Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-12-02 / 96. szám

IV. évfolyam. 1877. 96. szám. Ii.-Csal)a, deezember 2-án. KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmi! lap. Megjelenik, hetenként kétszer*: vasárnap és osütörtökön, Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-kal együtt: egy évre 6 frt félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. A „Szépirodalmi Lapok"-ra külön is előfizethetni, egész évre 2 frt, félévre 1 írtjával. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Az érdem jutalma. M o 11 o : „Szekér oldal, vendég oldal . .." Népdal. II. A „Békésmegyei Közlöny" mult számában elmondtuk, hogy mennyire indignálódik a gyulai lap a fölött, hogy nn. néhány sorban reá mutatott azon szélső bali irányra, melyet egy idő óta követ, egyúttal mi is reá mutattunk arra, hogy mennyiben volt alapos a felszólalás ? Egyébiránt a gyulai lap maga is elismeri azt, hogy tudtán és akaratán kívül megesett rajta épen a csabai gyűlés következtében, melyet „nagy részben szélső-báloldali hangulat jellemzett" (?), mikép a szélső-bali eszmék terjesztőjévé szegődött, más oldalról meg azt is elismeri, hogy a felelős szerkesztő tudtán kivül semmi kényesebb természetű közlemény nem szokott megjelenni a lapban. Ezek után kérdjük a tisztelt czikkirótól, hogy ily őszinte beismerés után mi alapja lehet a „gyanúsítgatás, ragalmazás ós megtámadtatáso* ezernyi megszokott nemei"-nek és a „bárgyuan nevetséges" epitheton mire illik jobban : a gyulai lap czikkirója vagy pedig nn. rövidke közleményére, melyet midőn nagy mérgesen megtámad, egyszersmind igazságot is szolgáltat neki ? ! Soha annyi hebehurgyaságot egy oly óriási szóhalmazból, mint a gyulai lap nov. 25-diki czikke, nem volt alkalmunk összekalászolni, s azért további csépelésével nem is foglalkozunk, nem akarván szelet vetni, hogy vihart arassunk. Hiszen ahhoz, hogy valaki nagy lármát csapjon olyan tárgy felett, melyet végre maga is elismer; rágalomról, gyanúsításról kiabálni ott, hol a tiszta igazságot önként bevallja : nem kívántatik hirlapirói praxis ; megteszi azt egy közönséges piaczi kofa, — természetesen ez is csak akkor, ha az érdeke ugy hozza magával. Vagy talán a gyulai lap czikkirója annyira bárgyúnak tartja saját olvasóit és fölteszi róluk, hogy készpénzül veszik ismételt szószátyárságait, melyekkel rágalmazottnak állítja, magát! és végre is nem azt fogják-e gondolni, hogy — miután a nyilt, de be nem bizonyítható rágalmazás ellen szigorú törvényeink vannak, melyek az ártatlannak igazságot szolgáltatnak — lássuk már valahára a „medvét" is'? Mindaddig pedig a „sok zajt semmiért" nem tekinthetjük egyébnek gyarló irály-gyakorlatnál, mely még a türelmes papírnak is alkalmatlan vendégül szegődik ; a „gya nusitgatas, rágalmazás" és „bárgyuan nevetséges" epithetonok pedig amaz „érdem jutalma mely egyedül üresen kongó tulkiabílásban és nem higgadt czáfolásban vagy — isten neki — megtorlásban találja fel működési terét. E tárgyban még csak annyi felvilágosítással tartozunk, hogy mi egyátalán nem akarunk senki meggyőződésére befolyást gyakorolni, s tőlünk a gyulai lap űzhet akar khinai politikát, saját részünkről abbeli foglalkozásában eszünk ágában sincs háborgatni; sőt őszintén szólva, csak nn. ur közlóse által lettünk figyelmessé téve a gyulai lapnak ujabb köpenytorgatásara. Anynjira jó szaglásunk sincs, hogy megmondhatnék : merről jő ama fuvalom, mely felé a köpenyeget fordítja? Hanem hogy ezt nem minden érdek nélkül teszi, arról kezeskedik egész exisztencziája, mely a patres conscripti részéről annyi csűrés-csavarásnak vala eddig élő tanuja. S ha mindezekről mer valaki őszintén szólani, mindjárt kész a „rágalmazás", „gyanúsítás", a nélkül, hogy csak egyszer is megtörtént volna, a rágalmazót Komolyan kérdőre vonni! Hogy a közügyek körül megyei lapjaink: közül, melyiknek van több érdeme s mindamellett melyik fitogtatja azt kevésbé : azt hiszszük nem sértjük meg vele a „Békésmegyei Közlöny" derék és részrehajlatlan szerkesztőjének szerénységét, ha csak a közelmúltból merített adatokra hivatk izünk, melyekről megyénk minden elfogulatlan ol asója meggyőződhetett, t. i. az endrődi gyógyszertári-ügy körül fölmerült hajszára, midőn a gyulai lapnak a megyei közigazgatási bizottság több rendbeli végzéseire mindannyiszor hozsannával mondott „urbi et orbi" nyilatkozataival szemben a „Békésmegyei Közlöny" minden alkalommil