Békésmegyei közlöny, 1877 (4. évfolyam) január-december • 1-104. szám

1877-10-04 / 79. szám

IV. évfolyam. 1877. 79. s/iám. B.-Csaba, október 4-én. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Mejyelenik tieteaként kétszer : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij a „Szépirodalmi Lapok"-kal együtt : egy évre 0 irt télévre 3 frt; évaegyedre 1 frt 50 kr. ^ „Szépirodalmi l,ttpok"-ra kii lön is előfizethetni, eges/, évre 2 fit, félévre I írtjával. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Vasut-utcza, közbirtokossági épület. Egyes szám ára 10 kr. kapható Bienor B. urnái B.-Csabán Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó-hivatalban, Biener B. urnái és a nyomdában, vidéken mindé., postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. A választások előtt, Nagy dolognak állunk küszöbén, a beádandó megyei restaurácziónak. Így önkénytelenül vezettetik gondolatnak a közigazgatásra, s utal minket polgári állásunk és hivatásunk, hogy azt megfigyeljük, megvizsgáljuk. Hangoztatjuk, hogv jó közigazgatási politika egyik főkelléke hazánk boldogulásának, még pedig azért, inert a közigazgatás körébe tartozik mindazon eljárás és intézkedés, mely lépten nyomon érintheti életviszonyainkat. Elkezdve az egyes személytől fel az országig, kivétel nékül be van véve a közigazgatás nagy munkakörébe mindegyik. Övé most már adó-ügy, katona-ügy, közmunka-ügy stb, s hogy ezek akadály nélkül haladjanak, felette szükséges, hogy a közigazgatás helyes szervezeti alappal bírjon. A jó közigazgatási politika első feltétele alkotmányos, törvényes ellenőrzés mellett, az önállóság. El kell szakitani a pórázt s a helyett szigorú felügyeletet kell alkotnia, tett és cselekvési szabadságot s mellette szoros felelősséget. Ez teremtene jó közigazgatást, hogy pedig ez meglehessen, szüség volna a házipénztár felállítása. Mig a más zsebébe kell nyulnunk, mig másoktól kell a pénzt kérnünk, addig urak nem vagyunk, sein függetlenek, miért nem bírunk semmire se menni, semmi közérdekű reformot, intézményt életbe nem tudunk teremteni, ha arra költség is kell, mert már erre azt mondják, nem lehet. Igen, mert a kormány a sok megyétől igen igénybe van véve, és sokszor megtörténhetik, hogy a viszonyok részleges, vagy felületes ismerete, szűkmarkúvá teszi. Mily másként állana a dolog egy megyei házipénztár felállításával ! Először a megye a megadóztatást, kiadást, beruházásodat egészen a saját szükséglete és érdeke szerint intézné, másodszor az adózók biztosak lennének, hogy adójuk saját jólétük érdekében lett felhasználva, nem férhetne gyanú az el halászáshoz, könnyű lévén az ellenőrzés. A közigazgatás önállósítása, s házipénztár alakításával, készen lenne az ép erős test, de most még hiányoznék a szellem, a mozgató erő. S ez a közigazgatási hivatalok szabályozása, a hivatalnoki kcpesscg meghatározása. Nézzük csak sok megyében a hivatalos beosztást, bizony elszörnyüködünk ! Egyik valóságos igavonó napszámos, másik csak pipázó basa, egyik reggeltől estig izzad a nagy munkától s a másik az ásitásban, bajuszpödrögetésben. viczczelésben, mások megrongálásában fárad el. Egyik eszi a szegénység keserű kenyerét s remegő kézzel veszi fel az igen sovány gázsit, melyért szemevilágát, egészségét koczkáztatja, másik fodros inggel, vigyorgó pofával markolja fel a sem mitevésért a busás fizetést. No, hogy ezen aránytalanság ezen igazságtalanság belátására nem sok erőltetés kell, bizony ugy hiszszük. Ha becsületes, jó közigazgatást akarunk életbe léptetni, állapítsuk meg az egyes hivatalok körét a becsület és józan gondolkodás követelménye szerint. A munka és fizetés legyen egyenlő, a fáradság és jutalom egyezzék össze. Ha ezt megtesszük, ugy rendet teremtünk, mely minden dolognak lelke. Midőn szabályoztuk a munka-kört. midőn a munkához mért illő fizetést megállapítottuk, irjuk elő azon képességeket, melyek a munkát elbírják, a fizetést megérdemlik. Minden hivatalnokok között legmostohább helyzettel bírnak a közigazgatási hivatalnokok, mert mig az állami, törvénykezési és társulati hivatalnokok kinevezése élethossziglani, vagy bizonyos időre megszabott, mely után tisztességes nyugdíj következik, addig ezen hivatalnokok mint vándormadarak minden ujabb és ujabb választáskor útra készen állanak, mert hát a kegy, melyet sokszor a szeszély kormányoz, ugy fennt mint alant, a miként felemelte, ugy le is teszi, még pedig mint nem nézett — sokszor — érdemet a választásnál, ugy vakon, vagy személyes tekintetből áll a „pereát"-ot kiáltozok sorába. Anyagi világban élünk, letűnt a korszak midőn az arany és ezüst tele üstökkel hevert, midőn