t. i. a Bach korszakban, minden oly embert, kinek egy kis tekintélye és népszerűsége volt, penzen is megvettek, ha adia magát. De bizony nem az ország hasznára ám, hanem hívogatónak, csalogatónak, léprekeritőnek, hogy a zsarnoki rendszer megkedveltetósére közreműködjék. Hát ha Moesáry is ebből » szempontbol akar kiindulni, (pedig amint jeleztük, hát van benne valami,) akkor az olyan országot, melyet egy ilyen szempontokból működő kormány Kormányozna, nagyon lehetne sajnálni. Egyébiránt, ha az én igen tisztelt szélsőbali hazauiíia, mivel hogy ezt az ő vezére cselekszi, tehát azt mondja rá, hogy: jól van, - semmi kifogásunk ellene. Kinek kinek Ízlése szerint. Hanem annyit talan mégis merhetünk állítani, hogy ez a uii „hazafiatlan és inaméiuk" nézetünk szerint: nem egészen kóser dolog. Ir* oliti h i r e k. * öerlin, nov. 23. Hir szerint mihelyt Franczia ós Angolország közt az egyetértés létrejön, újra összeül a nagykövetek koníereucziája. * Pétervár, JHÍIMUZÖ-dolog, hogy azon a napon, melyen a czár kihallgatáson fogadta Ignatievet, Baltában u;r>\ kitört a zsidóüldözés, melylyel szemben most is passzív magatartást követtek a hatóságok. Híre jár, hogy Katkov mindent elkövet, Ignatievet ismét hogy ^kormányra juttassa. A baltai kazapok üdvözölni akarták védőjüket, „Batinszka Iguatiev"-et, a zsidótiajszaval. Vladiinir nagyherczeg ellene van Ignatiev kinevezésének Pobie'onoszcev és akszakov Tolsztoj ellen áskalodik. * Páris, nov 23. A Havas-ügynökség jelentése szerint Londonban közelebb európai konferenczia fog östzeülui a duiiüi hajózás kérdésének végleges szabályozása végett. * Lemberg, m.v. 23. Wüttenberg herczeg táborszernagy itteni főttadparancsuok, hosszabb szabadság után ide érkezett. * Moszkva, nov. 23 Tolsztoj miniszter ós a reakezionárius „Moszkevszkija Vjedomosztr szerkesztője között feszültség állott be. Tolsztoj, a szerkesztő boszmtására, megengedte, hogy a liberális párt felfüggesztett közlönye, a „Telegraf újra megjelenjen. E lap veszedelmes versenytársa a Katkov újságjának. * Ruscsuk, nov, 23. U^y hallatszik, hogy Volkovicz közműn karain isztert bécsi lőkonzullá nevezik ki. komornyikja, akiuek barátságosan veregeti meg a vállát. — A gazdája persze a felső kapunál kiszállt. Eközben az audiencziára váró közönség egészen összegyűlt a kihallgatási termekben. Szent Kleofás, minő tarka kép ! Hiába, ez már igy vau még a legczivilizáltabb államokban is, — no de inégis, nálunk Osztrák-M-igy arországban, alighanem mégis a legtarkább s legváltoztaosabb képet nyújtja. Hiszen, ezen nincs is mit csodálkozni. A magyarnak sok a ,testvére" b-jnn a hazában, a hazán kivül pedig, a Lajthán tul, sok a ,sógora." Természetes dolog, hogy mind testvérből, mind a sógorból találkozik egy-egy exeinplaris az audienczián, melyen ezenkívül a gunyhótól egészen a palotáig, képviselve van minden rendű s rangú kaszt. A terem közepén állanak a paszoinántos nagy urak, taláros főpapok; fényes, ragyogó, arauytől, ezüsttói csillogó nép ség teli ordoval, arany, eziist kereszttel, — nyomukban peng a sarkautyu, csörög a kard, suhog a selyem meg a bársony. Övék az elsőség. Ugy is dukál; a minorum gentium várjon s bámuljon. A kamarás valami vous ezu, hol az egyikhez, hol a másikhoz korcsolyáz a sikamlós parketten. Derű a homlokokon, mosoly az ajkakon, melyeket a királyi kegy sugarai varázsolnak. * Odessza, nov. 23. A benderi állomásnál nagy sikkasztásokat fedeztek fel. Az álloinásfőuököt és a pénztárnokot elfogták. „ * Páris, nov. 23. Lessups grófot fölkérték, hogy az Arabi ügyében való tanúskodás végett utazzék Alexandriába. Lesseps nem teljesiti e kérést, hanem Írásban küldi be vallomását. Oinazta József ur legutóbbi czikkóre. ÍV. Van a Hlasznikban tagadhatatlanul egyéb is. Minden sora — mondhatni — egy-egy keserű feljajdulás a rá nézve kinos tapasztalat felett, hogy a magyar nyelv szembeszökő foglalásai mellett a talaj lábai alatt mindinkább fogy. „Nálunk főczél" — kialt fel — „a magyarosítás. Magyarosítják a hivatalokat, az iskolákat, sőt tovább, immár