Békésmegyei közlöny, 1882 (9. évfolyam) január-december • 1-144. szám
1882-04-23 / 48. szám
Melléklet a „Békésmegyei Közlöny*' 48ik szánnihoz. A „Békés" „Szédelgésbe. Deák Ferencz — a haza bölcse — azt mondta, hogy teljesen kielégítő lenne, ha az egész sajtótörvény ezen egyetlen jellemzetes szakaszból állana: „Mindent szabad írni és kinyomatni, de csak azt, ami igaz/" Hanem ha csakugyan ez lenne a sajtótörvény, akkor a „Békés' 1-nek egyetlen száma sem igen jelen hetnéK meg, vagy nagyon hamar megbánná az a nagy ügygyel-bajjal kicsinált kauczio, mert — mint a tények tagadhatatlanul igazolják: minden egyes száma tele van szándékos elfcrditésekkel és czélzatos hazugságokkal. Es ez nem véletlenül, nem öntudatlanul, hanem kiszámítva, tervszerüleg van igy, — mindig egy és ugyanazon tárgyra, illetve személyre vonatkoztatva; ugyanannyira, hogy már bizonyára tisztába jöttek a gyulai lapnak értelmesebb előfizetői és olvasói is arról, hogy a „ Békés," (mely már neve és czimében is hazugságot hirdet, lévén tudniillik a „Békés" a legbékételenebb izgága lap az országban,) tulajdonképen nem is a függetlenségi vagy közjogi ellenzéki párt (azt ők maguk se tudják, hogy melyik-másik ?) eszméit és elveit, mint inkább és főképen szerkesztőjének Jantsovits Emilnek személyét és érdekeit képviseli, és mint ilyen: egyedüli elve, eszméje, törekvése és czélja : Göndöcs Benedek apát, gyulai orsz. gy. képviselőt minden alkalommal és minden uton-módon sérteni, gyalázni, rágalmazni, gyanúsítani, kisebbíteni, szóvá!: lejárni, mert Jancsovits Emilre és a „Békés" egynehány előre-hátra inozditójára, Göndöcsnek már a neve is oly hatást gyakorol, mint a feldühödött bikára a vörös-zászló, hogy attól aztán se lát, se hall, hanem csak neki vadulva — öklelőzik. És miért ezen epés gyűlölködés, ezen — tehetetlenségében oly nevetséges bosszuszomj? — egyedül és csupán csak azért, mert a mult évi o. gy. képviselőválasztás alkalmával, Gyulaváros választó polgárai közül kétszer annyi volt, aki Göndöcs érdemeit a Jantsovitséinál (?!) többre becsülte, és igy az elsőre adta szavazatát, minek folytán Jantsovits és pártja törpe kisebbségben maradva, csúfosan megbukott. De hát végre is e körülménynek sajátképen nem Göndöcs, hanem Gyulaváros választ'jft oka, — miért nem fordul tehít azok ellen Jantsovits Emil sértett hiúsága és koifioláni bosszújának dühöngő kitörése ? — bizonyára azért, mivel attól tart, (amit ugyan úgy sem fog már soká kikerülni,) h' : rgv ez esetben — botrányhajhászó lapjának kérész-életet még rövidebb ideig tengethetné; — különben is ma-holnap odáig jut már, hogy a „Békés"-nek csűfolt nyomtatott papirost csak azok fogják olvasni, akiK irják. Térjünk azonban czikkünk közelebbi tárgyára, a „Békés" „Szédelgés"-ének leleplezésére. Elénk emlékezetben van még megye-, sőt országszerte, a „Békés"-nek azon felsülése, midőn f. évi márczius 18-diki számában azzal gyanusitá Göndöcs B. apát, képviselő urat, hogy „Józsefnapi prédikácziót németül tartandó, hazajött hivei körébe," és választói „ezen német prédikáczió elmondás okozta hazatérési alkalmaif- ragadták meg ünnepélyes tüntetések rendezésére, — s midőn erre Göndöcs B. ur hirlapilag nyilatkozott, hogy Józsefnapján nemcsak hogy németül nem, de egyáltalán sehogysem prédikált, minélfogva Jantsovits Emilt, mint a „Békés" szerkesztőjét mindaddig mig ezen koholmányát lapjában vissza nem vonja, egészen jogosan ég méltán — hazug