Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-10-03 / 190. szám

nBékésmegyei Közlöny" 1880. 193. szám. erős s boldog legyen, nem szabad tétlenül a jövőbe nézni; meg kell az ahhoz szükséges alapot hova gyorsabban vetnünk s erősítenünk. Az alap pedig nem más, mint e haza minden gyermekének helyes és okszerű nevelés-tanításáról való gondoskodás, s gondoskodásunknak eredményre vezetése. A helyes nevelés-tanítás szüli bennünk az erényeket, az erkölcsöket, melyek nélkül „Róma ledül s rabigába görbed" ; előidézi bennünk az összetartás s hazánkhoz való ragaszkodás szent érzelmeit; elvezet a tudományok tágas mezőire, hol az ismeretek gyűjtésében ügyesség, munkásság, takarékosság és számtalan más jó tulajdonokhoz szoktatva létesiti mindazt, mi által test és lélekben gyarapodva, sokat sanyargatott hazánknak hasznothozó, derék polgáraivá lehetünk. — S mivel erősen hiszem, hogy mindazok, kik népueveiésünk emelésére hatályos beíolyást gyakorolhatnak, egyszersmind meg vannak arról is győződve, hogy a népnevelés: közügyeink egyik legfontossabbika; — meg arról, hogy ha anyagilag gyarapodni kívánunk, ennek alapfeltételét, a szellemi művelődést ki kell terjesztenünk vallás- s nemzetiségi különbség nélkül e haza minden gyermekére; -- hiszem azt is: hogy állam s felekezetek készséggel támogatandják a fontos missióval biró „Népnevelési egyleteket" ; hogy szívesen nyujtandják jobbjokat azok térhódítására hazai összes törvényhatóságaink ; hogy buzgó igyekvés s szeretettel ápotandják azokat társadalmunk minden rendű s rangú, igaz, s müveit lelkű honfiai s honleányai. A népnevelés terén oly kötelességek megoldása vár reánk, melyeket elodázni nem szabad, melyektől magunkat távoltartani, súlyos bün nélkül, nem lehet. A „Népnevelési egyletek" eszméje ma csak egy szikra még; de ha ez kellő élesztésre talál, már holnap megörvendeztethet bennünket nagyszerű vívmányokkal. S ép ezért kérve kérem a minden jó és nemes ügyet szolgálni kész hazai sajtót is, hogy a felújítottam korszerű eszménél vesse latba nagy hatalmi állását s erejét. Nagybecsű figyelmére méltatva e tárgyat, egyengesse a „Népnevelési egyletek" útját; mutassa ki szinte azok idő- és czélszerüséget; népszesüsitse s terjessze azokat. Mert én részemről egész nyíltsággal hangoztatom, hogy ha saját magunkat megtisztelő szép s hálás dolgot cselekszünk azzal, hogy pd. egy Eötvös, Széchenyi s más nagyjainknak díszes e'rczszobrokat állítunk, — sokkal szebb, nemesebb s maradandóbb becsű, dolgot cselekszünk azzal, ha azok dicső eszméit átültetjük hazánk minden egyesének szivébe, ha a bölcsőtől a sí rig ugy vezetjük, tanítjuk e haza minden fiát, miként egy Eötvös, egy Széchenyi éreztek s gondolkodtak, — s hazai közkincsként hátrahagyott müveikben nagy szellemök által folyton hozzánk szólnak. „Teg}

7en mindegyikünk a menynyit tehet hónáért földiéért! s ki becsületesebben, elszántabban járandja utolsó leheletéig a hazafiság pályáját, az leKy

