Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám

1880-01-27 / 18. szám

B.-Csaba, 1880. VII. évfolyam 18. szám. Kedd, .jan. 27-én. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési di j : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve : egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt Szerkesztőség: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes szám ára 4 kr. A szerdai és szombati szám ára 3 kr. Kapható Griinfeld J könyvkereskedő urnái B -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Takács Árpád nyomdája. Előfizethetni helyben a szerkesztőségben, a kiadóhivatalban Takács Árpáil ur nyomdájában, vidéken a posta-hivataloknál 5 kros postautalvány nyal. Édesítsük az életet!" i. Alig lehet kedvesebb csengésű felhívás ennél, egy oly uj év napjaiban, mely alig képes feledtetni velünk, a lezajlott ó-év keserűségeit. A szükség, a vizár, a politikai és társadalmi okok és sérelmek xdatt forrongó kedélyek, s a keserű hangok moraja, oly mély fájdalmakat keltenek bennünk, melyeknek kinzó érzetében csakugyan nagyon alkalomszerű volna egy kis édesség, melyet — keserűnek senki Bem talál... Nagy feladat! mikor még — a jó isten sem igazgatja meg a nagy mindenséget, hogy kormányzatával minden ember megelégednék. Oly gyengék és oly önzők vagyunk sok tekintetben, hogy saját énünk óhaja szerint szeretnők igazgatni a gondviselés utait. A magyar humorisztikus irodalom ugy mennyiség, mint tartalom tekintetében elég gazdag; de elmerem mondani, hogy nincs oly klasszikus terméke egy sem, mint minő az volna, ha csak egy város lakóinak ellentétes óhajtásait is öszszeállitaná, p. o. Jókai, a ki a „komoly" és „nevetséges" birodalmai között, oly erővel képes meghordozni olvasóit, melyet követőleg sokszor a fejünket tapogatva kérdezzük: „én vagyok-e én?" Nincs oly borús órám, — pedig van elég! — melyet a gondolat ki nem derítene. Ilyenkor azután emlékezetem lelke visszaszáll a múltba, majd elmerengek a jövőn, mint épen Jókai, a ki megírta még a jövő század történetét is. Még most is zúg a fejem, ha e regényre gondolok, és azt mondja szivem: „de nagy kár, hogy nemzetünk e ragyogó tüzoszlopát a politikai térre ragádták életviszonyai, hol elforgácsolja azt a sok szép erőt, melynek minden cseppje, egy-egy Oczeánja, a szépirodalmi téren nyilatkozó legmagasabb és legboldogitóbb műélvezetnek!" Ő igazán sok élvet nyújtott már a közönségnek; de mit ?... valami baj van talán ? G. (II ik közlemény köv.) arany,járadék-kölcsön elérte az alparit. Magyarország hitele tehát emelkedik a külföldön. — A képviselőház pénzügyi bizottsága jan. 24 én táigyalta a keresk. minisztérium költségvetését. Hétfőn d. u. a közmunka és közlekedési tárcza jött tárgyalás alá. Politikai hirek. * A vetömagkölcsönröl szóló törvényjavaslat szerint három évi törlesztésre 5