rágalmazónak nyilvánitá: a botrányosan feísült szerkesztő bizony kénytelen volt lapjában — ; az igaz, hogy csakúgy szőrmentén — visszavonni, hogy „a József napi német prédikácziót nem Göndöcs B. apát, hanem Ács János segédlelkész tartotta", tehát hazugságát önmaga beismerte, hogy azonban a tisztességnek legalább némi látszatát megmentse, csúfos visszavonulását azzal az ujabb hazugsággal fedezte, hogy „nyilván mult számunk vezérczikkének első benyomása és üdvös hatása következtében". Ez aztán a tizenhárom, próbás ,,Szédelgés" t. cz. „Békés!" melyet az hitt legkevésbbá aki irta; mert — lássuk csak — Göudöcs B. ur márczius 19-én, a reggeli vonattal i/»8 órakor érkezett Gyulára, a választói által rendezett ünnepélyes fogadtatása eltartatott legalább is egy óra hosszat, tehét >/ 29-ig, a bucsu ünnepi szent mise a Józseftemplomban (melynek végzésére az apát úr, mint gyulai lelkész hazajött,) 9 órakor kezdődött, — tehát '/,, 9 és 9 óra közt kellett volna elolvasni a „Békés" világhírű vezérczikfcót, (ha ugyan a lap egyáltalán valaha ily korán kész lenne és kihordatnék,) hogy annak „első benyomása és üdvös hatása" (?!) következtében, a német prédikáczió tartását hevenyében a segédlelkész úrra bízhatta volna; — de ne higyje a „Békés 1* szerkesztője, hogy az csak olyan könnyedén megy, s a kath. lelkészek oly lelkiismeretlen könynyelmüek, hogy minden készület nélkül mernének prédikálni, mint ahogy a „Békés" gyulai vezérczikkeit szokták irni! — Különben a gyulai r. kath. segédlelkész urak, bizonyára mind a négyen esküvel is készek bármikor megerősíteni, hogy az idei Józsefnapi prédikáczió tartására, Ács János s. 1. úr még február közepe táján vállalkozott. — És hogy Göndöcs B. ur — daczára azon nyilatkozatának, hogy & „Békésinek személyére vonatkozó roszakaratu támadásait eddig megvetette, s jövőre figyelembe sem veszi", mégis sietett a „Békés" hazug rágalmait nyilvánosan leálezázni, ez által épen nem „hazudtolta meg önmagát," — mint ezt Jantsovits Emil, a „Békés" szerkesztője a „Függetlenség" pril 2-diki szamában irta, mert hallhatta ós olvashatta (ha nem restelte!) a „Békés" szerkesztője, hogy Göndöcs B. ur előbb idézett nyilatkozatát mint orsz. gy. képviselő mondotta, hírlapi nyilatkozata pedig hazug rágalomnak megtámadott lelkészi becsületének önérzetes védelmezése volt. Ez az óriási kudarcz és pironkódás untig elég lehetett volna a „Békés' 1 szerkesztőjének, hogy jövőre a hazugságtól tartózkodjék, de ugy látszik, nem okul, az előbbi vereség tanulságából, vagy talán mint a közmondás tartja: „nem felejti kigyó a farka csapását"] mert a „Békés" april 16-iki számának „szédelgés" czimü vezérczikkében újra — mint a hazudozó obsitos ,,ö bátorságában: elveté a sulykot istenigazában." Hát hiszen „szédelgés" biz' az, még pedig a legnagyobb fokú, csakhogy ez a „szédelgés" megint a „Békés" rovására esik. Azon alkalomból ugyanis, -— hogy a „MagyarKorona," egyik tekintélyes és rég ismert nevü irónak tollából, Göndöcs Benedek apát, képviselő urnák életrajzát hozta, melyet egészben vagy részben több lap is utánközölt, a „Békés" szerkesztője nem talált sürgyu vezérczikket, minthogy beleköt az életrajz iróba, a müvet közölt lapokba, s csúfolódások ós gyanúsítások sorával hajigálja azokat is, Göndöcs Benedek urat is. Bizony ez „szegény mulatság"\ de hát hiszen legyen boldog és teljék öröme a „Békés" szerkesztőjének a nevetségessé tenni akarásban s a piszkolódásokban, mi