Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám
1880-02-04 / 23. szám
« Békéstnegyei Közlöny" 1880. 23. szám. — Br. Wenckheim Béla — miut azt ai nemzeti kaszinóban mondott emlékbeszéd róla a' hires lovasról és vadászról kiemelte — izmait anynyira edzette, hogy Pestről Ladányba 9 és l/ a. Gyuláról Aradon át Zsombolyára 7, innen Ladányba 6 óra alatt lovagolt ; lőfegyvere pedig 20 ezer vadnak oltotta ki életét I := A bányakerületi felügyelőre beérkezett szavazatok — miut értesülünk — dr. Sze berényi Gusztáv superintendens és Földvári alis pán s esperessógi felügyelő elnöksége alatt febr. 7-én fognak Budapesten leibontatni. Fabinyi megválasztatása eklatans többséggel várható. ~ Zajácz András csabai s/.ületésü s jelenleg fakóvezekényi ev. lelkész úrról e napokban valaki a hirt bocsátotta világgá, hogy megették a farkasok. Képzelhetni helyben lakó földmives édes anyjának rémületét e hir hallatára, kit nem is fog ember megnyugtatni mig nem jő a levél, melyről elmondhassa: óh áldott, óh áldott a keze irása! A csabai telekkönyvre nézve — biztos forrású értesülésünk szerint — ott fent kedvezőbb lett a kilátás. Nem volna-e helyén a folyamodást megismételni ? Veszteni semmuiit sem vesztünk, nyerui pedig sokat nyerhetne városunk közöi sége! * Sztraka György megyei főcsendbiztos urnák sikerült azon egyént ki f. évi január 30-án a gyomai községháznak tanácsterméből 725 frtot elvitt kézrekeriteni Sajennann Kornél Gyoma városi dijnok személyében, ki Csabán is hasonló minőségben működött. Az ellopott pénzből melyet a tettes az ágost. iskola eresze alá dugott, még semmi sem hiányzott, a láda a Körözs jege alatt találtatott meg. A ládát a tettes esteli hat órakor vitte el panyókára vetett téli kabátja alatt, akkor midőn még volt egy fütő a szobában. Több lopást vall be. * Gyomán napfényre jött esetlegesen, hogy ama 3 egyén, ki lapunk közlése szerint ez év első napjaiban kőszéngőz által fuladt meg. nem véletlenül halt el. Az eset röviden a következő : Piroska Lajos gyomai lakos egy éven át szerelmi viszonyban élt Csáki Klára özvegy menyecskével, kit azonban megunván, f. évi január hó első napjaiban egy gyomai hajadonnal lépett házasságra. Alig mult el azonban 3 nap az esküvő után, az uj házaspár lakásukon halva talál tátott. Az ez irányban megtartott bonczolás folytán csupán annyi tiint ki, hogy a halálozás a kályhában égett kőszénből fejlődött, nagymérvű gőz folytán állott be. Most azonban kiderült, hogy a dolog másként történt. Csáki Klára abbeli bosszújában, hogy nem őt vette nőül Piroska Lajos, éjnek idején az uj házaspár lakása elé lopódzván a kályha csövét kiviilről egy gyermek kabátjával azon czélból betömte, hogy a gőz természetes utja elzáratván, a szobába toluljon s hűtlen kedvesét és nejét megölje. Hogy a mellett még a fiatal asszony anyja is elhalt, azzal nem törődött. A gonosztevő nő teljes beismerésben van és szerdán délután Gyulára küldetett a központi börtönbe. Az egész dolog ugy derült ki, hogy ugy nyilatkozott egy vén asszony előtt Csáki Klára a tettelőtt, Iiogy szeretőjének és nejének meg kell halni. Most egy ellene