Békésmegyei közlöny, 1881 (8. évfolyam) január-december • 1-156. szám

1881-08-11 / 97. szám

B.-Csaba, 1881. VIII. évfolyam, 97. szám. Csütörtök, augusztushó 11-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. jVlegjölenil*. hetenként háromszor: vasárnap, is .ed .cl, (féliven) és osíitörtöltön. ELOFIZETESI DIJ helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : Egész évre Fél évre Évnegyedre 6 frt 3 „ 1 „ 50 kr. liapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : Ilaasenstein és Vogler ezég Uées, Prága, Budapesten, N'éme'o. . szag és a Svájcz mindeu fővárosaiban. Főszerkesztő : 6ARZ0 GYULA. SZERKESZTŐSÉG áS KIADÓHIVATAL : Apponyi-utcza. 891. számú, ház, üová a lap szellemi és anyagi részét illető mindeu közleményt czimezni térünk. K.ézlratok nem adatnak, viasza. Egyes sztm ára 10 kr. A keddi szánt ára 5 kr. Kapható Biener Bernát kereskedő urnái és a nyomdában. Hirdetések jutányos árou vétetnek fel. „Nyilttér'-ben egy sor közlési dija 25 kr. ElőQzetlietni helyben a szerkesztőség és kiadóhivatalban és Biener B. ur nagy tőzsdéjébe a, de Povázsay Láizló úr nyomdájában is fo­gadtatnak el előfizetések és hirdetés ik; vidéken a postahivatalok nál, 5 kros póstautalványnyal. A „Gyopáros." ii. Mindenekelőtt egy helyreigazítást, azon régi pél­dabeszéd alapján: „sapientis est consilium inutare in melius." Mert hát — mi tagadás benne — magam is ugy jártam, mint a vitázó zsidó gyerekek. A ta­nító kimondta, hogy „se nem khönv, se nem khinv, hanem — khenv." Éa is megnyugodt im orosházi ta­nítómesterem döntő nyilatkozatában, és lett — „ár a gyepen" s-a kérdéses tó általam is elfogadott neve: „ GyepdrDe hát igy van az ember ebben az árvi­zes világban! Beleszoktunk, hogy ott volt az ár, a vízár bármerre néztünk; sőt annyira vérünkké vált e megszokás, hogy a hol „ár" volt, felette többé alig reflektáltunk. Szerencse, hogy a véletlen felhívott, a nyelvta­nilag soha nem indokolható szó feletti gondolkodásra, melynek azután az lett eredménye, hogy a jó öreg Diószegi „Füvészkönyvében" keressem meg, az álta­lam — megvallom — eddig nem ismert növény ne­vét, a melyből nyelvtanilag is teljesen igazolható mó­don áll elő e tó, ugy látszik, még mindig vitás neve. De hát lássuk: mit mond a jó öreg Diószegi? A régi magyar népkifejezés szerint, kétféle gyo­pár van, t. i. vízi gyopár, a kender-pakócza (eupato rium cannab) és fekete gyopár, a szurokszagu mur­vapikk (origanum vulgar.) Magyar füvészkönyv lap 352 és 464. Kegyelmet nyert azonban az őrségi szó is, a midőn a gyapjasfű (gnaphalium nig.) iszapgyo­pár nevet kapott. Ugyancsak Diószegi orvosi füvészkönyvében pe­dig, mind ezekről a következőket olvassuk: Lap 303/ „Pakocza (eupatorium) A kender-pa­kotza leveleinek csipős, keserű, kevéssé fűszerszámos, émelygős ize van. Ereje erősítő, felolvasztó; a belső­részeknek, kivált a májnak dugulásában, a vizibe­tegségben, sárgaságban, negyednapos hideglelésben hasznos." Lap 270: „Murvapikk (origanum.) A szurokszagu murvapikknek, hathatós füszerszámos szaga, kesernyés, érős, de e mellett kedves ize van. Inakat ébresztő és erősítő tulajdonságával a nyálkás nedvességet felol­vasztja, a gőzölgést segíti. Öntött theája a havi tisz­tulás