1/,, száztóli kamat mellett adatik a szűkölködő gazdáknak tavaszi vetőmagra kölcsön. — A magyar MEGYEI KÖZÜGYEK. Alispáni jelentés, a megye állapotáról 1879-ik év utolsó havában ; felolvastatott a f hó 5-én tartott közig. biz. gyűlésen. (Vége.) Az ujabb árvízveszély megelőzése tekintetéből, miután a jégrobbantások eszközlése végett kirendeltetni kért műszaki csapatok kirendelésének kérésétől azon okból el kellett állanom, mert a megyének e csapatok eltartása költségeinek elviselése módjában nem áll, hogy a hó és jégolvadás esetén összetórlodni szokott jégzajlás a védtöltéseket át ne szakítsa, át ne hágja s Körösmenti községeink belterületei el ne öntessenek, a nagyméltóságú közmunka s közlekedési m. kir. miniszter urnák deczember 15-én 21293, sz. a. kelt körrendeletére utalva az 1876. V t.-cz. 37. §-a alapján elrendeltem, hogy a bekövetkező hó és jégolvadás idején a hideg lábai a jégtől megszabadhassanak, a védtölt' B'iktől a jég elháritassék, a jég lefolyását gátló akadályok eltávolitassanak, a jégtorlódás képződése meggátoltassák, A ,BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" TÁRGZÁJA. A sirályok. (Fővárosi rajz.) Irta: Mészáros István. Karcsú sirályok keringenek a zugó habok felett. Távol zeLg az ég. Fent gyűl a tornyosuló setét felleg, lent a kavargó hullám. Mindinkább közeledik, mindinkább erősbül a moraj. Nehéz cseppek verdesik már a mogorva Gellért kopár tetejét. Az innenső parton még csak a szél süvölt, virágot szeméttel egyaránt szórva a háborgó habokba, A zivatar az iszapos hullámokat medrökből föl, a légbe emeli. Széles halászbárkának kisded ablakán át néztem végig a vihart. Jól meg voltam védve a folytonos szélroham, verdeső zápor ellenében a vastag deszkafal mögött. A bárka párkányára sirályok telepedtek le, élénken nyirogva a zivatar játékába. Talán belefáradtak már a röpülésbe ? Vagy tán csak pihenőt tartanak a hömpölygő hullámok felett? Meredt szemekkel bámultak a tajtékzó vizbe. Egykedvű tekintettel kisérték a habok tóduló árját, szélnek nyargalását, a villanó fényt s a feketés felhőket. Vagy talán látnak valamit a habok puha ágyában ?! Mintha emberi test tűnnék fel a hullámokban ! Mintha női alakot ringatnának ölelő, hideg karjaikban! Egy elmaradt sirály csapkod még felette majd az is társaihoz tér meg. Élénken fogadják az érkezőt: „Mere jártál? Hol maradtál ? ! Mit találtál? Hallgatunk, ha elbeszéled I" . . . Mit beszélt a karcsú sirály a párkányon figyelő társainak ? . . . • * * „Szép fiatal asszony volt, most éktelen hulla. Szerette férjét, szerette gyermekeit És szerették őt is nagyon. Békés egyetértésüket nem zavarta semmi. Itt a parton laktak, nem messze a folyótól. Gyakran láttam a boldog asszonyt mosolygó arczával, ragyogó szemeivel. Vezetgette kis fiát, lánykáját pedig karján hordozá. Néha őszi esté ken, midőn ablakuknál száldogáltam, gyakran benéztem. Ott volt az egész család. A lámpa beragyogta az egyszerű, csinos és tiszta szobácskát. Sugarai elégedett arczokat világítottak meg Az asszony a teritéket szedte le. A férj megtölté pipáját Rágyújtott. A füstfellegek lassan szálltak föl, kergető árnyakat rajzolva a hófehér falon. A pipa kiégett. De álom nem jött a szemekre. A kis leányka a bölcsőben szunnyadóit, de a kis fiúcska még nem akart lefeküdni. Erre aztán a boldog pár összenézett. A férj térdeire vette a fiúcskát. Ott ringatta, ott csókolta. Aztán regélt szép bűbájos meséket az aranyhajú vizi tündérről ós madarairól — rólunk : a karcsú, nyirogó sirályokról Nem hallottam ugyan, de gondolom, mert a folyóra mutatott ki. S a gyermek ragyogó szemekkel nézett ki a setét éjszakába. De egyszerre a nő halványulni kezdett. A gyermekek Í3 egyre sápadtabbak, véznábbak lettek. Talán betegségtől ? Talán az éhségtől. Még a mécs is halványabb fényt vetett a halovány arczokra. Nagy árnyak mozogtak a falon A nő késő éjfélig dolgozott. Késő éjféltől kora virradtig. Gyermekei elszenderültek rég. Fel-felkiáltottak egy-egy ijesztőbb álomból. Aztán újra elaludtak. Fel is keltek. Reggelit is kértek. S édes anyjok még mindig dolgozott. Gyakran azonban kimerülve láttam, amint a széken hátradőlve szunnyadott. Mily szunnyadás volt az! Felig becsukott szemek . . . rángatózó ajkak, lihegő keblek. . . . S a sima homlokon a nehéz veríték pergő gyöngyei. . . . De a férjet nem láttam azontúl. Bizonyára meghalt — gondolám — özvegyet árvákat nyomorúságban. Ínségben hagyva hátra. Szegény aszszony, gyászos özvegy! Gyámoltalan szép két gyermek, szegény kicsiny árvák ! Aztán mi elköltöztünk. S ott m>ísil< hazánkban, ragyogóbb ég alatt, virulóbb tájakon elfe-