Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-11-22 / 93. szám

IV. évfolyam. 1877. 103. szám. B.-Csaba, deczember 22-én. OZLONY. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmi! lap. Megjelenik, hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-kal együtt: egy évre 6 frt félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. A „Szépirodalmi Lapok"-ra külön is előfizethetni, egész évre 2 frt, félévre 1 írtjával. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes száin ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „>

Tyllttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Még valami a jövő megyei választásokhoz. Midőn az északamerikai köztársaság alaptörvényei nemzetgyülésileg megállapittattak, tudjuk, hogy azokkal Franklin Benjámin nem volt sok tekintetben megelégedve. 0 nem értett egyet mindenben Washingtonnal e téren, a kinek nézetei lettek az övéi ellenében elfogadva irányadókul mint tudjuk a nemzetgyűlés által. A szavazás megtörténvén a nagy ember, a kit, mellékesen megjegyzem, abban az időben hazánkban a megyén még csak tiszteletbeli esküdtnek sem tettek volna meg — ekkor felállott, s egész nemes reszignáczióval, ama történetileg nevezetes szavakat mondta : „Miután a nemzetgyűlés által immár el lett fogadva a Washington, nemes ellenfelem által beadott alaptörvény-szervezet, bár én azt nem hagytam helybe, tisztelettel hajlok meg előtte, mint hazám törvénye előtt, mely minden honpolgár által kell, hogy ez idő szerint a legtökéletesebbnek tartassék. Annyival is inkább, mert meg vagyok győződve, miszerint mig. egy oldalról a legjobb törvények is, ha rosz végrehajtói közegek kezébe kerülnek, elveszük áldásthozó hatásukat, ugy másrészről még a hiányos közigazgatási törvények is, jó indulatu, ügyes kezelés mellett, nagy mérvben megszűnnek rosszak lenni." Uraim, tisztelt bizottsági tag urak, ne feledjük el ama nagy államférfiú eme nevezetes szavait. Rajta legyünk egész szívvel s lélekkel, egyedül a közjó szent érdekei által vezéreltetve, hogy megyénkben jó tisztviselői kar alakittassék. Mielőtt szavunkat adnánk egy vagy más kortesvezérnek, nagyon meghányjuk, vessük a dolgot, sőt véleményem szerint legjobb lenne senkinek határozott választ nem adni egész a választás napjáig, midőn a kölcsönös eszmecsere folytán minden oldalról meg lennének rostálva s isten igazában a hivatalra jelenkezők. Es itten alkalomszerűnek találom elmondani, szerény és elfogulatlan nézeteimet egyedül a közjó iránti kötelességérzet által vezéreltetve arra nézve, hogy mit kivánok ón meg egy leendő megyei tisztviselőtől. Először megkivánom, hogy ne legyen hivatal-hajhász. A megyei tisztviselő szorosb értelemben véve nem hivatalnok. Egy tisztviselőt, a szó értelmezéséből kifolyólag is a közbizalom, a köztisztelet kell, hogy emeljen karjain, A köztiszteletet pedig nem lehet, nem szabad hajhászni, azt meg kell érdemelni szellemi, erkölcsi s gyakorlati képzettség által. Valóban nincs utálatosabb dolog, mintha valaki maga melleit akár közvetve, még inkább, ha közvetlenül korteskedik. Az ilyen embert már csak ennélfogva is, meg nem választanául. Vagy szemérmes koldusnak üres a táskája? A szerény, valódi érdemre nézve, szomorú, nagyon szomorú igazság ez ! Másodszor megkivánom egy tisztviselői jelölttől, hogy anyagi jólétnek örvendjen. Hogy meg tudjon élni sorsához képest a maga emberiségéből is. E jellemet azonban az alsóbb rendű alárendelt tisztviselői jelöltektől, a szolgabirótól lefelé, nem kivánom meg. EnneK nem volna értelme; mert bizony nem kell azt hinni, hogy „megyei tisztviselő csak birtokos ember lehet." Mert hiába, akármit beszéljünk is, nagy igazság van abban a latin példabeszédben : „Paupertas magna meritrix!" Hanem itt megjegyzem, mert nincs szabál> kivétel nélkül, hogy ha az egy vagy más okból elszegényedett családfő jelölt, kétségen kivül tanújelét adta szerény igényüségének, határozottan feltételezhető volna, miszerint a neki szánt állomáshoz kötött évifizetéssel ki lennének elégitve vágyai, s máskülönben csak ugy megütné a mértéket, mint egy másik anyagilag független, a humanitás szempontjából a nagyobb állomások betöltésének ki által leendő kérdésénél is, neki adnám az elsőséget. Hanem igen nagy kérdés, hogy vájjon az a ki életében dus teritékhez szokva volt, képes-e az szerény tiszteletdíjjal megérni ? A gazdagságot könnyű megszokni hanem a szegénységet nagyon nehéz 1 Úgyszintén idevonatkozólag megemlítem egy bár teljesen vagyontalan, de különben képesített jelöltet sohase fognék elmellőzni egy vagyonos, de terhekkel meglehetősen saturált, s nagy igényű uraság kedvéért, mert rendesen az ilyen adós és született nagy urnái nincs veszedelmesebb ! Harmadszor éz végre