felmerült kisebb panaszkor a vén asszony a tettes ezen szavait elmondá a bíróságnak, minek folytán befogatván, bevallotta tettét. — A vasárnapi csabai felolvasás nem nagy közönség előtt folyt le. dr Síiklay Károly ur olvasott népszerűen valamit a hályogról, mit egyébiránt minden műveltebb laikus is tud. Petrovics Soma ur két gyönyörű kis költeményt olvasott fel melyek nagy tapssal fogadtattak. A dalkör nem énekelt, — F. lló 5-én a járási szolgabíró ur elnöklete alatt Csabán rendkívüli képviseleti gyűlés fog tartatni. — Már jelezve volt e lapok hasábjain, hogy Szt.-András községében a roncsoló toroklob fellépett. Most megnyugvással vesszük tudomásul, hogy az csak szórványosan és enyhén jelentkezik. Mult 1879. volt 4 eset, ebből 1 meggyógyult, 3 elhalt. A f. évben 11 eset merült fel eddig, ebből 4 meghalt, 4 meggyógyult. 3 gyógykezelés alatt van s felgyógyulásához erős remény köttetik. — Szt-András némely polgárai egy szigorúan zártkörű batyu-bált rendeztek m hó 24-én a szarvasi I ső zenekar lábcsiklandoztató zenéje mellett. A mulatság igen kedélyesen, a benne résztvevők teljes megelégedése mellett reggel ért véget. Ki sem bánta meg, hogy benne részt vehetett — A napokban temették el Öc?ődön Gáti Imre ref. tanító urat, ki általában jókedvéről, egészséges humoráról volt ösmeretes Nagy részvéttel temették el szegény univerzális „Péter" barátunkat, ki bármely ösmerőjét soha másként nem szólított, ha Absolonnak hívták is, hogy: „Péter";— Leje, két gyermeke maradt hátra, kiket a tudaton kívül, hogy a boldogultat mindenki szerette s irántuk részvéttel vannak, mi sem vigasztalhat, mert szcgóuy anyagi viszonyok között maradtak el. * A csabai előkelő parasztgazdák s azok családjai számára folyó hó l-jén a gazdák kedveltje, ki az ügyes bájos dolgaikban, mint közvetítő nagy szerepet játszik, az úgynevezett: „mozgó telekkönyv" Micskó vendéglőjében táncze^télyt rendezett. A rendezőnek sikerült egy csinos társaságot összehozni, melynek természetes szép virágaiban gyönyörködött a megye két leg nagyobb tisztviselője, a helybeli huszárszázad parancsnoka, ki egykettőt meg is forgatott: a polgárság és a gazda közönség élükön derék b ;ránkkal. Ez estélyen feltűntek az Erzsikék számszerint négyen, közöttük különösen a díszterem tánczestéiyeinek is egy kedves alakja Kesjár Erzsike. Sokan nem voltak, mindössze 20 pár s közöttük egy-kettő, kinek nem jutott tánezosné igen ügyesen szóló — tánczolt, ezek azouban betöltötték a kis termet. Ha a tervbe vett farsang utolsó napján rendezendő táuczvigalom kivitele sikerül, hisszük, hogy e tágas helyen nagyobb számmal fogjuk a gazdaközönséget láthatni. A gazdaközönségnek ezen tánczestélyeit üdvözöljük, mert sokkal nemesebb mulatságot lelnek leánykái, télen át. a diszteremben s nyáron pedig majd a liget színkörében együtt, s inkább ritkábban, mint vasárnaponként délután szétszórva a város korcsmáiban. — Bcküldetctt. A Csabán ma este tartandó piknik rendezősége közzé teszi, hogy a közönség részére a vigadó nagy diszkapuján át lesz a bemenet. — Beküldetett, a „Békésmegyei Lapok'' f évi február 1-én megjelent 14. számában a mező-herényi kaszinó által f évi január 22-én az ovoda javára rendezett mulatságról irott közlemény a valóságnak nem felel meg, a mennyiben a bevétel nem 32 Irt hanem 100 frt 55 kr. volt. A mulatság ugy látogatottságra, miut eredményre a sikerültebbek közzé tartozott — Az igazság érdekében eme közleménynek becses lapjában leendő felvételre tiszlettel kérem A rendezőség nevében: Horváth János. (sz.) A „b.