e

n győztes — diadalmas!" mondta gr. Széchenyi István. Deák Ferencz pedig igy szólt: „Korunkban csak azon nemzetnek van biztos politikai jöven~ dője, mely komolyan törekszik az általános műveltség színvonalára emelkedni s azon előre haladni!" Éljen a haza! Politikai hirek. * A hatalmak jelen tárgyalásainak főtárgyát az a kérdés képezi, mikép érvényesíttessék Európa s határozatainak tekintélye a portával szemben. A közös flotta missiója e kérdés megoldásáig mindenesetre fenn áll. — A képviselőház szept. 30-iki ülésének egyedüli érdekesebb mozzanatát Madarász József interpellácziója képezte, melyben kérdezte a kormányt, hogy hajlandó-e befolyását oly irányban érvényesíteni, hogy Montenegró érdekében a hatalmak az albánok ellen erőszakot ne használjanak, s hogy ez esetleges erőszaknál legalább magyar haderő ije működjék közre. Ezea interpellácziót megelőzőleg a ház osztályai sorsoltattak ki s bizottságai választattak meg. Jelentés a békésmegyei gazdasági egylet által 1880. szept. 19—21-én Békés-Csabán tartott mezőgazdasági gépversenyről. (Folytatás.) Az igazságnak érzete kényszerit kimondanunk, hogy e tekintetben a m. kormány, mint gyáros, sem jobb hazai gyárosainknál. Pár óv óta a budapesti állami gépgyárban gőzmozdonyokat és cséplőket készíttet, érdekében állna tehát és minden igaz honfi által hőn óhajtatnék is, hogy e gyártmányával versenyre keljen és a külföldieket lehetőleg kiszorítsa. A gőzcséplők rohamos terjedésének jelen korszakában nagy és fényes jövő várna reá. Mi alkalmat nyujtottunk, még pedig kifogástalanul tisztességesen, hogy a gőzcséplők versenyét kizáró programmunknak keretén kivül a gazdaközönség a magyar államgépgyárnak gőzcséplőjét még is megismerhesse. Ganz ugyanis hengerszékeit és villanyvilágítását bejelentvén, elkerülhetlenül szükségessé lett egy gőzcséplö, melynek mozdonya a hengerszékeket hajtsa, cséplője pedig éjjel villanyvilágításnál csépeljen. Szerepe tehát mellékes ugyan, de Benczúr Vilmos. Vissza idézlek egy perezre az élők sorába. Hadd vegyen körül még egyszer szeretetem, hadd lougjen körül minket kedves emléked, melynek jól esik egy könnyet szentelni. Megérdemelted, mert szerettél. Tizenkét esztendeje mult már annak, hogy Szarvason együtt viseltük az iskola porát, szoros barátságban töltöttük a boldog gyermekéveket. Oh mi gyakran voltunk együtt, bátyád csöndes, felreeső házában. S mikor elvégeztük az iskolsi töladatokat, megvonultunk a galagonya-bokrok mögött, hogy együtt szőjük-tonjuk magasröptű terveinket. Már akkor meg volt bennünk a nagy ambiczió, már akkor eltökéltük, hogy hazánknak hasznos, tevékeny polgárai leszünk. Gyermekósszel fel se értük mit logadtunk egymásnak, de terveink csábító varázsa nem hagyott pihenni. Te voltál az osztály legjobb próza irója, ón a legtürhetőbb verseket irtam. S alig fordult meg a világ kereke egy két esztendővel, te kimentél a nagy világba az élet költészetét élvezni, ón pedig neki feküdtem a prózai munkának. Te iparos lettél, én újságíró. Itt fekszik előttem leveled, melyben élted fordulópontján eltökéled magad, hogy a munka emberei közé lépsz. Indokoltad azzal, hogy e pályának mily nagy szüksége van tanult, értelmes emberekre. És hogy csakugyan tanult, szakavatott légy, bejártad a külföld minden nevezetes pontját, Belgium, Franczia és Németország, Swajcz leghíresebb gyárait. Ma is emlékszem leveleidre, melyek a czivilizált nyugat gyárpontjaiból érkeztek hozzám, a kinek te oly gyermekies őszinteséggel, baráti szeretettel mondtad el tapasztalataidat és irtad la csudálatod nagyságát ama nemzetek munkássága, szerzőképessége iránt. Leveleid önkénytelenül nagy befő lyással voltak rám s a munka emberei iránt végtelen becsülóst, rokonszenvet keltettek keblemben. Oda éreztem magam bilincselve hozzád, iparostársaidhoz és észrevétlenül tértem át a kezdő hírlapírói pályán a komoly tárgyhoz, melyet azóta nem hagytam el, s melyet minél tovább szolgálok, annál jobban szeretek. Hiszen a te emléked is össze van fűzve annak kezdetével! Emlékszem, mikor idegen földön unokatestvéred váratlan halála bekövetkezett, mily keserű panaszt emeltél a végzet e könyörtelen rendelete ellen. Szegény barátom, nem tudtad, hogy a sir, melybe keserved könyüi hullottak, nemsokára meg fog nyilni számodra is. Pedig megérdomelted volna a földi boldogságod. Kevesen lépnek az iparos-pályára oly elszánt akarattal, képességgel és pályájuk iránti szeretettel. Kevesen törődnek pályájuk közérdekeivel anynyit, iparuk javításával kevesen foglalkoznak oly mélyreható alapossággal, mint te tetted. Az emésztő tűz, mely szivedben égett, a világosság, mely lelkedet elárasztó, egy fényes jövőt jósolt neked a téren, melyet te is szebbnek, rendezettebbnek, üdvhozóbbuak, becsültebbnek véltél Hogy oly sokat kellett csalódnod! Gyakran léptél ki lapjaimban jó tanácsaiddal, gyakran visszatértél szép irályoddal a prózairás mesterségéhez, hogy tanitsd, oktasd, elevenítsd az osztályt, melynek te is tagja voltál. S a ki ma olvassa czikkeidet, fölfedezi bennök a mély érzést, a költészetet, melyet te e száraznak látszó tárgyhoz is önteni képes voltál. Ma miudez csak emlék. Emlék vapy magad is, ki fölött napirendre tér a kör, melyben mozogtál, de a kinek sirja fölött ébren őrködik a szülői, testvéri és baráti szeretet. Ha nem szakit vala ki a halál küzdő sorainkból, ki tudja mikép valósítottuk volna meg hajdani szép terveinket. Hiszen minden előföltétel meg volt benned, hogy ügyünknek tájadon munkás, képes vezére légy. S be sokszor volt eszedben, hogy a te magányodban ketten megvonuljunk s ama tervekről újfent tanácskozzunk. Be sokszor megírtad, hogy ha Csabára megyek, be jösz értem kocsival és kiviszesz békési lakodba, hogy eláraszsz csöndes szereteteddel, rokoni érzelmei ddel. Most már terveidnek szárnyát szegé a végzet. Azoknak száraz hüvelye maradt meg csupán, a szellem, mely nekik éltet adhatott volna, benned örök nyugalomra tért. S ha a kocsi még egyszet be jönne értem Csabára, még is be váltom igéretemet. Fölkeresem sirod hantjait, koszorút teszek rájok és elsírom fölöttük őszinte keservemet. Az én szivem is könnyebbül, a te bocsánatod is könnyebb lehet. Mert csak én tudom legjobbal: ki voltál te, mi lett volna belőled, mily sokat vesztettünk benned, hozzád kötött reményeinkkel. Mindebből csak egy maradt meg vigasztalóul, kísérőül: a drága emléked, mely kedves lesz előttünk a míg élünk. Legyen hamvaidnak könnyű a főid pora, szellemed pedig küld le közénk sokszor, hadd hódítson az eszmének, melynek te rajongó híve valál, Isten veled ! G-ellérl 2v£6x.