annyira mennek, hogy némely vidékeken a tót gyermek magyarul tanulja a „Miatyánk"-oi." Ime a vezérczikkek iránya, szelleme. A lap többi beosztása, tartalma (pl. Tüzesetek alkalmával; alapítsunk közkönyvtárakat; miért károsak egézségi szempontból a nedves falak ? a zsidók elleni zavargások ; könnyű módja a kamatok kiszámításának; apró tanácsok a kár és gazdálkodás körül ; mi uj ide haza ? legújabb dolgok az országgyűlésen ; apróságok, különfélék, piaczi árak) elvitázhatlanul szerencsésen választott s egyes kifejezéseitől eltekintve népszerű nyelven irott. Az említettem feíjajdulások hangja azonban itt is, ott is sértőleg megüti az ember fülét. Hogy népünkre itt B.-Osabán nem a politikai tartalmú vezérczikkek, melyekből vajmi keveset ért, de inkább a ker. és gazdálkodás körüli praktikus tanácsok, hazai s nevezetesb nagy világi események bírnak olyan-amolyan vonzó erővel, fölösleges volna hoszszan magyarázni, bizonyítani. Avagy lehet-e másként érteni azt a sajátságos jelenséget, hogy a mikor a vezérczikkek éie, iránya naczionalisztikus aggodalmaskodással a magyarosítás ellen fordul: magyar elemi iskoláink tűltömöttek, vagy amint Omazta ur maga beismeri „a magyar nyelvet tanulni kivánó gyermekek nagy száma ''cm fér be az iskolákba". De hát ha ezt a népet még a naczionalisztikus Hlásznyik olvasása sem tudta ós tudja józan, hazafias gondolkozásában megrontani; ha az a magyarosítás elleni kifakadásokra azzal felel, hogy magyar iskolába vezeti gyermekét; ha maga Omazta ur a b.csabai lutheránus lakosságot olyannak mutatja be, mint a mely a hazafias kötelességeket, a magyar érdekek előmozdítását kitünőleg teljesiti: ugyan nem gondolja-e Omazta ur. hogy ez a nép végre is kell, hogy vezetőiben, nem kis mórtékben, épen papságában tanítóiban birja azt a még mindig hatalmas, semmi mással nem pótolható tényezőt, inely aunak egósz gondolkozásában mértékletes, munkás életében hazafias érzületében, mint szülőok jelentkezik ? Látom ugyan, hogy Omazta ur megfoghatatlan distingválással a lakosság első s második tizedét emeli ki a hazafias kötelességek tudásában, ennek azonban a tizedek ilynemű megkülönböztetésének semmi elfogadható alapja nincsen. A világnak eresztett lajstromból látni, hogy jár a Hlásznyik e tizedekbe is s ha azok mégis olyanok, minőknek bemutatta 0. ur, világos, hogy szerecsent mosott a lap ezeknél is, józan hazafias goadolkozásuk kerekeit ki nem zökkentette. (A V-ik közlemény következik.) MEGYEI H1KEK. — M.-Berónyböl november 24-iki kelettel irják nekünk: „Jobb későn mint soha." „Példabeszédé „A m.-berényi népnevelési egylet igazgató választmányának ülése, különösen a már működési terét lassanként elfoglaló szakosztályoknak, még mindég a kezdeményezés nehézségeinél fel-felmerülő, s ennél fogva a nemileges siker fölötti jelentés-tehetőst hátráltató akadályok miatt, csak is folyó hó 8-án tartathatván meg — a sorozatba vett küiöinbféle egyesületi tárgyak között, ekkor jelentette be Kollár János egyleti pénztárnok ur is a közelebb mult októb. 25-én az egyesület javára a rendező urak által létre hozott hangverseny jövedelméről való eredményt, és pedig ekképen, hogy az összes bevétel tett 133 irtot, — a kiadás pedig 8u frt 50 kr. tehát tiszta jóvedeleni-k&^tíií maradt az egylet részére 46 frt 50 kr. Ez alkalommal, noha a választmány jegyzőkönyvileg is kivánta megörökíteni hálás elismerését, illetőleg köszönetét azon lelkes férfiak — és honleányok irányában, a kik zsenge egyletünk érdekében a hangversenyben tényleges közreműködésük altal szelle/ni, valamint azoknak, kik jó akaratú segélyzéssei anyagi támogatást tanúsítottak. Hogy még is, ezen háiás elismerés nyilvánosság elé is jusson, alóiirt nemes kötelességének ismeri annak e sorok által szinte kifejezést adni. Elsö sorban tehát, a fáradhatlan rendezőség, s azt követve a műsort jeies daliammal megnyitó, a végződéskor pedig befejező helybeli dalkar készséges derék tagjai, — ezek után, zongorán a műsor legnehezebb részletében meg ragadó érzéssel működő Sulutz Mária kisasszony ós az énekben bamulatos és nagy szerű otthonosságot kifejtő Vangyel Sándor segéd szolgabíró ur, megyénk kiválóan hírhedt énekese, ugy szinte az elsö népdal egyveleget jeies zongora kísérettel emelő Lux Ottil kisasszoay, a szavalatokat pedig nem csak kitűnő, de mindeneket meglepő ügyességgel is végző Nagy Károly segédlelkész ur ós közben a népdalegyveleg vegyes karában, az idö rövidségéhez képest is bámulatos hatású, gyönyörűen összevágó éneklésükkel Lux Ottil. Jeszenszky Mariska, Sulutz Júlia, Kemény Matild, Lux Teréz, llaty Ilona, Molnár Mariska, Sulutz Viki, Goztnány Ilka. Szentandrási Ilona kisasszonyok, tovibbá Kollár János, Nagy Károly, Braun Mihály, Nyemecz János, Szentandrási Elek urak folytonos elragadtatásban, és felvillanyozott kedélyben tartván az eljenzésekböl és szűnni nem akaró tapsokban, az ujrázásokbau pedig kifogyhatatlan valogatott szép közönséget, egyletünk nevében mindnyájok irányába hozom meg a forró elismerés hazafias adóját. — Más sorban azon nemes keblű pártfogóknak szabadjon háiás érzelmeinkről tanúságot tenni, a kikhez habár személyesen szerencsónk nem is lehetett, — azonban ezen — a házi iparág külömbfóie nemeiben megyénkben még úttörő egyletünk iránti hazafias érdekeltségüket, még is az által kívánták bebizonyítani, hogy jegy váltság fejében szives adományaik küldésével lényegesen járultak a hangverseny jövedelmének gyarapításához, és pedig: Méltóságos báró Wenckheim Viktor ur 10 frttal. Méltóságos Beliczey István főispán ur 5 frttal. Tekintetes Asztalos István szolgabíró ur 5 frttal, a jelen volt báró Wenckheim János ur egy jegyért 5 frttal a szinte meg nem jelentek közzül, nagy tiszteletű Szabó János esperes ur 1 frttal. Tekintetes FeA kép háttere más látványt nyújt. Bus özvegyek, mély gyászban elhagyott árvák bánatos arczczal; csonka, béna, maakós vitézek a fájdalomtól, szenvedéstől s a nyomortól megtörve, meggörnyedve ; rokkant aggastyánok, kíntörött vonásokkal . . . Ezek könnyeik fölszáritását, nyomoruk enyhítését kérik s várják a Koronás főtől. Nem is csalódunk, mert a királyi kegy végtelen s mert a királyi szívben a jótékonyság nemtője lakozik. A harmadik csoportot a pörös atyafiak képezik. ímhol ni egy székely deputáczió, valahonnan a Margitta mellékéről. Nincs nekik más bajuk, mint a tagosítás, a mi végből aztán elkergették az indzselért, elverték a brachiumot s moBt el jöttek a királyhoz igazságot keresni. Kemény nyakú góbék, akik egy csöppet sem engednek a negyvennyolczból. Emitt három oláh testvér gubbaszkodik, nagy tüszővel, melyben se bankó, se lázsiás nincs s irgalmatlanul megzeirozott ha jal. Miodössze csak az a panaszuk, hogy adóban elvettek tőlük hát kecskét s három malaczot. Persze, ez nem igazság. Kérik tehát vissza. Mellettük álmélkodik két tót zatyafi; kezet akarnak erőnek erejivel minden lokájnak csókolni s a ki csak bejön, meg kimegy a teremből, annak elmondják, hogy hát „Pochvalem bud Jezsis Kaszt" s'csodálkozni látszanak, hogy senkinek: jsincs annyi embersége, rámondani a „na veky Áment." Ezekjnek meg az a bajuk, hogy a Janót meg a Gyurkát elvitték katonának. Eressze hát a szegénykéket haza a király. Amott áll egy kurta nemes, torzonborz nagy bajuszszal. Csak 22 esztendeje pörlekedik az atyafiakkal, akik utoljára is kipörölték a nemesi kúriából. Nem kell neki más, csakhogy I Helyezze vissza őtet a király, mert amazoknak nincs jussuk j semmiben. Abból a rettenetes nagy csomag írásból, a mit a hóna alatt tartogat, kitűnik, hogy az övé az igazság. És igy a tovább a végtelenségig. Nemcsak a királyi kegynek, kegyelemnek, jótékonyságnak, hanem a királyi türelemnek is kifogyhatatlannak kell lenui. És a királynak mindegyikhez van egy-egy nyájas biztató szava, mely itt reményt, ott vigaszt nyújt, máshol meg gyógyít t, balzsamot esepegtet a fájó sebre. Hiába, csak nagy ur egy király, de niacs fény, árny nélkül s utoljára is igaza van a na.<íy római költő Virgilnek, aki igy énekelt: „Fortunatus est ille deos, qui novit agrestes « Boldog, ki csak a mező istenségeit ismeri. Taládki.