Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1878-01-20 / 6. szám

V. évfolyam. 1878. 6. szám. B.-Csaba, január 20-án. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és ostitörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bórmentve küldve: egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Ciabin Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „líyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Adóexecutiók és nyomor. Régóta Apoltak az adóexecutók hazáukban oly gyakoriak, régen idéztek elő oly köznyomort, mint most. Az egész országban átalános a panasz, az elkeseredés azon üzelem ellen, melyet az adóbeszedők gyakorolnak. Egyes esetek, melyeket a véletlen nyilvánosságra hoz, szomorú képét tárjak föl a társadalmi kórtünetek ezen nemének, melyek a köznyomort gyárapitják, a vagyontalanságot előmozdítják és a gazdasági hanyatlásnak még jobban megvetik alapját. Számos példát sorol föl a napi sajtó, mely szerint egyeseknek utolsó ingóságát elkótyavetyélték, betegek alul kiexequálták az ágyneműt, értékes ingatlanokat potoin árért elkerítették. És ezek* nem kivételes esetek, nem ritkaságok. Aki érintkezésben van a néppel és ismeri annak beléletét, számtalanszor hallja panaszait a nagy adók ós a végrehajtási üzelmek ellen. Csak legutóbb olvastuk egy kézműves tragikomédiáját, ki — mivel magas adójára és házbérére keresni nem tudott, a folyam hullámai között keresett és talált menedéket. Ott már nem zaklatják. Egy másik eset történt e napokban egy ma gyar faluban. Egy földmives betegen feküdt hajlékában, keresetképtelen volt: jöttek az adóvégrehajtók, kihúzták alóla az ágyneműt, és elhurczolták eladás végett. A szegény ember kétségbeesésében fölakasztotta magát . . . Még több ily képet tudnánk fölsorolni. A fővárosból a múltkor újságolták az 50.000 adóvégrehajtást, több nagyobb város sem képes e tekintetben kedvezőbb állapotokat föltüntetni. Kérdjük: használunk-e azáltal az országnak, ha polgáraitól a legszükségesebbet elveszszük s előttük az amúgy is nehéz megélhetést még nehezebbé teszszük ? — Használunk-e a társadalomnak, midőn a proletariátust gyarapítjuk, az elkeseredettek, a kétségbeesettek és koldusok számát gyarapítjuk ? És használunk-e az államnak? Nem! Mert igen jól tudjuk, hogy a mit szegényektől elvesznek, azt alig pár krért adják el, és nagy eset, ha belőle a legszükségesebb költségek kikerülnek. Igazolja ezt egy fővárosi lapnak e thémáról irt rövid elmefutatása. Egy „nagy ember"-hez írván említett laptársunk, többek között kérdőleg igy elmélkedik: „Yan önnek tudomása az ingatlanoknak adó fejében mind nagyobb mérvben történő elárVe^ rezéséről? Van, aki jelentse önnek, hogy vidéken' megszámlálhatlan esetben a nyomorúságos házieszközökre, bútorokra, ágy- és ruhanemüekre, sőt iparos-szerszámokra vezetett adóvégrehajtás a végrehajtási költségek födözésére is elégtelen, bármily csekély adótörlesztést azonban ritka esetekben eredményez? Van, aki elmondja önnek, és a pénzügyminiszter urnák, hogy az adóvégrehajtási közegek igen olcsó árakat szabnak: a szegény falusi nép utolsó székét 4—5 krajczárért, nyoszolyáját 20—80 krért, szekerét, lovát ennek megfelelő hihetlen potom árért adogatják el a hetivásárokon?!" És bár mindenfelé „ ismerik ezen mizériát, nem tettek eddig semmit annak érdekében, hogy ezen lázitó visszaéléseknek eleje vétessék. Nem igyekeztek a munkaképes, de nyomorult emberek érdekében azon legszükségesebb rendszabályokhoz nyúlni, melynél fogva a legszükségesebb butordarabuk vagy szerszámuk megmaradjon, hogy a kétségbeesés, az elkeseredettség ne kergesse őket a lét és nem lét között tátongó örvénybe. Pedig az irányban intézkednie kell eső sorban a köztörvényhatóságoknak. Saját területükön kieszközölhetik, hogy az executióban mérték tartassék, hogy a proletáriatus szaporodásának eléje vétessék. Minél több valamely államban a koldus, a foglalkozás nélküli henye tömeg, a mindenéből kifosztott és kitaszított proletár, annál inkább veszélyeztetve van közbiztonsága, annálinkább szaporodnak azon emberek száma, kik a társadalomra nézve veszélyesek. És a társadalom érdekei mellett talán nem szabad figyelmen kívül hagynunk az emberies szempontot sem. Szóval intézkedni kell a hatóságoknak az adóexecutiók korlátozása és ezáltal a nyomor terjedésének föltartóztatása érdekében, ezer és egy okból, melyek között a legfőbb a nemzeti érdek. - . És ezt megóvni kötelesség. - . Ss. *. ^ — A horvát tartománygyüle'sben a költségvetés tárgyalás alkalmából élesen kikeltek némelyek a Magyarországgal kötött közös viszony ellen, mint a mely oka lenne az ottani elszegényedésnek s más nyomornak. Ezen