megkivánom egy jelölttől, hogy ugy szellemileg mint erkölcsileg képesített legyen a neki oda szánt állomás betöltésére. A kitől nem lehet megvárni, hogy hivatalos kötelességének megfelelni fog, az, még ha a Krisztus barátja is, ha mind jó családból származott légyen s tekintet nélkül arra, hogy talán már hosszú idő óta eszi a vármegye kenyerét, irgalmatlanul kiküszöbölendő lenne a jelöltek közül. Miután pedig nem lehet minden hivatalra jelentkezőt közvetlen ismerni, igen gondoljuk meg, hogy kinek a szaván induljunk el. Nem sok kortesnek lehet a beszédét készpénz gyanánt elfogadni. Gondolja meg minden bizottsági tag, hogy nem három, de hat évre választ tisztviselőt. Pedig a rosz tisztviselő egy évig is nagy teher a szegény adófizető állampolgár nyakán. Tépje szét minden választó, a netán őt szép szinnel körülfogni akaró járszalagot s járjon a maga lábán. Mutassuk meg itt is, hogy a választók még faluhelyen sem akarnak csak szavazó-gép mameluk-had lenni. Ekkor meg fogjuk látni, hogy a leendő tisztviselői kar minden tekintetben megüti a mértéket s meg fogunk győződni Franklin ama szavainak igazsága felől, miszerint „még a hiányos közigazgatási törvények is jó indulatu s ügyes kezelés mellett, nagy mérvben megszűnnek rosszak lenni 1" Sz. K. — Francziaországban az alkotmány harcz eljutott a szenatuszba is. Kerdrell alkotmányellenes interpellácziója, mely a képviselőház dolgai fölött birói széket akarna ületni a szenátuszszal, heves vita tárgya. Az alkotmányhű szenátorok egyenest forradalminak bélyegzik e beavatkozási a képviselőház ügyeibe; s a medréből tulcsapni készülő reaktionárius áramlat ellen a szenátus elnökét hivják fel gátul. Hogyan fog lezajlani ez ? s hogyan a válság egyátalán, azt még ma sem lehet sejteni. — A legfőbb Ítélőszék e hó 20-diki ülésén letárgyalta a székely mozgalomban kompromitáltak ügyét s határozatával a marosvásárhelyi kir. itólő tábla határozatának nem felebbezett és a Nagy Ezekiásra vonatkozó AJ n Ködön?" tárrá. Két hét története. XVII. Tartózkodunk tőle, hogy szellemdusaknak látszassunk, nehogy N. barátunk szemünkre vesse, hogy epigonja vagyunk; most az egyszer azonban élni fogunk azzal a szellemdus fogással, hogy egyéb tárgy híjával : egy nacyot gondolunk s beszélünk az —időről. Ha hosszú vasárnapi délután látogatóba vagy kedves olvasóm, s kifogysz a szóbul s te bájos olvasónőm, ha a „legújabb helyi hirek" hosszú gombolyagját, hím és nőnemű kávénénikéiddel már lebonyolítottad s a gombolyagon itt-ott akadt görcsöcskéket ügyes ujjaiddal kiki(?)bontogattad: olykor te is e kikötőbe menekülsz, melynek neve „idő" s átevezel oda, a hol újra jó fogásra lehet kilátásod. Mért ne szabadna nekem is e közös azylum jogát venni igénybe, ha semmi ujat nem tudok s hallgatni még sem akarok ? Az idő különben, melynek mentő szalinaszálába kapaszkodunk, csakugyan oly érdekes ós szokatlan, hogy nem látszunk magunk előtt „konvenczionális fecsegőknek" ha annak fonalán indítjuk meg mai czikkünket, melyet elég szeréüyen két hét tönónefének n ivoztet velünk a megszokás. Jó ideje már, hogy a naptár órájának mutatója a XlI-es felé haladva éjféli órák közeledését jelezi. A természet lassú átalakulását el is kisórtiik a madarak elvándorlása s a lombok csöndes hullásáig, s vártuk a kérlelhetlen idő elöregedését. Reggelenkint az ablakoij kikukkantva gyakran végig nézünk az utczákon, ha vájjon az öreg idő nem vánszorgott e még elő vén havas fejével s nem szórta-e még tele a díszüket vesztett fákat apró fehér pillangókkal, sa lomha nádereszek szóleire nem akgatta-e még föl brüsszeli csipkéknél szebb csillogó jég-csipkéit, kárpótlásul azért a csicsergő viruló életért, melyet néhány hideg éj alatt oly gyorsan ragadott magával? S csodálkozunk mindannyiszor,midőn a hideg dér belyett, ablakunk üvegén a vidám napsugár enyelgő játékát látjuk s a késő ősz hü madarai a verebek s varjai a kopasz fákon himbálózva : uj lombok születésére csinálnak csiripelő s krákogó verselményeket. A mosolygó napsugár kicsal az utczáta bennünket s az öreg boglyakemencze, melyet hosszú álmából alig zavart föl a kormos cseléd, hosszú piszkafájával : újra nyugton álmodozhatik tovább, rőzséről, gyors tüzű szalmanyalábokról, hájtul ragyogó piros lángosról stb. stb. Az utcza népe vidámon jár fel s alá s vasárnaponként a Hamza előtti járdán millió ember gyiilemlik öszsze, hogy szokott- „kaszinózásának" adja át magát, mely ősi szokás megkíméli attól, hogy ugy járjon, mint az uri kaszinóba járó, kinek néhány héten át a lét s nemlét kétségeit kelle végig élnie s a mi még fájdalmasabb végig „hallgatnia." *) *) Most azonban már csillag alatt s csillagos jó kedvvel írhatjuk, hogy a nagy vita, mely a kaszinó helyisége iránt mindnyá-