Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-12-19 / 101. szám

»BÉKÉSMBGYEI KÖZLÖNY" 1878. IOÍ. SZÁM. játéknak, s az úgynevezett krajczáros gazdálko­dást haszontalan idővesztegetésnek tartják. Ilye­nekkel nem lehet vitatkozni, mert ők ép oly el­lenségei az iskolai takarékpénztáraknak, mint ezek nekik." Modorról, Sztankovits Alajos képezdei gyakorló tanár ur, közlése végén a következőleg ir : „azon óhajtásnak adok kifejezést, vajha sike­rülne hazánk tanitóit ezen áldásos intézménynek minél előbb megnyerni!" (Folytatása következik.) — A jövő évi államköltségvetés. A két delegáczió végleges megállapodásai szeriut, a monarchia jövő évi költségvetése következőleg állapíttatott meg : A rendes szükségletben : a külügyminisztériumnak 4,025.130 frt, ebből levonva a fedezetet 506.240 frt, tehát 3,518.890 frt; a hadügyminisztériumnak (badsereg) 90,075.198 frt, ebből levonva a fedezetet 2,664.712 frt, tehát 87,410 486 frt, (tengerészet) 7,451.520 frt, ebből levonva a saját bevételeket 90.000 írt, tehát 7,361.520 frt; a pénzügy­minisztériumnak 1,888.500 írt, ebbq^evonva 2.275 frt fedezetet, tehát 1,886.225 forint; a számellenőrzésnek 125.500 frt, ebből levonva a fedezetet 357 frt, tehát 125.143 frt ; A rendkívüli szükségletben : a külügymi­nisztériumnak 38,800 forint, a hadügyminisztériumnak (hadsereg) 3,577.862 forint, (tengerészet) 1.258,260 frt, a pénzügyminisztériumnak 4.875,972 frt. Ennélfogva kö­vetkezőleg hangzik a III. czikk : A rend'-s szükséglet 100.302,264 frt, a rendkívüli 4.875,972 frt ós a közösen fedezendő összes szükséglet 105.178,236 frt tesz. Ebből levonva a határvám jövedék bevételeit 11.841,000 forint, marad 93.337,236 frt, összes szükséglet, mely összegből a magyar kincstár terhére egyelőre lerovandó 2 százalék 1.866,744 frt 26 krt. és a 91.470,191 frt 28 kr. ma­radványból a törvény értelmében a birodalmi tanácsban képviselt királyságok s országok által fedezendő 70 szá­zalékok 64.029,343 frt 90 krt. ós a magyar korona or­szágai által fedezendő 30 százalék 27.441,147 frt 38 krt tesz. E szerint az összes magyar 31'4%-os quóta •29.307,892 frt 10 kr. — A szabadelvű párt értekezletén Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter indokolja az arany járadók-kötvó­iivaL' második folánolr aladácárál szóló tjavuslatot, kórvón a pártot annak elfogadására. Az értekezlet az előterjesz­tést helyesléssel fogadja. — A kereskedelmi szerződést, mely a napokban köttetett meg Berlinben Ausztria és Németország között. — A képviselőhdz elnapolása. A képviselőház 8 múlva félbeszakítja ülésezését s megkezdődik a karácsonyi szünet, mely január 20-ig fog tartani. Az országházból. VIII. T. szerkesztő ur! Nulla dies sine linea, ami magyarul azt teszi, hogy nincsen nap botrány nélkül. mölcsöt hozni nem fog, s végső lombja elhultával — elszáll élte is ; de egykor az is életerős vala; ágain ezer, s ezernyi lomb, s levél ingott a hűvös szellő lengő szárnyain, s nyiló viráginak illatát áldólag, hálásan ter­jesztette ott körül, s az ok, hogy veszti életét — nem önmagában : de a körülményekben keresendő. — Ha fájó látni egy letört virágot, elpusztult vidéket, hogy ne lenne lelkem szomorú, ha elgondolom, hogy életem bol­dogsága oly ok miatt romboltatott szót, melyhez csak szenvedőleg ténykedém ! — De hát Istenem ! kiáltott fájóan érintve a jó barát, miért nem szóltál legalább akkor nekem, midőn még nem vala késő ? — Higyj nekem, mosolygott busán a kérdezett, nem tudtál volna semmit segíteni. Én a lehető legoöl­csebben jártam el, azt hiszem. — Szabad hát végre a részleteket hallanom ? — Miért ne. Nagyon egyszerű. — — — Midőn Etelka tudatott, hogy Virányi kezét megkérte : elmentem nagynénjéhez, s felfödtem neki egész bizalmasan viszo­nyunkat. — Nem volt meglepetve ; nem volt semmj kifogása, csak azt kérdezte, hogy mikor tehetem nőmmé Etelkát ? Természetesen legrövidebb időt, két évet kelj mondanom. Hisz, jól ösmered viszonyaimat. Szegény vagyok, s magam erején éltem eddig