-csabai izr. nőegylet" folyó hóban tartotta meg ez idei közgyűlését, melyen a titkár az 1879. évről szóló jelentést bemutatván, az szerint az egyletnek jelenleg van 85 rendes és 42 pártoló tagja; összes évi bevétel 535 frt 31 kr. ennek ellenében 489 frt 37 kr. volt a kiadás, az egylet vagyona összesen 1290 frt 94 kr, a mint azt az évi ielentés részletesen kimutatja. A tisztikar következőleg lett megválasztva: elnök egyhangúlag Reisz Gáborné. alelnök egyhangúlag Rosenthal Mártonné, pénztárnok egyhangúlag Fuchs Jakabné, ellenőrnek egyhangúlag özv. Reiner Simonná Választmányi tagokul Fay Morné, dr. Styassny I.-né, Laszky I.-né, dr. Kohn I.-né, dr. Báttaszéky L.-né, Löwinger L-né, Klein Józsefné, Schwarz Salamonné, Fischer M. H -né, Wertheim J.-tié, Singer Ignáczué, dr. Kiilpinné, Rosenthal Zszigmondné, Freund Zsigmondné. Rosenthal Ignátzné. Décsey S.-né, Reisz Morné, Löwy Jakabné, Lőwy Sámuelnó, Fuchs Józsefné. Kulpin L. B.-né, Taub Miksáné, Oppenheimer S.-né, Friedtriann Mórné. A nagy inség és erős tél beálltával a helybeli szegények között a rendes segélyezésen kivül rendkívüli kiosztásra 120 frt szavaztatott meg. A közgyűlés Reisz Simon titkárnak, ki ezen tiszteletbeli tisztséget 5 év óta viseli, érdemei elismeréséül egy arany irónt szavazott meg. Elnöknő jelenti, miszerint a nőegylet választmánya a helyb. izr. hitközség kérelmére az izr. leányiskola felügyeletét átvette, s kebeléből fog 2 tagot az iskola hetenkénti látogatására kiküldeni, kik a választmánynak jelentést teendnek. Alföldi dolgok. * Horgoson Csongrádmegyóben bizonyos Huzsár Mihálynénak 12 élő gyermeke van, 5 fin és 7 leány. Az öreg asszony már 94 éves és mind a tizenkét gyermekének lakodalmát saját házánál tartotta ki A napokban volt a legutolsó lakodalom, a legifjabb fiúé. és az öreg asszony 94 éves kora daczára táuczra kerekedett. — A szegedi kölcsön ügye igen közel áll végmegoldásához. Szeged város és közönsége részére, mintegy 20 milliónyi kölcsön lesz szükséges, mely hir szerint 50 év alatt 5 3/ 4 i-záztólival fog törlesztetni. Ga/idászat, ipar és kereskedelem. * A b -csabai népbank XI évi forgalmának és mérlegének kimutatása 1879-ik évről Forgalmi kimutatás. Bevétel: Pénztárkészlet a mult évről 910 frt 92 kr. Tartalékalap 12-50. Bankváltó 1180312 72. Zálogkölcsön 32619. Jelzálog 16279 13 Kölcsönszámla 978857. Szelvényszámla 231 80. Takarékbetét 246873-40. Folyószámla 5500 Házszámla 110. Kamatkésedelmi 4872-64. Kamatbankváltó 36765 92. Kamatzálog 733*59. Kamatjelzálog 4126 33. K.-folyószámla 3560 51. 55059 frt 5 kr. Üzletköltségleszámolás 3225"86. Üzletköltsógbélyeg 53'55. Üzletköltség elkésett kölcsönök 820-70. Üzletköltség egyéb 1698. 