Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám

1881-09-08 / 109. szám

>.-Csaba, 1881. Vili. évfolyam, 109. szám. Csütörtök, szeptemberhó 8-án. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. jylegjeleniU. hetenként háromszor*: vasárnap, UlgcLcI, (féliven) és ostttörtöliön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre ö frt Fél évre 3 „ Évnegyedre 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Haasenstein és Vogler ezég Bécs, Prága, Budapesten, Németo. szág és a Svájez minden fővárosaiban. Főszerkesztő : GARZO GYULA. SZERKESZTŐSÉG ZS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza 8.91. számú ház, hová a lap szellemi és anyagi részét illető mindea közleményt zimezai kérünk. KLÓziratolc nem etd.atn.ak. vissza. Egyes szím ára 10 kr. A keddi szám ára 5 kr. Kapható Biener Bernát kereskedő urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér-'-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőség és kiadóhivatalban és Biener B. ur nagytőzsdéjébea, de Povázsay László úr nyomdájában is fogadtatnak el előfizetések és hirdetések; vidéken a postahivatalok nál, 5 kros póstautalványnyal. Kövezett utak! H. A magyar népjellem — szokták mondani — gen hasonlít az angoléhoz. A hagyományok, népszokások sehol sem tartják fenn magukat oly sokáig és oly szívósan, mint e két népnél és innen van az, liogy e két népnek oly elvítázhatlan ama józan konzervatív jellege, a mely őket óly bámulatos politikai érettségre emelte. Hanem uraim, az angol csak a politikai és a társadalmi téren ragaszkodik oly nagyon ősi hagyományaihoz és szokásaihoz, ámde a gazddszati téren, ott hadat üzen mindannak, a mi régi, avult és nehézkes ; ott értékesít minden uj találmányt, jószágát, tőkéjét forgatja, vállalkozik ós koczkáztat. Az angol nép gazdasági életében nem található fel az komoly és nehézkes méltóság, nyugalom, a mely politikai és társadalmi életét oly szólóan jellemzi; pezsgőbb élet, élénkebb, forgalom sehol nem található fel inkább, mint az angol üzleti világban. Mí ama konzervatív jelleget, a rnely a politikában oly üdvös elv lehet, a társadalmi életben pedig oly nagy tényező a féltékenyen őrzött nemzeti jelleg megőrzésére : nemcsak hogy készségesen elfogadtuk, hanem a végletekig fokoztuk, el addig, a hol a régihez való ragaszkodás nem józan konzervatizmus többé, hanem az ősi henyélés nemzeti kultusa. A ki csak némileg avatotf szemekkel tekint szét hazánkban, be fogja látni, hogy az a kis elevenség is, a mely iparunkban ós kereskedelmi életünkben az ujabb időkben nyilvánul, az sem tulajdonitható a tulajdonképeni magyar elemnek, hanem a többi Magyarországon megtelepült nemzetiségeknek, a melyeknek a magyar állameszme számára való megnyerése már ennélfogva is főfontosságú politikai tényező. Maga a tulajdonképeni magyarság, a mely a gazdag magyar alföldi rónaságot lakja, az üzletóletben semmiféle leleményességet, mozgékonyságot, vállalkozási erélyt nem tauusit ; hanem még mindig more patrio, a legprimitívebb patriarchalis életet éli, mintha körülötte a modern időkben nem történt volna semmi szerte a nagyvilágban. Az utóbbi évtizedekben az egész kontinens megváltoztatta gazdasági életének kópét; a patriárchális élet helyébe a tőke, munka ós vállalkozás jelszavat léptek: ós nagy Magyarországon mind o nagy jelszavak álig találnak visszhangra !! Hiába a sajtó ós az avatottak, intő szava, hogy e módon nein foglalhatuuk tórt a czivilizált nemzetek sorában, hogy elnyom bűnünket a nyugati nemzetek; versenye, a kiknek őstermelésünk kész zsákmányul esik ; a magyar nemzet szivesebben foglalkozik; politikai problémákkal, avagy átadja.magát az ősi semmittevésnek ós az üzletéletre nézve mindvégig indolens marad 1 Ne csodálkozzunk hát azon, hogy a kövezett utak kérdése — a mely az ipari ós kereskedelmi forgalomnak tagadliatiannl első fontos feltétele — szintén még hosszú időkig csak irott malaszt lesz — papiroson 1 És most nézzük az érem másik oldalát! Ha föltesszük is, hogy az utczák kövezésére megvolna a hajlam az alföldi városok lakóiban, a mit — fiskális módra — csak „tó ve-tagad va" tehetünk: kérdem hogy ama gazdagnak deklarált városok vájjon honnan vennék az erre szükséglett óriási tőkét ? Óriási tőkét mondom, mert a ki tudja azt, hogy az altöldi ingoványos talajnak megkötése, az építkezési mód terpedtsége, az utczák hosszúsága, a kőanyagnak messze távolságról való szállítása, az olcsó vízi szállításnak és sok esetben a vasúti összeköttetésnek teljes hiánya, milyen technikai akadályokat gördítenek a vállalat elé : az be fogja látni, hogy roppant tőke szükséges a kövezéshez. Ki adja a tőkét ? A magánvállalkozás, ugy látszik, a legkevésbbó sem látja jövedelmezőnek az alföldi városok kövezését; a községek pedig ? ! Hiszen jól tudjuk azt, hogy ép a leggazdagabb községek, a legnehezebben birnak megküzdeni háztartásukkal, egyes nagy községekben pedig a községi pótadó az egyenes államadóknak 40, 50, sokhelyt 60, sőt több százalékát teszi. Számos nagyobb városokban világosan mutatja a példa, hogy egyetlen utcza kikövezése jóval többe került, mint egy másodrendű vasutba fektetett tőke ka, natainak garantirozása. És az egg utczának kikövezése által külömben is alig van megközelítve a czél. A kereskedő hiába konczentrálja oda magtárait, a főutcza rendszerint a hivatalnoki kar és az intelligenczia fészke, melytől a termelő nép szerte és távol esik ós különben is nehéz dolog a terményeket magtárakban egy helyre összehalmozni jó ut idején, mert se a vétel se az eladási kedv nem egyforma ós a termények a mai üzletóletben nem hevertethetők. Nos, az államhoz forduljuuk tehát ? ! Hárítsuk \ „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Konkoly a búzában. Elbeszélés, irta: V a c a n o Emil. (Folytatás.) „A vadászt? isten ments." „Hát leányát?" „Leányát" szól a vén sárkány, szimatolva, mert valami titkot sejt. „N— nem. De Eóza ismeri. El—?" „Nem. De még is; azt hallottam, igen csinos, s azt akarom tudni, mi igaz van benne. Színdarabot fogunk előadni és szükségünk lesz egy hézagpótlóra, ki . . . kérdezze meg." A komorna tud már mindent. Szemtelen modora még fenhéjázóbb lesz. Tudja, hogy a vadász leányának szépnek kell lennie. De azért megkérdezi még is a szobaleányt. Eóza egyetlen egyszer látta a vadász leányát, megvetéssel beszéli, hogy közönséges parasztnő, csúnya vörös, ostoba, közönséges. A vén sárkány kárörvendő képpel tér vissza a grófné szobájába, s elmondja, hogy a vadász leánya igen alkalmas arra a szerepre, merf érdekes halvány, majdnem szellemes. Igen sok imádója van. A grófné feltekint a könyvből, melyben épen olvasott. „Mi? Igen — jól van. Elmehet." Mihelyt magára maradt, összegyűri