Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-01-21 / 6. szám

IV. évfolyam. 1877. 3. szám. B,-Csaba, januárlió 21-én. Vloj^joloiii tv heten K ónt kétszer : vasárnap és osütör-tölton. Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-kal együtt : egy évre 8 frt; félévre 4 frt; évnegyedre 2 frt. A „Szépirodalmi Lapokéra külön is előfizethetni, egész évre 2 frt, félévre 1 írtjával. Szerkesztőség: Gyulai-ut, Reök-ház. Kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Bieuer B. urnái B.-Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Bieuer B. urnái és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalvány nyal. Két nemzet kézfogója. Ki hitte volna, hogy a magyar ifjak török vezérnek diszkardot vigyenek Istambul városába ! S ez megtörtént, megtörtént a legtermészetesebb alapon,_ a magyar osztatlan közvélemény, rokonszenv alapján, mely a méltatlanul megtámadott török nemzet mellett nyilatkozott. És természetes volt, hogy mig a monarchia diplomatái az ellentétes áramlatok hullámain hányódnak, a nemzet hangos közvéleménye kiröpített 13 lelkes ifjú személyében, kik nem törődve magas politikával, lelkesülten a közérzülettől utat vettek kelet felé, hogy hirt vigyenek a törököknek, hogy van egy nép, mely feledve a közös, véres multat, a tudós conferencziázó diplomatákkal szemben, az ő részükön áll, mely a rajtuk történt s történő méltatlanságon felháborodott, a iörök nép veszedelmében saját veszedelmét ismeri fel, kész tehát vele szövetkekni, harczolni, ha kell — s ez a nép a magyar. Igy mentek, ilyen hírrel és a két nép szövetkezésére a kézfogó megtartatott. ltjaink oly fogadtatásban részesültek, minőben csak nép, veszély perczében, mindenkitől elhagyatva részesíthet baráíoKat, kik hozzá kezet fogni jöttek. Minden hír, mely iíjaink fogadtatásáról hozzánk jutott, bizonynyal mindenkit mélyen meghatott. Meghathatott annyival inkább, mert emlékeztetett bennüuket azon időre, midőn szabadságunk ujdon zászlaját alig hogy kibonthatók, máris szintén veszély fenyegette. Mi hozzánk is csatlakoztak a veszély perczében ifjak, fiai ama nemes nemzetnek, mely Európa szégyenfoltjául bár rab maga és szétszakgatva, vérét küldte küzdni, halni ha kell — szabadságunkért. A lengyel ifjakat értjük. A lengyel nép is iigyü ükben saját ügyét ismerte fel, mint mi felismerjük a törökök ügyében saját magunkét. Hogy is ne! hiszen lengyel, török, magyar, mind megannyi csalétek az orosz telhetlenségnek. A fehér sas már sebezve van, s bár hisszük nem halálosan, de lánczra verve, leigazva, sorban van a félhold, s majd következnénk mi, kiket egyszer már űzőbe vett a bitor. Mi természetesebb tehát, mint ifjaink útja Stambul városába, hogy hirt vigyenek rokonszenvünkről s készségünkről közös ügyünket a közös veszély ellenében megvédelmezni. És épen jókor jöttek; a bölcs doktorok épen ott auarják hagyni a beteg embert, a miórt kamarásukat öaáraetosan visszautasítja, épen jókor jöttek, hogy azon magasztaltságból, mely a találkozásban nyilvánult, meggyőződjék a világ, hogy az az ember csak neki tetszett betegnek, különben pedig karjai, izmai elég erősek megforgatni azt a kardot, melylyel a hármas keresztet egykor porba sújtotta. A stambuli napok eseményszerüek valóban s adja isten, hogy a kézfogóból, mely ott most végbement, a népszabadságnak fakadjon üdve s veszte a szolga-népek ádáz zsarnokának ! Budapest, január 19. —a— Az orosz-török háború előestéjén jónak látjuk tisztába jönni azon magatartással, melyet az európai kabinet-ek a keleti bizonyodalmakkal szemben a konferenczia fiaskója után tanúsítani fognak. A jelzett esetben egyébiránt bonyodalmakról már kevésbé lehet szó, sőt ellenkezőleg! A mult és jelen bonyodalmak akkorra már egyszerű fajhábarura fognak redukáltatni. — E perczben még nem nyilatkozhatunk aziránt, vájjon a helyzet ilynemű tisztulása a nagyhatalmakra é* jelesen monarchiánkra kedvező lesz e? Ez idő szerint csak az képezheti elmélkedésünk tárgyát, minő állapotok fognak bekövetkezni azon