Békésmegyei közlöny, 1879 (6. évfolyam) július-december • 64-142. szám

1879-11-09 / 120. szám

TI. évfolyam. 1879. 120. szám. B.-Csaba, november 9-én KOZLO Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmi! lap. 2v£eg"jelen.ilr !h.eten.lséri.t háromszor: vasárnap, ls:ed_d. (feliven) és csiatörtölcön. Előfizetési dij: helyben házhoz h-irdva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal : Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes száin ára 10 kr A keddi szám ára 5 kr kapható Biener B. és Griinfeld J. kereskedő urakuál B -Csaban. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr Előfizethetni helyben a kiadó-hivalalban, Biener B. urnái és Takács Arpáil ur nyomdájábar, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Emanczipáczió. Társadalmi betegségeink között van egy igen sajátságos és annyira megrögzött betegség, hogy első tekintetre bármely szakértő előtt is ugy tűnik fel, hogy az soha nem lesz gyökerestől orvosolható. E baj századok óta emészti társadalmunk testét s az általa okozott sebeket sem a minden orvosok legjobbika a végtelen idő, sem az anynyi nemest és áldásost létrehozó czivilizaczió nem gyógyithatá be. E betegség semmi egyéb mint azon körülmény, hogy nálunk igen sokan még mai nap is megtagadják a zsidótól azon társadalmi létjogosultságot melyre a mai jogviszonyok szerint épen ugy hivatva lehet, mint bármely más vallást követő a világon. A magyar törvényhozás a zsidókat teljesen felruházta azon állampolgári jogokkal, melyekkel a magyar korona területének összes lakói birnak s e jogviszonyból kifolyólag a zsidó is ép ugy viseli az állam terheit mint bármely más magyar polgár. S a mint közösek e terhek ép ugy közösek minden jogaink is. Miért van tehát hogy a zsidó sokak előtt még mindig csak guny tárgyát képezi ? Miért van mintegy vérünkbe oltva, hogy a zsidón ott a hol lehet, ha csak csupa kedvtelésből is, •— de mégis csipünk egyet ? Miért nevezzük a nemes tettet, — melyet zsidó kövei el, hitvány henczegésnek ; az iparkodás élelmességet melyet a zsidónál oly bő mértékben tapasztalhatunk, tolakodásnak, szemtelenségnek ? Hiszen ma már a felvilágosodottság korát éljük s nem hisszük hogy mind ezeket csupa hagyományos szokásból minden ok nélkül tennők. Okának mindenesetre kell lenni, csak az a kérdés hol keressük azt ? A zsidóknál-e, vagy pedig magunk között, kik magyaroknak büszkén nevezzük magunkat. Lehet hogy e gyülölségnek mindkettőnkben megvan az oka; de a fóok mindenesetre azon körülményben rejlik mely az egymáshozi közvetlen közelbe jutást megakadályozza. Ez ok nézetünk szerint a valláskülömbség következményeiben rejlik. Mig a keresztyén ós zsidó vallás között áthághatlan választalak emelkednek, — addig Magyarországon zsidó és keresztyén, közös testvéri szeretetben nem egyesülhetnek egymással.... Vájjon lehető volna-e hogy azon fedél alatt hol Krisztust imádják, felszállhasson egy buzgó ima Jehovához is ? Vájjon a zsidó és keresztyén szive, melyet az Isten egy anyagból formált, — feldoboghatna-e egymásért; érezne-e forrón, önzetlenül s megalkothatná-e azon édes boldogságot mely egyedül a családi életben valósulhat meg ? S ha vájjon ugy volna, zsidó és keresztyén közt nem más viszony léteznék-e mint most.... Meglenne-e ez a társadalmi feszültség mely jelenleg fenáll. . . ? vagy pedig a vérben gyökerező testvéri szeretet nem egy egészen uj s viszálytalan egyetértést teremtene-e számunkra ? E kérdésekre csak a jövő fog majd feleletet adni. . . . D. N. É. Politikai hirek. — Suvalov gróf november végén fog eltávozni londoni állomásáról. — Spanyolország nagy erősítéseket küld Kukába, hol a forradalom újra kitört. — A királyi udvartartási költségekről szóló törvény* javaslatott a képviselőház elfogadta. — Ilire jár, hogy Hohenlolie párisi nagykövet lesz Bülov utódja. — Az angol-török viszály békésen fog elintéztetni. A kibékülés ára az orosz-barát minisztérium elbocsátása lesz. Hány óra? Népszerű csevegések a természettudományok köréből. Hány óra ? — Mily egyszerű kérdés ! azt hinné az ember hogy nincs könnyebb dolog a világon mint arra megfelelni. Egyszerűen kiveszem a zsebemből az órámat, rápillantok s meg van a felelet, mire? — arra hogy hány óra ? Korántsem, csupán arra, hányat mutat éppen a te órád, azaz egy bizonyos óra; miután kérdés ugyanannyit mutat-e a szomszéd órája? s ha nem annyit