Békésmegyei közlöny, 1878 (5. évfolyam) január-december • 1-104. szám
1878-05-19 / 40. szám
Melléklet a „B. Közlöny" 40ik számá hoz. '* " „BÉKÉSMESYEf KÖZLÖNY*' 1878. 40. SZÁMelfoglaltatást, hol hasznosan ólt polgári hivatásának. De csöndes foglalkozásában uj zaklattatásaknak lön kitéve. A Pirringer összeesküvésben ugyanis, mely Hamburgban működött —vádoltatván, egy bepecsételt levél czimzetthez juttatása miatt, mely levelet a váczi utczában nyújtott át egy ismerősének, nem is sejtve annak tartalmát. A feladó hamis vádjára elfogatott s csehországi Terezienstadtba hurczoltatott el, hol háromévi sánczmunkára lőn Ítélve. Másfél év leteltével kegyelem (l) utján a súlyos rabságból megszabadult ugyan, de törődve, betegen tért vissza szülőföldére az egykor deli, erőteljes ifju. Ennyi baj s kinos gyötörtetés után egészen visszavonult az élet zajos mezejéről s egy lélreeső aradmegyei községben, Kis-Jenőben nyitott ügyvédi irodát. Ezt később Csabára tette át, melyet egész 1867-ik nyugodtan s példányszerűen vezetett. Mint ügyvéd 1863-ban aradi ügyvéd néhai Kádas Józsefnek kitünrt szépségű s a lelkitulajdonaiban ünnepelt leányát Ilonát vevó nőül s ifjúkora csalódásai és szenvedéséért boldog családi életben talált sokszoros kárpótlást. A kiegyezés évében 1867-ben a közbizalom a szolgabírói állásra emelé, melyet egész haláláig viselt s mint ilyen, mintaszerű működése és példátlan buzgalma által e téren magának csak elismerést s mindenki ragaszkodását vivta ki. A társadalmi élet mozgalmaiban első volt a jótékonyság s szellemi előhaladás segélyezésében s mint a csabai uri kaszinó sot évi elnöke, a polg. leányiskola egyik alapítója a más humánus egyesületek munkás tagja, sokban járult városunk intellectuális viszonyainak jávitásáboz. De egy pár rövid sorban ki voln i képes egy tettdus élet képét adni? Mi hirlapirói feladatunkat tettük meg midőn e sorokat a nemes férfiúnak szenteltük. Avatottabb kezre bizzuk e pótalhatlan férfiú emlékezetét megírni, mely méltóbban jellemezné -gy drága gyümölcsöket hozott életműködés folyamát. Elvesztettük öt; nincs többé közöttünk. De az egyéni fennmaradás s a siron tuli szellemi lét nem üres tan, melyet csak a vallás nyújt vigaszul Midőn az élő tényei kihatottak a világba s hatást gyakoroltak annak egy bármily szük helyén is az élet menetére: az egyéni cselekvés eredményében él tovább annak tényezője is. E szeretett férfiú kezei áldásos nyomát is megfogjuk találni soká, a haladó idő nem fogja felejtetni velünk, kik ismertük: Omazta Sziiárdot! . . . P—6. LEVELEZÉS. Szarvas, május 17. T. szerkesztő ur! Jelen levelem tartalmát tekintve, valóságos vegyeskereskedés, foglalván magában ugy örvendetes mint szomorú tárgyakat. Hogy ez utóbbiakkal kezdjük, elsőben is meg kell említenem, hogy azon szerencsétlen szakaszvezető, ki az itteni állami méneknél alkalmazva volt s f. hó 2-án eltűnt, megkerült már: tizednapra Szt.-iindrán alatt a Körösből fogták ki. A törvényes bonczolás még az nap megtörtént, s a holttetem ugyancsak még az nap takaríttatott el. A szerencsétlennek neve Török Illés volt. — F. hó 12-ikén vasárnap délutánra a tornahelyisógben volt kitűzve a tűzoltó-egylet alakuló gyűlése. Sajnosan kell azonban jelentenünk, hogy a közönség e különben nagyon is szép eszme mellett éppen nem lelkesült, a mennyiben a gyűlésre mindössze ketten jöttek, s igy az alakulásról szó sem lehetett, s az eszme megvalósítását jobb időkre kellett halasztani. — Gyümölcsünk nem igen lesz, itt-ott maradt volt szilva, de a napokban a szipoly nak egyik neme által annyira megtámadtatott, hogy szerencse lesz, ha kostolónak marad itt-ott egy szem. — A legközelebbi megyei gyűlésnek vasutunk ügye iránti meleg érdeklődése általános örömmel fogadtatott városunk közönsége által, mi világos bizouysága