Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-05-27 / 42. szám

„BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY" 1877. 36. SZÁM. elhárításán működik, mi által a folyónak természetes völgyével párhuzamos és legrövidebb irányát megadván, képessé tette; hogy vizét a lehető legrövidebb idő alatt befogadó medenczéjébe levezethesse. Másfelől minthogy a folyó partjai sok helyen oly alacsonyak, hogy azokat nagyobb esőzések és lióolvadások vizei fölülmúlják, ós ezáltal nagy területeket elöntenek : az alacsony partok töltések által felmagasittattak, s az előbb elönteni szokott terület az árvizektől megvédetett. Oly egyszerű eljárás ez, mint egyszerű maga a végtelen nagy természet. De sokaknak ez éppen azért nem kell, mert egyszerű, ezzel nagyot, feltűnőt nem mondhatnak, ezt mindenki megértheti lia akarja, ők valami megfoghatatlant, nagyszerűt kívánnak : egyik a folyót elvezetni jobbra, másik balra, vagy bezárni a nagy vizeket a hegyek közé, vizfogókba. — Hasonló igékkel boldogító apostolok ugyan nem szakértők, vagy ha elvétve egy-egy szakértő akad is, ez ritkább a fehér hollónál, de azért megkövetelik, hogy az ő szavaik hallgattassanak meg előbb is és feltétlen hitelre találjanak. Nem törődnek mibe kerülne, vagy mi lenne jövője az általok ajánlott természetellenes műveleteknek, nem törődnek vele, hogy felszólamlásaikkal a dolgok menetét zavarják vagy megakasztják s ezáltal az illető ártéri érdekeltségnek rendkívüli kárt okoznak, nekik árterök legtöbbnyire nincs, biztosított dus évi jövedelmeik mellett egykedvűen veszik az idő előhaladását. Ezek ellenében tartsunk a gyakorlati téren szemlét s vizsgáljuK most már mi történt az évtizedek óta folytatott szabályozás terén, s mi a végzett munkák eredménye. Köztudomásu, hogy a szabályozási munkálatok szakadatlan lánczolatban nem folytattak, majd az egyik majd ismét a másik megye dolgozott és szünetelt felváltva, később hazánk politikai átalakulása és a 60-as száraz évekkel több évi szüneteket idéztek elő, s habár a megyék saját területükön egyes elszigetelt szabályozási munkákat, már a 30-as évek óta teljesítettek is, a valóságos egységes tervszerinti munka — mondhatni — csak az 50-es évek közepén kezdetett meg, az alább felsorolt munkák tehát, legnagyobb részben az utóbbi idő alatt hajtattak végre, — Aiadmegyében a fehér-körösi átmetszések kivételével. Megásattak pedig számra nézve következő átmetszések, és pedig : 1. A Fehér-Körös mellékágán a Csigéren . . . .14 átmetszés. O O 2. Magán a Fehér-Körösön 78 átmetszés. és a 10,000 f. öl hosszú Gyula-békési nagy csatorna 3. A Fekete-Körösön . . 79 átmetszés. 4. A Sebes-Körösön, a 15,000 f. öl tekerő csatornán kivül 22 átmetszés. 5. A Berettyón . . .44 átmetszés. és ezen kivül a Bakonyszeg-szeghalmi 11 ezer f. öl hosszú elvezető csatorna, mint szintén a 7500 f. öl hosszú Szilárd-kismarjai csatorna 6. A kettős- és hármas Körösön 52 átmetszés. (Ez utóbbiak jelenleg államköltségen tökélyesbbittetiiek.) Kiásatott tehát összesen 289 külön-külön álló átmetszés, ós a fentebb megnevezett összesen 43,500 f öl hosszú csatorna. Hogy ezen óriási munka egyszerre elővarázsolható nem volt, gondolom ezt mindenki igen természetesnek találja, az is bizonyos, hogy miután a csatornák és átmetszések sehol sem ásatnak ki azon mélységre és szélességre, melylyel maga az anya-folyó bir, ez a sok csatorna és átmetszés, már annál fogva is, mert nem egy időben ásattak, ugyanazon egyidőre ki nem képződhettek, hanem ezen Képződésnek, az egyes átmetszés helyi viszonyához, hossza, föidtalajának minőségéhez, sőt igen sokszor a parti lakosság jó vagy rosz akaratának behatásához képest, fokozatosan lassanként lehetett csak bekövetkezni. (Folyt, köv.) Szcg-heő Attila. LEVELEZÉS. Capri-sziget, máj. 3. T. Szerkesztő ur I Megbocsásson, hogy ígéretemet mind ez ideig be nem váltottam. Itt is érzem, hogy könnyebb ígérni, mint cselekedni. Florenczböl öcsémhez és . . . .