a honpolgár inkább fizetett, áldozott csakhogy a titulust megnyerje. Tisztességért szolgálni igen kevésnek van tehetségébe — munkálkodunk, dolgozunk tisztességért, hogy megélhessünk pénzért, s bizony most már a hivatalnokok 9/io részénél a kenyeret a hivatal és nem a kúria adja. Egyszóval, a kik rálépnek a rögös pályára, azt akarják, hogy a közügy iránti lelkiismeretes és pontos szolgálataik után családjukat eltartsák, még pedig nemcsak máról holnapra, hanem ha lehet élte fogytáig. De miként érheti ezt el ? Hiszen mint közigazgatási hivatalnok lépten nyomon szembe áll azzal, ki hivatala felett határoz. Sokszor mint biró itél, Ítélete jutalma gyűlölség, harag, rágalom. Vagy a protekeziót sérti meg, vagy a valemely nagyhangú kortest, rekedt torkú KOIOUIpost komoly hivatalos magaviseletével és a kegyeltetés lanyha szele eltűnik s jő a romboló orkán, mely lehet szétrombolja. Mig valaki fiatal, kőnnyüvérü, nőtlen csak megy a dolog, de ha szigorúan hozzálát a munkához, bizony bénitja tevékenységét az a gondolat, hogy 6 év s aztán hova, merre ? Töröljük el ezt az aggodalmat s állandósítsuk a közigazgatási hivatalt. Válaszszuk egyszer A „Békésmegysi KÉaf tároja. A gárda csillaga. — Elbeszélés. — Irta: ifj. Jancsovits Pál. Május elsején mult ejry éve, hogy Lajos barátom inenyegzőjére utaztam. Érzékeny volt a viszontlátás; évek óta nem láltuk már egymást, s c»ak soha meg nem szakadt levelezésünk közölte egymással gondolatainkat, szenvedéseink s boldog perczeink képét. A mennyire meg lehet valakit egy órai társalgás folytán Ítélni, mennyasszonyát müveit, kedves nőnek tartám, s tartós boldogságot kivántam a szép ifjú párnak a szerencsés választáshoz. A mint a menyasszony öltöztetés ideje elérkezett, Lajos a számára fentartott szobába vezetett, hol szivarra gyújtván, hallgatagul ültünk egymás mellett. Lajos, ki különben vig kedélyű ifjú volt, most nem volt oly jó kedvű, mint a minőben ez alkalommal látni szerettem volna őt. — Mi bajod neked, Lajos -- szólitám meg végre — hogy olyan kedvetlen vagy ? — Ne hogy másra magyarázd szórakozottságomat, mert valóban nyomott kissé a kedélyein, közlöm veled ennek okát. Egy igen jó barátom, Gsókaszeghy Sándortól kaptam ma egy leverő levelet, különben átadom neked az egészet — szólt útitáskájából egy iratcsomagot felém nyújtva — tedd bőröndödbe s olvasd el majd otthon ; elég szomorú história, te mint iró még hasznát is reheted. Málhám közé tettem azt, s alig vártam, hogy hazaérve, végig beverjek a divánomon és elolvassam. A levél tartalma következő volt: „Édes Lajosom ! „Ha olyan nevezetes ember volnék, kinek halálát még a lapok is jelentik, ugy halálhírem kétségtelenül elébb érne el hozzád levelemnél. „Óráim megvannak számlálva. „Ablakom alatt hánytorog a haragos tenger, asztalomon előttem hever erősen töltött pisztolyom, módomban áll választani köztük. „Holnap már a tenger fenéken, vagy a bonczasztalon leszek. „Az élet s halál közötti folyam bölcs révészei, az orvosok kétségkívül őrültnek jelentenek ki. „De te tudd meg, hogy nincs igazuk. „Nem volt soha titkunk egymás előtt, nem akarom titkomat magammal vinni. „Ide zárom naplómat. Olvasd el s itélj felettem. „l)e ime, a gönczöl rúdja lefelé fordult, s figyelmeztet, hogy itt az idő az indulásra, — sietek. „Légy boldog, s gondolj néha boldogtalan barátodra — Sándorra." A lapok aznap hozták épen halálhírét, s igy nem maradt fen kétség, vájjon szándékát végrehajtotta-e? Vájjon mi vezethette őt a végzetes elhatározásra? Feleljen meg a kérdésre a naplónak e töredéke: — „Soha nem láttam parancsolóbb tekintetű szép alakot Ételnél. Nem csak én magam tartottam olyannak, de mind a férfiak, mind a nök eg) töl-egyig. Gsak a mult évben jött Háromvárosra lakni, s az ifjúság közt alig volt, ki ue gondéit volna vágyó kebellel reá, ki álmodozott volna felőle. A nők ezért, félig irigykedve, félig bámulva őt, az „ifju-ági gárda csillaga"-nak nevezék el. Etel nemcsak kedves, de fenséges tünemény volt, s mindenkire bűvös hatást gyakorolt. Hogy mi volt a különös kitüntetés alapja, melyikei ő mindenütt találkozott, arról senki sem tudott magának számot adni. Hisz vidékünk hires sok szép leányáról, lik köznem egy szellemdus, mivelt, s Etelt elmésségben, olvasottságban felülhtladó is találkozott, s ő mégis ugy kit vált, mint a rózsa a kert virágai között. De ugy látszott, észre sem veszi azt, mindenkihez kedves, nyájas volt mindig s nem tett kivételt soha. nem mérte rang vagy vagyoni állásboz az embereket, minden nőhöz szives, előzékeny volt mindig — bár soha sem hízelgett, minden férfi ismerőséhez kedves, de soha sem kaczér. (Folyt, köv.)