Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-01-27 / 8. szám

V. évfolyam. !878. 8. s/iám. B.-Csaba, január 27-én. KOZL Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség * és • kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „ííyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken minde-i postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Társuljanak a megyei jegyzők egyletté. K. — Bármily íizlet, vállalat, bármily czél keresztülvitele legyen szándékunkban ... — ha azt biztos, erős alapra fektetni, gyümölcsözővé tenni akarjuk, — csak a működő erők hatványozásával érjük el. Egyesek, megfeszített szorgalom, munkásság és a természettől gazdagon nyert szellemi tehetségéből — sokat, bámulatost képesek létesíteni; de nagyobbszerü vállalatok Keresztülvitelére, — hol többek megbízható együttműködése szükséges — mert a segédszemélyzet csak fizetett s igy nem feltétlenül megbízható egyénekből áll — egyesek ma már nem alkalmasak. Ezt a társadalom belátta s minden nagyobb vállalatnál társulás utján szervezkedik czéljai elérésére. Többek egyérdekü társulása közös czélra oly erőt ad: mint a napsugarainak összpontosítása. Közös érdek vezérelvén a társulatokat közös czélra, mindenik társulati tag külön külön annyit tesz, mint mennyit egyes üzlet vezetője s igy együtt annyit: mint ugyan aunyi egyes. A jól es szolidul szervezett társulatok működésének eredménye tehát, kétségtelenül sokkal felülmúlja az egyesekét. Es csodálatos, hogy hazánkban aránylag mégis oly kevés érzékkel bírnak a társulás iránt. Itt se fogyasztási egyletek, se más ipari egyletek vagy társulatok nincsenek, és ha vannak is, azok csak névlegesek: alig bírnak valami kézzel fogható eredményt felmutatni — tisztelet a kevés kivételnek. Csodálatosabb az, ha egy intelligens a társadalom tekintélyes, leghasznosabb és legmunkásabb osztálya — minő a jegyzői kar — nem társul közös érdekek védelmére, állásuk és befolyásuk szilárdítására, anyagi helyzetük javítására, — szóval: anyagi és erkölcsi javuk előmozdítására. Van ugyanegy központi jegyzői egylet; vannak egyes megyékben külön jegyzői egyletek is; de oly lanyha részvét kiséri őket, hogy inkább csak vegetálnak, mint üdvösen működnek. Ezen részvétlenség, közönibösség, a kar tekintélyének vóghetlen sokat árt. A távol szemlélő, az ország ezen legtekintélyesebb napszámosainak közömbösségét könnyen élhetetlenségnek keresztelheti és — joggal; mert az, ki saját érdekét elejti, a kínálkozó eszközt helyzetének javítása, erkölcsi befolyásának emelésére meg nem ragadja: — igen közel áll az élhetetlenségbez. Köztudomásu dolog, hogy hazánkban Békésmegye, a legelőnyösebben ösmert, legjobban kormányzott megyék egyikének hírével bír ós — méltán! Ugy derék lakossága, mint tevékeny és értelmes tisztikara, megyénket sok más megye fölé helyezte. -- A haza bölcse maga, a közel múltban pedig kormányunk is kitűnő kifejezését adták megyénk iránti elösmerésüknek. És kérdem: kiknek érdeme ez főleg? Megyénket derék, értelmes ós munkás nép lakja; oktatás ügye ugyan nem ivalami fényes, de nem is a legroszabb hazánkban; a megye vezérférliai kitűnő ügybuzgó férfiak, táek mind hatottak arra hogy megyénk kiváljék; de szerintem hogy kiváltunk, hogy tűrhető adminisztratióval bírunk, főleg a községi jegyzőknek köszönhető. Azoknak a nemzet napszámosainak, kik kénytelenek universzális zseniként mindenhez érteni, minden munkát elvégezni, a néppel és hatóságokkal közvetlen érintkezni; kiknek vállain az államgépezet nyugszik, kikről tartózkodás nélkül mondhajtuk: hogy az állam legfontosabb tényezői és teherhordói, — és a kik mindezekért alig méltányoltatnak, sót nagyon is alárendelt helyzetben sinylenek. Ez utóbbinak részben magok a tiszt, jegyző urak az okai; miért nem társulnak ? Békésmegye jegyzői kara igazán diszét képezi hazánk ez osztályának, és ép itt legnagyobb a közönbösség a társulás iránt A békésmegyei — mintegy 50 —jegyző közt egy sincs, ki valamely e szakbeli egyletnek tagja volna. Ha uraim nem adunk életjelt magunkról, akkor türjük sorsunkat! Ha pedig tűrni nem akarunk, ugy mozogjunk kissé — talán felmelegszünk általa. Társuljanak uraim! Alakítsanak megyei jegyzői egyletet, vagy czimezzék bárhogy, — csak fogjanak hozzá! Kezdeményezze valaki megyénk jegyzői közül s meg lesz a sikere. Szerintünk, a