Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-08-31 / 167. szám

, Bekésmegyei Közlőm " 1880 167. szám. Ezt minden esetre szem előtt kell tartani. Nem jó még azért sem kettőnek együtt há'ni, mert éjjel 'szénsavat — egy ártal­mas légnem — lehelünk ki és ha együtt hálunk, kénytelenek vagyunk egymásnak a párolgását be szívni, mi az egészségre káros hatású. Földre sem jó fekhelyet ké sziteni, mert a földből is szénsav párolog ki, legjobb azt valamely magasabb helyre készíteni, ugy, hogy gyermek le ne essék róla. Minél inkább iparkodjunk gyermeke inket egyedül hálatni és sotia se engedjük meg, hogy öreg beteges emberekkel alud­janak egy ágyban. Ezek lévén az erkölcsi nevelés legfőbb elvei, nem tartjuk szükségesnek a többie­ket is elősorolni. Azok, kik a fentiek sze­rint fogják gyermekeiket erkölcsileg nevelni, önként rá jönnek a többi elvekre. Mind­ezeknél fődolog a példaadás, mely mindig nemes érzelem kifolyása legyen. G-rosz Lajos. MEGYEI KÖZÜGYEK. Békésmegye közigazgatási bizottságának fél­éves jelentése a belügyminisztériumhoz a megye állapotáról. (Folytatás és vége.) 2. A mult félévi jelentésünkben felemiitvén, miszerint az 1879. évi szüret eredményeihez kö­tött remények a legteljesebb mérvben valósultak, ezen eredményeket, most számadatokban van al­kalmuuk feltüntetni. Termett ugyanis összesen 52946 hectoliter must, melyből legnagyobb rész Gjula város tovább i GjOina, B.-Csaba, Orosháza és Füzes-Gyarmat községekre esik. A termelt mustból eladatott 5899 hectoli­ter. Nemök szerint gyártatott 21,724 hectoliter fehér, 5356 hectoliter közöuséges veres és 13471 hectoliter siller bor. A bel fogyasztásra eladott bormennyiség 34153 hectolitert telt ki. Az átla­gos ár megyeszerte hectoliterenként következő volt: must 2 fit 37 kr. lehúzott uj bor közönséges ó bor 7 frt 22 kr. a nyers szőllő Lilogramonkéiiti ára 8 kit tett ki 3. A megye területén, a folyó évi fedezte­tósi idény alatt B.-Gyula, B.-Csaba, Uj-Kigyós, Mező-Berény, Békés, K.-Tarcsa, Szarvas, Öcsöd, Szent-András, Füzes-Gyarmat, K-Ladányi Vésztő, Orosháza, Tót-Kon:lós és Csorvás, összesen 15 községben 42 db fedező mén volt hivatva a tenj észanyag fejlesztésére és nemesítésére, és pedig faj szerint 13 db angol, 5 db arab, 5 db anglóarab 5 db normann (mindannyi Nonius iva­dék) 2 db norfolki, 2 db lippicai és db angol telivér. Legmagasabb fedezési díj 5 frt. (Radbán arab, Gidran anglóarab, és Furioso angol mének) legkissebb 2 frt volt. Ezeken felül mii t bérbeadott mének fedeztek Csabacsiidöu a Chif-Justice anglóarab mén 250 frt évi bér, — Gereudáson és Gyomán Gidran nevű anglóarab mének évi 300 frt, és ó-Kígyó­son Gidran nevü anglóarab mének évi 200 frt bér mellett. A lójutalomdij kiosztás és a méncsikók vá­sárlása B.-Csabán az idén is megtartatván, an­nak során az eljárt küldöttség alkalmat nyert az itteni tenyészanyag kielégítő mennyiségéről meggyőződni Kelt Békésmegye közigazgatási bizottságá­nak B.-Gyulán, 1880. évi augusztus hó 2 án tar­tott üléséből. Jegyzette és kiadta: Máiki Zjajos, mugyei főjegyző. MEGYEI HIREK. — Az uj kigyósi vasúti állomás mütan­rendőri vizsgálata pénteken foganatosíttatott. A bizottság d. e. 10 órakor indult, el a csabai ál lomásról egy külön vonattal mely csupán egy sálon kocsiból állott. A vonat 10 perez alatt ért a helyszínére, hol a bizottság a kis állomást, valamint a berendezést vizsgálat alá vette s mi­után minden rendben találtatott, a biz ottság egy fel órai tanácskozás után kijelentette, hogy az állomás september hó l ón (holnap) átadathatik a forgalomnak. — Beküldetett hozzánk ,a békésmegyei gazd. egyletnek 'nyílt válasza az országos gaz­dasági egyletek szövetkezése tárgyában" czimü röpirat, mely a fővárosi lapok némelyikében is megjelent. Ígéretünkhöz képest ezen nyílt vá­lasszal közelebb bővebben foglalkozandunk. — A csabai megiiresedet segédgyám vá­lasztás vasárnap, augusztus 29 éu d. e. 11 óra­kor ejtetett meg. Az eredmény a következő: Bajcsy Géza kapott 136 szavazatot, Petrovics Károly 210-et, így Petrovics Károly 74 szava­zattöbbséggel megválasztatott segédgyámnak. — A 2. honvéd huszár ezrednél Gyuláu most folynak az őszi fegyvergyakoi latok. Mult hét végén vonultak be a csabai tartalékosok is Ezeket régi csabai szokás szerint az egész csa­lád kiséri ki az indóházhoz. Siránkozás és könyek közt búcsúznak el a 2 — 3 hétre berukkoló harcz­tiaktól, mintha legalább is Bosniáha indulnának. Pedig már a legelső vasárnapon ott van a rezor­vistáuál felesége, anyja: fehér kalácscsal, jó bor­ral, nem csekély örömére — a káplár uraknak, uik a komisz kenyér mellett nem vetik meg a „huni" eledelt, ha rozorvistának hozták is. — Filipinyi János elhalálozása folytán Csabán megüresedett vásár-rendezői állomásra — mint értesülünk — Pá'lus Fcrencz volt megyei csendbiztos fog kineveztetni a csabai járás szol gabirája által. — A Csaba községben lévő tankötelesek az !S 7 9/ g 0 évi tanévre az elöljáróság által már összeirattak. Ezen összeírás szerint Csabán ösz­szesen 3838 tanköteles .találtatott. Ezek közül római katholikus 6—12 éves: 342 fiu, 297 leány. 13 — 15 éves 47 fiu, 59 leány; összesen 745. Görög keleti 6 — 12 éves, 14 fiu, 8 leány, 13—15 éves 1 fiu, leány egy sem; összesen 23; ágostai hitvallású 6—12 éves: 1217 fiu, 1270 leány, 13—15 éves 179 fiu, 151 leány; összesen 2817. Izraelita 6—12 éves 107 fiu, 108 leány, 13—15 éves 22 fiu, 16 leány; összesen 2 3 — A b. csabai izr. hitközség kegyeli tesen emlékezett meg mult évben elhunyt derék rab­bija néh. Hirschfeld Józsofről U. f. hó 29-én, halála évforduló napján az izr. t<me­metőben az elhunyt sirja fölé s/.ép márvány sir­követ állíttatott, mely alkalommal Gnldfahn ur, Topolya rabbija, hatásos emlékbcszédet taitott a sirbaü nyugvó fölött, ki 30 éven át volt az izr. hitközség lelkipásztora, s áldásos működé­sével feledhetlen érdemeket szerzett magának. — A folyó évi fősorozás alkalmával a honvédséghez besorozott egyének rés/ére szóló behivó-jegjek — melyek október 1 sö napjára való bevonulásra k'állitvák — a Gyulán székelő 8-ik számú honvéd zászlóalj-parancsnokság által már szétküldettok az illető hatóságokhoz. — Kohn Móricz csabai lakos, szabó mes­ter, a temesvári kis lutrin 10 kr. betét mellett 240 frtot nyert. Legújabb hirek. — Szekrényessy 29 én szerencsésen át­úszta a a Balatont Siófoktól Füredi?. Az utat délelő't 11 óra 7 percztől 1ezdve délután 5 óra 152 perczig, vagyis 6 óra 45 perez alatt tette meg. — O felsége az olmützi hadgyakorlatokra utazott. — A fővárosi VI. ker. népiskolában a beiratások • oly nagy tolakodás mellett történnek, hogy az iskolaszók rendőri assistentiát vesz igénybe. — Dániel János, torontálmegyei alispán, miután a i közgyűlés teljesen tisztázta őt a Tabakovics-ügy alkalmából esetleg rá is hárulható minden gyanú alól, lemondott. Felelős szerkesztő: dr. Báttaszéki Lajos. Főmunkatárs: Garzó Gyula. 3E3I I 12 D E T Z] S Z! ;xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx;\ A napokban tervén haza hosszabb bevásárlási utániból, van szerencsém értesíteni a n. é, közönséget, miszerint üzletemet dúsan elláttam ARANY, EZÜST és DRÁGA KŐ ÁRUKKAL. Minden egyes tárgy a ni. kir. fénijelzési hivatal je­gyével van hitelesítve, s kívánatra jótállást vállalok. Különösen Eijánlom: szabályozott ezüstórák 8 fittől felfelé „ férfi és női aranyórák 22 írttól felfelé, „ kettős fedelű órák 34 frttól felfelé, arany gyürük 1 frt 75 krtól felfelé, „ függök 1 frt 50 krtól felfelé nagy választékban lévő ezüst- és arany- óralánczokat, végiil különféle ezüst czikkeket u. m. gyümölcs álvány, ezukor szelenczék, virágpoharak stb. stb. vala­mint uagyválasztéku TAJTÉK-PIPA RAKTÁRAMAT. Évek óta nyitott üzlettel birván. aklalmam és törekvésem volt a n. é. közönség ízlését megfigyelni, s képesnek érzem magamat a szak­mámba vágó téren igényeit is kielégíteni. Becserélek aranyat és ezüstöt a legmagasabb áron, mit annál inkább tehetek, miután azt magara dolgozom fel. Mindennemű javításokat a legjutányosabb áron és gyorsan esz­közlök. A n. ó. közönség figyelmébe ajánlom, hogy részletfizetésekre is vállalkozom. Szives pártfogást kér tt>> • 3 ^ - 5 o aq —• -3 o W * 3 j CTM m C Ci s S Sg. a> S> (1-3) 129. xxxél-y tisztelettel: FRIEDMANN MÓR aranyműves. B.-Csalián, főtér Vidovszky-ház. ' cn a o" O: JS í ffK <D ®' hjin ff® 5 3 A ^ (D- L •f-g & gj­&Í& < Oí :1P fD 00 zr go ü H IhJ <L P ^ Cl 1 N • ül (D 3 & ro N Cl-'O n. . fl> ír =? & Ő- r. (5 f" JQ Pl T> I <-• í+. 0 & J O­sr ö Ö SP cn > oí" » T w o s < M p w ~ Oí"* C

Next

/
Thumbnails
Contents