vádak ellenében Zsívkovics szónokolt legerélyesebben, ki mondá, bogy Horvátország intellectualis tekintetben még a meglevő autonómiára sincs megérve, nem hogy olyan autonómiára megvolna, a minőt az előtte szólott ós párthívei követelnének. — A keleti vasút és a magyar államvasút közt a bekeblezés most „konszu máltatik." A magyar állam birtokába veszi mindazt, a mit a Wariug-testvérek el nem vihettek; s egyszerüsittetvén a kezelés, elereszti a feleslegesnek látszó tisztviselőket. Bottlik ur, a volt igazgató, mint halljuk, végkielégitóskép -36,000 frtot s ezenkívül 1,600 frt évi nyugdijt kap. De nem igy történik a bontakozás a kisebb rangú tisztviselőkkel. Ezek csak 3 havi dijat kapnak. — A fegyvertzüneti készülődések óta alig kapunk feljegyzésre méltó hírt a harcztérről, s valószinü, hogy orosz részről a Balkánon tul pillanatnyi szünet állott be, egyrészt ama nehézségek következtében, melyekkel a társzekerek átszállítása ez időben a Balkánon át jár, másrészt a dunai közlekedés megszakadása folytán, a mi azt eredményezi, hogy az orosz hadak nemcsak élelmiszerben és takarmányban, de lőszerben is nagy hiányt szenvednek. — A képviselőház pénteken hosszabb vita után elhatározta, hogy a vám- ós kereskedelmi bizottság javaslata szerint a vámszövetségról, a tarifáról, a Lloyd-szerzödósről és a részvénytársaságokról szóló törvényjavaslatok térgyalásánál mellőzi az osztályokat, s hogy a vámszövetséget és a tarifát általánosságban együtt fogja K. leopatra. — Elbeszélés. — [Folytatás.] III. Imre egész nap el volt foglalva hivatalával; együtt kelt a nappal, s az ezt hozta meg nyugalma perczeit; ilyenkor rendesen anyja s nővére társaságában töltötte az időt, azután szobájába vonult, s az éjfélt jelző kakasszó még rendesen tanulmányok között találta. A mi nimródjaink is egész nap az erdők mélyét bújták, s csak estefelé kerültek haza; Aurél nagy rokonszenvet érzett mindjárt az első látásra a kis Jolán iránt, s ez érzést mindinkább fokozta a gyakori együttlét; ugy látszott, Imre ábrándosságából vett volna jó kedvéért cserébe, mert az a vig baráti körben folyton vesztett buskomorságából, a könnyelmű Aurélt pedig gyakran ábrándozásban lepte meg a fiastyuk. Épen az estebéd elköltése után csendes társalgás közben lepjük meg a kis társaságot. Jolánka zongorája mellett ült, de a billentyűk illetetlenek maradtak, mellette egy kis támlásszókben Aurél ült, de a hangjegy forgatás helyett szerelmesen nézett Jolánka szemébe, ki szívesen hallgatott az ifjú beszédére, s szivecskéjóoen nem kis változást érzett, mióta Aurél társaságában volt. Imre anyjával és Sándorral a még teritett asztal mellett ült, s bodor füstfellegek közt egy már megkezdett társalgást folytattak. „A gazdagság oly embernek való" — szólt Imre — ki feltudja azt használni. Lehet, ha én gazdag volnék, tudnék jó tetteket az által elkövetni, a közjót előmozdítani, de életrendemen változást nem tenne a vagyon soha. Igénytelenebb vagyok bármely nyárspolgárnál, s magamnak nem tudnék a sorstól mit kérni, ha hatalmamban állana is. Különben én nem is hiszem az egész hírnek egy betűjét sem! „De hát miért ne hinnéd édes fiam; az egészben semmi valószínűtlen nincs." „De még kevesebb a valószínűség." „Épen nem. Emlékezem, kedves atyád sokszor emiitette azt, hogy bátyja tizenkét éves korában eltűnt az apai házból. Miért ne lehetne igaz, hogy e nagybátyád nem veszett el, mint hitték, de életben maradt, s a véletlen Amerikába sodorta, hogy ott meggazdagodjék." „Kedves néném" — szólt közbe Sándor, — az ilyen amerikai nagybácsik meséje minden tiz eset közzül kilenczszer csakis mese; nem jól teszi, hogy ugy bízik benne, annál rosszabbul fog esni, ha a dolog nem való." „Igen, de azért csak erővel nem szalajthatjuk el a szerencsét!" nem azt irta-e a gróf ur ö móltósága, hogy azt a család nélkül Amerikában elhalt magyar embert Ölyvödinek hivták? tudtommal pedig a mi családunkon kívül más Ölyvödi nincs az országban!" „Jól van anyám, hisz megírhatom a gróf urnák, hogy nézessen a dolog után; de még azt sem tudjuk, az az én állítólagos nagybátyám csakugyan gazdag ember volt-e, s már édesanyám milliomokról álmodik." „Meglásd, nem is csal előérzetem." Még kis ideig folyt a társalgás, azután kiki alvóhelyére vonult vissza, hogy másnap egy kellemes meglepetésre ébredjen. Gróf Ófalvay jött meg váratlanul, s értesítette Imrét, hogy gazdag ember lőn, csak kezét kell kínyajtani utána: néhai édesatyjának egy fivére, ki még ifjú korában kiköltözött az uj világba, most — ós pedig nőtlenül és gazdagon — egy szebb világba költözött át. A gróf utána járt a dolognak, s most mint bizonyost adta Imre tudtára.