Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-12-09 / 98. szám

1 nak egész tábora elégületlen, a czentralistáknak semmi köztik hozzá, a tisztviselők nem találjál? praktikusnak, a nép nem látja hasznát stb." Ezen uj megyei rendszer a küszöbön levő uj választások alkalmából vettetik a tiizpróbara! Ezektől sok függ. Változás a személyekben lesz akárhány mindenik vármegyében. Sok kifáradt, kiszolgált, önkényt távozó megyei tisztviselő van, sok hasznavehetetlennek bizonyult, sok népszerűtlen ; számos uj ember akar szerencsét próbálni, sok régibb tisztviselő előléptetést óhajt, sok fiatal ember fel akar csapni rekrdtának. Tartózkodunk jóslatokba bocsátkozni a várható eredményekre nézve. Mindenkép kívánnunk kell, hogy a tisztikar lelkiismeretesen szemeitessék meg s a közigazgatási szolgálatra alkalmas egyénekkel töltessék meg. A pártszempont legyen mellékes a közérdek szempontja mellett, mely azt követeli, hogy akár minő legyen a rendszer és akárki legyen miniszter : az állam, a megye, a járás legyen jó rendben s a nép dolga végeztessék el okosan azok által, kiket az önkormányzat a végrehajtással megbizni fog. — A közmunka- és közlekedésügyi miniszter még február 26-án felhívta a törvényhatóságokat, térképeik és jelentéseik beadására. Minthogy mindeddig ez teljesítve nem lett, most ujabban 14 nap alatti eljárásra utasította őket. A kommunizmus és szoczializmus. Irta: Lévay Imre. II. Tegyük fel, hogy a világ paktálni akarna a kommunizmussal és megengedné, hogy a kommunisták rendezzék be egy időre a társadalmat elveik és legjobb meggyőződésűk szerint. Mi lenne első feladatuk ? Okvetetlenül az, mi alapelvükből folyt t. i. a vagyonközösséget kimondani. Erre egy villámcsapással megszűnnének a birtokosok birtokosok lenni; a szegények, az igaz, ujjongnának örömükben, mert ők ugy sem veszilenének semmit, csak nyernének. Az összesített birtokot a kommunitás venné kezelés és gondozás alá; ez gondoskodnék már most — mert hiába a nyomor az első — minden egyesnek uipiaieKaroi, azuran nyomoan minaen egyesnek foglalkozásáról. Óriási dolgozó-házak állíttatnának fel, melyekben mindenkinek ki lenne szabva és pedig nem a maga, hanem a kommunitás által választott munkaminő és munkamennyiség, és dolgoznia kellene nem addig, ameddig ereje ós kedve tartaná, hanem addig, ameddig azt a közrend miatt a kommunitás meghatározná. A szórakozást, az élvezetek fokát és milyenségét nem kiki a maga szüksége és igénye, hanem a közrend követelése szerint szintén a kommunitás szabná meg. E szórakozásnak, e pihenésnek szintén közösnek kellene lenni, hisz az egyes magánvagyonnal, családi tűzhelylyel nem birván, csak a közmulató helyeken lelhet napi működése után nyugtot. Mivé lenne a család a kommunizmus elvei mellett ? — Semmivé: maga a kommunizmus tagadása a családnak. Család nem létében kiki könnyen beláthatná, miféle nevelésben részesülnének a gyermekek, oly nevelésben, mely őket semmivel sem emelné magasabbra, mint az állatokat, melyeket szintén nevelünk, de csak azért, hogy a munkánál hasznukat vehessük. Hol maradnának a léleknek magasabb röptű törekvései, „BÉKÉSMEGYEI KCZLONY" 1877 98. sz

. ha mindenkit az egyöntetű munka-kényszer bénitana ? Hogy és hol fejlődhetnének ki a költészet és művészet nemesebb terményei, ha a képzelemnek a mindennapiság nyomasztó lege szárnyát szegné ? — Valóban az állatok soraiba zökkenne vissza az emberiség ós ezeknél jóval nyomorultabb lenne, mert ezeket legalább a magasabbra való tüzelés vágya nem tüzeli, mint tüzeli a minden szépre, minden jóra fogékony emberi keblet. íme, ha a kommunizmus elvei ma diadalt ülnek, holnap romokban hever a társa dalom és az emberi-nem rövid idő múlva önsebében vérzik el. Látszólag sokat ad a kommunizmus és mégis közebbről vizsgálva mindent elvesz, a mi az embert valóban emberré teszi ; mert elrabolja tőle legszebb kincsét — a szabadságot, el az önállóságot, el azon boldogító érzetet, hogy az élet ezer küzdelmein saját erejéből törte és küzdte magát keresztül. Es mindez elrablott kincsért mit ad neki kárpótlásul ? — Kenyeret kimért porcziókban. A mondottak után nem nehéz belátni, miért irtóznak a hatalmak és az emberek jobbjai az eféle elveket valló egyénektől; miért tartanak irtó háborút ezen elvekre, miért üztk ki határaikból a kommunistákat ? A kommunizmus vad elveit némileg szelídíti a szoczializmus. Ez ismét latin szó, származik socialis melléknévből, mely társast jelent ós igy szoczializmus oly tan, mely valami társas ügygyei foglalkozik. A szoczialismus nem kiván mint a kommunizmus, vagyonközösséget, hanem csak azt, hogy kiki annyit birjon, amennyit saját tevékenysége, saját munkája által magának meg tud szerezni. Énnek kapcsán követeli, hogy a társadalomban a birtok rendjét és egyéb viszonyát a munka határozza meg; követeli, hogy munka nélkül senkinek se legyen joga birtokhoz és birtokot, vagyont kizárólag csak a munka legyen képes szerezni. Első tekintetre ez is megnyeri az embert, ugy, hogy azt hinnők, ez a dolog természetében fekszik, ez nagyon természetes, ez nem is képzelhető máskép, És mégis mily felforgató, mily társadalomduló elv ez js, ha azt önmagában és következményeiben vizsgáljuk 1 A szoczialismus tanainak egész erejével az öröklési jog ellen fordul és azt végkép száműzi a társadalomból. Az embernek van joga birtokot szerezni, de nincs joga azt másra átörökíteni, legyen az a maga saját édes gyermeke. Mert, igy okoskodik a szoczialista, senki sem hoz magával a világra semmit, semmi vagyont: amit azután szerez, azt a társadalomtól szerzi, ha elhal, valamint testét az anyaföldnek, ugy birtokát a társadalomnak kell hogy hagyja, más szóval, minden birtoknak örököse a társadalom. Midőn igy a szoczializmus az örökitési és öröklési jogot megtámadja, hatályos ellenségeként tünteti fel magát minden tőke-birtoknak, melyről azt hiszi, hogy henye, nem dolgozik, csak élvez és élveztet. Ez pedig nem áll. A tőte ép ugy dolgozik, mint minden és igy a tőkebirtokos nem jut oly könnyen jövedelemhez, mint a szoczialista hiszi. Amely tőkebirtok nem dolgozik, az, mint minden a természetben ami tótlen, önmagát emészti; ily tétlen birtok, napjaink lázas pónzsovársága mellett, csak elvétve található itt-ott, a tőkebirtokok nagy és túlnyomó része valóban dolgozik és ezer meg ezer munkás kéznek ad dolgot és kenyeret. Látni tehát, hogy a szoozialismus nagyon téved, midőn a tőkebirtok tétlenségét emliti, ós az öröklési jog eltörlése által azt végkép meg akarja szüntetni Megsérti a szoczializmus az egyéni önállóságot, midőn attól a szabad rendelkezési jogot megvonja. Mivé zsugorodik akkor össze az ember szabadsága, ha véres verejtékkel szerzett vagyonát fiaira vagy rokonaira át nem örökíthetné ? Mi egyébneK érezné, de mi egyébnek is érezhetné magát ily körülmények közt az ember, mint zsellérnek saját házában, bérlőnek saját birtokán ? — De nemcsak az egyéni szabadságot teszi a szoczialista nevetségessé, magát a családot is kivetkőzteti családi jellegéből. Vizsgáljuk csak meg, mit eredményez a családnál azon tudat, hogy a szülők átörökíthetik vagyonukat gyermekeikre. A szorgos nő mily feláldozó tevékenységet fejt ki, hogy a házi otthont férjére nélkülözhetetlenné tegye, másrészt a férfi mint száll szembe az élet viszontagságaival, hogy családja szükséget ne lásson. Az anya mily aggályosan sürög-forog, hogy gyermekeiből a társadalom hasznos polgárokat nyerjen ; sem éjjele sem nappala, csakhogy azok ne szenvedjenek. Az atya komoly, redőkbe szedett homlokkal néz a jövőbe, mely családja boldog- vagy boldogtalansága felett fog dönteni, számit, tervez, összevet mindent, hogy az események meg ne lepjék. És igy mindaketten, férfi és nő, atya és anya külön-külön utak és módokon ugyanazon egy czélra