e téren elismerjük tekintélynek de nem követjük. Különben is hiában akarná ő Göndöcs B. ur kőztudomásu érdemeit, tehetetlen épitkedésével letagadni, és kisebbíteni, mert azok az érdemek kétségbe vonhatlanok. Csak azt akarjuk és fogjuk bebizonyítani hogy a „Békés," a vezérczikke fölé irt „szédelgés" czimmel, saját eljárását jellemezte. A „Békés" ugyanis — nagy hipokritasággal igy szól a többek közt: „Valóságos lelketlenség, Göndöcs ur világraszóló érdemeinek elsorolásával, a békésmegyei régészeti és közművelődési egyesület, s különösen a muzeum alapítására utalni. Hiszen kőztudomásu, hogy a megyei muzeumot ötven évi hangyaszorgalmi búvárkodás, kutatás s a legnagyobb vagyoni áldozatokkal, id. Moyyorossy János alapította. S nem lelketlenség-e ilyen pogány módon elragadni az elismerés jutalmát azon embertől, ki életének javát, egész és pedig nem csekély vagyonát, a régészeti és közművelődési egylet s a békésmegyei, helyesebben gyulai muzeum megalkotására szentelte." Erre nézve először isiássuk, honnan meríti avezérczikkiró, nagyképűsködő megbotránkozását ? A „Magyar Korona"-hm az ide vonatkozó passus, szórói-szóra a következő: „A megye közművelési és gazdasági ujabb intézményei Göndöcs Benedek alkotásai. S a kezdemény, melynek élére áll, sikerében biztosított. Halad, fejlődik, virágzik vezetése alatt. Osak a békésmegyei muzeuinra és közművelődési egyletre, a békésmegyei méhészegyletre, a gyulai ipartársulatokra és olvasókörökre utalunk." Hát — már most azt kérdjük a „Békés" vezérczikk írójától, hogy: mi nem igaz a fentebbi idézetben?! és hogy nem átalkodik olyan kézzelfogható ferdítésre és hazug következtetésekre vetemedni, melynek épen az ellenkezőjéről van ő maga is meggyőződve?! Egyébiránt — a nélkül, hogy a legkevésbbé is kisebbíteni akarnánk id. Mogyoróssy János urnák, a gyulai r. kath. elemi iskola részére adományozott muzeum, s utóbb ezen gyűjtemények legnagyobb részének a megyei muzeum részére történt felajánlása, s a megyei muzeumnak folytonos gyarapítása és gondozása körüli buzgalmát ós erdemeit, de az igazság érdekében utalunk „A békésmegyei régész- és mivelődéstörténelmi társulat keletkezése" czimü, Zsilinszky Mihály társ. főtitkár által irt munkára, mely az egylet 1874/5 -ről kiadott évkönyvében közöltetett, s a 4, 5, 6, 9 lapon betüről-betüre a következőket mondja: „„ A varmegye 1874. febr. 9-ikén tartott közgyűlése a nevezett (a Haan Antal-íélu) gyűjtemény megvételét és egy megyei muzeum felállítását nagy lelkesedéssel kimondottá. — E lelkesedés következtében Mogyoróssy János felajánlotta az ő — előbb már a gyulai r. kath. iskolának ajándékozott s közadakozás folytán is gyarapodott — értékes családi könyv-, fegyver-, pénz és képgyűjteményét a megyei muzeum részére, amennyiben annak egyes tárgyai iskölai használatra nem szükségeltettek. Hasonló ajánlatot tett ritka műgonddal és szakértelemmel összeállított növénygyűjteményével Páter Titius Pius minoritarendű áldozár és gerlai uradalmi lelkész is. Majd Göndöcs Benedek, a minden szépet ós jót pártoló gyulai lelkész és apát, aki gyönyörű tengeri csiga és kagylókból, valamint drága kövekből álló gyüjteméuyót, — végre Haan Lajos csabai ev. lelkész ur, aki évek hosszú során át leginkább a csabai határban talált rendkívül érdekes régiségeit ajánlotta fel a muzeumnak, mely aztán napról-napra gyarapodott, más lelkes polgártársaink adományai által. — Igy állapíttatott meg a békésmegyei muzeum."" (I. Évkönyv 4. 