Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) július-december • 125-250. szám

1880-07-01 / 125. szám

,Bekésmitígyei Közlöny" 1880. 142. szám. Stein, hogy érvénytelennek kell nyilatkoztatni mindennemű terményre vonatkozó adásvevést, mely az aratás előtt történik, másodszor meg kell vizsgálni minden adósság keletkezését és mind a polgári, mind a váltó végrehajtásoknál azon elvet kell érvényesiteni, hogy az adós csak a készpénzben adott kölcsönt tartozik visszafizetni s hogy kamatot is csak annyit adni, mennyit a kölcsönzött tőke veszélye igazol. A vizsgálatnak lesz feladata földeríteni; mily bün terheli a hitelezőt, szándékkal készitett-e elő szorultsági helyzeteket s igéi tetett magának kölcsön nélküli adósságkötelezettségeket ? s ha az uzsora bűntett jelenségei fönforognak; kérlelhetlenül folyamatba kell tenni a büntető eljárást. Stein még egy javaslatot tesz. A paraszt :— úgymond — tapasztalatlan és bátortalan, az ügyvédtől irtózik. S ezért a gazdasági egyleteket tartja legal kai masabbaknak arra, hogy e téren is üdvös tevékenységet fejtsenek ki. Azt véli ugyanis, hogy czélszerü volna, ha minden parasztbirtok árverezésével az adós az ügyet megvizsgálás czéljából a gazdasági egylet elé terjesztené az adóság keletkezése történetének előadása mellett oly czélból, hogy a reális adós jogait az uzsora adósságokkal szemben az egyesület védje meg. Ha a gazdasági egyesületek ezen feladatukat komolyan és erélylyel teljesitik — az esetek, melyekben közreműködéseik igényeltetnek, mindig ritkábban fordulnának elő. A gazdasági egyesületek leginkább ismerik a baj komolyságát — s tudván azt, hogy egyesek jogaiban saját jogukat védik, a kötelesség komoly teljesítése iránt kétség nem lehet. U. Politikai hírek. * A berlini konferenczia ogyhangulag elfogadta a franczia uagykövet által tervezett végleges javaslatot, mely az értekezlet határozatát tartalmazza. Ezt a nagykövetek kormányaik elé fogják terjeszteni, melyek a határozatot Athenben és Konstantinápolyban notifikálni fogják. — A „Daily Telegraph" konstantinápolyi jelentése szerint ott nagymérvű hadi előkészületek történnek. A szultán állítólag nem fogja végrehajtani a berlini határozatokat, A kedélyről. Nagy szerepet játszik a kedély az emberi életben, nagyobbat; mint bárki is hinné. Régóta foglalkoztak vele az emberek, hogy mi a lényege, hogyan lehet előfejleszteni önmagunkból, s miként tartható fönn és őrizhető meg. Az első, ki tüzetesebben foglalkozott vele, a nagy számosi bölcs, Pithagoras vala, kinek sikerült fölfödözni, hogy a kedély nem egyéb, mint az érzések harmóniája, ő már meg vala győződve a kedéjy fontosságáról, sőt ő az első, ki a kedély nevelését gyakorlatilag is alkalmazta. Utána sokat vitatták és sokféleképen magyarázták a kedélyt, mig végre Kant kimondotta, hogy a kedély a lélek minden működésének a központja. E két állítás sokban egyezik és sokban különbözik. Az ujabbkori bölcselet e két hires definitiót igyekszik concrete összeegyeztetni, holott az magában mindenik helyes; mivel a lényegét mindenik kifejezi. Pithagoras az érzések harmóniája alatt a lelket értette, Kant pedig a lélek fogalmában mind az érzés, mind a szellem együttes működését érti; az alap tehát ugyanaz, csakhogy Kantnál a fogalom teljesebb s igy általánosabb érvényű. A kedély tehát az érzésben gyökeredzik, s mint ilyen, közvetítő az ész és sziv között, s igy központját képezi a szellemnek, mely nélkül sem a gondolat, sem az akarat nem élhet, íme a kedély mindenható volta létünk fölött. S helyesen mondja Schubert, hogy vidám kedélyhangulatunkban a ligetek zöldjét sokkal kedvesebbnek látjuk, mi több, az egész érzéki világ pompásabbnak és nemesebbnek látszik ilyenkor. Az érzés az emberi szellemnek mintegy ősalakban nyilvánuló ismerete, mely ismeret mindinkább fölfelé törekszik, s végső anyagát Isten képezi. Innét a leg- j magasabb igazságokat is csak érzésben foghatjuk föl. Az erkölcs legmagasabb igazságai az érzésben birják forrásaikat. Az f érzés lévén forrása a kedélynek, (már természetesen az olyan érzés, mely az ész által kimerülve és az akarat által szabályozva van), az csak nemes lehet, mivel a szép, jó és igaz által táplálkozik. Áttérek most a kedély nevelésére, j mert e nélkül nem lenne gyakorlati haszna M értekezésemnek. A kedély nevelése igen« egyszerű és igen nehéz Egyszerű, mert I egész titka abban áll, hogy csak a szépet^ jót és igazat kedveltessük meg a gyerme-a kekkel, csak azok iránt hozzuk mozgásba 1 érzésének