abbeli óhajunknak, vajha ezen régóta oly előszeretettel ápolt reményünk valósulna. — Az itteni fiatalság, a legközelebbi műkedvelői szini előadás sikere által buzdittatva, egy műkedvelői társulat szervezésén fáradozik. Az aláírási iv már ki is bocsáttatott, s ha a társulat megalakul, több jótékonyczélu előadást akar rendezni, a mit szinte csak helyesléssel kell említenünk. — F. hó 30-ikán a helybeli ovoda saját pénztára javára az úgynevezett „Poniczky-kert"-ben majálist akar rendezni, s hisszük, hogy ez is mint az eddigiek, jól fog sikerülni. Sikeréről s egyebekről majd későbben. Addig is maradtam tisztelettel r. 1. TÁVIRATOK. * A „Times" kissé félénk és óvatos hangon bevallja miszerint az orosz hadsereg állása Konstantinápoly előtt komoly aggodalmakra szolgáltat okot. * London, május 16. Ontario, New-Brunswick Nova Scotia ós az első osztálybeli önkónyteseket fegyverbe szóllitották a bel csend fentartása végett. Mindössze 65000 ember hivatott össze, az ottawai parlamentül utólagos jóváhagyás váratik. * Bécs, május 16. Az orosz nagy követ Labanoff mintán a külügyminiszternél a szokásos látogatást megtette, azonnal San-Stefanóba ment ós ott Totleben tábornokkal sokáig tanácskozott. Nelidoff holnap kezdi meg szabadsági útját. Az oroszok mintegy egy mértföldnyire San-Stefanótől Konstantinápoly felé sátoros táborba szálltak. * Konstantinápoly, május 16. Nem erősítették meg azt a hirt, hogy az oroszok visszavonultak Livánától, Batum mellett; hasonlóképen valótlan az is, hogy az emiitett hely megszállása alkalmával összeütközés történt a lakossággal. MEGYEI HÍREK. * ELŐ fizetési fellxivás. A „tfékésmegyei Közlöny" május-juniusl két liavi folyamára öbb oldalról jött felszólítás folytán, rendkívüli előfizetést nyitunk 1 t'ijával. Junius hóban lesz az iparkiállitás midőn lapunk szükséghez képest többször is fog megjelenni. Az 1 frt előfizetési pénzt e hó végéig kérjük beküldeni. A „Békésmegyei Közlöny" kiadóhivatala. * Melyik a jobb ? Egy férfi társaságunkban a vita tárgyát képezte az, hogy melyik van jobban mondva: „hozz bort, hadd igyam," vagy „adj bort, hadd igyam"? A kérdés nem volt eldönthető a vitatkozó felek közt. Felkérték hát levél utján Szarvas Gábor nagy nyelvészünket a kérdés eldöntésére. Szarvas G. egy levélben azt válaszolta, hogy akik e fölött is vitatkoznak, azok egyiket sem, csak azt mondhatják, hogy „vezess — hadd igyam!" * Hirdetés. Békesmegyei Füzes-Gyarmat mezőváros f. 1878. évi juniusi országos vására — a közbejött pünkösdi ünnep miatt — a baromvásár junius 10-én azaz ünnep másodnapján, a belső vásár p adig következő napon fog megtartatni. Az elöljárók. (?) Nem állhatjuk meg, hogy a következő dolgot a közönség előtt is ne szellőztessük; tesszük ezt részint a gyulai közönség, részint pedig az illetők érdekében, hogy az előadottak alapján ítéljen maga a közvélemény. Tudvalevő dolog, hogy Gyulán 3—4 év óta Rácz Jancsi zenekara a nyári időben a sétatéren hetenként kétszer „térzenét" szokott tartani; e zenekar azon idő óta e czélra bizonyos összeget kapott is a gyulai közönségtől. Az idén körülbelől 100 frtot szedegetett már be, hogy most is a szokott térzenéért jutalmaztassák; de Rácz zenekarával együtt elszerződött a nyári időre fürdőre, igy tehát Gyula attól a kis élvezettől is meg van fosztva. A pénzt természetesen a banda elvitte, s most a Gyulán hátramaradt Fai kas Józsi jól szervezett zenekarát akarnák oda kényszeríteni, hogy ő álljon helyt —• ingyen. (?) Az idő. Az esőzésre a napokban nagy resignáczióval készülődtünk, pedig fájdalom, hiába, pedig csakugyan nem ártana egy jó eső. A mult heti éji fagy egy kevés kárt tett a hüvelyes veteményekben, különösen a babban, de maga a liárom fagyos szent (Szervácz, Pongrácz, Bonifácz) eleg jól viselte magát; gazdáink