rekedésóben, fő és mellfájdalomban hasznos." Lap 306 : „Gyopár (gnaphalium.) A gyopár fa­jai száraztó, összehúzó, erősitő erővel birnak, de or­vosi haszonra nem fordítódnak. Némelyek a kétlaki gyopárt, köszvény, hasmenés és szamárhurut ellen is dicsérik." Eddig a jó öreg Diószegi, a ki nyelvérzékemen — tanítómesterein iránti tiszteletből — elkövetett mű­veletem árjából, ily gyönyörűségesen kisegített en­gemet. Feladom tehét előbbeurtllitásomat, s ad formám : mocsár, mocsáros, azt mondom a tóra: gyopár, gyo' páros . . . Nem titkolhatom el azonban e szó körül mégis azon véleményemet, hogy a gyopáros" szó eleinte a tónak kétségkívül csak jelzője lehetett. Nem Gyepároson vagyunk tehát többé, hanem : Gyopároson, a mely tóban hajdan ki tudja ha nem bövelködött-e a „gyopár" valamelyik faja? Ezt engedi feltenni azon régi gyakorlat is, mely szerint e tó — mint értesültem — ősidő óta kenderáztató volt • És még a népies elnevezések is leginkább közvetlen tapasztalatokon szoktak nyugodni. Forrására nézve, kétféle nézetet halottam. Az egyik azt mondja: egy forrása van, mit bizonyít azon körülmény, hogy 1863-ban a tó annyira kiszáradt, hogy csak e forrása maradt meg a tó halom felöl levő egyik részén, hova azután az orosházi intelligen­czia, emiitett időben, egy óriás kádat helyezett el, s igen czélszerű kis fürdőhelyiséget állított. Ma már e berendezésnek nyoma sincs; hullámsír fedi az egész műveletet. Sőt egész biztossággal még a helyét sem tudták nekem már az én lai kos embereim megmu­tatni. A másik nézet pedig azt tartja, hogy nem egy forrása volna a Gyopárosnak, hanem az egész talaj serkedező forrásokkal van tele. És erre látszik már mutatni a talaj egyes helyeinek váltakozó hőmérsék­lete. Ezt tapasztaltam magam is. Alig egy lépésnyi distancziára, egyik helyen oly langyos a talaj, mintha melegített téglára lépne az ember, a másik helyen pedig hideg mint a jég. Ezen sajátságos jelenség te­hát csakugyan megengedi aunak feltevését, hogy for* ráserek vannak e tónak talaján szétágazva. De ez az­tán mégis aligha zárhatja ki azon állítás jogosultsá­gát, hogy főforrás is van. Éppen nem kedvező e viz jövőjére nézve, hogy benne — mint értesültem — mesterségesen ültetett nádas csoportok vannak, melyek között sok kígyó ós piócza tanyáz. Néhány pióczacsipésnek magam is szemtanuja voltam, sőt törtónt egy oly megmondhatat­lan helyre talált csípés is, mely az összes fürdői ven­dégséget derült hangulatba hozta. Híressé lett a gyo­párosi borbély, miután olyan eret talált a komoly öreg úron, a ki e naptól fogva maga is nevetett, ha bárki is erósebben reá talált nézni! A kígyók füttyentgető A „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁKCMJA. A megkegyelmezett. Temme elbeszélése. Forditotta: Hang Ferencz. (Folyt.) Es végre, bogy a leány magát bűnösnek nyilvánitá, azt az elbeszélő maga emlitó. — Ön később ismét látta a leányt ? — kérdezem mégis. Kikerülte a feleletet. — Vájjon az amit önnel közlék, nem nyújt önnek tiszta képet az Ítéletre ? — Nem. Önnek magának sincs biztos ítélete és ön köz­vetlen tanú volt. — De egy elfogult. Azonban szükségem van Ítéletére, ós önnek mindent kell tudnia. Igen, én ót később ismét láttam. t — Es mit mondott önnek? — Ő bűnösnek mondá magát. — Biztos tények közlése mellett? — Nem. Ö minden tényleges felvilágosítást megtagadott tőlem. Kérdőleg kellett ránéznem. 