Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-11-28 / 229. szám

B.-Csaba. 1880. VII. évfolyam, 229. szám. Vasárnap, november 28-án. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési (lij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévre 4 Irt ; évnegyedre 2 frt. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: Apponyi-uteza 891. számú Mz. Kiadóhivatal: Takács Árpád nyomdája. lígyes szám ára 4 kr A szerdai és szombati szám ára 3 kr. Kapható Gríinfeld I. könyvkereskedő urnal. Hirdetések jutányos áron vétetnek lel. „Nyílttériben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadó­hivatalban Takács Árpád ur nyotndajábaa. vidéken a poamliivatnlol'Tiál 5 kros |iostnnt!.lványnval Közigazgatási enquete. Magyarország közvéleménye előtt e pil­lanatban minden más kérdés háctérbe szo­rult és egész odaadó figyelemmel kiséri az enquete működését. A lapok részletes tudó­sításokat hoznak és hasábjaikat, manap az enquetre össszehivott szónokok beszédjei uralják. Az enquete működésének fontosságáról felesleges is volna szót szaporítanunk, hisz a belügyminiszter azért hívta azt össze, hogy megállapodásai a majdan foganatba veendő törvényhozási intézkedések kiindu­lási pontjai legyenek. Helyet foglalnak e tanácskozmányban a közigazgatási ügymenet körében mozgó férfiak közül főispánok, alispánok és megyei főjegyzők; a parliamenti képviselők közül többen, kik részint elméleti magasb szak­képzettségük, részint gyakorlati tapaszta­lataik által hivatvák a tanácskozmányba való részvételre ; ott vannak vé^ül azon belügyminisztériumi tisztviselők, kik kor­mányzati szempontból hivatvák a közigaz­gatási reformokat mérlegelni és elbírálni. És a tanácskozmány tolyik, legkiválóbb szakembereink, elismert államférfi unk hal­latták már szavukat. V leghevesebb vita, a legélénkebb diskussió tárgyát természete­sen a közigazgatási rendszer ama legsarka­latosabb kérdése képezi, hogy a választási vagy kinevezési rendszernek adandó-e előny ? Sennyey Pál báró volt az első, ki ez elvi fontosságú kérdésben szót emelt, kimond­ván határozottan, hogy a kinevezési rend­szer híve, hozzátéve azonban, hogy ő a ki­nevezési rendszert ugy érti, miként a tiszt­viselőket mind a kormány nevezze ki köz­vetlenül, hanem ugy, hogy a főispánnak a kinevezésekkel szembe döntő propositiója legyen. Péehi Manó gróf nézetei nagyon homályos képeket nyújtanak az ő reform ­eszméjéről: szerves közigazgatási apparatus, f deczentralizáczió és la közigazgatási ügyek nagy részének a törvényhatósági közgyűlés részére való átengedése; a közgyűlés hatás­körének kiterjedése; főispánok helyett me­gyei főnökök, államrendőrség, élethosszig­lanra választ tt képviselők képezik azon chinai tájképet, melyet beszéde nyújt De ha már előbb az alaki nagy reform került szőnyegre — hiszen még ez az egész tevékenykedés csak tanácskozmány — hát teljesen igazat adunk a belügyér urnák, hogy : a mi azt a fő elvet illeti: a választási vagy kinevezési rendszernek adandó-e előny? elébb egy elhatározó és talán a szigorú qualificatió kiszabása utjáni kísérletet, kell tennie arra nézve, hogy a választási rend­szer mellett kielégíthetők és elláthatók-e az államigazgatás igényei, s nyerhető-e annyi és oly tisztviselő ez uton, amennyi és a mi­nők az államkormányzat s a magyar nem­zetiség legfőbb érdekeinek biztosítására szük­ségesek ? Ha igen, — akkor vétek lenne a tör­ténelmi fejlemények alapjáról lelépni csak azért, hogy nem szükséges változásokkal megkínozzuk a közvéleményt és közszelle­met. Ha nem, — akkor pedig a szükség parancsolni frtgja az utolsó lépést. Teljesen igaza van a belügyérnek ak­kor , midőn igy gondolkodván, azt tartja, 'hogy ámbár a jó államkormányzat a leg­főbb érdek, de miután kétségtelenül és szük­ségkép erre