Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-11-30 / 230. szám

„Békésmegyei Közlöny" 1880. 230. szám. gyakorlat ezen valódi értelemben veedő törvény­intézkedést is megváltoztatni javasolja, elvitázni alig lehet; hisz ugyan e törvényben előképen felállita­tott a gazda és cseléd közti, teljes jogegyenlőséget igénylő szerződéses viszony, tehát hogy tűnhetik egyszerre sötét felhőként elő oly pont, mely az utóbbit a legsúlyosabb személyi alárendeltséget fog­laló családjog hatósága alá hajtja. Eltekintve mind­ezektől kétségtelen, hogy minden nemes érzületű ember elvárja illetékes hatóságainktól, hogy ama a középkori barbarismusra emlékeztető rosz bánás­módot, melyben a cselédek részesülnek, lehetőleg enyhítsék. — Schobri bűvész fellépte a legbanálisabb fiaskó volt, mit e téren csak képzelni lehet. A kis számú közönséget ügyefogyottsága mulattatá csak s olyan skandalozusau végződött, hogy inkább a rendőri hirek között kellene róla megemlékeznünk, mert a közőnségfogásnak ezen neme egy hajszállal sem különb a csirkefogásnál. — Özv. Kádas Józsefné, szül. Vertán Anna, a jövő évi januárhóban megjelenendő „Fővárosi Napilap" czimü szépirodalmi közlöny kiadó-tulaj­donosa járt a napokban Csabán előfizetőket gyűj­teni. Egy kissé talán különös, hogy maga a kiadó — pláne nő — végzi a koiportálást, — de hát nagyon merkátori időket élünk. — Kéler Ilona, kinek fényes tehetségéről a csabai és gyulai közőnsógnék alkalma volt meg­győződni, midőn Krecsányi Iguácz társulatával kö­rülibe időzött, e hó 26 án "meghalt. A nemzeti szinház igazgatósága által kiadott és szerkesztő­ségünkhöz beküldött gyászjelentés következőkép hangzik : Az országos nemzeti szinház igazgatósága, mély elszomorodással tudatja a színművészet min­den lelkes barátjával, s igy első sorban Kolozsvár sz. kir. városának n. é. műpártoló közönségével, hogy ezen müintézetnek egyik jelese, a közönség által méltán kedvelt és kitüntetett színművésznő Kéler Ilona folyó 1880. évi novemberhó 26 án, reggeji 10 3/ 4 órakor, a szinmüvószetért oly nemes becsvágy gyal és szorgalommal munkálkodó ifjú életét tizenkét napi súlyos szenvedés után bevégzé. Legyen emléke áldott és éljen örökké 1 Kolozsvártt, 1880. november 26 napján. Az országos nemzeti színház igazgatósága. — Gyulán ma a főispán ur ő méltóságának elnöklete alatt értekezés tartatik a békési vasút kérdésében. Nagyon kívánatos volna, ha e fontos s közgazdaiági érdekeinkkel oly szorosan össze­függő ügy mihamarább megoldást is nyerne. — A Csabán jövő vasárnap kezdődő vásár egyike szokott lenni a legélénkebb forgalmuaknak. a gazdák béreseiknek komenczióba járó ruhane­müeket ekkor szokták vásárolni, különösen pedig a sertés vásár Ígérkezik ez idén igen élénknek Csak a hagyományos eső ne sárositsa össze. — Hymeil. Nagyváradról értesítenek ben­nünket, hogy néhai Palay. volt gyulai igen jó em­lékű kir. közjegyzőnek kedves leányát, Etelka kis­asszonyt Csathó Ferencz törvényszéki biró elje­gyezte. Fogadják üdvkivánatainkat 1 — Hírlik, hogy német zangerek akarnak Csabára jönni. Előre is figyelmeztetjük, hogy a mi hazafias közönségünknek egy csepp érzéke sincs erkölcsrontó izetlenségeik iránt, pláne ha azok német nyelven ziingeroltatnak. — Sarkadon nagy hajtó vadászat rendezte­tett, melyen számos gyulai sportman is részt vett. Törvénykezési terein. — Jegyzéke a b.