a könyv leveleit felindulásában. Jobb kezével megfogja bal kezén levő karpereczét s tépni kezdi. Értékes karperecz; esküvőjón tette fel először. Szive majd megszakad. Szobájából kiszalad. Megmagyarázhatatlan szerelmi aggodalom lepi meg: férje nem szereti őt. Végig szalad a folyosón a gróf szobájáig. Az előszobában nincs szolga. Krisztián már ebéd óta elment, — vadászatra — kutyáját sem vitte el, ott ásítozik a folyosón. A grófné a fegyverszobába siet; annak ajtaja előtt — hirtelen megáll, s szép érdekes arcza könnyben úszik 1 Krisztiáu gróf ott fekszik pamlagán, zsebkendője arczán, az újság kezéből kiesve, a fölföldön hever. Dina grólnó mozdulatlanul megáll a küszöbön. Összekulcsolt kezeibe fogja leomló hajfürtjeit. Halk lépésekkel a pamlaghoz közeledik, lehajlik s ajkával megérinti a gróf kezét, azt gondolva: „Kit szeret hát ?" III. A kastélyban még mindnyájan asztalnál ültek, midőn az öreg grófnő egy megjegyzése az egész társaságot élénk mozgásba hozta. Myrtha grófnő tudniillik, — véletlenül kinézvén az ablakon — havat látott, s elkiáltotta inasát: „Itt az első hó !" Olyan különös varázszsal hat sok emberre az első hó! Ugy örülök neki, mint tavasszal a harang virág megjelenésének. Isten tudja, hogy van, — ie a csendes tél tartósabb nyomokat hagy eíső gyermekkorunk emlékeiben, mint a legörvendetesebb nyár. Az öreg grófnő elkiáltására mindenki az ablakhoz sietett. Bizonyos néma örömmel nézte kiki a levegőben vigan lebegő hópelyeket, a mint puhán, lágyan egymáshoz simulva a földre terültek. Dina grófné karját férje karjába fűzte. „Be helyes terved volt Dina, hogy a telet egyszer falun töltsük. E hó aranyat ér. Tanulmányul szolgálhat." „Igen, — mondá a lovag" aquarell-képhez. Milyen hideg az elsó hó. Az utasra nézve kellemetlenebb, mint a későbbi kemény téli fu

óy. A szegény asszony, ki az országúton haladt a falu fele, az első pelyheknél didergve állott meg, mintha megdermesztené a nedves fagyos hó. Első perczben azt gondolta, le kell itt nyugodnia s az ölében tartott gyermekkel meghalnia. Fáradt testét alig birta már. Sötét, büszke, szép arczu nő, kifejezésteljes vonásokkal. Fekete haját a szél szétbontotta, testét ócska, szürke selyemruha födte. Kendőjében kis gyermeket takart, lázas melléhez szorítva. Vékony szőrczipőjében lába reszketett az olvadó hóban. a szól megszűnt; a fák ágai nem suhogtak, csat a hópelyek hullottak alá lágyan, sűrűn; már az utat sem láthatta. Mily hideg az első hó 1 A nő tovább haldt. Ölében a gyermek csudálatos erőt adott neki. Bár az utat nem tudta, — czéljától nem volt már messze. Midőn lélekszakadva elhaladt a fák között, közelében meglátta egy kastély fénylő tetejét. Jól ismerte. Fellélekzett, mintha imádkoznék. Nem önmagáért, — hanem a gyermekért. Nem nő — de anya volt ez asszony. Midőn rátekintett e kastélyra, arcza büszke-fenyegető kifejezést öltött. Ölében a gyermek napsugárként mosolygott e háborgó lélekre. Nem ment a kastélyba, hanem letért a faluhoz vezető útra. Betért a vendégfogadóba, kibuzva zsebéből a pár pénzdarabot. Mert különben elutasították volna mint — koldusnőt. Hátul egy nedves udvari szobát adtak neki. Gyermekének meleg tejet adatott, azonnal kizőetve azt. Azután felkereste a vendéglőst. „Nincs önnél valaki, a ki felmehetne a kastélyba ?" A korcsmáros végig nézte az idegen nőt. (Folyt, köv.)