törekszenek. Az atya szeretete az anyához, az anyáé az atyához, mindkettőé a gyermekekhez fordul, ezeké ismét a szülékhez, majd egymáshoz és igy jólétre azon szeretet-egész, mely a család összes tagjait mindenkor átöleli és összetartja. Ha a szoczializmus tana lesz az uralkodó, vájjon fog-e a családatya, fog-e a családanya oly feláldozó tevékenységet kifejteni gyermekeik körül ? Én azt merem állítani, hogy nem. De miért is törjék-marják magukat, ha az, amit szereztek, holtuk után a társadalomé lesz és az jól roszul neveltetni fogja, az igaz, a neveletlen kiskorú gyermekeket, de csak a munkaképesség koráig, felnőtteket és nagykorúakat pedig világnak fogja bocsátani, — hogy birtokot szerezzenek. Itt is oda lyukad ki minden, mint a kommunizmusnál hogy az ember kap ugyan kenyeret, de csak szabadsága árán. (Vége következik.) MEGYEI KÖZÜGYEK. Alispáni jelentés. Kelolvastatott Békésmegye közigaz. bizottságának f. decz. 3-án tartott ülésén. (Vége.) IV. Védtöltések. A Fekete-Körös balparti töltés vonalának felépítése még befejezve nincs, a mi az idő előhaladottságát, s a bekövetkező árvizeket tekintve elég sajnos körülmény. — A Fehér-Körös jobb partja a gyulavári határtól a vasúti Ilidig továbbá a balpart a varsándi határtól a gy.-vári szőlők közti kanyarulatig Gyula város természetbeli munkájával teljesen elkészült; míg innen a vasúti bidig a munkálatok fel vannak fogva, s kedvező időj írás melleit ké t hét alatt be is fejeztetnek. — A vasúti hídtól a balparti töltések a Szanazagig munkáskéz hiánya miatt a polgárE pillanatban nyitott Simon Béla a szobába, ki némely temetkezési késziet beszerzése végett jött be Akáczosról. — Épen jókor jöttél Béla, — kérlek, kísérd el a lordot! — Hová ? — Majd megmondja ő útközben. Sélleyt hon találták, s az elfogadta a kihívást — pisztolyra. Másnap reggelre lett kitűzve a párbaj, a vadaskert egy terére, hol már egyszer jártunk. Sándornak éveknek tűntek fel a perczek; végre megvirradt a párbaj reggele. A meny — koszorús költőnk hasonlatával élve — szürke volt, mint a bakkancsos-köpönyeg. A segédek harmincz lépésnyi távolt jelöltek ki a vivők álláspontjai közt s mindkettőnek tizenkét lépést volt szabad előre menni. Sándor majd a barrierig haladt előre, mig Sélley alig hagyta el helyét. Sándor lőtt és Sélley sértetlen maradt. Most már az is elhagyta helyét és közeledett a barriere felé, — midőn már csak hat lépés választá el Sándortól, eldördült fegyvere és a hó a szegény ifjú vérével lett pirosra festve. A segédek iszonynyal nézték a jelenetet, mely bemutatá Sélleyt, mint a lovagiatlanság legundokabb megtestesülései, mint gyilkost; mert bár joga volt ahhoz a mit tett, de — ám ítéljenek felelte 1 A halottat vivő szán lassú lépésben indult meg, a segédek által gyalog kisérve, Sélley egyedül ült be saját szánjába, — saját segédei sem akartak vele ülni. Littlecarth lord, ki életében soha sem sírt, most egy pár könyeseppet érzett szemeiben. E Könycseppekre esküdött meg, hogy megbőszülj a barátját. Egy hót múlva nzon a téren, hol Sándor elesett, ismét egy hat férfiból álló csapat állapodott meg. Littlecarth ós Sélley állottak szemben egymással, mindenik kezében gyilkos cső villogott. Sélley arczán meglátszott, hogy sokat furdalta egy hét óta a lelkiismeret vagy talán csak a félelem ; Littlecarth nyugodt volt, ndnt egy boszuló angyal, szemeiből szinte szikrázott a férfias bátorság tüze, mi ellenfelénél épen hiányzott Sélley fegyvere dördült el először, egy pillanattal később lőtt a lord, de elég volt e pillanat arra, hogy Sélley átlőtt tüdővel omoljon a calajra. Két hétig kínlódott a gyilkos, mig kiszabadult roncsolt testéből a fekete lélek. Sándor meg lett boszulva, s Littlecarth hazájába tért, hol azóta a szép lady boldog férje. Etelka és Sándor pedig azóta bizonyosan találkoztak egy szebb hazában, hol nem veszthetik el többé egymást! I