Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám

1880-02-12 / 29. szám

Ü-Üsaba, 1880. VII évfolyam 29. szám Csütörtök, febr. 12-én Politikai, társadalmi, közgazdászat] és vegyes tartalmú lap. tfle&jeíenik hetenként ötször: vasáruiig), kedd, szerda, csütörtök és szomSmtoH. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : egy évre 8 frt; félévre 4 Irt; évnegyedre 2 frt i Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: Főtér, Schwarcz- féle ház. a postával szemben. Kiadó-hivatal: Takács Árpád nyomdája. Esyes szám ára 4 kr. A szerdai és szombati sMm ára 3 kr. Kapható Griinfeld J. könyvkereskedő urnái B -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpád ur nyomdájában, vidéken a posta-hivataloknál 5 kros postautalvánvnyal Micsoda ipari üzzünk? ^ Meg fogja engedni t. szerkesztő ur, hogy akkor, midőn egész Magyarország egy intensiv nagy iparagitatiónak színhelye, és Békésmegye, hazánk egyik intelligens megyéje, nem akarván hátramaradni: szintén megindította azt, hogy egy pár szerény szót koczkáztassak olyan dologban, melyhez hozzászólni minden érdekelt embernek van joga. Dicséretes eljárás gazdasági egyletünktől, hogy az eddig actio nélkül lefolyt agitatiót helyes útra, a cselekvés útjára kívánja terelni; és egyrészt midőn kifejezném erre nézve föltétlen örömömet, egyszersmind azon iránynyal akarok tüzetesen foglalkozni, a melyet ez actiónál követenO 7 dőnek tartok. Sem territoriális, sem népességi, sem ipari viszonyaink nem jogosítanak föl arra, hogy az ország szine előtt a vezérmegye szerepét akarjuk játszani, és épen azért, midőn kezdeményezők vagyunk, ne lépjünk fel oly tervekkel, melyek az egész ország egyetemére vonatkoznak, hanem legyünk Cicero pro damo suo — és gondoljunk édes magunkra. Azért ne azzal kezdjük a fejtegetést — hogy szükség van kiállításokra, olcsó tőkékre, consum - egyletekre stb. mert mindez szép és jó, és mikor a honi ipar javára ettünk, ittunk, szóles Magyarországon el is mondtuk hangzatos szónoklatok- és czifra toasztokban, és most mégis ott vagyunk a hol akkor voltunk. Nekünk nem országos, de territoriális iparpolitikát kell űznünk. Azért mindenekelőtt Békésmegye vij szonyait tekintetbe véve, jelezni fogom azon iparágakat, a melyeknek felvirágoztatására nálunk számolhatunk. A természet megyénket nem utalt arra, hogy nagyobb iparral foglalkozzék; már azért sem, mert kövér talaja a földmivelést javasolja. És valóban nem is dicsekedhetünk azzal, hogy nálunk szélesebb iparnak nyomaira találnánk. Nem lehet tekintetbe venni olyan iparágakat, a melyek elsőrendűvé vált szükségletek czikkeit szolgáltatják, mert ezek a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva mindenütt találhatók, de olyakat, melyek szélesb alapon űzve, a világ- vagy nemzetforgalomban oly szerepet játszanak, hogy ott nemzetgazdasági ténye• zőként szerepelnek. Ezen a helyi szükségletekhez ragaszkodó iparágak űzői oly rendkívüli előnynyel birnak a helyi szükséglet ismerete, helybenlakás által más iparosok fölött, hogy ezek dédelgetése már azért is fölösleges, másrészt ezen ipar nem az a mit megteremteni kell, mert p. o., hogy Csaba vagy Gyula szabói valaha virágzó nadrág-exporttal birjanak — nem valószínű.!! És pedig ezek az emberek erősen agitálnak. Egyik lap valamelyik számában űz egy intelligens szűrszabómester magas iparos politikát. Természetes, hogy egy egész ipar-eldorádót teremt. Verseny nem kell, kereskedő helyett consum-egylet, olcsó tőke, associatio? Kiállítás etc. panaczeákat ráz elő szűrujjából. Én sokkal okosabbnak tartanám, ha (a fönti úrról nem szólok) ezek az urak kevesebbet gyűlésezve sokat dolgoznának — s nem magasabb iparpolitikát űzve, a természetadta utat követnék — akkor nem volnának olyan eldorádó-álmaik. Minél