-hez irtam, s már ott föltettem magamban, hogy önnek majd Rómából írok valamit futólagosan. Öe íme Rómát, az ó-világ városainak az úgynevezett királynéját is elhagytam a nélkül, hogy írhattam volna. Egyrészt időm rövidsége, mésrészt — és főképen — azon elfogódás, melyet éreztem, midőn a régiek kapitoliumát, fórumát s a kereszténység központját képviselő Pétertemplomot megpillantottam, nem engedték', hogy egy pár gondolatot vessek a papirra. Ugy tettem, mint a tavasz virágait gyűjtő leány, a ki egy-egy dus mezőre jutván, mindenféle virágokat összegyűjt rakásra azon szándékkal, hogy majd otthon szép koszorút fog belőlük fenni. Nem birtam egyszerre átkarolni és reudezni a látottakat és hallottakat, — és siettem ide Capriba,— természetesen azon szándókkal, hogy ismét visszamenet még egyszer megállapodom Nápolyban is Rómában is, hogy ekként elég időm legyen legalább a leglényegesebb történelmi műemlékek áttanulmányozására. Egy kis kellemetlen tengeri utazás után Capri sziklái alatt kötvén ki, mondhatom, hogy neiu a legkedvesebb benyomást tette reám a parton tolakodó rongyos tengerész-nép éktelen lármája. Valami boszantó az, mikor a partra szálló utasokat egy csoport erőszakos koldus veszi körül, a kik a podgyászt minden kérés nélkül kapkodják, felette összeverekednek, és ha aztáa valaki nagynehezen keresztültörte magát a tömegen, egy csoport gyerek részint kéregetve, részint tarantellát tánczolva, részint danolva ós tapsolva kiséri el egy jó darabon „un bajocco, un bajjocco Signore ! Exellenca, un bajocco"-féle szavakkal. Olaszország városaiban átalában véve igen sok tolakodó koldus van, de valószínűleg sehol sem annyi ós oly szemtelen, mint itt Capriban. Talán a tengerész-életmód hozza ezt magával. Az ember minden lépten-nyomon ki van téve a kéregetők zaklatásainak. Mikor a természet legszebb csodáit bámultuk, mikor leültünk egy-egy szikla-csúcsra, hogy onnan letekintsünk Nápoly páratlan panorámájára, a füstölgő Vezuvra, ós a végtelen tengerre, — pár perez alatt már körül voltunk véve kolduló gyerekekkel, a kik a sziklák közt bolyongva és emberi hangot hallva utánnunk siettek. Un bajocco Signori, un bajocco! S nevezetes, hogy nemcsak a gyerekek, hanem az öregek, sőt a legjobb erőben levő hajadonok és menyecskék is megszólítják az idegent egy-egy bajoccóért. Haan Antal barátom, mint idevaló lakos, tud velők bánni. Egy-egy tréfás megjegyzéssel megszégyeníti őket. Az egyik fiatal férfiúnak — aki bizonyos távolságban utánunk kullogott — azt mondja, nogy nem szégyelli-e magát ép egészséges ember létére koldulni ? Mire amaz egész naivitással válaszolta, hogy nem, meit hiszen kérni mindenkinek szabad, aztán mi az ő földje mellett mentünk el, tehát adhatnánk neki valamit stb. No de hagyjuk el az utczai kellemetlenségeket. Van itt olyan dolog is, amit érdemesebb megemlíteni. Mindenekelőtt Tóni barátom lakása. Ez a sziget keleti oldalán, közvetlenül a tenger felett legalább is oly magasan áll, mintha két csabai uj tornyot állítanának egymás hegyébe; felette, vagyis inkább beljebb mellette emelkednek az Anacapri sziklái vagy ötször oly magasan, egy-egy fogadóval ós remetelakkal. Az egész lakás egy kis vár alakjával bir, melynek udvara csinos angol-kertté van átalakítva. Kiviil a kapunál egy régi katonai őrház, a lőrésekkel ellátott falon belől pedig egy kis négyszegletű tér, melyet egy csekély sáncz választ el a tulajdonképpeni lakástól, természetesen kis hiddal ellátva. A külső falakat még Tiberius császár építette, mikor a császári méltóságról lemondván ezen szigetre vonult vissza. Azon korra mutat vissza a számtalan sok régiség, melyet itt mindenütt találni. Tóni is aunyit gyűjtött össze már, mikor a föld alatti folyosókat ásta, hogy az előszobájában és a műtermében felállított darabok, legalább is annyit tesz ki, mint a mennyit a gyulai muzeumunk eladott volt. A lakház