tehát még csak egytől „drukkolnak" az öreg „Orbántól." (?) Majális. Gyulán tegnap (szombaton) a polgári iskola növendékei a „hosszú erdőben" kedélyes kis nyári mulatságot rendeztek. (2) Vizbeugrott. Ezelőtt 8—10 nappai a „Fekete Körös" „fehér" hullámaiba veté magát G. Nagy Sára sarkadi volt illetőségű 26 éves hajadon; öngyilkosságának oka ismeretlen. Hulláját e hó 15-én sÍKerült Gyula alatt kihalászni a remetei híd mellett; tetemét a gyulai kórodából tevék örök nyugalomra. (?) Gyulán ma (vasárnap) nyitják meg ünnepélyesen a „Komló" uj vendéglőt; a \endégek mulattatására a csabai zene van szerződve. (2) Ne kártyázzál, ujat nem veszítesz. Gyulán még a mult hóban Luda Mátyás, Száuyi József s többen egy korcsmában kártyáztak, de kártyaközben Luda Szányival összekapott, s dulrtodásközben Luda Szányinak ujját harapta le, illetve jól megharapta, ugy hogy több ideig egyik kezét Szányi nem használhatta, ezenfelül még Szányit Luda Matyi meg is lopta. A dolog most már a rendőrség elé került. Sok rosznak szülő anyja ez a kártya. * A b.-csabai gymnazium tanulóinak f. hó 15-én a sétakertben tartott majálisa fényesen sikerült. Csaba összes lakosságának disze-virága, mintha légyottot adott volna magának e mulatsághoz, mely azonban családias, Kedélyes színezetét mindvégig megtartotta. Az igazgatóság és a tanári kar a közönség őszinte elismerését érdemlik, hogy a fiatalságnak nemcsak szellemi kiképeztetéséről, de oly módoni nemes szórakozásáról is gondoskodik. A kisebb és nagyobb tanulók éjjeli 11 óráig járták vigan és illedelmesen a különféle tánczokat, kivált a csárdást, azután következett a nagyok mulatsága. * A csabai miikedvelői előadáson tegnap este résztvett tagok 17-ón tartották a főpróbát, melyet egy kedélyes kis bankét követett. * Petrovics Soma urat, a b.-csabai gymnazium érdemes tanárát épen a majális utáni napon családi gyász érte. Kedves kis gyermeke, két éves korában halt el az nap. * A magy. kir. tud. egyetemi joghallgatókat segélyző-egylet bizottsága egy aláírási ivet küldött be hozzánk, kiemelvén az azt kisérő levélben, miszerint az egylet rendelkezésére álló ősszeg nem elégséges arra, hogy szegény joghallgató társaikat a legégetőbb szükségesekkel elláthassák, miért is gyüjtőivekkel fordulnak a uemeskeblü emberbarátokhoz. — Midőn ezt megyénk közönségével tudatjuk, ezennel kijelentjük, hogy szerkesztőségünkben aláírások elfogadtatnak ós a befizetett öszzegek nyilvánosan nyugtatványoztatnák. — Beküldetett. A b.-csabai izr. népiskolai növendékek majáiisi ünnepélye f. hó 21-én, kedden fog a „Széchenyi-ligetben" megtartatni. Az illető szüléket és iskola barátokat tisztelettel meghívja: a tantestület. (?) Betöréses tolvajlás. Gyulán e hó 16-án éjjel ismeretlen tettesek Dudás Mihály kovácsmester házát feltörték ós a szoba összes bútorait felforgatták, de a pénzt — mire legtöbD vágyuk volt — szerencsére nem találták meg. Néhány gyanúst letartóztattak ugyan, de eredményre nem vezetett. Megjegyzendő, Dudástól néhány értéktelen ruhaneműn kivül mit sem vittek el. * A gyulai mérnöki kirendeltség, melynek hatásköre a Körösökre ós mellékvizeire kiterjed, ezután is a szegedi folyammérnökség felügyelete alá fog tartozni. * A mcgyegyülés 3-dik napján határoztatott: A megye a m. kisbirtokosok országos földhitelegyesülete alapitói közé alap hiányában be nem léphet, Csaba városának az egylet részére jegyzett 20,000 frt, Gyulának 10,000 frt, Szeghalomnak 5000 frt, és F.-Gyarmathnak 5000 frt alapítványa helyben hagyatott, ós az alapi ási okirat jóváhagyási záradékkal elláttatott; ugyané czélra Endrőd községnek 5000, Gyomának 5000, M.-Berénynek 10,000, Vésztőnek 5000, K.-Ladánynak 5000, Doboznak 5000, Orosházának 5000, T.-Komlósnak 10,000, Szt.Tornyának 1000, Csorvásnak 5000, B.-Szt.