Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-11-16 / 220. szám

„Béke'smegyei Közlöny" 1880. 220. szám. Temetése tegnap délután volt A halotti szertartást a még helyben időző rabbi ur végezte, mely alka­lommal egy emelkedett szellemű és hitszónoki hiva­tásáról fényesen tanúskodó beszédet tartott, mely a nagyszámú hallgatóságot a részvét igaz könnyeire fakasztá E szivrenditő benyomás hatása alatt Biener Bernát ur, mint a hitközség elnöke, felhívta a jelenvolt közönséget könyöradományokra, néhány szóval ecsetelvén, hogy az elhunyt példás hűséggel és nemes lelke egész buzgalmával szolgálta a hit­községet, idejének javát e foglalkozásában töltve el. Most tehát, midőn koporsójánál a gyászoló özvegy és 6 segélytelen árva áll, a részvét mulaszthat­lan kötelesség erejével bir. E beszéd után alig egy negyed óra alatt 250 frtnál több gyűlt össze, és kilátás van ez összeg megkettőztetésére. (—J) Szarvason a városi képviselők válasz­tása nov. 18-ára van kitűzve. Kilencz rendes és tizennégy póttag fog választatni. Két párt áll egymással szemben; a kormánypárt s a szélső hal. Ha a kormánypártiak, kik számra nézve alkal­masint tulságban vannak, a küzdtért nem hagyják «1, győzedelmük biztos, ellenkező esetben a szélső bal győz. A dolgot eléggé illusztrálja a múltból az az eset, hogy egy megyebizottsági tag minden ellen­jelölt nélkül a szélső bal részéről tizenegy sza­vazattal lett megválasztva. Ez tanúságos eset, nem árt ebből tanulni. (—J) A szarvasi nöegyesület a kaszinó­társulat helyiségében nov. 20-án saját pénztára javára thea-estélyt fog rendezni. Lesz zene, táncz, a theát mérsékelt áron arra felkért úrnők fogják kiszolgáltatni. Belépti dij 1 forint. Ezen kivül, ugy tudjuk, a nőegylet egy felolvasással egybekötött társas estélyt rendez deczember első napjaiban. (—J) Szarvason nov. 14-én vezette oltárhoz Melis Lajos kereskedő ur Piavetz Róza kisasszonyt, Plavetz György kataszteri biztos urnák bájos leá­nyát. Kisérje frigyüket zavartalan boldogság. — Hyinen. Csabán Tó ván A dol f kereskedő vasárnap jegyzé el Veisz Katalin kisasszonyt. — A megyei agarász-egylet folyó hó 6-iki közgyűlésén egy a csabai redoute termében, saját pénztára javára szándékolt bál megtartását hatá­rozta el. Az est megjelölése a rendezőségre bíza­tott, mely Geiszt Gyula eluöklete alatt, Bauer Gyula, Geiszt Gáspár, Fejér Béla, Hegedűs Kálmán és Szucsu Béla urakból alakult meg. — Lörincz Mihály czipészsegéd, ki ragá­lyos betegsége miatt kényszer gyógykezelés alá vétetett, f. hó 13 és 14. közötti éjjel a gyulai köz­kórházból megszökött. Nyomozása folyamatban vau. — Jugyikál* (Rúzsa) Mihály, csabai ismere­tes csirketolvaj f. hó 13-án a helybeli rendőrség által épen azon pillanatban, midőn a távollevő Hursan György lakásából csirkéket akart lopni, elfogatott. — Vrbovszki György, csabai lakos, a csa­bai járás szolgabirája előtt azon panaszt tette, mi­ként Zsibrita Mihály cselédje, Gyursisek György őt sebes hajtás következtében f. hó 13-án reggel elgázolta, baja azonban szerencsére nem történt. Az illető méltó büntetését a börtönben várja. Legújabb Ilitek. * Kolozsvárott az „Ellenzék" szerkesztését Ugrón Gábor képviselő vette át. Az ingerültség a jeleztük brutalitás folytán még mindig növekvőben van. — Bismarck herczeg ismét neuralgikus bán­talmakban szenved. — Az orosz hivatalos Köz­lönyben Greigh visszalépése és Abaza pénzügy­miniszterré kinevezése közzététetett. Felelős szerkesztő: dr. Báttaszéki Lajos. Főmunkatárs: Garzó Gyula. KTyilt-té r.*) Özvegy Zuckermandl Sámuelné tisztelettel jelenti a n. é. közönségnek, hogy a Stern Károly ur vasut-utczai házában ÉSTi£iüí^Ö'I' nyitott, melyben jutányos ár mellett bármikor jó ételek és italok kaphatók. Ugyanott havi kosztosok vétetnek fel. B.-Csaba, 1880 november hó 12-én. Ozv. Zuckermandl Sámuelné. A legkitűnőbb minőségű és valódi Eácz ürm ö s kapható Murányi Gusztáv csabai vendéglősnél Egy liter ára: 80 kr. Vidéki megrendelések készséggel teljesítetnek. *) Az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállal fels­lőséget a szerkesztőség. 1 JC cl e t é s Uj üzletmegnyitás. Alólirott tisztelettel hozom tudomására a n. é. közönségnek, miszerint Csabfín özv. Janovják Ignácznó asszonyság házában (görög keleti egyház tőszomszédságában) vas- és f^xszezcHseireslszecLést nyitottam, mely áruk dus választékban igen jutányos árak mellett kapha­tók, melyekre is a n é. közönség becses figyelmét felhivni bátorkodom A n. é. közönség becses pártfogásába ajánlva magamat: Csabán, 1880. novemberhó. (174) 3—3 Teljes tisztelettel : Dánielovics András, vas- és füszerkereskedő. | Méreg-szeletkék, • biztos szer a mezei egerek töme­ges kiirtására. X Kapható: Sipöcz István gyógy­• szereznél Pécsett. • 5 ki gr. ára I frt 80 kr. 50 | klgr. 28 fit o. é. • Bővebb értesítést nyerhetni ugyan­T ott, vagy következő uradalmi igazga­+ tós;1goknál: u.m: Agricola Kaposvá­^ rott, acsi, üszőgi sat. uradalmaknál. 176 8—2 tftic&idic^idhíbb^ Minden kiállításon az érdem-éremmel kitüntetve. ZEznj-st érem. IFárls 1878. (28) 50-45 Brogle I, éi lilltf gép- és rosta-lemez gyára Budapesten. a Margit-hid közelében, készít Trieuröket (konkoly választó) 6 különféle nagyságban. _ J&Bj Trieur hengereket malmok számára. X*H Koptatókat, || Szelelő rostákat, Szitákat és rostákat cséplőgépek számára. j| jj Gyári képviselő B.-Csabán BARTÓKY LÁSZLÓ. 8§j Levélbeli megrendelések pontosan eszközöltetnek. Gyönyörű szép női-ruliakelmék valamint divatos kész női öltözékek legolcsóbban liapliatók IAMBURGEB ADOLF női divatáru raktárában KUUAJPEST, Koronaherczeg-utc^a 14>.

Next

/
Thumbnails
Contents