Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-11-18 / 92. szám

IV. évfolyam. 1877. 101. szám. B.-Csaba, deczember 18-án. W BT M e® Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer-: vasárnap és osiitörtöltön. Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-kal együtt : egy évre 6 frt félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. A „Szépirodalmi Lapok"-ra külön is előfizethetni, . 7 • egész évre 2 frt, félévre 1 írtjával. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Biener B. urnái B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindem postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. Ne'üány szó a roncsoló-toroklobról figyelmsstetésül a szülőkhöz. Előre bocsátom, hogy a körülöttünk több helyen járványosán dühöngő roncsoló-torokiob, jelenleg megyénk területén szórványosan sem mutatkozik. Miután azonban a jóakaró figyelmeztetés, mint bárminemű más óvintézkedés késő jőne, ha egyszer a gyerkekkor ez egyik legnagyobb ellensége járvány alakjában fészkelte be magát : szolgáljanak ez igénytelen sorok előleges tájékozásul a. gyermekeik sorsa iránt melegen érdeklődő szülőknek, megjegyezvén, hogy e sorok egyáltalán nem tartanak igényt a tudományos értekezés alaposságára, mint a melynek nem szakértő közönséggel szemben értelme sem volna. Jellege a roncsőló-tóroklobnak a torok-mandolák s azok közelébe eső képleteknek sajátos a környezetben ronosoló-aihártyás izzadmánynyal, mely nagy hajlammal bir a tovább terjedésre, s melyet az áll-alatti mirigyek felduzzadása kisér, — sajátsága a ragályosság és pedig nem csak közvetlen érintkezés által, hanem bizonyos távolból. is. Igy p. o. a hires párisi orvos, dr. Volleix e betegséget az által kapta meg, hogy egy roncsoló toroklobban szenvedő

: gyermek torkát edzve, annak leheletét beszívta s a kifejlett betegségben meg is halt. Hasonlóul esett áldozatul e veszélyes kórnak a hires gyermek-orvos dr. Blache is. Lebert irja, hogy egy barijának gyermeke, az. által jutott a veszélyes ragályhoz, hogy a roncsotó-toroklobban elhalt kedves gyermektársának hullájára egy koszorút tenni akarva, a hulla körül hosszasabban időzött. Mint kuriozumot enilitem rneg, hogy, ha jól. emlékszem egy orosz orvos, a roncsoló-toroklobnak általa kétségbe vont ragályosságát azzal kisérlé meg, hogy a kórterményt saját ingere bedörzsölte. A betegség kifejlett, ő maga pedig meghalt. A mi a betegség lefolyását illeti, az igen sokszor lappangó ; épen azért különös gond fordítandó, roncsoló-torokiob járvány idején, a gyermeknél a nátha vagy köhögés legenyhébb tüneteire is, különösen ha ezek mellett az áll-alatti mirigyek felduzzadása kezd észlelhető lenni, mi által a nyak rendes idomát kezdi elvesziteni. Ezt annyival inkább kell ajánlanunk a szülők figyelmébe, mert mint fentebb is emlitem, a betegségsok esetben minden hevesebb tünetek nélkül lép fel, hiányzanak a láz jelenségei, melyek a szülőket gyermekeik szenvedésére leginkább figyelmesekké szokták tenni s a láz csak akkor lép fel midőn a betegség ugy kül- mint belterjileg már nehezen leküzdhető mórveket öltött. Ha a szülők e

: tünetek mellett bővebb tájékozást akarnak szerezni gyermekeik állapota felett, igen helyesen járnak el, ha azoknak száj s különösen garat üregét megtekintik s ha a mandolákon s az azokat környező részeken, fehéresszürke hamuszínű rétégeket észlelnek s ha e mellett a beteg lehelete szagossá kezd lenni, meg ha a gyermek általános hogyléte zavartalannak, — a gyermek vidornak s étvágya jónak mutatkoznék is : jegyezzék meg maguknak, hogy a baj már meg van, hogy a gyermek már komoly beteg s hogy sorsa már koczkán van. Fökórdés azonban az: miként járjunk el, ha a betegség valamely családban csakugyan mutatkoznék, mit tegyünk a tovább harapodzás meggátlására, mert hiszen az e tekintetben okszerű eljárásunknak fog lenni legtöbb legüdvösebb s leggyakorlatiabb eredménye ? — E kérdésre a feleletet leginkább azon tapasztalási tény adja meg, hogy a betegség határozottan s nagy mérvben ragályos s daczára annak, hogy a nagy közönség a betegséget mint a gyermekkor sajátos betegségét ismeri, erősebb mérvű járványok még felnőtteket sem kímélték meg, a mint ezt Erdélyország némely községei járványának történelme is igazolt a közelmúltban. Fődolog természetesen a betegeknek az egészségesektőli szigorú elkülönítése, ez elkülönítés azonban legyen szigorú s ne csak abban álljon, hogy a beteg családtag külön szobában helyeztetik el, hanem hogy semmi olyan tárgy, mely a beteggel érintkezésbe jött, ne érintkezzék egészséges családtagokkal. Igy p. o. külön evő eszközök, külön pohár-asztal- és türölközőkendő a betegnél múlhatatlanul szükséges, szükséges, hogy ezek mindaddig a család többi tagjainak használatára ne bocsátassanak, még azok azon gyanúban állhatnak, hogy ragályzó anyag tapad rajtuk. A gondos családanya helyesen fog eljárni, ha az igy beszenyezett ruhanemüeket, nem hozza érintkezésbe más fehérnemüekkel, hanem azokat azonnal gondosan és erősen kifőzetve tisztáltatja. A szoba, melyben a beteg elkülönítve feküdt, gondosan fertőtlenitessék, mire vonatkozólag a tauács a család kezelő orvosától kérendő ki. Jelszó legyen általában, hogy miután minden járványos betegségnek legnagyobb ellensége a tisztaság : tisztaság, és mindig csak tisztaság. Ha valamely családnál a halálozás szomorú esete állana be, a fentidézett példa szolgáljon intő bizonyítékul arra, hogy az elkülönítés még a halál után is mennyire szükséges. Itt azonban egy nehéz kérdés merül fel, melynek megoldásánál az akadályok egész tömegébe ütközünk, különösen népünk alsóbb osztályánál. Hova különítse el azon szegény sorsú családapa beteg gyermekét, vagy más családtagját, kinek egész családja egy szobában kénytelen meghúzódni ? Ha nem ismerném azon sajátszerű idegenkedést, melyei népünk altalában a kórházi kezelés iránt viseltetik, minden habozás nélkül azt A H