-Andrásnak 5000, és Várinak 1000 frtos alapítványát a bizottság jóvá nem hagyhatta, mert részint a képviselőtestületi határozatok nem terjesztettek be, részint a fedezési alap nem volt megjelölve. — Lapunk zártakor sietve igtatunk ujdonsági rovatunkba néhány sort, a b.-csabai Széchényi-ligeti nyári színkörben folyó dolgokról. Ugy a kellemes májusi est, mint a fokozott érdeklődés a műkedvelők előadása iránt, Csaba összes intelligencziáját kivitte Thália önkéntes és ideiglenes papjai s papnői hajlékába. Vidékiek nagy számmal. Az est szine meglepő, ugy a nagy részvét s ezzel az anyagi siker, mint az előadás szellemi eredménye tekintetében. Az első darabot a „Regény végét" már soraink írásakor lejátszották a hallgatóság élénk tetszése és tapsai közt. A színpad, Stefanie szobája, gyönyörű képet nyújtott, s az ügyes kis vígjáték szereplői, mintha színpadra születtek volna: oly könnyeden s elegáns otthonossággal játszottak. Az előadás további folyamáról, az énekrószlet, a „Dicsőség bajjal jár" czimü bohózat s a tánczestélyről jövő számunk tárczaczikke fog részletesebb tudósítást nyújtani. Mindenféle a hazából és Nagyvilágból. * A veszettség gyógyítása. Egy chinai hordárt megharapott egy veszett kutya: 60 nappal később megbetegedett és kétségtelen jelét vették rajta észre a veszettségnek. Egy ottani orvos egy marék csudafa (maszlagos redőszirom, datura stramonium) levelet főzött meg egy negyedlitei vizben, mig az egész felényire főtt össze, e folyad kot aztán átszűrte egy finom fehér kelmén keresztül, s beadta az egészet egyszerre a betegnek. Nehezítette a beadást az, hogy a be'eg iszonyodott minden folyadéktól s ugy tett, mintha nyelni sem tudna. Betöltötték azonban torkába erővel. Rövid idő alatt beállott hatása, s a beteg nagy lázba és izzadásba jött. Ezután mély álomba esett, mely 8 óráig tartott, s felébredve a dühösségnek jelei mind eltűntek. * Az „Egyetértés" munkatársa Scheffer László elleni sajtópert f. hó 16-án csütörtökön tárgyalták BudaPesten. Az esküdtszók a „Verhovay el van fogva" czimü czikkben űasznált kifejezések miatt a miniszterelnök személye ellen elkövetett rágalmazásban vétkesnek találta szerzőt, mire a bíróság egy évi fogságra, és 500 frt pénzbírság fizetésre ítélte. * Érdekes lelet. Buda-ujlak fölött az úgynevezett Mátyás hegy tetején kőfejtés közben több állatcsonttal együtt, a napokban érdekes római régiségeket találtai, melyekre Kudelka Dávid, a buda-ujlaki (Kunewald-féle) téglagyár részvénytársaság ügyvezetője, elismerésre méltó buzgalommal azonnal felhívta a muzeum igazgatóságának figyelmét. * Roppant szerencsétlenség történt a napokban Párisban. Mint távirják, hogy a Beranger-utczában egy játék-fegyver kereskedésben explosió történt, öt emelet leomlott, a környék erős kárt szenvedett, száz ember szerencsétlenül járt, számosan meghaltak, 80 család lett a szerencsétlenség által sújtva. Mac-Mahon elnök tábornagy a katastropha színhelyét meglátogatta, j^ddig öt hullát ástak ki. Azt hiszik, hogy még mintegy 15 személy van a romok alá temetve. * László József, a Kolozsvárott elhunyt jeles színművész temetése vasárnap nagy részvétlel ment végbe. A közönség a halottas ház környékét egészen betöltötte. A kolozsvári nemzeti színház tagjai mind ott voltak a gyászszertartáson, a színházi választmány testületileg jelent meg. Irodalom ós művészet. * Bcküldetett. Előfizetésre való felhívás a békési tüzkárosultak felsegélyezésére közrebocsátandó „Részvét Album" czimü szépirodalmi évkönyvre. Szerkeszti és kiadja: Sipos Soma a „Szarvasi tJjság" szerkesztője s kiadótulajdonosa. Békés városát 1878. év mártiushó 30-án szörnyű tűzvész sujtá. A hivatalos adatok a pusztulás rémletes képét adják, kimutatván, miszerint 367, tulnyomólag szegény sorsú család lőn teljesen vagyon vesztessé. — Le-