könnyű hozzáférhetőség okából is — a szervezkedésre Csaba, a kezdeményezésre ezen város derék jegyzői volnának legalkalmasabb, leghivatottabbak. Nagy befolyás, sok erő rejlik a jegyzői karban, s ha az tömörittetik,' ugy a politikai, mint társadalmi téren nagy hatással ós befolyással fog működni. Jó lesz tehát az eszmét, mely nem uj ugyan, el nem ejteni, hanem inkább felkarolni s megteremteni azt az egyletet, mely a jegyzők befolyását biztosítani, anyagi és erkölcsi érdeköket emelni hivatott. — Konstantinápoly. Minden pillanatban várják a fegyverszünet megkötéséről szóló hírt. Gallipoliban Dedig az oroszok megérkezését várják mindennap. — A magyar képviselőház jan. 23-diki különben rövid ülésében Helfy interpellált a gyülekezési jog szabadságának biztosítása érdekében, Simonyi Ernő interpellált a Ludovika akadémia tanárai érdekében, Madarász József a keleti vasút magyarul nem tudó hivatalnokairól, végül Irányi interpellált az árvízről. A miniszterelnök a keleti kérdésben tett interpellátiókra, s Helfy mai interpellátiójára tegnap válaszolt. A helyzetről. Budapest, január 24. —a— Évek hosszú sora repül át az államok fólött, áldást ós csapást, szerencsét és bajt, jót és roszat hozva aszerint, a mint az a szeszélyes sors könyvében megírva vagyon. Hoz gyakran szerencsétlenséget eleget, de ritkán annyit és oly gyakran, mint az az utóbbi időben szegény A 61 íí tárízáia. K leopatra. — Elbeszélés. — [Folytatás.] IV. Az 1872. év nyarán pillantotta meg Imre az uj világ partjait. Egy útitársa, kivel Hamburgban ismerkedett meg, s ki amerikai polgár volt, ajánlkozott őt dolgai elintézésében segíteni. Együtt utaztak tehát Ottavába, hol a boldogabb életre szenderült nagybátyának birtoka és sirja volt. A polgármesteri hivatalban Imre kilétét igazolta, s átvette nagybátyja liagyatékát. Az Ottava, Oanadának e haldus folyama vette körül a birtok egy részét, hol a díszes vas s márványból épült lakház állolt. Az egész sziget gyönyörű angolkertté volt alakítva^ melynek szálas fáin a fekete-mókusok vig serge szökdöött, s kedélyesen tekintett alá az uj gazdára. Imrét egészen elbájolta a még eddig sohasem látott diszes virány, melyet a s.,üz földből az emberi kéz művészileg varázsolt elő. A lakház egy kis dombon, a sziget közepén állott, két végén kis tornyocskákkal, közepén széles erkélylyel, hova a kilátás kedvóért hagyott tisztáson, a városka lapos fedelű palotái s vidám 1 yaralói látszottak; a sziget többi része árnyas fákkal volt koszorúzva, mezején diszes virágok pompás csoportozataiban, kis tavában hattyúkkal s szökőkutakkal tekervényes labyrintjában rejtett lugasok, s mesterségesen épített barlangokkal. E kis darab éd nbe ért első estve Imre, az erkélyen ült, s Hilárára gondolt. Útitársa illatos havannahjából füstgyűrűket eregetve, kényelmesen vetette magat hátra karosszékében, s szótalanul szürcsölgette párolgó theáját, beszélui sem szeretett ingyen, igazi yankee vér. Festői térkép terült el előttök, mely a teremtő nagyságára mutatva, mintegy imára utalja a fogékony kebelt. A ritka fellegfoszlány közt bej káló hold rezgő sugaraiból az előttük hömpölygő tolyam fodrain ezüst-csipkét szőttel' a vízi tündérek, a folyón tul irtatlan őserdő iszalag-lepte óriásai rembranti hátteret alkottak az ismeretlen csillagoktól terhes ég ragyogó mennyezetének, a folyón egy-egy bambus-nádból font lélekvesztő lebegett el, mit az indián halász térdelve hajtott kettős lapátjával; a távolban egy édes, leirhatlan érzésteli dal zengett, melyre más fuvola lágy csengése felelt, két szerető pacsirtaszerü párbeszéde volt az, mit csak ők értettek, kiknek szivében az önzéstelen szerelem gyémántja ragyogott. Késő éjjel volt, mire aludni tértek. Imre Hiláráról, a felejthetlen, kipótolhatlan kedves lényről álmodott; itt andalogtak együtt az örökmosolygó édenben, együtt hallgatva azt a szerelmes fuvola szót, együtt szíva be e bóditó, vérizgató édes illatot; sziv — szivén dobogott — s midőn felébredt, egy köny gördült ki szemeiből, hát a mi boldogság a földön: mindaz csak álom ? Néhány napot töltött el Ottavában Imre, mialatt örökségét péuzzé tevé, — oly vállalkozó nép közt, minő a yankee, ott könnyű az árunak vevőt, a pénznek gazdát találni. Még egy beauporti fürészmalom, s Camorascban egy tengeri fördő-épiilet volt eladatlan. (Folyt, köv.)