kevesebb gyűlés, annál többet lehet dolgozni, minél kevesebb bankett, annál több pénz marad a zsebben. Ilyen iparága megyénknek nincs. Nem rovom fel ezt lakosságának hibául, mert, oly helyen, hol nyáron a földmives napi j keresménye 1.20—2.80 kr. közt ingadozik, ez vajmi nehezen fejlődik, mert valljuk be az iparnak első fejlesztője, a nyomor és ez ily helyen nincsen elterjedve. A második fejlesztési tényező a szerzési ösztön, de fájdalom, nálunk csak k önynyen szerzési létezett eddig. Vannak némely jelek, melyek nézetváltozást mutatnak e tekintetben, és csak k „BÉKESME&YEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. Szokás természetté válik. Nincs a világon erősebb hatalom, mint a megszokás hatalma. Olyannak ki megszokta, a legsanyarubb sors, a legrosszabb helyzet is elviselhetővé válik. Miképen is türetnék el máskép azon rettenetes nyomor, mely az emberiség legnagyobb részét nyomja, ha a megszokás ereje nem könnyítene a terhen ? A ki azon százezrek nyomorgó életét ismeri, a kik Párisban s Londonban a legszánandóbb életetet élik, az megerősítheti állításunkat, hogy leginkább a szokás hatalma az, mely a legalsóbb néposztály e legszegényebbjeit nyomoruk elviselésére képesiti, míglen inség 8 senyvek megfosztják életöktől. Noha hatalmas támasz e szánandó szenvedők részére is a vallás vigasztaló igazsága, mely őket fenntartja, bátorságukat erősiti, mindazáltal csak erkölcsösebb természetű egyének fogják fel e szellemi táp értékét, s a szegény lakosság nyomorult életét csak azért húzza, mert nincs jobbhoz szokva, s annak silányságába annyira beleélte magát, hogy a szerencsétlenség ós nyomor nem tűnik fel előtte oly nyomasztó állapotnak. A hosszan tartó testi fájdalmak szintén enyhülnek a megszokás folytán. S be van bizouyitva, hogy azok kik hosszú évek soráu át tanultak meg tűrni, sokkal könnyebben és gyorsabban esnek át betegségeken, mint azok, kik tűrni s olyanba min változtatni nem lehet, belenyugodni nem tudnak. Csak azon szokás nevetséges, mely inkább' pedánság, mintsem jó tulajdonság. A sörivó philister, kinek felháborodás pirja festi arczát, ha j egy semmit sem sejtő idegen az ő törzsvendégi asztalához vagy pláne székére ül; az'engagirozott kártyás, ki mintha a türelmetlenség ördöge bujt volna belé, akként izeg-mozog székén, ha a 3-ik vagy 4-ik egyén nem idejében jelenik meg a játszó-asztalnál; — a csacska pletykázok, kik mindannyian egyszerre beszélnek, a nélkül, hogy egyik a másra legkisebbet is figyelne —nem mindannyian találékony képei a rosz megszokás hatalmába kerülteknek ? E nevetséges szokásokon kivül az életben számos jó szokásokra bukkanunk, melyek leginkább elősegítik, hogy hosszú ós szerencsés életet töltsünk be. Ha minden ember csakis jó szokásokat tulajdonitana el, ugy mind az egyesek, valamint népek állapota rövid idő multán nagyon javulna. Mértékletesség s józanság csakhamar oly előrelátás és erélyhez vezetnének, melyek alapfeltételei a sikeres népfejlesztósnek. Nemsokára jobb jövő létezne, eltűnnék a jelenlegi rettenetes nyomor, s mindez a szokás üdvözítő hatalma következtében : „Jung gevohnt, alt getlian" mondja a német közmondás — a mely egyszersmind iga« mondás is. Sajnos de igaz, hogy könnyebben szokunk a roszra mint jóra, melyre nézve a nerelés is nagy hibákba esik. „Ha megnő majd máskép lesz az" felelnek a majomszeretetü szülők, ha gyermekeik csintalanságára figyelmezteti őket valaki. A gyermekek társaságban lévén, s ott vihognak, suttognak, fütyülnek, dobolnak, lábaikat lóbálják s még sok más apró rendetlenségeket visznek végbe, azok mind &z. élénkség kifejezésének tekintetnek a szülők által. De e korlátlan élőnk ség a későbbi években tapintatlanság s nyerseséggé s a rendetlenség erkölcstelenséggé- lesz. —