Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-08-10 / 153. szám

„Békésnitígyei Közlöny" 1880. 153. szám. gári családok örülnek rajta, ha valaki érdemesnek találja megtekinteni az elavult, de szép régisegeket, az arannyal, selyemmel gazdagon kivarrott párnabalyakat, a páratlan lepedő és asztalkendő-szegélyeket, a finom rajzolatú pártákat és fej kötőket, a gyönyörűen kivarrott szalagokat stb. Most ezek, ha ugyan érdemesnek gondolták megtartani, mind az alsó fiókokba kerültek. Ha tehát hazai iparunkat nemzeties irányban akarjuk fejleszteni, ezekhez a mintákhoz kell visszatérnünk. Igaz, hogy eddigelé nem sok változatosságot találunk, mert keveset ismerünk, de kutassunk csak jobban, igyekezzük megtartani azt, ami még el nem pusztult; mindjárt jobban fog menni a dolog, fogunk akkor találni elég hazai motívumot, föl fogjuk kereshetni a helyeket, a hol a képzelet szép virágai meghúzódtak. Ilyen helyek a régibb egyházak, melyekben, főkép a reformátusokéiban, sok helyen remek példányai maradtak fön a hazai művészetnek, s nem egyszer bámultam nemcsak magam, de Schulcz és Storno barátaim is, azon mennyezeteket, padokat, szószékeket, melyeket talán falusi asztalosok, a helybeli birák és esküdtek eszméi szerént annyi változatossággal, annyi phantásiával, a szineknek olyan művészi érzekre mutató használatával készitettek, hogy csak őszinte örömet érezhettünk látásuk fölött. De van még más is, a miért e helyen felszólaltam. Évek óta látogatom régiségeket keresve, kivétel nélkül az egyházakat. Természetes, hogy mindenütt legelőször is a poharakat és felírásokkal ellátott czinkorsókat mutatják. Sokat, igen sokat lehetne itten, találni ha ezt kiaknázhatnék. Mennyi adat lappang itten és található a szent edények ajándékozóira, azoknak készítőire nézve: nem volna-e itt alkalmunk a már kihalt vagy elavult czinöntő mesterségekről biztos részleteket gyűjteni, és igy müiparunk történelmét becses adatokkal gyarapítani ? Ide tartoznék még az urasztalához való teritő kendők, a poharakra való kisebb takarók, a szószék párkányán vagy támláján levő kendők etc. melyek legtöbbnyire ájtatos hölgyek önfeláldozó buzgalommal készített. — Szükségtelen ezeknek müipari fontosságára utalni, pedig hányszor történik, hogy kivált ha egy kicsinyt már elrongyolódtak, minden kímélet nélkül a lomtárba dobatnak. Mindenütt, a hol ilyen, bármily értéktelennek tetsző, régi müipari czikkek találtatnak, kötelesek vagyunk azokat megőrizni és az utódoknak változatlanul átadni. Azt hiszem, némi szolgálatot teszek ez ügynek, ha arra kérem föl e tárgyaknak hivatásszerű őrzőit, a t. lelkész urakat, hogy szíveskedjenek az ilyen czikkeket a templomi készletek közül kivétetni, és az egyházi gondnokság ellenőrzése vagy beleegyezése mellett a tractusbeli főesperes uraknak átadni, kik azt ismét a superintendentiális székhelyre vinnék át. Ottan, hol főiskolai muzeumok vannak, nagyon jól meg lehetne ezeket őrizni. Igy rövid idő alatt, kevés fáradság-, és még kevesebb áldozattal nemcsak az egyházi szekrények fenekein lappangó nemzeti motívumokat lehetne napfényre hozni, de közössé tennénk egy oly kincset, mely értékesítését minden buzgó hazafi és a művészet minden barátja a legnagyobb örömmel fogadná. Nem tudom, jól mondtam-e el azt, amit bensőleg átéreztem, és amiről gyakran búslakodva gondolkoztam. Azok, kik az egyházakat kormányozzák, jobban ismerik nálamnál e dolgokat és azok módját, és ha akarják, pedig kell akarniok, meg is tudják azokat menteni. Alig van egyház, a melynél bámulalatos művészi, igen szép és régi munkák ne találtatnának, és maga a nemzet el fog csudálkozni azon a kincsen, a melyet bir és a mi még