Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám

1882-06-08 / 67. szám

B.-Csaba, 1882

. IX. évfolyam, 186. szám. Csütörtök, novemberhó 16-áti, BEKESMEGYEI KÖZLÖNY. Politikai, társadalmi, közgazdászat! és vegyes tartalmú iap. Megjelenik hetenként háromszor : vasárnap, kedd, (féliven) és osiitörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre 8 írt Fél évre 4 „ Évnegyedre 2 „ Lapunk számára hirdetést)'- luiv telére fel van jogosítva : Uaaseustelii és Vogler czeg H6 s, Prága, Budapesten, Német nszag és a Svájaz mi d n fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 891. számu, ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közleményt czimezai kérünk. Kéziratok asm adatnak vissza. Egyes szám ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Klein Ödön könyvárus urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. nNyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helybea a kiadóhivatalban, Kleiu Ödöa urnái és Bi«> nerB. ur nagytőzsdéjében, de Povázsay László úr nyomdájában i» fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivataloknál 5 kros póstautalványnyal. Még sem czinóber. (II-ÍK közlemény.) A legtöbb szélsőbaloldali politikus fegyvere a gyauusitás, és leghatalmasabb érvük az, hogy miuduntalan az ellennózetüeK hazaíiságát is kétségbe vunják. Miért ne tenné ezt Sárréti ur is, miért tartoznék ő a kevés dicsérendő kivétel közé ? Az ily érvek ellen nincs szavunk. Legfeljebb azt oiundjUK, hogy az, KI a népszerűtlenség árai is, itt ben, magyar nyelvou megmeri honfitársainak moiidíiiu az igazat, legalább is oly jó hazafi, mint az, ki népszerüsógnajhaszatból csaK ugy dobálja kilószámra népe szeine Közé a sok dicséretet. Különben nem mi vagyunk az elsők, kik azt mondjUK, a mit Sárréti ur megtámad. Többek közt ' > Eötvös József „a Falu jegyzője" czimü regévolt az a honáruló „világpolgár", ki ugy alázta" édes anyját, hogy a Macskaháziak és .ban bemutatta nem nagyon rég mult időkből azó társadalmi, közigazgatási és törvénykezési ^taink meglehetős találó képét, s nem épen a .^élsőbaluidal az, mely országházban és gyülóstermekben, uton-utfélen — s pedig sokkal Kevesebb alappal, csupán pártpolitikából — ugy „gyalázza" édes anyját, e hazát, hogy minden bokorban csupa korrupcziót, vesztegetést, árulást lat, mely Magyarországot a külföld előtt ugy mutatja be, mintha annak parlamenti többsége csupa honáruló mamelukokból állana, kik lelküket, meggyőződésüket eladták Tiszának és általa a bécsi udvarnak ? S azért még sincs igaza Öanek. - Azért, most mégis jobban beusül és ismer bennünket a külföld, mint valaha ós nem nevet rajtunk! S ha százszor kozmopolitizmusról beszél, mégis A „BÉKÉSMEGYEI K0ZL0\V" TARMÁJ Az Árvák. — Elbeszélés. — Irta: Orósz La j os. I. Derült januárusi uap van, a nap oly szépen süt s mégis oly hideg van, hogy a hőmérő 22 °-ot mutat a fagypont alatt. Embert alig látni az utezán, s a kit nem hajt a szükség kereset utáu, bizonyára nem mozdul ki szobájából. — Boldog az, kinek mindene lévén, gondtalanul cseveghet övéivel a meleg kályha mellett. A megye egyik Körös melletti községében vagyunk; pillanatra azt hisszük — a házak teteje után itólve, — hogy tákarmánycsoport, az a mit magún* előtt látunk, mert az épületek jobbára szalmával fedvék s kémény- vagy tűzfalnak hire sincs; mindamellett ugy füstöl mindnek a teteje, mintha Kiakarna gyuladni az egész. Azonban ez nem történik. A füst nem gyújt. Az egész községben románok laknak, s ezek azt állítják, hogy kémény nem épen szükséges a lakóházhoz, miután a füst a két tűzfal végébe illesztett hengeralaku vastag facsövön is ki tóiul; s ha a tető belső része a melegségtől megizzad, a rárakodó füst megkeményedik s tűzmentes réteget képez. Annyi igaz, hogy az oláh falukban a kómónynólküli háigaz, hogy ezelőtt csikósok, jogászok és dereseinkről ismert legjobban. Persze nem szólunk mi egy Nagy Lajos, Sz. László vagy Hunyadi Mátyás dicső korszakáról, hanem az osztrák Kényuraloméról, melybeu nemzeti önállóságunk bókában heverve, hazánkról speczialiter csak akkor értesült a külföld, jha a magyar betyárokról, a Bakony iszonyairól oivasott valamit. Akkor Európának sem rokon- sem ellenszenvét nem birtuK, mert alig tudták létezésüuket s nem mint nemzet, hauem osztrák provincziatíént szerepeltünk. Miért nevetne azonbau most rajtuuk a külföld, midőn zászlónk a messze tengereken ugy leng, mint az angol, vagy francziáé, midőn minden külsőség is arra emlÓKeíteti, hogy önálló, a tirs »rs<saggi,l egyenjogositott állam vagyunk, midőn tudományunkat, irodalmunkat, művészetünket kezdik ismerni, midőn ónálló felelős kormányunk, parlamentünk, sajtószabadságunk, büntetőtörvény könyvünk van, >iidőu most csendesen, békésen fejlődhetünk—ha a s. jlsőbal nem volat ; mért nevetnének most rajtunk, azt valósaggal nem