is ... . szóval jelenben nem lettem volna képes nőt eltartani. A képviselőház hétfői ülésén mindenkinek feltűnt, hogy az ülés kezdetén, midőn még a kép­viselő urak ritkán szoktak ülni helyeiken, a „füg­getlen" hazafiak szokatlan számban jelentek meg és vészjósló hallgatag arczokkal foglalták el he­lyeiket. A karzatokon lent és fent egyiránt lehe­tett hallani kérdéseket, hogy mit jelent a szélba­liak e tüntető megjelenése? Talán valami ünne­pélyes dehlaracziót akarnak tenni ? Avagy valami fontos szavazás lesz? Nem. A nagy hazafiak más czélból jelentek most meg. Uj alakban akarták kifejezni régi bi­zalmatlanságukat a kormány iránt, mely nem akar az ő fejőkkel gondolkodni. Minthogy sem a vád alá helyezési indítvány, sem a válasz­felirati vita, sem a keleti kérdés, sem az ebből lett berlini szerződés, sem a kérvények tárgya­lása alkalmával kifejezett bizalmatlanságuk nem ugrasztotta meg a kormány, azt gondolták fel tehát nagy észszel, hogy jó lesz egy kis bot­rányt előidézni, még pedig olyat, hogy kény­telen legyen ott hagyni a házat nemcsak Tisza, hanem az egész képviselői gyülekezet. Előre bocsátották Helfit; de ennek az volt a malheurje, hogy senki sem hallgatta, mert min­denki a folyosóra menekült. Következett utána Szalay Imre, a borgyártó hazafi, ki már csak azért sem adhatja meg a kormánynak az indem­nytit, mert a borgyártást nem akadályozta meg, s az ő borait nem vette meg a Boszniában szen­vedő katonák számára Mikor már mindenki azt hitte, hogy ezzel a tárgy kivan merítve ós hogy most már a szavazás következik, akkor emelke­dett fel Csatár Zsigmond termetes alakja, s dörgedelmes hangon általános derültség között bírálta egyenkint a minisztereket, s bámulatos erkölcsi bátorsággal ajánlotta nekik (ő!) a becsü­letesség és igazság követését! Mindez elég mulatságos jelenetet szerzett a háznak és a karzati publikumnak. Azonban nagy fordulat állott be egyszerre. Ragyogó szakállal és fényes parókával, mely alatt a 48-as hazafi bujának sürü felhője ült, emelke­dik fel méltóságteljesen Csanády Sándor. Vi­logó szemeit a karzatokon végig futtatva s óra­lánczát gondosan megigazítva elkiáltja magát: „Tisztelt Ház!" ~ A szabadelvüparti szabadnyelvü R á c z Atha­náz azzal a malitiosus felkiáltással fogadja, hogy eláll! — Nem állok el, mondá Csanády mikor a kormánybüneit kell korbácsolni. Es lón nagy hallgatás ós sok satyritikus mosolygás. Az állandó théma természetesen most is Tisza K. „nemzet­ellenes elvtagadó és hazaáruló politikája" min­denféle változatokban. Az „átkos közösügy" a „miniszteri székek megkeritése" „a haza elárusi­tása" és ezekhez hasonló kifejezések eleinte csak nevetéssel fogadtattak, mig végre a betyárság szólására kerülvén a sor a ház sokalni kezdte a mulatságot s a türelmes elnököt kötelességére kezdték figyetmeztetni. Elnök rendreutasítja a szó­— Na ós mit felelt a néne ? — Hogy Etelka addig nem várhat, meit szegény árva, kit ő tart kegyelemből, most jó párthieja van, s ezt nem lehet egy bizonytalanért elutasítani. Hiába rimánkodtam, kértem, esküdtem, . . . mind nem használt semmit . . . Etelkát falura vitte, a nélkül hogy bucsut veheték, s pár hét után eljegyeztetett és tegnapelőttöl fogva — férjezett. Ez történetünk ! Nagyon egyszerűen hangzott, nincs semmi drámai benne, közönséges egy dolog, s ilyet százat elfeledtek már mások . . . igaz ! . . . De hely­zetem mégis csak szomorú, s én nem tehetek arról, ha más lélekvilággal alkottatám ! E perczben kopogtak az ajtón. — Jöhet, volt a felelet. A levélhordó lépett be. Kálmán ideges gyorsasággal ugrott fel, s átvette a levelet. Keze remegett, midőn érintette azt; pedig már három nap óta szivszakadva várt arra. — Kitől vettél levelet ? — Nincs miért titkolnom, Etelkától. — Etelkától? — Tőle . . és mit mit bámulsz azon ? — —- Kálmán, Kálmán ! Félek hogy ha a férj nyomára jön e levelezésnek, csak még elviselhetlenebbó teendi a szegény nő helyzetét. lót. De az nem használt. A „szónok" ismétli a sértő