ilyen bánásmód mellett is fennmaradt. Őrizzük meg még a legkisebb parányiságot is, hogy belőlük idővel a nemzeti művészet mint phönix támadhasson föl. Dr. Rómer Flóris F Politikai hirek. — A „Bohemia" bécsi levelezője szerint a görög hadsereg mozgósítása nem az akczió kezdetét jelenti, Görögország csak demonstrálni akar. — A király Ohertraunig fog a német császár elé menni, mikor ez Ausseból Ischlbe megy. Az erkölcsi nevelés elvei, tekintettel a gyermekkorára és nemére. (Folytatás.) A napokban volt alkalmunk látni egy leánykát — 10—13 éves lehet — olyan fránya divatos ruhában; uram fia ments meg bennünket az ilyen divat majmolástól! Hisz ez már valóságos kisasszony-szerepet akart játszani s ugy tetszelgett colletirozott mell és karjaival, mintha hódítani akart volna. És igy készítik elő a leányokat erkölcsi bukásra a legtöbb esetben. Igy van ez. Ezen változtatni nem lehet. Ez divat. Nem tehetik ki magukat a mamák azon Ítéletnek, hogy slendriánok. Nem akarnak a modern divat kívánalmainak eleget nem tenni. De hát előbb való a divat az erkölcsnél? Nem a.— Csak-hogy az erkölcsnek semmi köze a divathoz. •— Ugy? hát semmi köze, kérem alázatossággal? Mi azt mondjuk, hogy igen sokköze van egyiknek a másikhoz s előbbi sorainkban ki is fejtettük már ezt. Itt még egy igen nevezetes szokásról leszünk bátrak ítéletünket kimondani. Ezen szokás nem más mint az, hogy némelyek a 12 éves leánykák bálakba, menyekzőbe s más nyilvános tánczmulatságokba össze-vissza Honfikeblök ínég sötétebb Mert elveszték a szép hazát. Mint a vihar dúl szivökben A fájdalom zúgó árja. . . Kialudt már kebleikből A reménynek végsugára, Az a remény, mely biztatá Hogy meglátják még a hazát, Azt a hazát, melyért küzdtok Melyért hős vérőket ontak. Hej! pedig a szép szivárvány Ott kün ragyog, hő könyekben Törött a7. meg, a szultánnak Szép leánya könyüiben. A szerelem hő könyüi Gyöngyöznek a szép szemekben. . . . Egy pillanat elég arra Hogy a leány hőn szeressen! . . . Holló szárnyát borította Az éj Stambulnak várára. . . . Mély alomban nyugszik minden Csak a szultán szép leánya S a börtönnek két lakója Vannak ébren még egyedül . . . És a sötét rémes éjben Á börtönben ily dal zendül : „Szent szabadság te dicső égi lány Szivem vére csak te érted dobban Szép egedből tekints le óh reám Add! hogy vérem még te érted ontsam!" Zörren a zár és az ajtón A szabadsag szép angyala Lép be halkan, hó fehérben, S ilyen szóra nyilik ajka : „Hős férfiak, szép magyarok Kínotokat nem nézhetem A szabadság órája üt Jöjjetek hát most én velem. Én a szultán lánya vagyok . . Lángra gyúltam én irántad Hős Szilágyi, viszonozd hát Ezt az égi tüzes vágyat!" „Óh szabadság szép angyala lm esküszöm hogy én téged Hőn szeretlek és imádlak Érted halok, élek veled !" Szólt Szilágyi. Lehullt a vas Mely karjokat szorította. Török szultán paripáit Az edzett kar legyilkolja. Hármat kimel meg az aczél, Ezeken eltűnnek szépen Mint a harmat a virágról Ha jön a nap lánghevében Viradatra messze hagyták Török szultán palotáját S a mint néznek sas-szemekkel Meglátják a magyar határt. . . . „Én szerelmem szép kedvesem — Mond Szilágyi a szép lánynak — Óh csókolj meg drága gyöngyöm Illik ez az il>en párnak." . . . Csattan a csók. Ajk összeforr; De Ilajmási lángra lobban : „Enyém a lány — mond haraggal — — Szive hallliatóbban dobban. — „Vívjunk érte." — Villan a kard A mint Hajmási akarja, Összecsapnak, lehull tüstént Hajmásinak a jobb karja. Bűnhődött mert elfeledte Feleségét és gyermekét, Busul. . . Szilágyi örömmel Ölelte át szép kedvesét. S a mint beértek a honba, Legottan összekeltenek : Idővel a szultán lanya — Sok szép gyermeknek anyja lett. Cs. P.