esetre, ha a konferencia tagjai, a nélkül, hogy czéljukat érték volna, elhagyják kelet gyöngyét, a magyar ifjúság kitüntetésének színhelyét, — Konstantinápolyt. A kevésbé érdekelt államokon kezdjük, hogy annál több tért szentelhessünk azoknak, kik a fölvetett kérdésben inkább érintve vannak. Olaszország — bármily közönyösnek mutassa is magát — még nem vetkezte le egészen azon ismeretes, pikáns és minden körülmények közt figyelembe veendő természetét, mely arra ösztönzi, hogy a zavarosban halászszon. Itália politikájának az „enyém, tied, övé" elvével még nem sikerült teljesen tisztába jönnie. Addig, mig SZOmsZÖdOB" áilamai semlegesek maradnak persze hogy nyugodni fog ő is és termeli narancsait, de egy konflagraczió esetén hatvanhatért könnyen revanche-ra gondolhat. Jó lesz tehát a lazzaronik hazájának sorsát intéző kezeket szemmel tartani. Poroszország — szerintünk — bármily viszonyban álljon is a szentpétervári udvarral, semleges fog maradni. Németország ós a franczia köztársaság e tekintetben egy kategóriába tartoznak. Kölcsönösen lekötve tartván egymást, közvetve veszteg maradásra kárhoztatják önmagukat is. A francziák politikája a portára különben is veszélyes alig fogna lenni. Érdekes kombinácziókra ad azonban alkalmat Anglia magatartása, mely az utóbbi időben Salisbury épen nem török barát föllépte által a politikusokat fölöttébb meglepte. Képes lesz e Dizraeli hagyományos politikájának a válság idejében és a nagyszavu meetingek daczára is érvényt szerezni? Avagy bukik Dizraeli és Derby lép kormányra? Mi hisszük az előbbit és si a fllW. Két hét története. A korahallei estély, meg egyéb. II. Dávid király legszebb zsoltárát zöngette holdbeli palotája erkélyén, kezében tartva czytheráját, melyet ujjaival püngetett. Ha az ábrándos holdvilágban is a XlX-ik század járná 27 kros élelmességével, alighanem okárinán dúdolná zsoltárát, melyen elandalgott s a lábainál nyugvó szép aethiópiai rabszolganő kri-krivel kisérné énekét. A felhők sebesen repültek az égen s néhanéha Dávid ő felsége elől is elfedék a kilátást a „Kornhalle" ablakairól, honnan ragyogó fény ömlött ki az utezára. Szombat este volt. Az égen itt ott egy félénk csillag bujkált s mint a Hatnza-béli Weinbursch, álmosan pislantott az unalmas éjszakába. Menjünk fel a bálba! Sötét van, a sarkon ugyan ott egy lámpa, de holdvilágos éjen nincs meggyújtva. Az átjárók két oldalán megezüstözött foltok tarkázzák az utczákat s ha botorkálásod közepette elég vakmerő volnál azok természete után kutatni: egy tönkre merült lakkczipő volna kíváncsiságodra a felelet. Nem akarom magamat érdekessé tenni, de a kotillionra igényt vesztett czipökkel és lucskos keztyűkkel jutottam az igéret földére, hol Hebron rózsái nyílnak, ama megvesztegető kellemmel, mely csak a napkeleti virágok sajátsága. Egy könyörületes szamaritánus — nem tudom mely nembeli volt, a mi eléggé jellemzi szórakozottságomat — egy csizmakefe segélyével ugy a hogy szalonképes állapotba hevenyészett s végre benn voltam a fényes teremben. Az élénk zsibongás, az elragadó zene, a szép zsidó hölgyek kipirult arczai, a kerésetlen eleganczia mely a termet s a mulatókat jellemzé, s a kedves magyar nyelv, mely a szünetelök és udvarlók ajkain hangzott — (a tánczolóknak szabad suttogni is,) — oly kellemes képpé olvadt össze, mely a belépőt biztosította arról, hogy ide nem egymást felülmúlni, se a kávé mellé egy hétrevalót gyűjteni : de otthon hagyva a köznapi bút, gondot, élvezni és felejteni jöttünk. Kis pillangók, röpke lányok suhantak el mellettem; vig fiuk karolták át a darázs-derekat, (nem tánczos létemre nem szántam volna a körmükre koppantani) s „negédes, szeszélyes és nem kevésbé veszélyes" rohamokkal röpiték, önfeledt odaadásuk közepette, a terem egyik sarkától a másikig Éva anyánk kis unokáit. A háttérben mamák delelnek; mellettük egy egy kifáiadt lovag ül s tánczosnőjét, a mama büszkeségét, deli kis leányát mintegy feledni látszik, ki valahol a tánczterem vöröstengerén tul, mosolygó