mutat, a mi valószínű, akkor az a kérdés, melyik mutat helyesen ? — ha a toronyórát hivjuk fel bírónak, az ismét a kérdés, melyik torony órája mutat helyeset ? — Tudvalevőleg nincs kéc oly óra a világon mely mindig s minden körülmények között egy formán mutatna. Ismeretes hogy V. Károly császár, a kinek birodalma felett soha nem ment le a nap, agg napjaira le tette koronáját s zárdába vonulva, csupán azon szerény kivánsága teljesülésén dolgozott, kogy szerkeszthessen két A JÉMGYEI KÖZLÖNY" TÁRGZÁJA. A vén fűzfa regéje. Népies elbeszélés. — Irta: Ifj. Janesovits Pál. (Folytatás) Visszament lovához, leakasztotta a fáról karabélyát s oda állott az ut mellé. Ezen az utón kell Héja Dénesnek a városba menni, de nehezen jut oda be élve ! Beesteledett egészen; a hold most jött fel, s ezüsttel szegte be a szélágakat, melyek éjszaktól délig végig hn/.ódtak a csillagos égboltozaton. A rét felől lengedező szellő a vadrezeda édes illatával tölté be a levegőt, a rét lakói meg harsány békamuzsikával. Jóska alig vette észre mindezt, őt csak az éidekelte, mikor indul ki a tanyából a segédjegyző, ki elszerette szeretőjét, meggázolta becsületét. De a kocsi sehogy sem akart kiindulni, Jóska hiába várt. Most egy alakot látott kijönni a tanyából, s ideges reszketés fogta el a bosszús legényt, hátha a segédjegyző lesz ! Nem az volt, hanem Rózsi. Jóska a fa mögé bujt, hogy észre ne vegye a lány, de nem számított a kutyára, mely Rózsival jött. Mérges ugatással kapott ez Jóska felé, de csakhamar megösmerte a rég nem látott jóltevőt, ki nem egyszer részelteté a tarisznya tartalmából. Kedveskedő nyihogássá vált az ellenséges morgás, és Rózsi is gondtalanul követé & Bodrit. Megismerte Jóskát mindjárt, ez is őt, bár mind a ketten megváltoztak egy esztendő alntt. Jóska ezalatt férfiúvá lett; katonás büszke tartásához jól állott az ajka felett kunkorodó perge bajusz. Rózsin meglátszott a sok bujlakodás, arcza termete vesztett teltségéből. Rózsi ugy megijedt, majd szóbálvánnyá változott Jóska láttára. „Én vagyok Rózsi, ne rémülj ugy meg" — szólitá meg Jóska, végig simítván a Bodri hosszúszőrű derekát a mint az nagy örömmel ugrálta körül. .Hisz épen azért ijedtem meg, mert kendet látom" — válaszolt a lány — „hogy került kend ide?" „Hogy-e? hát a császár lován; nézd, amoda van az öreg fa mellet!" „Jézus Mária! talán megszökött!" „Kérdésben a felelet, Rózsi hugám * „Hát azután mi lesz most kendből, Jóska?" „Mi lesz ? szegény legény, mig fel nem kötnek" szólt Jóska mosolyogva „Talán tréfál kigyelmed, Jóska ?" „Nem én Rózsi! — elszántam magam ; megtudtam, hogy Sári csapodár lett, már az én életem ugy sem ér egy fabatkát sem. Eljöttem ide, hogy még egyszer beszéljek vele, azután meg elmegyek világnak !" „Hát azután mit akar neki mondani?" „Csak azt, hogy a hogy szerettem, ugy utálom most testét-lelkét, meg azt, hogy hiába hagyott el^ még sem lesz belőle tejnsattszony, mert avval a ragyavert tintanyalóval megkóstoltatom a golyóbist." „Csak nem akarja megölni?" „Bizony ón akarom! — De mi közöd neked ahoz Rózsi ?" „Mi közöm?" szólt a lány. s kötényivei fogta fel a szemébe toluló könyeket, „semmi, csak kérni akarom kendet, ne vérezze be a kézit, hagyjon fel szándékával. Nem érdemli Sári, hogy érette feláldozza magát." „Tudom én, hogy igazad van Rózsi, másnak el se hinném a mit saját fülemmel hallottam. De már ugyií mindegy : megszöktem, most már főbelőnek, ha elfognak, ha egy legyet se bántok. Jobb lesz igy ! viszem, a meddig vihetem ; ugy se szeret engem senki, ha felakasztanak, se sirat meg senki, a varjú se károg utánam ! „Oh ne mondja azt Jóska; tudja kend, hogy én is hogy szeretem." „Szeretsz Rózsi? hiszen te nem fogadtál énnekem hűséget, még se felejtettél el ?" „Nem is felejtem el soha!" felelt a zokogó leány Jóska végig nézett a leányon, arczáa lehetett látni, hogy sajnálja. Nem az a legény volt ő már, a ki, besorozása előtt ártatlanságában észre sem vette, hogy Rózsi szép leány, mert Sárit szerette. Megtanulta a katonaságnál hogy lehet szeretni kis mértékben is, rövid időre; megtunulta szedni az alkalom nyújtotta örömök virágát; de a mint ismét az őszi rét levegőjét szitta, mintegy lemosta róla a leszálló harmat a katonaságnál nyert átváltozást, ismét a régi jó szivü romlatlan, ártatlan kedélyű gyerek lett, eszébe se jutott, hogy Rózsit szeretőjévé tegye. (Folyt, köv.)