-gyulai kir. tszék 1880. évi decz. hó 3 ik napján előadandó polgári ügyeknek. Előadó: Huszka. 5241. Zsiga Rebeka Bereszki Mihályné felperesnek, Zsiga Mihályné és társa al­peresek ellen végrendelet félre fétele s törvényes osztályrészének kiegészítése iránti pere. 5500. Boros János felperesnek, Boros István örökösei alperesek eil en 599 frt tőke és járulékai iránti pere. 5605. Vincze Sándor felperesnek, Retneszki István és tár­sai alperesek ellen birtokközösség megszüntetése iránti pere. Előadó: Miskovits. 8858. Id. Mogyorosi Sándor gyulai lakos felperesuek, Benn Mihály gyulai lakos alperes elleni 446 frt 38 kr. tőke és járul, iránti pere. 9006. Dombi János p.-szt.-tornyai lakos felperesnek, neje Dúzs Rebeka p.-szt. tornyai lakos alperes elleni házassági váló pere. 9007. Balogh Juliánná öcsödi lakos felperesnek, férje Oskó Lajos öcsödi lakos alperes elleni házassági váló pere. Legújabb hirek. * A panaina-átszurás vállalata minden valószínűség szerint tökéletesen biztosított­nak tekinthető. — Az ifjú csehpárt által rendezett népgyűlés a kormánybiztos által feloszlattatott. — Kátay Imrét gróf Károlyi Sándor újpesti pénztárnokát sikkasztás miatt elfogták. — Korzelitz az újpesti váltóhami­sítás elkövetője szintén kézrekerült. — A közigazgatási enquete tanácskozásai véget értek. Felelős szerkesztő : dr. Báttaszéki Lajos. Főmunkatári: Garzó Gyula. ZEX fLirdetéso Scm-in-esn-felcL fűszer és csemege kereskedésében a legkitűnőbb minőségben és mérsékelt árak mellett kapható : Legfinomabb jamaika, kuba és braziliai rum. Finom pecca virág, suchong és császár thea és thea-sütemeny. Továbbá: Különféle bel- és külföldi borok és likörök. Orosz szardiuia, anchovis, szardínia olajban, töiibnemü füstölt tengeri hal közönséges hering és finom matjes-hering, Caviar és franczia mustár. Legfinomabb veronai és belföldi szalámi, füstölt marha-nyelv és hus. Többnemü sajtok úgymint: Gorgouzola. ementhali, groji, imperial, kárpáti sztrachino, parmezán és liptói turó. Mindennemű déli gyümölcsök mint : Calag-a-szőllő, a.a.tol3ra,„ fű-g-e. mogyoró feltörve, olasz gesztenye- stb. Legfinomabb stokeraui borsó és lencse, hengermalmi liszt, fris debreczeni torma és füstölt szalonna és napon­ként fris kenyér. "TKg r g Czukor, kávé, stearin-gyertya, petróleum és minden a füszerkereskedéshez tartozó czikkek. ^^ Vidéki megrendelések, a leggyorsabban és mérsékelt árak mellett teljesíttetnek és 5 forintot meg­haladó csomagok bérmentve küldetnek ^PJ Tisztelettel : (177) 4-6 Sonnenfeld Henrik. HAZELADAS. A távirda-utezában fekvő „Petőfi'-hez czimzett kávéház, mely 4 szoba, 1 bolt, 1 tánezterem, (mely minden átala- ^ kitás nélkül magtárnak is használható) 2 pincze, 2 konyha & és 2 kamrából áll, szabadkézből eladó. Feltételek megtudhatók a háztulajdonosánál: B.-Csaba. 1880. novemberhó. 179 2—3 I § | I I& 1 Hirdetmény. K.-Ladány községben fekvő, báió Wenck­heim család tulajdonát képező gőzmalom helyiségben, a serfőzde beszüntével maradt egy egészen jó állapotban lévő 4 öl hosszú, 27a öl kovácsolt vas szerkezetű, több mázsa sulyu lititö, egy köb öl méretű réz üst, és egyéb felszerelvények sza­badkézből eladatnak. Venni szándékozók K.-Ladányban szó­kelő Farkas Gábor ügyvédnél jelentkez­hetnek. K.-Ladány. 1880, nov. 26. Farkas Gábor, 1=0 3 l mint megbizott ügyvéd.

Next

/
Thumbnails
Contents