törünk, a történelmi fejlemé­nyek alapjával hirtelen és fekétlenül sza­kítani nem tanácsos. A történelmi fejlemé­nyeknek mindig van joguk arra, hogy mi­A „BEKESMÜ&YEI ÜUIIZAIA, A naturalizmus nagymestere. — 2Zola Bmil. — A legújabb kor egyik legnagyobb emberét szándékozom a t. olvasónak bemutatni, s bárha nem is szólok az irodalomtörténész komoly, mél­tóságos hangján, pongyola csevegésem közül is ki­válik a hatalmas lángész alakja, ki rideg nyuga­lommal tartja kezében a kérlelhetlen bonczkést, melylyel irgalom nélkül nyesegeti az irodalom min­den korcs kinövését ; ki keztyüt dobott az ó- és újkor előítéleteinek s az érzelgősség szánalmas nyá­vogása közepett a való erzelem érczes hangján menydörög, — magyarázván a szájtátó figyelem­mel hallgató közönségnek, hogy minő alkatelemek­ből áll a tulajdonképeui élet. Ez a férfiú Zola Emil. 1840. Parisban pillantá meg a napvilág fé­nyét, vagy helyesebben a világ az ő napfényét. — Apja korán elhunyt ; építőmester volt, ki valami­kor osztrák hadi szolgálatban is állott, mint vár mérnök. A balsors vagyonától megfosztotta és ín­ségben síolő családot hagyott hátra. Zola Emil tehát a nyomor iskolájában növekedett. Koplalás és didergés nála napireuden volt, de azért a kétségbeesést soha egy pillanatra nem érezte Víg, mondhatnók könnyelmű ifjú volt, ki a nyomor legborzasztóbb rémeinek szemébe tudott jó kedvvel kaczagni. Egész éjszakákat végig dor­bézolt és reggel hazament — tanulni. Köztudomásu dolog, hogy a latin negyedben polgárjogot szerzett magának azon szokás, hogy minden deáknak grisetteje legyen. Zolának is volt. Egy zord téli napon történt, midőn a fagyos szél csontot ós velőt megremegtetett, hogy egy Muzsa-hölgy járkált remegő léptekkel a Pluce du Phatéonou, türelmetlenül nézve az utczák szegle­teit,. Bármily erősen burkolta magát kopott ken­dőjébe a szél annál irgalmatlanabbul ostromolta. Egy élőlény eem mutatkozott. Végre a tért kör­nyező utcnák tömkelegéből egy sápadt ifjú lép elő, hosszú, ócska kabátjába állig begombolkozva. Sötét hajfürteivel szeszélyes játékot űzött a szél. Egye­nesen a hölgynek tart. „Egy garasom sincs" v > 11 a rövid megszólítás. — a leányka szomorúan fogva­czogva válaszol: „Pedig esteli 5 óra van és én még nem reggeliztem." „Hm ... én sem." Egy pillanatnyi gondolkozás ... Az ifjú homlokán ke­serv ós bánat czikkázik keresztül . . . felkaczag : „íme vedd kabátomat, vidd a zálogházba és regge­lizzél" leveté azt és vig, könnyű léptekkel távozott ingujban a szibériai hidegben. Ez ifjú Zola Emil volt. Családja végképen elszegényedvén nem tudta tanulmányait befejezni és a mn ennipi kenyér kérdésének cynikus alakja ijesztő tekintettel bur­zadt reá. Nem riadt vissza. Dús reményekkel szivében és egy garas nél­kül zsebébe nyakába vette Párist. — Munkát ke­resett. Jó csillagzata nem hagyta el, talált. Eleinte egy igen silányat 80 frank havi fizetéssel. Ámde a kenyér biztosítva volt. Valamivel később a világhirü ILtcliette és társa kiadó-hivatalában nyert alkalmaztatást. — A Saint-Germain boulevard 79-dik szám alatti ház egyik nagy termében állt az uj szellem e leghiva­tottabb képviselője reggeltol estig, rendezett, cso­magolt, pecsételt és expediált havonkénti 100 frankért. Az éjeket, vasárnap és ünnepnapokat tanul­mányainak és irodalmi kísérleteinek szentelte. —• Ideálja Hugó, Musset és Byron volt még ekkor, inig később Balzac igaz tüze túlragyogta ezeket, hogy az itju szellemét örökre kötve tartsa. A lélekölő, unalmas munka, a könyvhalmaz, papircsomó és pecsétviasz között szüksége volt az tíju léleknek a romanticizmus ábrándos, kék egére. Ekkor irt egy hosszabb költeményt „L'amoureüsa Comédie" czim alatt. E költői titok sokkal éde­sebb volt, semhogy ki n& fecsegte volna.

Next

/
Thumbnails
Contents