melegen védte egy tekintélyes megyei Község jogos és igazságos kívánságát, melyet végre is — a sok ellenmondás daczára — győzelemre segített, a nélkül, hogy többi lapkollegáival szemben azóta csak egyszer is hivatkozott volna ama vívmányra, melyet a kezdetleges túlnyomó többséggel szemben a kisebbségnek biztosított. Az igaz, hogy az érdem önmagában hordja jutalmát és sohasem szorul szószólóra ; de midőn oly képtelen önhittséggel és páratlan roszakarattal igyekszik a gyulai lap a, közügyek körüli érdemeket (?) kizárólagos monopoliuma gyanánt feltüntetni, lehetetlen, hogy megvilágításul az érem rnasiK oldalara ls Iic í^oni* meg hát, hogy: „ki a legény a csárdában!" Tényekkel kell bizonyítani, kedves kollegám ott a gyulai lap hasábjain s nem üres szótömbbel pufogtatni — tisztelt olvasóinak nem nagy épülésére. Tartunk tőle, hogy — mert lássa t. czikkiró kollegám, a gyulai lap fennállásának szükségességét velünk együtt ön is elismeri, ha másért nem, legalább azért, hogy legyen hol irály-gyakorlatait kitálalnia — tisztelt olvasói egy szép napon az általunk idézett mottóval: „Szekér oldal, vendég oldal ..." vesznek végbucsut — az ön tudományának papirhüveiyétől. (rrr.) ü Jk«mí Közlöny" tárnia. A gárda csillaga. — Elbeszélés. — Irta : Ifj. JancsoTlts Pál. (Folytatás.) Sándor sok érdekeset tudott beszélni utazásáról s barátjáról, kit már azért is nagyrabecsiiltem, mert a magyar nyelvet mindenáron beszélni akarta (nem ugy mint sok pozsonyi vagy budapesti háziúr) és már sajátított is el annyit, hogy magát ki tudta fejezni valahogy, s mindent megértett. Sándoron azonban bizonyos lehangoltság látszott, mi mindnyájunknak rosíul esett; többször egészen magábamerült, s ki tudja üova gondolt, s mindannyiszor mintha álmából ébredt volna fel, midőn az én kedves leendő apósom, ki talán sejté kedélybajának okát, vállára ütött s vigasztalni akarta : — Ne busulj öcsém, lesz még abból jó asszony ! Ha Sándor elhallgatott, beszélt Alicem égszeme, egy boldog, nagyon boldog életről I Ilát a „gárda csillaga" ? Azt mondták, hogy igen beteg, de nem tudják mi a baja; ott élt most is a szülői házban Akáczoson. férjétől most már törvényesen elválva; ha szép volt az idő, kivitette magát egy csengőtlen szánon a csókaszegi temetőbe, hová rendesen édesanyja is elkísérte, s alig tudta elhozni a Sándor sírjától boldogtalan leányát, ki lassan hervadt, mint a napfény nélkül tengődő rózsa, vágyva oda le, kedves halottja mellé. Vájjon megálmodja-e karácson éjszakáján, mily boldog karácsonja lesz ? Másnap Sándor s Littlecarth, ki az orvosi tanfolyamot az oxfordi egyetemen elvégzé, és kitűnő, szenvedélyes orvos volt, átmentek a kedves beteghez. Sándort mily örömmel fogadta a család, elképzelhetjük, hiszen csak tőle várhatták kedves betegük meggyógyulását. Szegény Etelka gyöngébb volt mint rendesen s nem is kelt ki ágyából. Miután Sándort az illemszabályok akadályozták, hegy oda menjen, csak Littlecarth, mint orvos, lett bevezetve hozzá. Sándor nyugtalanul várta barátja orvosi véleményét. — Semmi szervi hiba nincs a betegnél, s csak kedélybaj az egész, mit hiszem, Sándor megjelenése meg fog gyógyítani ! Sándor hévvel ölelte át barátját. — Vigyázni kell nagyon, nagyságos asszony a betegre, a hirtelen öröm megölhetné őt, apránként kell neki azt beadni — szólt a doktor Ibrányinéhoz — mi délután visszajövünk, akkor, ugy hiszem, megláthatják egymást. Hőseink bucsut vettek, Ibrányiné pedig leánya szobája felé tartott. Épen a kilincsre tette kezét, midőn leánya éles sikoltása hozta rémületbe a jó asszonyt. Benyitott a szobába, hol az ablak mellett Etelt találta, ájultan elterülve a szőnyegen. A szerencsétlen r.nya alig birta életre ébreszteni leányát. — Sándor! volt első szava a betegnek — anyám, itt volt Sándor! értem volt itt — hogy le menjek hozzá! Tehát már a sirból is viszszatérnek ?! — Térj magadhoz édes gyermekem , Sándor itt volt, de Sándor nem a sirból jött, ő nem halt meg ; — eljött érted, bogy boldogok legyetek. — Az nem lehet, anyám, az nem lehet, te csak vigasztalni akarsz engem !. — Jól van kedves gyermekem, ő mindjárt itt lesz, nem jöhetett be, mert aludtál,: beteg voltálmost ugy-e meg gyógyulsz ? Etel némán rázta szép halvány fejét. Sándort rögtön visszaüivatta Ibrányiné. A két szerető sziv örömét tollam gyönge leirni; a „gárda csillaga" érzelemgazdag kebelének egész szeretete ki volt fejezve egy néma, forró ölelésben. (Vége köv.)