húrjait; e gerjedező indulatokat A szenvedélylyé fajulni ne engedjük s mind-j azt, mi a rosz ösztönöket iölkölthetné, 1 szorosan távol tartjuk. De igen nehéz afl rosz ösztönök biztos megzabolása; merfl az ösztönből az indulatba s innét a szen-« vedélybe való átmenet igen hamar meg-« történhetik, s ilyenkor a felforrt indulat 1 (Cicero szép hasonlata szerint) hasonlít a 1 zuhanó hegyi patakhoz, mely szirtekbe ütközve, fölforr, s tulrontva gátjain, romboló hullámaival mindent eláraszt. Azért a kedély nevelését igen korán kell kezdeni a fejlődő gyermekkel, s legjobb, ha érzéseit a hit, remény és szeretet érzéseiben olvasztjuk össze, s ezt nem komoran, hanem ugy kell intézni, hogy a gyermek vidám és kedélyes arczot lásson ~ maga körül; mert a kedélyt is csak kedélylyel lehet nevelni. Későbben, ha az ér- -j telem már kifejlődött, az eszes akarat tartson egyensúlyban minden érzést s akkor az embernek élete nem állati, de szellemi élet leend: már pedig a szellemnek élete a valódi élet! Puszta-Szenttornya, junius 27. Dr. Káplány Antal. Hazai hirek. * Torontál megyében borzasztó jégeső volt, mely tönkre tett minden vetést, s az előbb oly virágzó mezők valóságos téli tájképet nyújtanak. Rendkivül feltűnő itt ama jelenség, hogy számtalan apró kődarab boritotta a letarolt zabvetéseket. Különös ez azért, mert Torontálban kő sincs. A talált kövek szürke színűek s a földtől Hyppolyt és Dianora. — Dnmas Sándor beszélje. — (A párizsi „Figaróból" átdolgozta: (Folytatás ) i;.:',' r . : • .' ^ • i — Te nem fogsz meghalni — mondja az anya — találkozol Dianorával és ha ő téged szeret, boldogok lehettek. Hyppolytnek nem volt ereje felelni, megeredtek könnyei, remény fakasztotta örömkönnyek. Azt hitte, hogy szive, melyet oly sokáig elnyomott a fájdalom, megtörik a reménynek csak egy érintésére is. Azután elmondatott magának mindent, ismételtette, újra elmondatta és örömmel hallgatta anyja édes szavait, magába szivá a reményt, melylyel anyja biztatta, mint magába szivja a fonnyadt virág az esti liüs levegőt, a száraz föld a reggeli harmatot. Végre karjára támaszkodik, anyjára mereszti kérdő tekintetét és mintha nem tudna ennyi boldogságban bizni, ezt kérdezi: — Mikor fogom öt viszontlátni ? — Midőn elég erőd lesz a Monticelli villába menni, feleli az anya. — Oh anyám, kiált fel Hyppolyt, ebben a pillanatban. Hyppolyt most felkelni igyekezett, de ez nagy megerőltetésébe került: kimerülve hanyatlott vissza ágyára. A szegény anya térdre borult, kéré hogy legyen csak türelmes és arra nyugodtabb lett. A következő napon az orvos avval a félelemmel nyitott be, hogy Hyppolytot bizonyára halva találja, s azt tapasztalta, hogy betegének már láza sincsen. Az érdemes férfiú nem tudta ezt felfogni, nem késett kijelenteni, hogy az isten csodát müveit, hogy egyedül isten az, kinek ezért hálával tartoznak. Hyppolyt anyja nem egy hálaimát rebegett el, mert vallásos volt, és mindent az Urnák tulajdonított; de jól tudta, hogy honnan eredt a csoda és hogy miképen történt. Hyppolyt türelmetlensége miatt csak lassan nyerte vissza erejét. Mégis másnap már felkelhetett és harmadnap elégereje volt elhagyni szobáját. Ugyanekkor nagy ünnepélyre készültek a Monticelli villában. A Bárdiak, kik ugyanabból a családból származtak, melyből a Monticelli villának úrnője, mind meg voltak hiva. Azonban — előre gondolhatjuk — kellemetlenségek elkerülése végett egy guelf család sem jelenhetett meg az estélyen és különösen nem a Buendelmonte család, mely a guelf pártnak vezére volt. Dianora dei Bárdi eleinte vonakodott részt venni az estélyen, gyengélkedik — ugy mondá — az estély izgalmai megárthatnak neki. De unokanővére, a grófnő nem fogadta el a mentséget; megígérte Dianorának, hogy az estélyen meglepi valamivel, a mi örömmel fogja eltölteni szivét. Dianora kétkedőleg rázta fejecskéjét, de a meghívást elfogadta. Igy Dianora — bármily nehezére esett neki — készületeket tett az estélyre; mert hát a nőnek még akkor is ragyognia kell, ha szivét a reménytelen szerelem fájdalmai sebzik, marczangolják. Fényes, nagyszerű volt a Monticelli villában rendezett estély. Valamennyi ghibellin család jelen volt. Dianora csak várta az igért meglepetést, végre kérdezte unokanővérétől, hogy hát mi az a meglepetés, mely neki annyi örömöt szerez. Erre a grófné jelt adott neki, hogy kövesse. Hosszú folyosón át egy kápolnával szomszédos szobába vezeté, aztán felszólitá, hogy itt várjon egy pillanatig, rázárta az ajtót és távozott. (Folyt, kör,)