értjük s un az ilyen állítást tartjuk fölötte nevetségesnek . ..., Azt mondja a bölcs cziíkiró a konzulokra néz/e, hogy ezek nem Magyarország, hanem a külföld érdekében laknak Budapesten. Először is kérdjük a sárréti még el nem ismert tudóst, miért nem tartottak a Külföldi udvarok az uj alkotmányos aera előtt konzulokot Budapesten, miért csak Bécsben, és miért tartanak most Budapesten is? Hiszen — 18öl. előtt — midőn Magyarország még a tej és méztől folyó Kanaan melléknevét megórdemlette, soKKal nagyobb „érdekükben" állott volna mint most, 7—8 évi rosz termés, árviz és más istencsapása után ? zak daczára sokkal kevesebb tűzvész pusztít, mint a kéménnyel ellátott épületeknél. A faluban csak néhány magyar család lakik, de ezek sem ismerhetők fel a románoktól, mert azokká lettek nyelvben, építésben ós — viseletben. A magyarnak az a két nagy hibája van, hogy könnyen aszimilálódik ós — pártoskodik, mig mis nemzetbelieknól ezt — a pártoekodást kivéve — nem fogjuk találni. Ha egy magyar cseléd szolgál román vagy tót, vagy bármiféle nemzetiségű családnál, rövid idő alatt elsajátítja környezetének szokásait, tulajdonait ós nyelvét; ellenben egy oláh, tót, vagy más vallású cseléd magyarnál lakván, nem fog annak szokásaihoz — kivéve a verekedést — simulni s nem fogja nyelvét elsajátítani egy könnyen és midőn magyar gazdáját elhagyta, ismét azzá lesz, a mi eleintén volt. A nagy utezán köpenyébe jól beburkolt sugár, magas férfi halad gyors léptekkel a nagy hid felé, itt egy mellókutczába térvén, egy szalmával fedett, kívülről meszeletlen ház előtt megáll; körül néz s nem látván senkit, belép az udvarra. Oly tiszta az, hogy egy darabka forgácsot sem lehetne találni rajta. Szegény özvegy lakik a házban 6 gyermekével. Az ő lakásuk kürtőjén nem tódul ki a füst, nincs mivel tüzeljenek. A szoba alacsony, hideg, nedves, barátságtalan, bútorzata szegényes, értéktelen, AZ ablakok kicsinyek, homályosak, a talaj gödrös, az ajtó rosz ós bunda darabokkal be raggatva. Valóban csuda, hogy a bent lakók egészségesek s meg se látszik rajtuk, hogy ilyen egészségtelen szobában laknak. Nos, hát mért van mégis most külföldi konzul nálunk és mórt nem volt ezelőtt ? Világos hogy azért, mivel most ismernek, azelőtt pedig nem ismertek és nem tartották érdemesnek érdekeikeit itt speczialiter képviseltetni. Mi pedig csak azt akartuk azokkal a konzulokkal konstatálni, hogy igenis ismernek Külföldön, mit az ur tagadott. Az egyszer bizonyos, hogy egy külföldi hatalom nem Küldi konzuljait ide, hogy nekünk használjon, hanem hogy sajat országa kereskedelmi ós közigazgatási előnyének szolgáljanak. De miért küldi egyáltalán ? Mert kezdi belátni, hogy mi, Magyarország, is számitunk az európai konczercben, hogy nem elég ha Bécsben képviselteti magat, mert nem vagyunk többé osztrák provinczia, hanem önálló ország, melyet respektálni, számba venni kell azon országnak, mely a maga igaz érdekét aKarja képviseltetni. Osak tessék Bodóné-Sárróti asszonyságnak a tárgynál maradui, mikor a bor árát kérik. Ön azt mondá: összeforrtunk czinobérré Osztrákországgal, hogy fel nem ismerhető ezelőtti önállóst gunk. Mi azt mondtuk, ez nem igaz, mert jobban felismerhető mint ezelőtt, ime, többeK közt ,a külföld konzulokat is tart most uálunk, igy tehát ismer bennünket. Hogy a saját érdekéből tartja-e vagy mi okból, arról egy betűt sem szóltunk, mert hogy miért, tartja azt minden gyerek tudja. De épen az, hogy a saját érdekéből tartja itt, hogy érdeklődnie kell magát speczialiter irántunk, az bizonyit az Ön állítása ellen s a mi felfogásunk mellett, t. i. hogy nem igaz, miszerint külföldön most nem ismernek és kinevetnek, hanem való igaz, hogy most jobban ismernek és számba vesznek, mint önálló országot. De menjünk tovább. (111-ik közlemény követk.) Emberünk kopogtat s a „szabad" szóra belép. — Ön az Tódor? kórdó az özvegy, ki apró gyermekeit takargatá valami kopott paplannal. — Juj, beh hideg van ide bent — szólott Tódor s fogai szinte vaczogni kezdtek. — Öt nap óta nem volt tűz a szobánkban felelt az özvegy — nincs fa, mivel fütsek; szegény gyermekeim majd megfagynak. — De hát a szomszédba nem kaphatott volna egy kis fát asszonyom ? — Pénzért igen, de az nem volt. — Az baj; nálunk a nélkül is kapott volna. — Nem mehetek mindég önökhöz. — Nem, nem; de mikor az ember kényszerítve van akkor oda megyen, hol tudja, hogy segiteni fogják A paplan alól valami nyöszörgés hallatszott s a következő perezben kinos sóhajtás . . . , Istenem, meghalok éhen, anyám adj egy kis kenyeret!" szólott az éhség — ós hidegtől kínozott gyermek, mely körülbelől öt éves lehetett. — Nincs, fiam,, felelt az anya s könyei zápor módjára kezdtek hullani arczára. Tódor mintegy megkövülve állott a hideg kandallóhoz támaszkodva s hirtelen nem tudta mit csináljon. (Folyt, köv.)