4117 09. Összeg- 2529077 frt 61 kr. — Kiadás: Bankvaltó 1224658 frt 95 kr. Zálogkölcsön 25034. Jelzálog 8197-97. Kölcsönszámla 1027008. Ingatlan 205-41. Osztalék 12200 Igazg. és felügyelők tiszteletdija 1011-47. Tiszti jutalék 255-84. Jótékonyczél 368 frt 87 kr. Takarékbetét 163845-29. Folyószámla 2341 07. Ügyészi díj 100. Napi biztosi dij 239 Házszámla 81 08. Ü/.letköltségadó 3418-22. Üzletköltség tiszti és szolgafizetés 3800. Üzletköltség egyéb 1004 82. Üzletköltség posta és távírda 187 frt 51 kr. Üzletköltség iroda 535-76. Üzletköltség bélyeg 351 62. 9297.93. Kamatbankváltó 4124. k. takarékbetét 14374-14. k k.-számla 18827-14. 33242-52. Egyenleg: 15095 frt 21 kr. Összeg: 2529077 frt 61 kr. — Mérleg és vagyokimutatás. Tartozás: Alaptőke 7000 frt. Tartalékalap 7522 frt 75 kr Tartalékalap 6% 450 61 Kölcsönszámla 232014 85. Takarékbetét 261530 80 kr. Fel nem vett osztalék 310 35. Házszámla értékleirás 952 frt 89 kr. Bankváltónál előre felvett kamat 4019 frt 86 kr. Zálognál 86 94. Jelzálognál 613 51. Takarékbetétnél decz. 31 ig járó 7601-01. Leírás bankváltónál kétes követelés 5000. Nyeremény felosztása: 5% tartalékalap 774-70. 13% '8 a zgfelügyelő-bizottság tiszteletdija 1913 53. 2°/ 0 tisztség jutalma 256-11. takarékalaphoz 2 34. tiszta nyeremény 12547'50. 15494. 18. Összeg: 605597 frt 75 kr. — Követelés: Pénztárkészlet 15095 frt 21 kr. Bankváltó 426114. Zálog 11707. Jelzálog 80870 44 Folyószámla 38772-93 Házszámla 2552 frt 89 kr. Ingatlan 1758-12. Értékpapír 3448. Nyomtatvány 438. Felszerelés 1109 97. Jelzálognál deczemW 31-ig járó kamat 7846-48. Bankváltónál decz. 3l-ig járó kamat 11 172.27. Zálognál decz. 31-ig járó kamat 1018 66. Kölcsönszámlánál előre fizetett kamat 3212-78. Folyószámlák kamategyenleg 451. Házbérhátralék 30. Összesen 605597 frt 75 kr. — Nyeremény és vesteségszámla. Tartozás: Tartalékalap 450-61. Kamat 33242-52. Üzletköltsé" 9297 93. Jótékonyczél 200. Napibiztosi dij 239. Ügyészi dij 100. Felszerelés 54. Házértékleirás 922-89. Kétes követelés 5000. Házbér 30. Nyeremény felosztása: 5% tartalékalap 774 70. 18% igazg ós felügyelők dija 1913 frt 53 kr. 2°/ 0 tisztség dija 256 11. Tartalékalap 2-34. Tiszta nyeremény 12547 54. 15494-18. Öszszesen: 65061 13 Követelés: Kamat 55059-05. Üzletköltség 4114-09 Szelvényszámla 231-80. Ingatlanszámla 28-92 Nyomtatvány 15 03. Viszleszámitolt. kamat 4143 90. Értékpapír 328. Adó 166-34. Folyószámlák 451. Összesen: 6501L frt 13 kr. Kelt B.-Csabán, 1879. deczeuiber 31. Yjegiijahh hitek. * Az orosz rendőrségnek a nihilisták titkos nyomdáját végre fölfedeznie sikerült. A nyomda helyisége egy nagy kőből épített háznak 5-ik emeletéu volt Két nőt és két férfit elfogtak, a 3-ik férfi Deut^ch nevezetű öngyilkos lett. — A kerepcsi uti kir. fegyház tulajdonosa kijelentette a bért lefizető fegyházi felügyelőnek, hogy az eddigi 6000 frtnyi évi bér mellett nem engedi, hogy Ivozarek a hóhér is e házban végezze mesterségét. E „csekélységért" csak két ezer frttal igényelve óvenkint többet. Öli ajtása nem teljesíttetett. Felelős szerkesztő: Főmunkatárs: dr. Báttaszéki Lajos. Garzó Gyula.