5. 1.) „ „ — — a külön társulat létesítésének gondolata még nem volt meg. — — Ezt Göndöcs Benedek pendítette meg legelőször, azon „ Visszhang"-fában, melyet Reök eszméire ugyancsak a „Békés" (de nem ám a mostani „Békésinert ez nem ilyeu tárgyakkal foglalkozik!) 12-ik számában adott. Göndöcs B. ki megyénk minden fontosabb érdekénél mint tevékeny, áldozatkész férfiú szokott szerepelni, ez ügyben is kilépett a küzdtérre."" (I. Évkönyv 6. I.) „„Most már csak a társulat szervezkedése volt hátra, ti, tekintetben ismét csak a lelkes Göndöcs Benedek volt a főmozgató, a ki a „Békés" -ben még egy szer megismertette a megyei közönséget az ügy fejlődésével, s egyúttal felhívta a megye müveit kösönségét arra, hogy a művelődés szent oltára körül csoportosulván, jelenjék meg a juniushó 18-án, délután 4 órakor, Gyulán a megyeháza nagy termében tartandó „békésmegyei régészmüvelödéstörténelmi társulat" alakuló közgyűlésére(I. Évkönyv, 9. 1.) S nehogy a „Békés"-nek kedve kerekedjék még a fentebbi adatok valódiságát is kétségbevonni, jónak látjuk még, a rógészmüvelődéstört. egylet l87 5/ 6-ról kiadott Il-ik évkönyvének 104-ik lapjáról, az 1876. augusztus 7-én tartott egyleti közgyűlésről felvett jegyzőkönyvből szószerint idézni a következőket: „ „ 11. Egyleti főtitkár előadja, hogy a közelebbi napokban egy „Emlékirat" czimü röpirat jelent meg, melyben — a névtelenség álezája alá rejtőzködött szerző, állítólag egyletünk tagja, kétségbevonja a társulatunk keletkezéséről szóló s a mult közgyűlésen nyilvánosan felolvasott ós közhelyesléssel találkozott első czikknek hitelességét; ennek folytán — miután a nyilvánosság előtt „többek nevében" elmondott ily erős vádat szó nélkül hagynia nem lehet, mint a megtámadott czikk szerzője, képes ugyan minden szavát hiteles okmányokkal támogatni, de mivel névtelen támndó ellen magát védeni nem akarja, felhívja a közgyűlést, hogy a „többek nevében" szóló névtelen tag ezen pamphletszerű iratára nézve mondja ki Ítéletét. A közgyűlés egyhangúlag kimondja, hogy a megtámadott „Évkönyv" ugy általánosságban, mint részleteiben teljesen megegyezik az igazsággal, s ez okból a hivatolt röpirat — melynek szerzője különben is elárulja magát a szövegben -- figyelmen kívül hagyandó."" Hát már most mit szól ezekhez a „Békés" szerkesztője? — Váljon nem fogja-e azt mondani, hogy ezeket is „nyilván mult számunk vezérczikkének első benyomása és üdvös hatása következtében" irták — ezelőtt 6—7 évvel?! . . . Avagy talán nem volt mindezekről alapos tudomása? - akkor jegyezze meg magának, hogy a uagy Széchenyi szavai .szerint: „Nincs nagyobb gorombaság, mint valakit tanítani akarni, a hozzá való tudomány nélkül /" De menjünk tovább. Azt mondja a „Békés"-. „Göndöcsnek tulajdonitható, úgymond a ,,Magyar Korona'-, a gyulai polgári iskola szervezésének föérdeme. Na ez már sok ! Ezen polgári iskolát Dobay János polgármester hozta létre, s az a valóság, hogy Göndöcs ur ezen polgári isKolának. könnyen érthető felekezeti obs^uritásból, elejétől fogva esküdt ellensége volt." Bizony, a roszielküségnek és minden tisztség nélküli vakmerőségnek igen nagy dózisa kell hozzá, hogy valaki az utóbb idézett állítást világgá bocsássa! . .••'. Hogy a gyulai polgári iskolát Dobay János polgármester hozta létre, az kétségtelen. De hivatkozunk magára Dobay úrra, s Ambrus Lajos polg. iskolaszóid elnök, Ormós János alelnök, dr. Kovács Istváa