0 küzdött magában, hogy egész nyilt legyen-e hozzám. Zárt jelleme bizonyosan nem en­gedheté ezt, — Biztosítom önt, mondá hogy egyetlen részletet sem tud­hattam meg tőle. — A vizsgálat eredményéről sem értesült ön? — Csak azt közlék velem, hogy a szerencsétlen szökése után az iratokat félre tették. A vizsgálat eredménye titokban tartatott. — Tehát az ön barátja, a gróf ellen nem volt vizsgálat rendelve ? — Nem. Nos az ön ítélete? ismétló ő. Láttam, hogy mily feszülten várta. De nem voltam képes ítélni. — Egy n8 hiúsága ós gyöngesége nagy, felelóm neki. A csábítás még többre viheti. — On tehát bűnösnek tartja ? — Nekem semmi ítéletem sincs. — Képes ön őt bűnösnek tartani, anélkül, hogy elcsábít­tatott volna ? — Nem. — A gróf tehát elcsábította ! Es a leány egyedül vona­tott* vizsgálatra ? Ó nem ? Vállat voniték. Azon időben volta törvényszékek legnagyobb korrupeziója és gyávasága. Es én nem Ítélhetek, de szabad gyanúmat kife­jeznem ? — Kérem önt. — Az ön barátja egy gazember volt, bensőleg egy tö­kéletes lump, egy annálinkább veszólyesb ember, minólinkább akarta külsőleg a derék nemest, a teljes becsületes embert mutatni. A hevessége és hirtelen haragja által őt kínzó nőt már megunta, habár tettetése által a külsőleg tűrhető, sőt jó vi­szonyt fenntartani tudta. Ehez a szép nevelőnöhözi szenvedély járult, kit addig meg nem nyerhetett amig nője ólt. Nőjét el Kellett távolitani. A kedvesnek bűntársnak kellett lennie, hogy azután az ő akaratnólküli áldozata legyen. Mert hogy a pol­gári, szegény nevelőnőt nőül vegye, erre az előkelő s büszke gróf bizonyosan nem gondolt. Igy a grófné megmérgeztetett. Kiván ön különös tám­pontot gyanitásomra ? Fejével intett. Beszólni nem tudott. — Azon kevés szóban fekszik az, melyet ön a grófnak az orvossali beszélgetéséből, annak szobájából hallott. Ö látta hogy az a megmérgeztetóst eltalálta. A törvényszék által an­nak teljesen megállapittatnia, teljesen fölfedeztetnie kellett. Ő azonnal megkísérté az egész bünt a nevelőnőre hárítani. Egy Decsúletes ember nője hü és odaadó ápolónójáról minden gya­nút eltávolítani igyekezett volna. Ha ő maga ártatlan volt, a megmórgezós puszta fölfedezése egyszerre nem alapíthatta meg benne a gyanút, melyről addig sejtelme sem volt. Hogy tel­jesen ós kíméletlenül közönséges feladó legyen, e végből hagy­ta el a szobát, mely mellett tudla, hogy ön tartozkodik. E mellett a szegénynek kit ő tett bűnössé nagy lelküségóre szá­mított, úgyszintén magas állására, összeköttetéseire ós a gyönge törvényszékre. En előtte csak gyanúmat, de akaratlanul a növekvő ben­ső meggyőződés hangján mondtam ki. Nagyon meg volt in­dulva s magában küzdött, hogy teljes bizalommal legyen-e hoz­zám De a zártjellemü ember legtitkosabb érzelmeiről lehetett szó. Nem volt képes magát elhatározni. — Köszönöm — mondá röviden. A gondolatokat kell összeszednem, melyeket ön bennem támasztott. Viszontláthatom önt ismét? — Mindig szívesen látom. Es elhagyott. (Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents