Békésmegyei közlöny, 1880 (7. évfolyam) január-június • 1-124. szám

1880-02-17 / 32. szám

Slc&jeScmk hetenként ötször: vasárnap, kedd, szerda, csütörtök és szombaton. Előfizetési (iij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 8 frt; félévié 4 Irt; évnegyedre 2 frt Szerkesztőséi;: Főtér, Sclnvarcz-féle ház, a postával szemben. Kiadó-hivatal: Takács Árpád nyomdája. Egyes szám ál'aíkr. A szerdai és szombati szám áru 3 kr. Kapbntó Griinfeld J könyvkereskedő urnái 1j -Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. . „TtyiS1tér"-ben esy sor közlési dija 25 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőséi;: Főtér, Sclnvarcz-féle ház, a postával szemben. Kiadó-hivatal: Takács Árpád nyomdája. Előfizethetni helyl en a szerkesztőségben, a kiadóhíVMinlbftn Takács Árpád ui nyomdájába^, vidékén a posta-hivataloknál 5 kros postautalványnyalAz iparszabadság kérdése. A főkérdés, mely most az ország iparosait foglalkoztatja. A II. országos iparosgyülés kimondta, hogy „önálló kézmű-iparos csak az lehet, ki igazolni képes, hogy megkezdendő iparát tanulta." E határozat szükségessé teszi, hogy már kétféle magyar iparost különböztessünk meg. Gyáriparost és kézműiparos t. A gyáriparost nem lehet kötelezni arra, hogy megkezdendő iparát tanulja. Mert az a gyári vállalkozó, ki gyárában öt-liatféle mesterséget összpontosit, nem kötelezhető arra, hogy mindenikről vizsgát tegyen. Legföljebb az követelhető tőle, hogy gyárában egy szakavatott üzletvezetőt alkalmazzon. A kézműipar megrontásának és hanyatlásának főokát azonban az iparosok többsége azon körülményben véli feltalálhatónak, hogy ma boldog-boldogtalan, mihelyt 1—2 frtért iparigazolványt váltott, üzleti mesterséget kezdhet, vagy jobban mondva kontárkodhatik benne. Az iparos gyűlés határozata ezen visszás állapotok megszüntetésére törekedett. Az iparos, ki évek hosszú során keresztül tanulta mesterségét és arczának verejtékében sajátította el annak mesterfogásait, nem nézheti közönynyel, hogy ma egy inde-bmde ember, anélkül, hogy egy garasára szakértelme vagy tudománya volna, az ő mesterségében kontárkodjék. Jogosult-e az iparosok ezen törekvése ? Igen ! Keresztülvihető-e kívánságuk ? Nem ! 1872 ben, a most is érvényben levő ipartörvény szentesítése "előtt már felszólaltak a hazai iparosok. Akkor még nem az iparszabadság ellen fordultak. Hangosan követelték, hogy az iparszabadság mindaddig életbe ne lépjen hazánkban, mig az ipar terén az iparszabadság szükséges előföltételei nem lesznek meg. Ez nem volt határozott állásfoglalás az iparszabadság ellen. Csak azt jelenté, hogy hazánkban az iparszabadság akkor még korai lett volna. Igaz is lett. Az akkori törekvések ma ismétlődnek. — Az állam nem tudott oly szolid alapon nyugvó ipar- és közgazdasági viszonyokat teremteni, melyek iparosainkat kibékítették volna a korlátlan iparszabadsággal. Sőt ellenkezőleg ! A korlátlan szabadság mindinkább ónsulylyal nehezedett iparosainkra. És addig érlelődött e közgazdasági desorganizáczió, mig az ország iparoságának zöme impozáns gyűlésen kimondta, hogy vesszen az iparszabadság! —Éljen a korlátolt ipar! Az a kérvény, mely az országgyűléshez e tárgyban ment, ezen óhajt ki is fejezi, terjedelmesen indokolja és mint a gyűlés legfőbb határozatát állítja fel Ugy is van. Ezen fordulnak meg az iparosság összes követelései. Külön kérvények mentek a képviselőkhöz ez óhajnak érvényt, támogatast, szavazatot szerzendő. És a képviselők között vannak olyanok, kik a kézműipar szakszerű tanulása ós a kötelező gyakorlati vizsgaletétel mellett vannak. Nagy kérdés nzonban: hogy lehet-e ezen netalán törvénybe igtatandó határozatnak érvényt szerezni? Ha az kiterjed, a mai iparüzőkre is, akkor minden mostani önálló kézművesnek vizsgát kell tenni. Ez pedig majdnem lehetetlen. Ha pedig nem terjed ki a mostani iparosokra mit nyertünk vele? — A sok mai kontár megmarad továbbra is kelletlen versenytárs és a tisztes iparos megrontója. Csak azt érjük vele, hogy a jövő nemzedék jobban meg lesz kiméivé a kontárok szaporodásától. A jövő nemzedék számára azonban a kénysz ertársulás már oly konszolidált állapotokat teremthet, melyek magukban hordják az iparszabadság előfeltételeit. De bármily irányban hozzák be az A „BÉKESIEGYEI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA, A hyppodromban. (Egy háziúr elbeszélése után.) Szégyen ide, szégyen oda, ha már egyszer kénytelen vagyok vele, miért ne vallanám be, hogy nincs zenei hallásom. Staccatózhatik én nekem Reményi, flageoleozhat én tőlem Wieniavszky: nem értek én abból egy hangot is; sőt mi több, már arra az égbe kiáltó tapasztalatra vetemettem, hogy a Liszt piánója, egyre megy akármelyik királyutczai siingerei zongoristájának a fortissimójával. Nem igy a feleségem! Na ez nekem a zenét illetőleg valóságos ellentétem. Széltében hoszszában beszélik, hogy Quarné (már tudniillik az én feleségem) egy technicailag képzett művésznő, a ki önnálló íelfoggással játszik, valódi költészettel nuancieroz, meg tudom is én még miféle különös tulajdonságokkal nem rendelkezik. Természetesen én ebből mit sem értek; hanem azért valahányszor játszik, otthon, matinéén vagy conszerten, mindig én forgatom a kottáját. Azért valahogy azt ne tessék gondolni mintha talán kotta-értő volnék; mert higyjék el a kotta-olvasásnál hamarább megtanulnám a chinai nyelvet. De Quarné azért csak -velem forgattatja a kottáját, ami pedig az én tudatlanságom miatt ugy esik meg, hogy mikor kottaforgatni mellé ülök, a bal lábának hegyét mint valami pedálere az én jobb lábam fejére fekteti. S mikor a kottaoldal vége felé jár, egy kicsit nyom a tyúk szememen, ami, közös megállapodásunk szerint azt jelenti, hogy na most szépen fogd meg a kotta sarkát. Mikor aztán azon a lapon az utolsó hangot is lebillegteti, akkor rendesen olyant bök rajtam, hogy ijedtemben néha néha kettőt is fordítok. Hanem a kottaforgatás még csak tűrhető volna ahoz a kívánságához, hogy akár játszik, akár nem játszik, minden hangversenyre, matinéere vele menjek. Plóhfeszesre keményített ingben, szük frackban, keztyűsen, valóságos alvilági gőzfürdőben óra számra hallgatni, tapsolni, bravózni annak a rettenetes czinczogásnak, nyivákolásnak, a mihez képest a bumberdó ordítása nekem valóságos delisze 1 Azért olykor valóságos zeneiszonyba esem. Iyenkor aztán futok magamtól, beleszédülök az utczai zsivaj feneketlen chaosába s egész odaadással élvezem azt. A mult hangverseny-évad egyik délutánján is ez a betegség lepett meg. Belevágtam hát magamat a dob-utczába onnnan, a fischkmarktra vissza a sugárutra s elkábultságomból talán föl sem ébredek, ha a sugárutvégi hyppodrom szőnyeg-ajtajából egy tarka kaftánba bujjatott valami, rám nem kiált. — Ez az én elemem, ez kellett nekem 1 — kiáltám elragadtatással s a következő perczben már a pénztár előtt állottam: kérek egy jegyet. — Állót, ülőt vagy lovaglót? — A melyiket jobbnak gondolja — feleltem egész önfeledten. A pénztárnok sietett egy lovagló-jegyet kezembe nyomni; tessék. Hanem arra már csakugyan megrökönyödtem; elgondolva azt az állapotot, lxogy életemben mindössze egyszer ültem lovon s mellé az is