előszobája, melynek alja ott talált márványdarabokkal van kirakva, tele van régi feliratos táblákkal, szobor-töredékekkei, amphorákkal és másfajta antik-edényekkel. Vannak itt ágyúgolyók is, melyeket a francziák lövöldöztek ide a nagy forradalom idején, mikor a szigetet ostromolták. Az előszobából egy tágas terembe lehet jutni. Ennek egyik vége alkoven alakjára hálószobává van átalakítva. Ugyancsak az előszobából vezet egy márványlépcső fel az emeletre, hol a festészeti atelier áll; ennek impozáns homloka, Serlianus-féle ivezettel, mely két színes márványoszlopocskán áll, a tengerre nyílik, és pompás kilátást nyújt Nápolyra, a Vezuvra és a körülfekvő kisebb szigeteki e. Innét különféle terraszokra, földalatti folyosókba és pinczékbe, valamint a kert közepén idegen sarkantyús-vitézzel, a ki fényes nappal ólálkodik a kis buta jércze körül s felborzolt szárnytollaival tetszeleg a más dombján. A csibéit etető hiu kis tyúknak álnok bókokat kotkodácsol, melyet az, neme következetességével el is hisz ós kokéttirozik a jövevónynyel. íme nem is csalódom feltevésemben. Egy vésztjósló rikkantással száll le a sértett fél a kerítésről, mely megött vad dulakodás zaja kerekedik, s nyomában egy marok tollú röppen a levegőbe a megtépázott kis kópé kaczkiás farkából. Aztán megint a garádon terem a megbántott kakas ur, onnan rikkant nagyokat a hívatlan vendégre, a ki a sövény alá bujt a veszély körmei közül; mintha csak azt kiabálná kakas nyelven: „Ilyen-amolyan sehonnai svindlerje, kerülj csak még egyszer a házam tájékára, tudom istenem sat. sat. kukurikú!" — Ejnye még mindég nem jön senki . . . A kakas-viadalt látva, önkénytelenül eszembe jut a szép emberi társadalom; mily máskép van ez nálunk! Ha a jérczike szerelmes a bókokba, egy ellenillhatlan csók kíséretében: olyan esdőleg mondja a párjának^: Édes egyetlenem, holnap nevemnapja lesz, s te oly jó vagy, hogy mindent megteszesz értem; hivd meg hát Gyulát is theára. O oly művelt derék ember s hidd el rajong a „te" társaságodért. Ugy-e megteszed a „kedvemért" mucsuskám,édes i" S a férj megírja a meghívót, mely igy hangzik, hogy: igen fogok örülni, ha szerencséltet holnap estére. Az estélyen aztán Gyula ur a szép asszony mellé ül, ezukrot éget a névnap ünnepeltjének, s a „véletlenül" elejtett asztalkendőt finom e.egancziával veszi fel s oly ügyesen adja kézbe, hogy az a szép hölgy ölébe hull .... Aztán csinos toasztot is mond az „elérzékenyült férjre," a ki melegen rázza meg az uj barátja kezét. Egy hét múlva megtiivó nélkül is eljön Gyula ur aztán gyakran. A szép asszony már vagy háromszor ejtette le „véletlenül" az asztalkendőt; Gyula ur kezébe pedig harmadszorra egy kis zörgő papír kerül, melyből ragyogó szemekkel a következő — az elmaradhatlan kedves helyesírási hibákkal csinosított pár sort olvassa .... — De — hallga mi az! — Jönnek már a hajókázók, vig csevegés hallik felém, a habok locscsannak az erős hajtók evezői alatt. A kék és piros szalagokat vigan lobogtatja a szellő. A hölgyek ölében sárga liliomok. Willkommeu ! Hozzájok szegődöm. Az ég sötétedni kezd, a város órája estére ver. Haza, haza ! A parton egy csapat seregély csörtet elő a fűből s zörgő riadallal röpül végig a mezőn. A bóka is megszólal újra, azon a hangon, mely ázt sejteti, hogy neki is tetszik ez az élet. A fülemile is rákezd esti dalára s a teli hold képe fürdik a rezgő vizén. Kikötőben vagyunk. * * * Pünkösd másodnapján végbement a rég várt lóverseny. Nagy közönség részvéte mellett izzadtak a délezeg paripák. A kitűzött programra szerint folyt le a verseny, leszámítva egy lovar balesetét, ki lováról elég szerencsétlenül fordult le. A verseny e szomorú oldala mellett lehetetlen föl nem jegyeznem annak egyik vígabb jelenetét, midőn tudniillik kedves főispánunk, ki mindenben első, most legutolsó maradt a küzdő lovarok közt. Pompásan vezetett mindvégig, mignem egyszer elmarad mind-