kifejezéseket, mire az elnök az összes ház felháborodása és zajos fölemelkedése folytán meg­róvta őt. De ez sem használt. Ekkor a tüzete­sebb vérű es finomabb izlésii képviselők tömege­sen fölpattantak helyeikről, hogy ott hagyják a házat, melynek tanácskozásai korcsmai jelenetek színhelyévé aljasitottak le. Végre a zavarba jött elnök a teljes láza­dásba jött többség követelésére, midőn a sodrá­ból kihozott lovagias Wenckheim Béla minisz­ter a többiek közül haragtól sáfadtan rohant az elnök felé, hogy őt kötelességére figyelmeztesse, s midőn Madarász a nagy zajt keresztülvisitva, Wenckheimot azért támadta meg, hogy az mint nemképviselő közbeszólt : ily izgató szen­vedélyes jelenet után Csanádi kénytelen volt le­ülni, miután az elnök felhívása folytán magát ki­eligitőleg menteni nem birta. Wenckheim a Madarász- féle megtámadás foly­tán egyszerűen hivatkozott arra, hogy neki mint miniszternek, a törvény és a házszabály értelmé­ben mindenkor joga van felszóllalni s hogy e jo­gával élt most is midőn a zajban méltatlankodá­sának kifejezést adott. Végül Tisza fejezte ki sajnálkozását a tör­téntek felett, kernényen visszautasítva azon rá­galmakat, melyeket némelyek az immunitás kö pönye alatt az ország hivatalnokai ellen szórni szoktak. Csanádinak természetesen nem felelt, mert úgymond itt áll azon igazság, hogy nem annyira azt kell néznie, hogy mi mondatott, mint inkább azt, hogy ki mondta. Ebben fejezte ki Csa­nádi iránt magvetését. Másnap még Orbán Balázs szóllalt fel, s mi­után a szélbaliak névszerinti szavazást kértek, az is megtörtént oly eredménynyel, hogy az imdem­nyti 74 szótöbbséggel elfogadtatott. A képviselő urak meglehetős ingerült han­gulattal mennek haza; vajha nyugodtabb kedély­lyel térnének vissza az 1879-ki uj esztendőben! Dr. Arés. TÁVIRATOK. * Róma, decz. 16. Az uj kormány hir szerint már megalakult. Depretis miniszterelnök és belügyminiszter, Magliani senator pénzügyi-, Mezzacapo tábornok had­ügyi-, Tajani avagy Puccioni igazságügyi-, Tornielli külügyi-, Brin tengerészeti-, Spantigati földművelési-, — Coppino közoktatási- ós Laporta közmunkaminiszter. * Prága, decz. 16. Eudolf trónörökös az eddigi dispozicziók szerint még e hét folyamában Gödöllőre utazik. * London, decz. 16. A besseni nagyherczegnő el­hunyta Angolországban, Ganadában és indiában nagy szomorúságot keltett és részvétet a királyi család iránt. * Berlin, decz 16. Az 1879. óv tartamára megkö­tött osztrák-nómet kereskedelmi-szerződós ma íratott alá a külügyi hivatalban. — Nincs mitől tartanod ; ugy hiszem ez volt végső levele. — Na, azon szivemből örvendek ! Igy legalább te is hamarabb fogsz feledhetni, s higyj nekem az idő majd meghozza gyógyszerét ; te feledni fogsz, szived kiépül, s még boldog leendsz. — Ne hidd! válaszolt busán az ifjú, ne hidd azt! Bár megszün a vész, s a terhes felleg, melyből imént czikázva szakadt a villám — tűnik s a vihar zúgása el­csendesülni fog és ujjult erőre kél a természet, azért a letört virág uj életre nem kél s az elhűlt falevél többé zöldelni nem fog soha! Épp igy vagyunk fájdalmaink, s bus emlékeinkkel! Hiába a vigasztalás, hogy a sziv fe­ledni fog, s lelkünk felépül bánatából . . . Lehet! De szivünk reményében mégis szegényebb s csalódásban gaz­dagabb lenne! Az emberek, barátom, két osztályba so­rozhatok : olyanokra, kiket végzetük határozattan gyakor­latias irányú gondolkodásmóddal áldott meg és olya­nokra, kik az életet mindig költőiesebb feléről fogják fel, kik tehát abban nem crak kényelmüket, de igaz boldogságukat is feltalálni kívánják. Amazok azon sze­rencsés tulajdonsággal bírnak, mely őket a leggyakrab­ban minden csalódástól megvédi, s melynek birtokában tiz esetben, kilenczszer jómódú polgárokká, elégedett emberekké lesznek a nélkül, hogy magasabb, nemesebb pretensiokat s vágyakat tápláltak volna ; — emezek pe­dig kedélyviláguk gyöngédebbsége, s fennköltebb gon­dolkodásmódjuk következtében, tán mélyebb értelemben,

Next

/
Thumbnails
Contents