4 n ,, Hl A gárda csillaga. — Elbeszélés. — Irta : ifj. Jancsovits Pál. (Folytatás.) „Az nekem egyre megy" — mondá hidegen az angol — saját hajómon, saját szolgáim közt vagyunk, hova a törvény be sem tekinthet, — s holnap már a nyílt tengerén,- holnapután a — Níluson leszünk, hol biztosítom — hiában fog ön morál és törvényről értekezni. Sír, készen vannak a békók — jelenté Simon, — a hajó kovácsa, s a rendelt szerszámot csörgeté. Sándor láthatta, hogy nem tréfált szeszélyes útitársa. Tartsa kezét uram, — szólt a lord, midőn már a békó kezén volt. Meddig megy még az ön bolondsága ? — azt hiszi vadászebbel van dolga, hogy össze akar magával kötöztetni ? — Soha se heveskedjék barátom! ön az enyim, én önt Pablótól vettem husz aranyon — igaz-e Pabló ? — ő pedig a tengerből fogta ki önt. Hanem ha ön becsületszavával kötelezi magát, hogy Afrikába velem jő, s egy félévre lemond öngyilkolási terveiről, ugy rögtön szabad, s mint sajátjával rendelkezhetik hajómmal, embereimmel s személyemmel. Gondolj i meg édes barátom, ha engem nem küld épen jókor a gondviselés, ugy száz darabban úszkálna önnel azóta száz czápa, — igy pedig egy darabban ragadja magával egy emberszerető jó barát; nyújtson kezet ! — Nem bánom tehát legyen meg az ön kívánsága. Egy fél évig ön rendelkezik életemmel, de akkor ugy hiszem, nem veszi rosz néven ha erőszakoskodásáért számot kérek. — Most ápril 27-ének éjfél előtti tizenegy órája van, október 27-én éjfélkor szolgálatára állok. Addig tehát mint jó barátok leendőnk együtt. Engedje tehát meg, hogy málnámat, pénzemet magamhoz vegyem, és barátimhoz irott búcsúzó leveleimet megsemmisítsem. Ugyan minek vesztegetnők azzal az időt! Kuhát, pénzt hoztam ón magammal eleget, — hadd higyjék önt halottnak; — annál különösebb lesz, ha félév múlva mint Phoenix, támad fel halottaiból. Igy jutott tehát el Sándor levele Lajos barátomhoz. Jöjjön, estelizzünk, s egy csésze puncs mellett beszélgessünk kissé — szólt Littlecarth, s maga mellé vonta Sándort. Midőn másnap felébredt Sándor, már messze jártak Olaszországtól. Köröskörül a tenger végtelenje terült el, csak néha tünt fel egy-egy távolban elmosódó tengerfok, a kelő nap sugaraitól bearanyozva. Sándor elgondolkodott a mult éj eseményei felől, — s ugy találta, hogy tieteken át érlelt végső elhatározása nem volt férfias dolog, — s az angol rokonszenves alakká változott át az éj alatt. A mi még tegnap bántotta, hogy szívbaja tökéletesen elmúlt, — most reményt nyújtott neki egy elérendő boldogsághoz. Hátha csakugyan a gondviselés küldte a lordot ? Az épen most kelt fel, s jött elő szobájából. Atlasi termetén rövidre nyírott siirii szöghajjal borított főt viselt, szürke szemeiken örökös mosolyt. Sándor maga is nagyobb volt. a középmagasságnál, de a lord valódi óriás volt mellette. Szívélyesen üdvözölték egymást, az angol oly kedélyes, víg féríi volt, mint egy valódi franczia, s a mellett udvarias mint saját nemzete. Hogy érzi magát édes vendégem, a kénytelen utazáson ? — Hja, még eddig unalmas volt ugy-e ? majd jiutunk még szebb vidékre is! Addig pedig jó lesz fecsegéssel elűzni az unalmat. S még az első nap elmesélte Sándornak utazása okát s czélját. 0 ugyanis az özvegyé lett Ohazwel Auróra kezét kérte meg, még a gyászév eltelte előtt, s a szép hölgy nem adott kosarat. (Folyt, köv.)